Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-08 / 158. szám

KELET M46Y4BOBSZÍO 2015. JÚLIUS 8., SZERDA Jegyzet Dankó Mihály A fülnek szól Szegény Fásy-Kothencz szerzőpáros most elesett egy hatalmas összegtől. Mint kiderült, a YouTube-on közel 10 milliós nézettséggel büsz­kélkedő, több előadó által énekelt „Nézését meg a járá­sát” című dalukról az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iro­da Egyesület megállapította, hogy részben népdalfeldol­gozás, így nemhogy nem jár nekik jogdíj, még a korábban megkapott összeget is vissza kell fizetniük. Biztosan nem kevés pénzről van, ha már ekkora vihart kavart az ügy. Az, hogy milyen a dal; kinek-kinek szíve joga eldön­teni. De az tény, manapság annyi „egyszerű”, s bizony néha bugyuta dallam, szöveg zúdul ránk, hogy nem győz­zük kapkodni a fejünket. (Ér­dekes adat lehet, hogy közel 16 ezer új dal született tavaly másfél ezer magyar szerző­től.) Igényesség, tartalom - hol vannak már azok? Elég, ha fülbemászó, vagy köny- nyen megjegyezhető. A népi ruhába öltözött énekes roma stílusban előadott, összeesz- kábált saját szerzeménye is úgy tűnik, sokaknál nyitott fülekre talál. Hisz az átszelle­mült hallgatóság néha majd’ elolvad az extázistól. Viszont az is nagy fájdalom, ha a „tojásból éppen csak kikelő” celeb úgy érzi, neki bizony a legnagyobb, a legigé­nyesebb világsikereket is el kell énekelnie. Ehhez pedig teret is kapnak a különböző, sokszor egymással vetélkedő csatornáktól. Persze a kapcso­ló mindenki kezében ott van. mihaly.danko@kelet.hu Lapszemle Mitől véd a fal? ZÁGRÁB. A Jutarnji List liberá­lis horvát napilap Felesleges Orbánnak falat építenie, a ke­letről jövő menekültek úgyis könnyen átsétálnak rajta cím­mel közölt kommentárt ked­den. A szerző, Miljenko Jer- govic felteszi a kérdést: Mitől védi Orbán Magyarországot, ha ezeknek az embereknek nincs is szándékukban Ma­gyarországon maradni? A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy Brüsszel szerint a falépítés nem helyes, de nem tartozik az EU hatáskörébe, ez belügy. Európa lemondott minden felelősségéről és be­folyásáról - véli a szerző, mti Többnyire minden rendben a táborokban BUDAPEST. Június 15-étől a nyári szünet végéig kiemel­ten ellenőrzik az országban a táborokat, erdei iskolákat; az eddigi vizsgálatok alapján a táborok kétharmada megfele­lően működött, a fennmaradó esetekben is csak kisebb hiá­nyosságokat találtak - közölte sajtótájékoztatón a Földmű­velésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Zsigó Ró­bert. MTI Az államháztartás központi alrendszerének június havi hiánya 312,2 milliárd forint volt, a féléves deficit 823,3 milliárd forintot tett ki - kö­zölte a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium kedden. Tavaly ilyenkor az államháztartás központi alrendszerének defi­citje 813,7 milliárd forintot tett ki. Júniusban a Parlament 15 milliárd forinttal 892,4 mil­liárd forintra megemelte az idei államháztartási deficitet. Zombor Gábor fotó: mti Hét év költése, szemben húsz év költésével Sopron, Az elmúlt hétéves uniós ciklusban mintegy 500 milliárd forintot fordítottak a hazai egészségügyi ellátó- rendszer infrastruktúrájának fejlesztésére, míg az azt meg­előző húsz évben összesen 200 milliárd forintot - mond­ta az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma államtitkára ked­den. Zombor Gábor közölte: jelenleg 167 egészségügyi in­tézményben folynak beruhá­zások az országban. mti Szakszervezetek szerint fontos adatok voltak Budapest, A létminimum-szá­mítás fontos, hiánypótló in­formációkat tartalmaz, ezért a szakszervezetek nem érte­nek egyet a megszüntetésé­vel, amíg meg nem születik a megállapodás az új létmi­nimum-számítás módjáról - közölte az öt szakszervezeti konföderáció. Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese június 24-én jelentette be, ebben a formájában utoljára jelent meg a létminimum-számítás. MTI A görög pénzügyminiszter nem szolgált részletekkel Az idegek harca Brüsz- szelben: ki mit akar, és mit nem akar. BRÜSSZEL. Az Eurócsoport kedd délutáni brüsszeli ta­nácskozásának résztvevői az adósságválság megoldá­sát célzó athéni kormányzati elképzelések ismertetését várták Evklídisz Cakalotosz- tól, az új görög pénzügymi­nisztertől, de ő állítólag nem tett le az asztalra részletekbe menő, konkrétumokat tar­talmazó csomagtervet. Jean- Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is azt mond­ta, hogy Ciprasz kormányfő­től várja a görög kormányzati szándékok ismertetését. Szeretnék; nincs rá mód Az különböző forrásokból már kedden napközben is körvo­nalazódott, hogy a görögök egyfelől 320 milliárd eurót meghaladó adósságuk 30 szá­zalékának a leírását szeretnék Menekültügy; megoldásokat keresnek Athéni panoráma az Európai Unió és Görögország zászlajával FOTÓ: AFP elérni, másfelől pedig a fenn­maradó adósság törlesztésé­nek megkönnyítése érdekében újabb uniós pénzforrásokhoz szeretnének hozzájutni az Eu­rópai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elnevezésű alapból. Alexander Stubb finn pénz­ügyminiszter az Eurócsoport üléséről távozóban azt mond­ta, hogy erre nincs mód. Emlé­keztetett arra, hogy korábban már végrehajtottak egy rész­leges görög adósságleírást. A másik görög célkitűzést, az újabb mentőprogramra vonat­kozó igényt illetően a kedd esti csúcsra érkező Angela Merkel német kancellár közölte az új­ságírókkal az eurózóna - egye­lőre legalábbis még érvényben levő - kategorikusan elutasító álláspontját. Merkel emlé­keztetett arra, hogy az előző mentőprogram a keret teljes lehívása nélkül ért véget, a gö­rögök pedig a népszavazáson elutasították a hitelezők szer­kezeti reformjavaslatait. En­nek fényében új pénzügyi cso­magra nincs lehetőség, az ezt célzó tárgyalásoknak „nincs meg az alapjuk”. mti Az Amnesty Interna­tional Magyarország ajánlásai: tisztessége­sen, hatékonyan! BUDAPEST. Menekültügyi aján­lásokat tett a magyar kor­mánynak kedden publikált jelentésében az Amnesty In­ternational Magyarország. A Balkánon keresztül húzó­dó migrációs útvonallal foglal­kozó jelentést bemutató buda­pesti sajtótájékoztatón Gárdos Tódor, az Amnesty Internatio­nal balkáni régióval foglalkozó kampányfelelőse arról beszélt: a Görögországtól Macedónián és Szerbián keresztül a ma­gyar határig vezető útvona­lon érkezők között elenyésző azoknak a száma, akiket nem ért útközben valamiféle bán­talmazás vagy jogsértés. A szervezet egyéni elbíráláson alapuló, tisztességes és haté­kony menekültügyi eljárást, a menekültkérelem benyúj­tásának és a kiutasítás elleni fellebbezésnek a lehetőségét, bántalmazás elleni védelmet kér, és azt, hogy csak akkor vegyék őrizetbe a jogellenesen Magyarországra érkezőket, ha feltétlenül szükséges. Gyorsítana a Fidesz Az illegális bevándorlás elleni fellépés érdekében elfogadott törvénymódosítás mielőbbi kihirdetését szeretné a Fi­desz, hogy a hatóságok minél gyorsabban felkészülhesse­nek a jogszabály alkalmazá­sára - közölte a kormánypár­Gárdos Tódor fotó: mti, marjai János ti frakció szóvivője, Tuzson Bence. Közreműködésre kérnek Eközben Szijjártó Péter Lu­xembourgban arról beszélt, hogy az uniós tagállamok és intézmények képviselői mel­lett hét olyan unión kívüli ország kaphat meghívást az ősszel tartandó magyarorszá­gi migrációs konferenciára, amelyen a Magyarországra érkező menedékkérők átha­ladnak. Albániát, Koszovót, Szerbiát, Montenegrót, Ma­cedóniát, Bosznia-Hercegovi­nát és Törökországot említet­te. Megítélése szerint jelentős eredmény volna, ha a tanács­kozáson sikerülne megálla­podni ezekkel az országokkal arról, hogy fogadjanak be a maguk területén olyan uniós állomásokat, amelyek felada­ta annak kiszűrése lesz, hogy a migránsok közül ki az, aki valóban jogosult menekült­státusra. MTI Röviden ÁTTÖRT A JOBBIK. A Jobbik át­töréséről, néppárttá válásáról beszélt Vona Gábor 2015 első félévét értékelve. Az ellenzé­ki párt elnök-frakcióvezetője szerint a Fidesz megroppant, a baloldal pedig agonizál, így a következő választáson két alternatívája lesz az emberek­nek: a Fidesz, illetve a Jobbik. CSŐDVÉDELMET! Az LMP sze­rint azonnal állami csőd­védelemre van szükség a Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központnál (Klik), az intézmény ugyanis január óta megduplázta adósságát. RÁFIZETÉS? Az MSZP szerint óriási ráfizetés a kormány ke­leti nyitása, az ellenzéki párt ennek bebizonyítására közér­dekű adatigénylés útján sze­rezné meg a témában kötött szakértői szerződéseket. MINDEN PIAC. Az Együtt - a Korszakváltók Pártja önkor­mányzati képviselői bead­vánnyal fordulnak a telepü­lési önkormányzatokhoz, jegyzőkhöz, hogy minél több boltot minősítsenek át pi­accá, hogy azok vasárnap is nyitva tarthassanak. Támogatják a védelmet bécs. Az osztrákok 71 százalé­ka támogatja az uniós határok, így a szerb-magyar határ jobb védelmét, és 53 százalékuk áll ki az osztrák határszakasz ellenőrzésének újbóli beveze­tése mellett - derül ki Kurier című osztrák lap által kedden bemutatott felmérésből. Az osztrák OGM közvéle­mény-kutató intézet legfris­sebb kutatása szerint tízből hat osztrák célravezetőnek tartaná azt is, ha magánsze­mélyeknek megkönnyítenék a migránsok befogadását. Az osztrák belügyi tárca június eleji adatai szerint az idén várhatóan rekordszámú, mintegy 70 ezer menedékké­relmet adnak be az osztrák hatóságokhoz. 2013-ban kö­zel 18 ezret, tavaly nagyjából 28 ezret adtak be. mti A terrortámadás áldozataira emlékeztek LONDON. Egyperces csend­del és évfordulós rendez­vényekkel emlékeztek meg kedden Londonban és szerte Nagy-Britanniában a tíz év­vel ezelőtti londoni öngyilkos merénylet áldozatairól. A robbantássorozatot 2005. július 7-én négy brit állam­polgárságú muszlim merény­lő követte el. Az öngyilkos terroristák három metrósze­relvényt és egy városi buszt robbantottak fel, saját ma­gukon kívül ötvenkét utast megölve. A súlyos sérültek száma meghaladta a hétszázat. Ez volt az 1988 karácsonya előtt Skócia légterében elkövetett repülőgép-robbantás óta a legvéresebb nagy-britanniai terrorcselekmény. A keddi tizedik évfordulón az áldozatok hozzátartozói és a merénylet sérültjei a királyi család tagjaival együtt emlé­kező istentiszteleten vettek részt a londoni Szent Pál-szé- kesegyházban. A ceremónián felolvasták az 52 halálos áldo­zat nevét. mti Egy rendőr a londoni emlékezők között FOTÓ:AFP Devizaárfolyam (2015.07.07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 315,80 +0,25 USA dollár 287,95 +2,69 Svájci frank 303,91 + 1,86 Angol font 446,55 +2,66 Román lej 70,43 +0,09 Ukrán hrivnya 13,39-0,03 Horvát kuna 41,70 +0,12 Lengyel zloty 75,13-0,02 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Afgán migránsok ruhát mosnak a 35 Celsius-fokot meghaladó hőségben a szabadkai szeméttelep közelében fekvő régi tég­lagyár területén. A szabadkai önkormányzat és a vöröskereszt július-augusztus idejére 1000 liter ivóvizet és tisztálkodási célokra további 1300 liter vizet biztosít a számukra. fotó: mti

Next

/
Thumbnails
Contents