Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-29 / 176. szám
2015. JÚLIUS 29., SZERDA KELET Kihívás a behívottak kezelése Egyes napokon valósággal megrohamozzák az irodát a közmunkára jelentkezők. nyíregyháza. Tömeg helyett üres, gondosan tisztán tartott ügyfélváró helyiségek, indulatos hangoskodások helyett békés madárcsicsergés fogadott minket kedden reggel a NyírW Tüzér utcai irodaépületénél, melynek homlokzatán a közfoglalkoztatás felirat díszeleg.- Azért nem minden nap ilyen idilli - ismerte el Takács Miklósné közfoglalkoztatási csoportvezető. - A jelenleg is fütó, október végéig tartó nyári foglalkoztatási programban 775 fő foglalkoztatására kaptunk lehetőséget. A járási hivatal foglalkoztatási osztálya minden érintettnek egyszerre postázta el a kiközvetítő lapokat, így nemrégiben százak „ostromolták meg” az irodánkat. Az egyéni igényeket is felmérik- A naponta kiosztható 100- 150 sorszám villámgyorsan elfogyott, a tíz ügyintéző keze alatt égett a munka. Akit lehetett, fogadtunk, másokat későbbi időpontokra hívtunk vissza - mesélte a csoportvezető, aki azt is elárulta: büszke a kollégáira, hiszen maximálisan türelmesek, kedvesek és ügyfélcentrikusak.- A forgalmasabb napokon jóval nyolc előtt kezdünk, és nem tesszük le négykor a lantot. Egyetlen ügyfél orra előtt sem zárjuk be az ajtót, aki sorszámot kapott, és ügyintézésre vár; ez egyébként az eredményességi mutatónkból is Egyetlen ügyfél orra előtt Jjk sem zárjuk T be az ajtót. TAKÁCS MIKLÓSNÉ hűen tükröződik - folytatta a 25 éves szakmai múlttal rendelkező csoportvezető. És valóban, az asztalra tett statisztikai kimutatásokból kiderült: tavaly szinte megduplázták a tervezett szerződéskötések számát, az ablakok mögött helyet foglaló ügyintézők fejenként több mint 4600 munkaszerződést kötöttek, messze túlszárnyalva a 2500-as elvárást. Az idén júliusban már kétezer felett jár a kenyérkeresethez juttatott, napi 6-8 órát melózó közfoglalkoztatottak száma!- A felkínálható munkakörök végesek, a képzettségek és képességek mellett igyekszünk figyelembe venni az ügyfeleink igényeit is, így például a munkahely közelségét és a műszakbeosztást - hangsúlyozta Takács Miklósné. Sokan valóban dolgozni akarnak Időközben egy fiatal roma hölgy lépett be az ügyfélváróba, akitől megtudtam: azért jött, hogy regisztráltassa magát. Az érettségi után egy mezőgazdasági profilú OKJ-s tanfolyamot is elvégzett, mégsem sikerült betörnie a nyílt munkaerőpiacra, jobb híján tehát marad a közmunka. Egy másik nő az orvosi papírját lobogtatva toppant be. A dokumentum szerint nem ment át az alkalmasságin, így nem kaphat munkát. Láthatóan nem viselte meg a rossz hír, sőt, kifejezetten örült neki. Félve súgta meg odakint: „feketén” dolgozik, egész jól keres, majd hülye lesz fillérekért szemetet szedni... Balogh bácsi a lányával érkezett a klímás váróba, és szintén boldog. Szerződést kötni jöttek, a gyermeke egy nyíregyházi közintézményben lesz adminisztrátor. Egy nyugdíj előtt álló óvónővel is sikerült szót váltanunk, aki másodszor járt az irodában. - Már csak pár hónap munkaviszony kellene a nyugdíjba vonuláshoz. Az ügyintézők mindent elkövetnek, hogy megfelelő munkát találjanak nekem. Gyerekek közt töltöttem az életem, szeretnék a szakmám és a kicsik közelében maradni - mesélte a pedagógus. km-pi A foglalkoztatottak megoszlása életkor szerint ^HELY SZERINT 2420 2500 2000 1359 35 év alatti 35-55 év . 