Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-21 / 169. szám

2015. JÚLIUS 21., KEDD KELET GYÁSZHÍR A www.kclet.hu internetes oldaton is kinyilváníthatja részvétét KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Csak a szeretet és a jóság az, ami túléli a száguldó időt és a múlandóság fölött változatlan fénnyel ragyog örökké. Disraeli Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szeret­ték, ismerték és tisztelték, hogy özv. L. NAGY LASZLONE szül. Csisztu Katalin r a Jókai Mór Református Általános Iskola volt tanító nénije 86 éves korában, méltósággal viselt, hosszú betegség után 2015. júli­us 12-én elhunyt. Hamvasztás után, 2015. július 24-én 13.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából görög katolikus szertartás szerint. A gyászoló család. Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szivetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZÁVACZKI ANDRÁS volt nyírteleki lakos életének 68. évében súlyos betegség után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2015. július 24-én pénteken 10 órától lesz a nyírteleki köztemető ravatalozójából. Gyászoló családja 1 r Köszönjük neked Uram, hogy ő a miénk volt. És az is marad, mert aki él szerettei szívében az nem hal meg, csak távol van! \ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy VASS MIHÁLYNÉ szül. Nagy Mária életének 86. évében elhunyt. Temetése 2015. július 22-én 14.00 óra­kor lesz a nagykállói temetőben. 809118 Két unokája, József és Tamás és családja. Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! fSf fej? "Az Úr énnekem őriző pásztorom, Azért semmiben meg nem fogyatkozom. Gyönyörű szép mezőn engemet éltet, | És szép kies folyóvízre legeltet, Lelkemet megnyugtatja szent nevében És vezérel engem igaz ösvényében." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy BALOGH ANDRÁS "Egon" életének 56. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2015.július 23-án 16 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából. 809076 A gyászoló család h t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy SZANICS JANOS felsősimái lakos életének 82. évében, hosszú szenvedés után meghalt. Temetése 2015. július 23-án 13.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. „5,25 A gyászoló család. t Mikor már nem bírtam, mert nagyon fájt minden akkor szép csendesen átölelt az Isten. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett félj, édesapa, após, nagyapa DANKÓ PÁL Nyírtelek, Dankó bokori lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2015. július 23-án csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. Gyászoló család 809143 . Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké élni fog, kit igazán szeretnek. Fájó szívvel tudatjuk, hogy OZV. BEREZNAI GYULANE nyugalmazott tanítónő 87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2015. július 24-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából. Gyászoló családja Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik HUBER DÉNES temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család ^ ~ t Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! ^_______________________________________________r* EGYÉB ELADÁS Eladó tűzifa bükk, tölgy tavalyi áron. Erdei m3-ben, konyhakészen, ingyen szállítva. 19500Ft. 20/ 507-1009 809150 Kalodás tűzifa már 11000Ft/ka- loda. Ugyanitt hulladék akác rendel- hető. 30/255-7225_______809151 Nyárfa széldeszka vastag 800 Ft/q, vékony 600 Ft/q. Tel.: 30/6299­183 . 802009 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Útépítést, aszfaltozást, járda­építést, finiseres bedolgozást, kátyúzást,közületeknek is vállalok. Tel:06-30-291-1357 ______809149 MUNKAHELYET KÍNÁL Betanított dolgozókat keresünk dunántúli munkahelyre kiemelt bérezéssel, hosszú távú munkára.^ Szállás, utazás biz­tosított. Érd.: 30/511-4219, e- mail: allas.ks2012@gmail.com 809163 Felvételre keresünk nehéz fizikai munkára női-férfi betanított mun­kásokat szolnoki telephelyre cso­magoló, anyagmozgató, operátor munkakörbe 12 órás műsza­kokra. Utaztatás, szállás, étkezés megoldott. Érd: hétfő-péntek: 8.00-12.00 és 13.00-17.00 óráig. Tel.:30 742 7168 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Nyíregyháza területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620958-9916 Jó szakmai ismeretekkel és kiváló szakmai tudással rendelkező Diesel motor szerelő munkatársakat keresünk felvételre. Tel.: 30/ 9251564 _______ _____808915 Ön tehergépkocsi-vezető? Munkát keres? Munkaközvetítés: 30/333- 2037 ________________808599 OKTATÁST VÁLLAL A KISOSZ OKJ-s felnőttképzéseit indít|a - kedvező feltételekkel részletfizetést biztosítunk - az alábbi szakmákban Kiemelten ajánljuk a DIÉTÁS SZAKÁCS képzést a nagy érdeklődésre való tekintettel! * Élelmiszer-, vegyíáru- és gyógynövényeladó •Műszakicikk-etadó 7 Boltvezető •Ékszerbecsüs • Konyhai kisegítő •Gyorséttermi ételeladó •Diétás szakács •Tóitőállomás- kezelő Várjuk mielőbbi jelentkezésüket! A jelentkezési feltételekről érdeklődni lehet: ' * 06-20-583-2331,06-30-2183-457, 06-30-6555-596 Személyesen: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9.1/104. E-mail cím: postmaster@kisosznyiregyhaza.t-online.hu Nysz: E-000195/2014 ANGOL kezdő indul 22-én! 40ó/22.000Ft London Nyelviskola 30/911-6567 __________809120 NYÁRI INTENZÍV tanfolyam indul 23-án!2 hét/22.000Ft London Nyelviskola 30/911-6567 809119 VEGYES Akác, alma, nyár, tölgy fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítás. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. ____________________807584 Alma, akác, nyár tűzifa eladó. Almást, mindenféle akácerdőt, fasort veszek. 70/544-7446. ___________809154 Tűzifa akác, nyár, 1000 Ft/q-tól. Szállítás megoldható. Papp Erdé- szet 20/932-9588. _______807122 Tűzifa nyár 800 Ft/q, akác-tölgy 1800 Ft/q-tól eladó. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 70/580- 5454. 809155 Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfííz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 42/358-412 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27- 17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/5U-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hiflnet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet, Kállósemjén, Ifjúság u. 3. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6.7. +36 70 239-24-85 Gumi Impex Kft.- Gumiszerviz és Autómosó, Sényő Kossuth 69. 70/379-7565- Biztosítók Háza, Nagykálló, Árpád út 12. 70/379-7565

Next

/
Thumbnails
Contents