Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-11 / 187. szám

2015. AUGUSZTUS 11., KEDD Fesztiválozók zenélnek a Sziget Fesztiválon. Negyvenhét országból több száz fellépő érkezik fotó: mti, soós lajos Jobban hozza a meleg a szigetről a hangokat Budapest. A Duna mindkét oldalán a vasárnap és hétfő éjszaka mért adatok alapján a Sziget Fesztivál zajszintje az idén sem haladta meg az előírt határértéket - mondta Geren­dái Károly. A főszervező ki­emelte: a fesztivál hangpróbá­ja alatt öt helyszínen végeztek méréseket. A budai oldalon szinte nem is lehetett hallani a szigetről kiszűrődő zajokat, itt 47-48 decibel értéket mértek a megengedett 55-tel szemben. A pesti oldalon 52 decibel volt a legnagyobb érték, ami csak­nem a fele a megengedettnek - fűzte hozzá. A főszervező hangsúlyozta: a Szigeten még nem indult el az összes program, ugyan­akkor a hangpróba alatt már érzékelni lehetett a kiszű­rődő zajokat, sokszor a kö­zönség morajlása is mérhető volt. Mint elmondta, a héten várható nagy hőség miatt a környékbelieknek fel kell ké­szülniük arra, hogy a nyitott ablakon keresztül várhatóan jobban behallatszanak a szi­getről kiszűrődő zajok. „A meleg levegő pedig ele­ve kedvez a hang terjedésé­nek, míg a párás vagy szeles időben a zajokat elnyomják a környezeti hatások, mint például a szél hangja” - tette hozzá. Megemlítette: a fesz­tivál szakemberei a rendez­vény ideje alatt folyamatosan | ellenőrzik majd a zajszintet, és mindent megtesznek an­nak érdekében, hogy azt a ha­tárértéken belül tartsák. A fesztivál hétfőn kezdő­dött, és augusztus 17-én ér véget. mti Megér egy mosolyt- Pincér! Legyen szíves! Már 35 perce várok arra a rántott szeletre!- Én is uram, mégsem idegeskedem! O További viccek humor.szon.hu Széttörték, A nap videója Medveetetés Ez az orosz férfi nem fél az ablakból etetni a medvét. O További videók vldeo.szon.hu PEKING. Csaknem 600 évvel azután, hogy a kínai császári udvar átvevőinek minőség- ellenőrzésén megbukott több mint 160 porcelántárgy és el­rendelték megsemmisítésü­ket, kiállították őket a pekingi Pálotamúzeumban, vagyis a Tiltott Városban. Az egykor elföldelt, majd a régészek által évszázadokkal később kiásott és restaurált maradvá­nyokra naponta átlagosan 10 ezren voltak kíváncsiak, mti ■ A gondolkodó „Érdemes minden lehetőséget alaposan megfontolni.” FOTÓ: AFP KELET JjUiJ UTAZZON VELÜNK! ,-áM HIRDETÉS REUT Lenni vagy nem lenni? Na még egyszer... LONDON. Arra kérte rajongóit Benedict Cumberbatch, hogy ne filmezzenek a londoni Bar­bican központ Hamlet-feldol- gozásán, amelynek főszerepét játssza, mert a mobilkészülé­Benedict Cumberbatch fotó:afp kék fénye zavarja a színésze­ket. A szombat esti előadáson a rendkívül népszerű szí­nésznek újra kellett kezdenie Hamlet híres monológját. Az előadás végeztével a 39 éves színész a művészbejá­rónál összegyűlt rajongókat arra kérte, inkább emléke­zetükben őrizzék meg a da­rabot, ne a mobiljukon. A Hamletet pár napja játsszák, a darab körüli felhajtás óriási. Az előadásra a jegyeket már 2014 augusztusában elkezd­ték árusítani. A színház párto­lói 105 fontos (46 ezer forint) tagsági díj megfizetése után elővételben válthattak belé­pőt. A jegyekből percek alatt százezer kelt el, minden idők legsikeresebb produkciójává téve a darabot. mti Füvezéssel gyanúsítják William Shakespeare-t LONDON. Kannabisz nyomára bukkantak dél-afrikai tudó­sok a William Shakespeare kertjében talált négyszáz éves pipákban. A felfedezésről be­számoló brit lapok szerint elképzelhető, hogy a nagy drámaíró nem csak egyszerű dohányt szívott, amikor leg­híresebb műveit alkotta. A szerző kertjének földjében és Stratford-upon-Avonben máshol talált 17. századi pipák vizsgálata során elemzésre al­kalmas mintákat találtak, ame­lyeket Pretoriában a legfejlet­tebb módszerekkel vizsgáltak