Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-02 / 153. szám
2015. JÚLIUS 2., CSÜTÖRTÖK KELET Brazíliától Japánig exportál a Nobilis Zrt. Mátészalka. Nagyrészt európai uniós és magyar állami támogatásból, több mint 141 millió forint értékben fejlesztette mátészalkai telephelyét a szárított gyümölcsök és magvak gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó Nobilis Első Hazai Élelmiszer-feldolgozó és Kereskedelmi Zrt. Az 1992 óta működő családi vállalkozás csaknem 99 millió forintot nyert el az Észak-Alföldi Operatív Program kiírásán, a támogatás és az önerő összegéből bővítették, korszerűsítették a telephely épületegyüttesét, napkollektorokat és napelemeket telepítettek, illetve csomagoló gépsort állítottak üzembe. A társaság tizenhat európai országba exportálja termékeit Brazíliától Japánig, tavaly lépett be az Egyesült Államok piacára, és megnyílt az értékesítési lehetősége az ázsiai piacok felé is. A nyilvános cégadatok szerint a társaság tavaly l milliárd 367 millió forint nettó árbevétel mellett 67,7 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el. mti A mátészalkai Ádám Jenő Pedagóguskórus a tósokberéndi templomban FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Ajkán csendültek fel dalok a szálkái ajkakból Mátészalka. Ajkán rendezték meg a Pedagógus Kórusok Országos Találkozóját, melynek állandó résztvevője a mátészalkai Ádám Jenő Pedagóguskórus. A hangversenyeknek több helyszín adott otthont. A szatmáriak a tósokberéndi Szent István király-templomban adtak nagy sikerű koncertet. A Szabadság téren gyűltek össze a résztvevő kórusok, és közös énekkel zárták a napot, melyet Csányi Ottó Fasang-dí- jas karnagy vezényelt. A találkozó oklevelek átadásával és a közös vacsorával zárult. KM ■ Városnév növényből és finom fagylalt Rakamazon rendezett a környezet a körforgalomnál, ahonnan csak egy ugrás a tölcsérek világa, fotó: Ladányi tóth lajos Záhonyi diákok vöröskeresztes díjai Záhony. A tanévzáró ünnepségen a Magyar Vöröskereszt záhonyi szervezete is elismerésben részesítette a Kandó Kálmán Középiskola és Dr. Béres József Kollégium karitatív munkában élenjáró diákjait. Az adománygyűjtésben, véradásszervezésben, elsősegélynyújtásban, szakmai versengésben, egészségügyi ismeretterjesztésben és környezet-egészségügyi munkában jeleskedő kollégisták könyvjutalmat vehettek át Karasz Lajosnétól, a szervezet záhonyi irodavezetőjétől és Tancsik Róberttól, a Vörös- kereszt Megyei Ifjúsági Tanácsa elnökétől. Elismerésben részesült Ágij Adrienn (Tuzsér), Áros Gábor (Benk), Barati Béla (Domb- rád), Bálint Péter Levente (Tiszabezdéd), Dajka Dalma (Petneháza), Drótos Eszter (Kisvárda), Együd Máté (Ajak), Elek Zoltán (Anarcs), Ember Katalin (Tiszamo- gyorós), Furda Attila (Csap, Kárpátalja), Hájas Gergő (Bátyú, Kárpátalja), Katona Dávid (Berkesz), Király Karolina (Dámóc), Kiss Henrietta (Szernye, Kárpátalja), Kovács Fanni (Dombrád), Liga János (Darnó), Nagy Ferenc (Dombrád), Nagy József (Nyírlövő), Nagy Renáta (Tiszake- recseny), Szabó Alexandra (Györtelek), Szlovák Dorottya (Pap), Tancsik Róbert (Nyíregyháza), Varga Roland (Györtelek) és Zsoldos Eszter (Kisvárda). km a Ajándékot kaptak az ifjú táborozok Vidám gyerekzsivaj törte meg szerdán a Kelet-Ma- gyarország szellemi műhelyének csendjét. Július első napján a gyermekjóléti központ nyári táborában vakációzó általános iskolások látogattak él a szerkesztőségünkbe, ahol Palicz István újságíró vezette körbe őket, majd mesélt nekik az újságírás és a lapkészítés kulisszatitkairól. A hátrányos helyzetű tizenéves fiatalok - előnyt kovácsolva a látogatásukból - búcsúzóul egy-egy Sün Barnabás kiadványt kaptak ajándékba a szerkesztőségünktől. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Tarpa küldetése: kuruc zarándokhellyé válni Harsányi Gábor színművész (jobbra) is szívügyének érzi a tarpai hagyomány ápolását FOTÓ: KM A beregi kuruc település történelmi küldetése, hogy kuruc zarándokhellyé váljon. tarpa. A beregi kuruc település életében a korai szezon- kezdés lendületét már az idén tavasszal megadta a Magyar Országgyűlés, II. Rákóczi Ferenc születésnapját, március 27-ét nemzeti emléknappá nyilvánítva. Ezen a napon ha kimondatlanul is, de történelmi küldetése is megfogalmazódott a fejedelem hűséges ezredes-kapitánya, Esze Tamás falujának. Nevezetesen az, hogy Tar- pának élnie kell hagyományaival és múltjának dicsőségével, az itt élő „kuruc örökösök” tenni akarásával. Nemzeti öntudatunk további szilárdítására, történelmi magyarságképünk erősítésére az országnak szüksége van élő hagyományokkal is rendelkező, a Rá- kóczi-szabadságharc dicsőségéhez köthető kuruc kori zarándokhelyre. Egy olyan zarándokhelyre, ahol pátosz- szal és kegyelettel emlékezhet meg a látogató történelmünk egyik legsikeresebb és feltétel nélkül vállalható korszakáról. Dicsőséges korszak Ennek szellemében Tarpa a korábbi évek sikeres Kuruc fesztiválját nyár derekáról áthelyezte egy olyan időpontra, mely szinte egybeesik azzal az 1703. május 2l-ei dátummal, amikor is Esze Tamás Tarpa főterén felolvasta a Brezáni kiáltványt. Kibontotta a fejedelemtől kapott zászlót - ezzel elindítva egy dicsőséges korszakot a nemzetté-maradá- sunk történelmében. Ehhez szorosan kapcsolódóan Tarpa önkormányzata május 22-én a Nyíregyházi Főiskolával közösen nemzetközi történelmi kuruc-konferenci- át szervezett. A nyitóelőadást a Nyíregyházi Főiskola rektora, dr. Jánosi Zoltán professzor tartotta, aki a „II. Rákóczi Ferenc: magyarságunk arcképe” című előadásában nagy lelkesedéssel beszélt a magyarság egyik legismertebb festményéről. A Mányoki Ádám által megfestett Rákóczi-portrét a magyarság legszebb arcának, magát a fejedelmet a lélekben legszebb magyar férfinak nevezte. A továbbiakban elismert főiskolai oktatók többek között bemutatták a kurucság dallamkörét, a kuruc költészet továbbélését, Mányoki Ádám csodálatos festészetét. A kárpátaljai kuruc kori helyszínről, Salánkról érkezett küldöttség előadója kiemelte a tarpai zarándokhely fontosságát, ami erőt és túlélési esélyt adhat hosszú-hosszú időre az Ukrajnában élő magyar kisebbség identitástudatának. Ugyanerre biztatta az erdélyi Zágonból érkezett előadó is a tarpaiakat. A II. Rákóczi Ferenc hű krónikásának, Mikes Kelemennek a szülőfalujából érkezett vendégek lelkesedése biztos alapot teremthet az aláírás előtt álló testvértelépülési szerződésnek Zágon és Tarpa között. A konferencia levezető elnöke, dr. Kelemen Béla záróelőadásában az elmúlt években megvalósult, országhatárokon átívelő programok felidézése kapcsán a hagyományőrzés fontosságára hívta fel a figyelmet: folytatásuk szellemi-ideológiai alapjait adhatja a zarándokhely-építésnek, Tarpa polgármestere, Szécsi Szabolcs nagy lehetőségnek, egyben rendkívüli felelősségnek tartja a zarándokhely-programot, amiből minden tarpainak ki kell vennie a maga részét. Ígéretet tett a szükséges anyagi források mihamarabbi felkutatására. KM Lelki ösvény A zarándokhellyé válás fontos mérföldköve volt a május 23-án felavatott emlékmű is a falu főterének történelmi parkjában, amely a Mátészalkán élő szobrászművész, Bíró Lajos munkáját dicséri. Tarpa főtere már most sugallja a letisztult magyarságtudathoz vezető lelki ösvényt az idelátogató számára, de a megvalósuló kuruc kori zarándok- hely még inkább szolgálja majd e sugallat felerősödését. Két napon át hull a permet Az érintett zöld területeken a legeltetést, takarmánygyűjtést nem javasolják a következő napokban. nyíregyháza. Kombinált vegyszeres permetezést végeztet a NyírW Nonprofit Kft. a város turisztikai, sport- és kulturális szempontból kiemelt területein: Bujtosi-városliget és Örökösföld füves területei, Robinson-domb, erdei sétá- lóutak, Ózon panzió és Csaló köz, Sóstófürdő füves, ligetes területei, valamint a tópartok. A permetezés a növényi vegetáció védelmén túl hatékonyan riasztja és gyéríti a kellemetlen szúró-csípő rovarokat, valamint a rovarkártevőket (szívó-rágó kártevőket, atkaféléket, szúnyogokat, pattanóbogarakat). Nem jelentenek veszélyt, de... A védekezéseket a közelgő kánikula teszi szükségessé, a melegben ugyanis a fajok tömeges megjelenésére kell számítani. A permetezéseket a NyírW Nonprofit Kft. megbízásából a Tréner Kft. végzi az éjszakai órákban (23-5 óra között), hogy a túrázókat, sportolni vágyókat ne zavarja, és a méhkímélő technológia feltételeinek is megfeleljen. Az alkalmazott növényvédő szerek kizárólag közterületen felhasználható, speciális rovarölő- és riasztó, atkaölő kombinációk, melyek az emberekre és melegvérű állatokra nem jelentenek veszélyt, ugyanakkor az érintett zöld területeken a legeltetést, takarmánygyűjtést nem javasolják - közölte Szabó Edina, a NyírW Nonprofit Kft. szóvivője. KM Nagy jelentősége van a permetezésnek FOTÓ: KM-ILLUSZTRÁCIÓ