205 55 év feletti összesen GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: NYÍRVV Nézőpont Nyéki Zsolt Nagykövetek az utcákon, tereken Ki ne szeretne nagykövet lenni, csak egyszer is az életben...? Pedig mindannyian azok vagyunk, különösen így, nyáridőben. Na, nem súlyos fizetésért egzotikus országokban, előkelő fogadásokon reprezentálva - csupán egyszerű, szürke eminenciásként, külföldi nyaralás alatt, vagy éppen itthon maradva, a megszokott útvonalainkon járva-kelve. Viselkedésünkkel, szokásainkkal állítunk ki bizonyítványt önmagunkról, szűkebb hazánkról, országunkról. El sem képzeljük, milyen könnyű barátot, tisztelőt szerezni, de elveszíteni is. Sok múlhat azon, mennyire vagyunk készek és képesek szót érteni egy idegen nemzet fiával, ha segítségre szorul, vagy netán mi vágyunk egy gesztusra. Ha ordítva dudálunk le egy kereszteződésben tétovázó, külföldi rendszámú autót, az semmiképp sem kelt baráti érzéseket - láttam ilyet megyeszékhelyünkön, de ugyanitt tudok olyan esetről is, hogy a belvárosi parkolóba húzódva egy cseh család kért útmutatást a város peremén álló hotelhez, a megszólított fiatalember pedig térképrajzolás helyett saját autójával vezette el őket a célhoz. Erre mondják: micsoda különbség! A rólunk formált képhez sokszor közvetlen kapcsolatra sincs szükség, sokat elárul rólunk már az is, mennyire tartjuk tisztán környezetünket, gondozzuk a házak portáit, a közterületi parkokat. Ha egy mindenre kíváncsi idegen szeme kukák mellé dobált szemétkupacokon, a főtéren szotyizó, a maghéjat díszburkolatra köpködő embereken akad meg, a benyomás nem lesz hízelgő ránk nézve. Az éttermek, a kávézók és sörözők a turista- szezonban mind egy-egy nagykövetség, s ha a legalább angolul kommunikálni képes felszolgáló kis tálka ajándék sós mogyorót is tesz egy mosoly kíséretében a vendég asztalára, akkor azzal nem csak a vendéglátós nyer. Könnyen lehet, hogy az Amerikai Egyesült Államok következő elnökét az Aranyosapátiból kivándorolt Pataki János unokája, George Pataki adja majd. Az ő fia, Owen épp most fedezi fel gyökereit Budapesten, s csak arra hagyatkozhat, amit pár hét alatt lát, hall, tapasztal. Bár nem valószínű, hogy programjába belefér egy kirándulás megyénkbe, biztató, hogy el tudja képzelni: egyszer ideköltözik hozzánk, Magyarországra. Viselkedésünkkel, szokásainkkal állítunk ki bizonyítványt önmagunkról, szűkebb hazánkról, országunkról. Érdemes élni a lehetőséggel: ingyenesen letölthető a Véradás- Vöröskereszt mobilapplikáció. nyíregyháza. - Országszerte 1800 véradót kell toborozni naponta ahhoz, hogy a szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon. Megyénk hosz- szú évek óta az országos átlag feletti mutatókat produkál az új donorok toborzása terén - közölte Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója, majd hozzáfűzte:- A nyári szabadságolások, a szezonális allergia, a folyadékveszteséggel járó nagy meleg miatt kisebb az aktivitás. Aki rendszeres véradó, élete részének tekinti a cselekedetet, és lakóhelyétől távol is szívesen nyújtja a karját.- Azt a tényt viszont el kell fogadni, hogy nyáron véradóhiány van, így nincs annyi vér, mint máskor. Tenni azért lehet ellene: munkatársaink folyamatosan próbálják behívni azokat, akikre az 56 napos határ lejárta után számíthatunk. Akut műtét nem maradhat el- Sokat segítenek a különböző fesztiválok, ahol ugyanúgy, mint más helyszíneken, tulajdonképpen három ember életét menthetik meg. Ami biztos: akut műtét nem A szerkesztőségünkben már hagyománya van a véradásnak fotó: km-archIv Mi tiszteljük és megbecsüljük a donorokat. maradhat el vérhiány miatt. A kórházaknak és a vérellátóknak közösen, gondosan meg kell szervezniük, hogy a tervezett műtéteket mikorra időzítik. Lehet tájékozódni a veradas.hu oldalon, és a ma emberének elengedhetetlenül fontos a mobilalkalmazás, miáltal kiderül, hogy ahol éppen tartózkodik, a közelben merre található véradási lehetőség.- Mi nagyon tiszteljük és megbecsüljük a donorokat, nélkülük nem működne a gyógyítómunka. Aki kedvet érez, jöjjön el, a véradó állomáson és a kihelyezett véradásokon egyaránt szeretettel várják! - nyomatékosította Szarkáné Kövi Márta megyei igazgató. Mobilapplikáció A Magyar Vöröskereszt a nyár végéig több száz helyen, fesztiválokon, vízpartokon szervez véradást. További helyszínek és időpontok a www. veradas.hu oldalon vagy a Véradás-Vöröskereszt ingyenesen letölthető mobilapplikációval érhetőek el. km-ltl SZARKÁNÉKÖVI MÁRTA Tárt karokkal várt karok zsolt.nyeki@kelet.hu Megkérdeztük: Miért fontos a véradás? DR.SALLAIIMRE: A betegek nincsenek szabadságon! VÉGH EDIT: Adj vért és add tovább! - ez nagy igazság... BOKOR JÓZSEFNÉ: Nagyon fontos, hogy aki tud, az segítsen. RÁCZ BOGLÁRKA: A fiatalokat is erre buzdítom... PESTI JÚLIA: Néhány csepp vér megmentheti valakinek az életét. PAPP ATTILA: Sosem tudhatjuk, mikor mi történik... Kisiklott egy tehervonat két kocsija ZÁHONY. A Záhony-Mátészal- ka vasútvonalon, Záhony és Mándok között hétfőn hajnalban eddig ismeretlen körülmények között kisiklott egy tehervonat két kocsija, 150 méter hosszban megrongálva a vasúti pályatestet. Az utasokat ezen a szakaszon vonatpótló autóbuszok szállítják. A buszközlekedés miatt 10-15 perccel hosszabb menetidővel számoljanak az erre utazók - tudatta honlapján a MÁV. Váci Viktor, a társaság kommunikációs igazgatóságának helyettes szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a baleset során személyi sérülés nem történt.- A pálya helyreállítása megkezdődött, előreláthatóan pénteken fejeződik be. A Mávinform hírekben tájékoztatjuk az utasokat, ha újraindul ezen a szakaszon a közlekedés. KM Kelet kvíz Melyik az a település, melynek legjelentősebb nevezetessége a Lónyay családtól megörökölt Lónyay-kastély? a) Vállaj b) Tuzsér c) Fehérgyarmat d) Ófehértó A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Dr. Sallai Imre szerint a nyár a szabadságolások időszaka, de nem a betegeknek. „Életben maradásuk, gyógyulásuk múlhat a kellő mennyiségű véren.” Végh Editnek a kisujjában van a véradásszervezés. „A nyári időszak nagyon nehéz a véradásszervezés szempontjából. Soha nem tudhatjuk, hogy holnap nem nekünk lesz-e szükségünk életmentő vérre. Vagyis: adj vért és add tovább!” Bokor Jó- zsefná állítja: „Nagyon fontos, hogy aki tud, segítsen, mert kevés időbe kerül, és emberek életét mentheti meg. A családomban is volt már szükség vérre, és megnyugtató, hogy rendelkezésre áll, amikor kell.” Rácz Boglárka rendszeres donornak számít: „Számomra fontos, hogy segítsek másokon. A környezetemben élőket, főként a fiatalokat is erre a nemes tevékenységre buzdítom.” Pesti Júlia amondó: „Nem is gondolná az ember, hogy néhány csepp vér megmentheti valakinek az életét, pedig ez így van. Ez engem nagyon jó érzéssel tölt el minden véradáson.” Papp Attila úgy véli, „nem tudhatjuk, hogy akár velünk, akár szeretteinkkel mikor történhet olyan dolog az életünkben, amikor a vér életet menthet”. km