meg. A gázkromatográfiás tö­megspektrométeres techniká­val végzett analízis eredménye szerint a drámaíró szülőházát gondozó Shakespeare Birt­hplace Trust által a dél-afrikai Witwatersrandi Egyetemnek kölcsönadott 24 pipa közül nyolcban találták kannabisz nyomát, ebből négy a szerző kertjéből került elő. Két továb­biban kokain nyomait találták, de ezek a pipák nem Shakes­peare birtokáról származnak. A költő, drámaíró szonettjei­ben irodalomtudósok szerint vannak árulkodó jelei annak, hogy a mester ismerte mind­két szer hatásait. mti Szandi Nyírvasváriban élő diáklány, aki élete első fotózására nagy izgalommal készült, amit barátnője segítségével aztán hamar le is gyűrt. fotó: racskó tibor Légi veszély! Vigyázat! Nem semmi fotó:afp Elszemtelenedtek, és már veszélyesek a sirá­lyok Dél-Angliában. London. A Dél-Angliában nya­ralók szerint a madarak tö­megével csapnak le és lopják az ételt, de még a mobiltele­fonokat is. Támadásuk több kisállattal végzett már ezen a nyáron. A sirályok támadásá­ról rendszeresen beszámol­nak a brit tömeglapok, de a téma már a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi lap érdeklődését is felkeltette. A sirályoknak soha nem volt igazán jó hírük a brit par­tokon, és ez csak tovább rom­lott az idén, amikor a turisták arra lettek figyelmesek, hogy az állatok nem elégszenek meg a maradékkal, az embe­rek tányérjáról lopják el az ételt. „Biztos, hogy terroristák képzik ki őket” - jegyezte meg egy brightoni kifőzde tulajdonosa. Egy étterem-tu­lajdonos szerint soha nem volt ilyen rossz a helyzet, egy ipswichi bankfiók ügyfeleit pedig esernyős alkalmazott kí­séri be és ki. A sirályok kifino­mult módszert alkalmaznak, egyikük ráijeszt a vendégre, hogy az eldobja az ételt, ek­kor tömegével jelennek meg a társak, hogy felfalják a zsák­mányt. Általában verőfényes napsütésben támadnak, és az osztrigától a hot dogig minden kell nekik, a citromot és a ta- bascót azonban nem szeretik. Szakértők több tényező­nek tulajdonítják az idei nyár hitchcocki eseményeit. Ezek közül az egyik, hogy a sirá­lyok már hozzászoktak ah­hoz, hogy emberek közelében élnek. Júliusban különösen vadak voltak, amit a tudósok azzal magyaráztak, hogy ak­kor kelnek ki utódaik. mti A fiatalok fűtik a keresletet A britek okostelefon­jukról használják a leg­többször az internetet. multimédia. A szigetország távközlési hatósága, az Of- com végzett kutatást, amely­ből kiderült, hogy a felhasz­nálók az esetek harmadában kapcsolódnak okostelefonról a világhálóra. Tavaly ez az arány még csak 23 százalék volt. A növekedés főként az au­diovizuális tartalmak iránti érdeklődésnek és a 4G háló­zat terjedésének köszönhető a felmérés szerint. Utóbbi révén egyre többen néznek videókat és on-demand tele­víziós tartalmakat, miközben úton vannak. Az okostelefo­nok térnyerésével a 2014-es 40 százalékról 30 százalékra csökkent a laptopokról inter­netezés aránya. Az Ofcom szerint a 2012-es 39 százalékhoz képest 2015- ben a felnőttek kétharma­dának van okostelefonja. A távközlési hatóság szerint az okostelefonok iránti keresletet a fiatalabb korosztály fűti. mti Segítenek, de várnak vele Róma. Mintegy 100 milliárd eurót szán a fejletlen dél­olasz térségek gazdasági talp­ra állítására a római kormány többek között infrastrukturá­lis befektetésekkel és a széles­sávú internet bevezetésével. A hallatlan felzárkóztató­programról beszámolva az olasz sajtó megírta: a beruhá­zások elindítását máris őszre halasztották. MTI EGÉSZ A TETEJÉN, HM? HOSSZÚ SZAKÁLLA VAN, ÉS AZ ÉLET NAGV DOLGAIRÓL MESÉL. ODAFENN, A HEGV- TETŐN ÉL EGV BÖLCS , EMBER. ___J EZT TESZI VELED AZ OXIGÉNHIÁNV. KELET ®0G www.kelet.nu A Kelet digitális kiadása itt is megrendelhető: www.dimag.hu your digital media ojmaq HVJWW'WfcntfK» Vuf/ HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents