Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-22 / 170. szám

2015. JÚLIUS 22., SZERDA KELET Jegyzet Mán László Új kapitány A hozzáértők szerint az edzői szakma csúcsa a kapitányság. Ez már megadatott Dárdai Pálnak. Hamarabb, mint fel­nőtt csapatnál a vezetőedzői poszt. Ez azért igencsak ritka. A mindenható MLSZ vezérkara ezzel nem foglalkozott, amikor a Hertha ikonját felkérte a válogatott élére. Aztán a berlinieknél elért sikerek után már többen rebesgették, hogy mivel egy farral nem lehet két lovat megülni, maradt a német klubcsapat. A magyar labda­rúgás új megmentője a német Bernd Storck; az új szövetségi kapitány elmondta: természe­tesen neki más a stílusa mint Dárdai Pálnak, de a futballhoz való hozzáállásuk hasonló. Ez megnyugtató. Számára, mert számomra nem. Dárdai nem azért volt az utóbbi évekhez képest sike­res, mert különleges, a focit sarkából kifordító taktikát ötölt volna ki. Az összetartá­sok alkalmával rúgni aligha lehet megtanítani egy váloga­tott játékost, mikét pluszkon­dival sem lehet megturbózni. Mentálisan igen, hiszen a kapitány focista múltja, a győzni akarása csapattá gyúr­ta a játékosokat és a sportág honi szereplőinek zömét. A taktikánál magyarul szólt a magyarhoz (meg „magyarí­totthoz”...), erre aligha lesz képes Storck. Egy edzésen, vagy akár meccs szüneté­ben magyarul elhangzott ba...meg, vagy egy poénos megjegyzés ült magyarul és Dárdaitól. Ennek vége. Az megint más kérdés, hogy a jó kereső futballistának miért volt szükségük külső mentális segítségre a lelke­sedéshez, az utolsó leheletig küzdéshez, a mindenáron győzni akaráshoz... Ez nem kapitányfüggő? laszlo.man@kelet.hu Veszélyes helyen kelnek át szeged. Veszélyes helyeken is megpróbálnak magyar terü­letre jutni a határsértők - ta­pasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A Lúdvári párhu­zamos csatorna a Tisza árterén keresztül vezet a töltéstől a folyóig, néhány méterre a ma­gyar-szerb határtól. Míg ko­rábban az emberek leginkább a töltés tövében gyalogoltak, ma már gyakran beljebb, egy fát ledöntve kelnek át a mere­dek falú vízfolyás fölött, mti Használta dinnyekampány a fogyasztásnak zánka. Húsz százalékkal nőtt a dinnye magyarországi fo­gyasztása a dinnye népsze­rűsítését célzó négyhetes kampány alatt - közölte a Földművelésügyi Miniszté­rium élelmiszerlánc-felügye­letért felelős államtitkára kedden Zánkán, a kampány­záró sajtótájékoztatón. Zsigó Róbert elmondta: a kampány célja az volt, hogy minél több friss magyar dinnye kerüljön a vásárlók asztalára. mti Májusban 1,5 százalékkal nőt­tek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése. A keresetek az első öt hónapban 3,5 száza­lékkal nőttek, a közfoglalkoz­tatottak nélkül számítva 3,1 százalékkal emelkedtek. Tállai András fotó: ém Államháztartási hiány-nincs meglepetés Budapest. Az államháztartás első félévének teljesítményét mutató adatokban nincs sem­miféle meglepetés az előzetes adatokhoz képest - mondta a Nemzetgazdasági Minisztéri­um (NGM) parlamenti állam­titkára kedden. Tállai András közölte: ez azt jelenti, hogy a 2,4 százalékos GDP-arányos hi­ányt év végére tudja teljesíteni a tárca. A hiány mértéke 823 milliárd forint, ami az éves hi­ány 92 százalékát teszi ki. mti Befejeződött az alapkamat csökkentése Budapest. Az alapkamat-csök­kentési ciklus, ami a legutób­bi júliusi döntést is beszámít­va öt hónapig tartott, véget ért, s az MNB a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendez­kedik be - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóján. Ki­emelte: az MNB a továbbiak­ban is támogatja a kormány gazdaságpolitikáját. mti Kétféle határzár épül a szerb-magyar szakaszon Röviden FIDESZ: ARÁNY. Terület- és lakos­ságarányosan Magyarországra érkezik a legtöbb bevándorló, ezért kényszerül a kormány in­tézkedésekre a migránsáradat megfékezésére - mondta Tu- zson Bence szóvivő. Archív képünkön: épül a határzár mintaszakasza HHU'AWl mmw mvHum MuUu'v UUUVA'Ó Auum\u uiumuy ■wMAWvi ÁUWUivM . UWUA' UUUUV. A lehető leghamarabb kell létrehozni, táblák­kal jelölik, merre van a legális belépés lehető­sége. Budapest. Kétféle határzár építéséről döntött a kormány a keddi ülésén, a könnyen átjárható szakaszokon csak­nem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca - kö­zölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a kormányülés szünetében tar­tott sajtótájékoztatón. Ahol nehezebb Lázár János tudatta: a hor­ganyzott kerítést a föld alatt másfél, míg a föld felett három méter magasan húzzák fel a szerb-magyar határvonaltól 2,5 méterre. A határzár tetejé­re egy 70 centiméteres úgyne­vezett NATO-drót is kerül, azt magyar oldalról egy oszlop­rendszer támasztja meg. A csaknem 30-40 kilomé­ternyi, ember által nehezeb­ben járható szakaszon egysze­rűbb kerítést építenek - tette hozzá. A lehető leghamarabb létrehozandó, 175 kilométer­nyi ideiglenes határzár épí­téséhez 980 ezer négyzetmé­ter magántulajdonban lévő területet vesznek igénybe, amiért egyszeri kártalanítást fizetnek a tulajdonosoknak, valamint 160-170 forintnyi használati díjat négyzetméte­renként - fűzte hozzá. Elkezdték rendbe tenni A kormányhivatal erről szó­ló döntését a földtulajdonos bíróságon támadhatja meg, ám az nem hátráltatja az épí­tést. Az ideiglenes határzár­ral összefüggésben kifejtette: az aljnövényzet irtása, a ta­laj-előkészítés, az utak rend­betétele megkezdődött. A kerítésen táblák jelölik majd a legközelebbi legális határ- átlépési pontokat, semmi nem zárja ki, hogy a valódi politikai menekültek azokon - a szabályok betartásával - belépjenek - mondta Lázár János. mti MSZP: időhúzás. Szakács László szocialista politikus azt mondta: időhúzásra, a Quaestor-károsultak kifárasz- tására játszik a kormány azzal, hogy csak kevesen tudták ed­dig telje? mértékben érvénye­síteni a pénzkövetelésüket. oldal. A Fidesz szerint az MSZP-t nem érdeklik a „bró­kerkárosultak”, problémáikat politikai haszonszerzésre hasz­nálja, miközben továbbra is a csaló brókerek oldalán áll, ezt az is bizonyítja, hogy nemrég „a Jobbikkal karöltve” a bró­kercégek felügyeletének szigo­rítása ellen szavazott - reagál­tak az MSZP mondanivalójára. dk: „mosdatáS". A Demok­ratikus Koalíció szerint az ügyészség önmagának ellent­mondva „mosdatja” Matolcsy Györgyöt. Másra hivatkoztak, amikor nem indítottak eljá­rást a jegybankelnök vagyon­nyilatkozatának ügyében, és másra, amikor a párt panaszt tett a feljelentés elutasítása miatt. Folyamatosan nő a reálkereset Az államtitkár a KSH adatait elemzi, az el­lenzék pedig vitatja. Budapest. Reálértékben is fo­lyamatosan nőnek a kerese­tek 29 hónapja Magyarorszá­gon - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munka­erőpiacért és képzésért fele­Ötvenezer- ww rel többen dolgoznak M^-% a verseny- U^f szférában is g CZOMBA SÁNDOR iÖWl lős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adataira re­agálva. Hozzátette: tartanak az elmúlt több mint két évben megindult pozitív folyama­tok a kereseteket és a létszá­mokat tekintve. Úgy vélte, jó esély van arra, hogy az uniós és a hazai források felhasz­nálásával, a kis- és középvál­lalkozások megerősítésével ezek nem változnak. Pró és kontra Az államtitkár felhívta a fi­gyelmet, hogy míg 2010-ben a minimálbér 73 500 forint volt, 2015-ben már 105 ezer fo­rint, ami 43 százalékos brut­tó növekedés. Ismertette: az előző év azonos időszakával összehasonlítva, májusban mintegy 150 ezerrel volt több alkalmazott Magyarországon. Ebből csaknem 100 ezer a közfoglalkoztatás miatti bő­vülés, de 50 ezer körüli a nö­vekedés a versenyszférában is. Az LMP szerint nem emel­kedtek érdemben a reálbérek Magyarországon, a kedden nyilvánosságra hozott 1,5 százalékos növekedés a fél- százalékos inflációval szá­molva csak l százalékos reál­bér-emelkedésnek felel meg. Szél Bernadett, a párt társel­nöke közölte ezt. mti © Végső búcsú Szabad Györgytől Egykori és jelenlegi közjogi méltóságok, pályatársak vettek részt Szabad György búcsúztatásán a Fiumei úti sírkertben. Az Országgyűlés egykori elnöke július 3-án, életének 91. évé­ben hunyt el. fotó: mti ©Hello tourist! A Tourist Police program keretében a Szolnoki Főiskola hallga­tói egy hónapon át besegítenek a Tiszai Vízirendészeti Rendőr- kapitányság rendőreinek munkájába. Szegeden, Csongrádon, Tiszakécskén, Szolnokon és Kiskörén két-két főiskolás segít az idegenforgalmi területeken a turistáknak és nyaralóknak a tájékozódásban és segítségnyújtásban, fotó: mti, mészáros János Bősön népszavazást akarnak a táborról Gyors döntés a kitoloncolásról BERLIN. Bajorországban a tarto­mányi kormány tervei szerint gyorsított eljárásban dönte­nek a nyugat-balkáni térségből származó menedékkérőkről, és a lehető leggyorsabban kito­loncolják őket. Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a nyu­gat-németországi tartomány­ban kormányzó CSU elnöke a hétvégén „kérlelhetetlen szi- gorúságú” fellépést ígért a me­nedékkérőkkel szemben, és lapbeszámolók szerint kormá­nya el is fogadott egy akcióter­vet a történelmi magasságba emelkedett menekülthullám kezeléséről. mti bécs. Szlovákia és Ausztria belügyminiszterei kedden Bécsben aláírták azt az állam­közi megállapodást, amely­nek értelmében Szlovákiában helyeznek el ötszáz, eddig Ausztriában tartózkodó be­vándorlót. Johanna Mikl-Leit- ner, az osztrák belügyi tárca vezetője szlovák kollégájával, Robert Kalinákkal írta alá az egyezményt, amely szerint még júliusban ötven, augusz­tusban kétszáz és szeptem­berben további kétszázötven migránst helyeznek át Auszt­riából a magyar-szlovák hatá­ron fekvő Bősre (Gabcikovo), egy egyetemi épületbe. A megállapodást szükség ese­tén több évvel is meghosz- szabbíthatják. Népszavazáson akarják el­utasítani a csallóközi Bős la­kói, hogy a szlovák kormány újranyissa a 2009-ben bezárt menekülttábort, és ott helyez­ze el azt az 500 illegális be­vándorlót, akinek ideiglenes befogadásáról kedden írt alá megállapodást a szlovák és az osztrák belügyminiszter, mti Devizaárfolyam (2015.07.21.) ' PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,21-0,12 USA dollár . 284,83-0,27 Svájci frank 296.33 +0,06 Angol font 443,65-0,31 Román lej 70,09 +0,06 Ukrán hrivnya 12,92-0,01 Horvát kuna 40,69-0,05 Lengyel zloty 75,22-0,06 <*> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents