Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-03 / 154. szám
KELET 2015. JÚLIUS 3., PÉNTEK Jegyzet Tarnavölgyi Gergely Alkonyat Ez a dráma, nem az Antigoné- sóhajtott fel a görög miniszterelnök. Nagyot kortyolt az íróasztala fiókjából előkerülő metaxás üvegből, majd Habo- niusz Árpádiusz felé fordult. „Hogyan kerülhetnénk el az államcsődöt? - kérdezte. Hűséges tanácsadója gondterhelten vakarta meg a fejét. „Rendezzünk olimpiát! Mégiscsak nálunk ring az ötkarikás játékok bölcsője” - hebegte elcsukló hangon, ám zavaros ötletét főnöke gyorsan derékba törte. „A magyarok is kandidálnak, esélyünk sincs”. Ezután percekig bámulták szótlanul az Égei-tenger fölött lenyugvó nap sugarait. Kis idő múltán Zeusz villámaként hasított Haboniusz Árpádi- uszba a felismerés. „Jelentsük be, hogy befogadjuk az összes illegális bevándorlót. Az unió hálás lesz, cserébe elengedi a tartozásunkat” - lelkendezett az éles elméjű férfi. „Napszúrást kaptál?” - vonta össze sűrű szemöldökét a miniszter- elnök, ám nem tudta tanácsadójába fojtani a szót. „Csak nyugi. Lassacskán kicsempésznénk őket az országból- közölte átszellemülten Haboniusz. „Hatalmas falovakba zsúfoljuk őket, s ezeket a görög állam ajándékának titulálva lepakoljuk Európa nagyvárosaiban. Trójánál is bejött - fejezte be ördögi tervének taglalását a tanácsadó, majd egy önelégült mosoly kíséretében tovább szemlélte a görög naplementét. gergely.tamavolgyi@ketet.hu Plágiumgyanú miatt vizsgálják Gabriel Opreát BUKAREST. A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága plágiumgyanú miatt indított vizsgálatot Gabriel Oprea ideiglenes román miniszter- elnök doktori dolgozata ügyében - közölte csütörtökön a felsőoktatási intézmény. Azt követően indították a vizsgálatot, hogy egy személy feljelentést tett Oprea dolgozata ügyében. Gabriel Oprea szerint személyes bosszú áll az ügy mögött. MTI Több mint 755 millió forint értékben adott el OTP-részvé- nyeket Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Wolf László vezérigazgató-helyettes és Kovács Antal, a bank felügyelő bizottságának tagja július l-jén - közölte a Budapesti Értéktőzsde csütörtökön. Csányi Sándor 68 804 törzsrészvényt értékesített darabonként 5637 forintos átlagáron, így mintegy 387,8 millió forint bevételre tett szert. Rekordkártérítés a2010-es olajömlés miatt WASHINGTON. A BP brit olajcég 18,7 milliárd dolláros (5,2 ezer milliárd forint) kártérítést fizet a 2010-ben a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajömlés miatt a katasztrófa által érintett öt amerikai állammal és a szövetségi kormánnyal megkötött peren kívüli egyezség értelmében. Ez lehet a legnagyobb olyan kártérítési megállapodás az USA történetében, amelyet egyetlen jogi személy- lyel kötöttek. mti Wáberer György Wáberer György miniszterelnöki megbízott lett BUDAPEST. Orbán Viktor megbízta Wáberer Györgyöt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnökét, a Wa- berer’s Zrt. elnök-vezérigazgatóját a magyar logisztika és közúti fuvarozás fejlesztésének elősegítésével összefüggő feladatok ellátásával, miniszterelnöki megbízottként. A következő időszakban intézkedéseket készít elő a közúti fuvarozás versenyképességének j avítása érdekében. MTI Közszolgálati béremelés jöhet Lázár János: A visszaéléseket szeretnénk megakadályozni fotó: mti Lázár János: Heteken belül meg kell kezdődnie az ideiglenes határzár létesítésének. Budapest. A legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók bérének 50 százalékos emelésére tett javaslatot csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a 2016-os büdzsében az első fél évre 25 milliárd forintos „mozgástér” van a közszolgálati életpályára. Ennek igazságos elköltése érdekében a tárcavezető konzultációt kezdeményez a szakmai partnerekkel. Közlése szerint a legalacsonyabb jövedelmű vagy beosztású járási hivatali vagy kormányhivatali dolgozók 80-100 ezer forintot keresne^, cél, hogy az ő esetükben mielőbb béremelés legyen. Szükségtelen Beszámolt arról is, hogy a kormány áttekintette az államapparátus gépjárműveinek helyzetét, és szükségtelennek tartja a 6 milliárd forintos beszerzést. A következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz- jelentette ki. A miniszter ismét szóba hozta, hogy három területen- az építésügyben, az adóeljárásokban és az uniós pénzek kifizetése területén - a bürokrácia csökkentése a legfontosabb feladat. A következő fél év nagy feladataként hivatkozott a teljes adóeljárási rendszer átalakítására, amelynek során az egyszerűsítést, az átláthatóvá tételt sürgette. Utalt arra is, hogy az OECD tanulmánya szerint a cégeknek az adóbürokrácia jelenti a legsúlyosabb kihívást, s ez a versenyképességet veszélyezteti. Számos koncepció készült az adóhivatalra vonatkozóan, ezekről vita folyik a kormányzatban - mondta a tárcavezető, kifejtve: megvizsgálják, hogyan funkcionált az eddigi struktúra. Az egyik megoldási lehetőségként beszélt arról, hogy területi szinten az adóirányítás integrálódik a kormányhivatalokba. Jelezte: még nincs döntés a kérdésben. Azt a mentalitást ugyanakkor fenntarthatatlannak nevezte, hogy az adórendszer ellenségnek tekinti az adófizetőket és vélelmekkel él velük szemben. Arra a kérdésre, hogy a változás érintheti-e Vida Ildikó NAV-elnök pozícióját, Lázár János azt felelte: először a tartalomról, a változás mélységéről kell dönteni. Az információszabadságról szóló törvény módosításával kapcsolatban arra a kérdésre, hogy miért van szükség a közérdekű adatigénylés fizetőssé tételére, Lázár János azt válaszolta: „mert nem győzzük”, előfordul ugyanis, hogy például egy-egy önkormányzatnak több tízezer oldalt kell lemásolnia. „A visszaéléseket szeretnénk megakadályozni”, nem az információhoz való hozzáférés alapjogát korlátozni - hangsúlyozta. Milliárdok a határzárra Heteken belül meg kell kezdődnie az ideiglenes határzár létesítésének a szerb-magyar határon - közölte Lázár János. Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök az előző napi kormányülésen világossá tette, hogy az ideiglenes határzár megvalósításának minél hamarabb meg kell történnie. A kormány nem tud 4-5 hónapot várni - jelentette ki Lázár János. Megismételte, hogy a kivitelezést állami érdekkörben akarják tartani, a költségeket pedig 5-10 milliárd forint közé tette, emlékeztetve, hogy 6,5 milliárd forint már rendelkezésre áll. Jelezte, hogy a határzár nyomvonalát a Belügyminisztériumban már meghatározták. mti Illegális migráció: indul a felderítés BRÜSSZEL. A Földközi-tengeren megkezdődött az illegális migráció elleni uniós haditengerészeti művelet első, felderítési szakasza - közölték csütörtökön Brüsszelben. Az EUNAVFOR Med elnevezésű művelet célja az Észak-Afri- kából Európába áramló menekültáradat megfékezése, a menekültek ezreit lélekvesz- tőkön útnak indító ember- csempészek elleni fellépés. Egyelőre az embercsempészek által leggyakrabban használt tengeri útvonalak feltérképezése zajlik, valamint szükség esetén a nyílt tengeren mentik a bajbajutott illegális migránsokat. Ahhoz, hogy a líbiai partoknál tevőlegesen fellépjenek az uniós haditengerészeti erők, az ENSZ felhatalmazását várják. mti Ne kapkodjon Magyarország Menekültügy: gyorsított eljárás helyett konzultációt. BUDAPEST. Az ENSZ Menekült- ügyi Főbiztossága (UNHCR) arra kéri Magyarországot, hogy ne kapkodva és a nemzetközi előírások figyelmen kívül hagyásával változtasson menekültügyi rendszerén. A szervezet csütörtöki közleményében azt írta: mély aggodalommal tölti el őket a menekültügyi jogszabályokat módosító javaslatcsomag, amely a héten került az Országgyűlés elé. Az UNHCR azt szorgalmazza, hogy a hivatalos szervek gyorsított eljárás helyett konzultáljanak a civil társadalommal és a Menekültügyi Főbiztossággal a javaslatok jogszerűségéről, valamint a háborús konfliktusok elől menekülőkre gyakorolt hatásáról. Vitatott javaslatok A közleményben idézték Montserrat Feixas Vihét, az UNHCR budapesti székhelyű közép-európai regionális képviseletének vezetőjét, aki szerint a törvényjavaslatok elfogadása „több ezer olyan ember életére lenne végzetes hatással, aki Magyarországon próbálna biztonságra lelni”. Hozzátette: arra kérik a kormányt és a képviselőket, biztosítsák, hogy a menekült- ügyi jogszabályok összhangban maradjanak a nemzetközi és regionális előírásokkal. Közölték: az általuk vitatott javaslatok között szerepel a menedékjogi kérelmek megfelelő garanciák nélküli, gyorsított eljárásban történő vizsgálata, a menedékkérők visszaküldése olyan, az Európai Unión kívüli országokba, amelyek nem biztonságosak számukra, valamint a menedékkérők, ezen belül nők, gyermekek és különleges szükségletű emberek hosszas fogva tartása. Kitértek arra is: a magyar kormány nemrég jelentette be, hogy a szerb-magyar határszakaszon kerítést épít. Az UNHCR álláspontja szerint ez valójában még inkább az emberkereskedőknek és ember- csempészeknek szolgáltatja ki a migránsokat. MTI <§> Önkéntes segítők Önkéntesek ételt, italt és ruhát osztanak a szegedi pályaudvar előtt felállított faházban azoknak a bevándorlóknak, akik nem érték el az utolsó, Budapestre induló vonatot, fotó: mti <§> Légi parádéra gyakorolva Mi—17 típusú katonai helikopter repül a Duna felett a Lánchíd és Margit híd közötti szakaszon a hétvégi Red Bull Air Race- hez kapcsolódó honvédségi vízi és légi bemutató főpróbáján, Budapesten csütörtökön. fotó: mti, lakatos Péter Belép a földgázpiacra az Elmű-Émász csoport Meggytermelők tiltakozása Budapest. A meggytermelők ingyen osztanak szét több mint 30 tonna magyar megy- gyet, mintegy 100 ezer darab negyed kilogrammos kiszerelésű adagot, az akcióval az idei nyomott meggyárak ellen tiltakoznak - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet csütörtökön. A többkamionnyi meggyet országszerte 31 városban, száz helyszínen csütörtök reggeltől szombat délutánig osztják szét. A kóstolók helyszínéről a www.fruitmarketing.hu web- oldalon lehet tájékozódni, mti Budapest. Belép a magyar földgázpiacra az Elmű-Émász, az eddig villa- mosenergia-ellátást végző társaságcsoport július elején indítja aktív földgáz-értékesítési tevékenységét, amellyel középtávon 10-15 százalékos részesedést kíván elérni a kis- és nagyipari földgázfogyasztók piacán - közölte a társaság csütörtökön. A német RWE EnBW többségi tulajdonában lévő Elmű-Émász a lépéssel azokra a rohamos változásokra kíván reagálni, amelyek az elmúlt időszakban „gyakorlatilag teljesen átrajzolták” a magyar földgázpiac térképét. Mint írják, a döntés mellett szólt az a több évtizedes tapasztalat és szaktudás, amelyet az RWE a kelet-közép-eu- rópai régió egyik legnagyobb gázszolgáltatójaként felhalmozott. Ezenfelül komoly versenyelőnynek számít az is, hogy az ELMŰ-ÉMÁSZ áramszolgáltatóként eleve kapcsolatban áll az új gázüzletág célcsoportjába tartozó kis- és nagyipari fogyasztókkal, mti Devizaárfolyam (2015.07.02.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,21-0,40 USA dollár 283,69 + 1,48 Svájci frank 299,54-1,23 Angol font 442,64 +0,59 Román lej 70,26-0,04 Ukrán hrivnya 13,48 +0,05 Horvát kuna 41,40 +0,01 Lengyel zloty 74,95-0,07 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB