Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-21 / 169. szám
2015. JÚLIUS 21., KEDD KELET Jegyzet Györke I M4, de nem metró Távol áll tőlem, hogy párhuzamot vonjak az annak idején Luca székeként épül- getett négyes metró és az M 4 sportcsatorna között, mivel semmi közük egymáshoz. Talán csak annyi, hogy míg a M4-es metróra sokat kellett várni, az M4-es sportcsatorna viszont már akkor bosszúságot okozott - legalábbis számomra -, mikor még nem is létezett. Július elseje után ugyanis a szolgáltató eltüntette a Duna World csatornát, s egészen június 18-áig csak az M4 lógóját láthattuk hűlt helyén. Szombaton aztán végre beindult a M4! Hurrá! Most már nézhetünk sportot ezerrel, amennyi belefér! De mit? És mennyit? Míg korábban a foci NB I hat, később öt meccsét láthatta az érdeklődő élőben, most be kell érnie hárommal. Igaz, csapat is kevesebb van az első osztályban. Azt remélték a döntéshozók, hogy így több lesz az éles meccs. Hát, az első fordulóban legfeljebb az újonc Békéscsaba és a Löki között volt focinak nevezhető labdázgatás, azt meg eredetileg nem is közvetítette (volna) élőben az M4. Amit meg közvetített, annak nem láthattuk a hajráját. De az M4 műsora a teletexten is megér egy mondatot: még hétfőn a szombati volt a „mai”. laszlo.gyorke@kelet.hu Vélemény: a bor zárolása megalapozott Budapest, A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint a Földművelésügyi Minisztérium megalapozott döntést hozott, amikor elrendelte egyes importborok zárolását. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 50 ezer hektoliter olasz bor zárolását rendelte el, miután az Olaszországban felderített jövedéki visszaélésekben érintettnek bizonyult három Magyarországra is szállító exportőr. MTI Fazekas Sándor fotó: mti Igyon tejet! - kampánnyal segít a tárca VÁC. A tejtermékek fogyasztására ösztönzött Fazekas Sándor hétfői váci sajtótájékoztatóján; a földművelésügyi miniszter azt mondta: kampányt indítanak, hogy több magyar tejterméket fogyasszanak a vásárlók. A tárcavezető kiemelte: 420 millió forintos kerettel indítanak marketing- kampányt, amelynek révén a kormány segítséget kíván nyújtani a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak, mti Tizenhat településen ösz- szesen négyszáznyolcvan rászoruló gyerek kap fél éven át élelmet a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mindenki Ebédel elnevezésű programjának keretében, a Raiffeisen Bank adományából. A pénzintézet az idén is magánszemély ügyfeleinek egy adott időszakban történt minden bankkártyás vásárlása után tíz forintot különített el jótékony célokra. Nagy baj lesz -mondja a szakszervezet BUDAPEST. A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) szerint vészhelyzetben vannak a Volán társaságok: ha a kormány nem orvosolja a létszámhiánnyal kapcsolatos problémákat, hamarosan leállhatnak a buszok, és az ágazatnak béremelésre is szüksége van. A szakszervezet hétfőn - közleményében kiemelte: a problémák megoldását nem a MÁV és a Volán társaságok összevonásában látják. mti Két hónapja nyújtotta be lemondását a NAV elnöke, új korszak kezdődik 2014 novemberében Vida Ildikó távozását követelték a tüntetők a fővárosban fotó: afp, kisbenedek attila Hétfőn szűnt meg Vida Ildikó állása - tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium. Budapest, Megszűnt Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének jogviszonya hétfőn, az új elnök kinevezéséig Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t hétfőn. Köszönték A tárca közleménye szerint Vida Ildikó május 20-án benyújtotta lemondását a NAV elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap. A lemondásról szóló közlemény szerint a magyar gazdaság korszakhatárhoz érkezett, az egyensúly megteremtése után tartós növekedési pályára állt, a cél már nem a válságkezelés, hanem a gazdasági növekedés ütemének erősítése. Az új gazdasági korszakhoz megváltozott szerkezetű adó- és vámhivatalra van szükség - közölte az NGM, hozzátéve, hogy az új elnök kinevezésére az átalakítást érintő legfontosabb döntések meghozatala után kerül sor. A minisztérium felidézte: a Vida Ildikó vezette NAV komoly szerepet vállalt az államháztartási egyensúly megteremtésében. A 2010-ben kinevezett elnök sikeresen vonta össze az Adó- és Pénzügyi Ellenőrző Hivatalt, illetve a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát. A tárca közleményében megköszönte Vida Ildikónak elnöki feladatai ellátását, további munkájához sok sikert kívánt. A hírre reagáló politikai tényezők közül az MSZP például azt közölte: szerintük Vida Ildikó lemondása a brókerkormányon belül zajló maffiahá- ború egyik állomása, és jellemző, hogy a Fidesz és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter végig hazudott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökével kapcsolatban: Már akkor kellett volna Az LMP azt tudatta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének már akkor távoznia kellett volna, amikor az évi százmilliárd forintos kárt okozó áfacsalási ügyben csak egy kétnapos „kamuvizsgálatot” volt hajlandó lefolytatni. Az LMP azt várja a NAV új vezetésétől, hogy haladéktalanul lásson hozzá a hálózatos áfacsalások felderítéséhez és felszámolásához - közölték, mti <§> Robbantás Törökországban Robbanás történt hétfőn a Suruc nevű török városban, a Szíriái határ közelében. A török média és helyi illetékesek szerint feltehetően terrorcselekmény történt. A halottak számáról nincs végleges adat, az AFP szerint huszonhét ember veszíthette életét. FOTÓ: AFP Nem volt tolongás a görög bankoknál Sor a hétfői nyitás előtt egy görög banknál fotó: afp Fokozatosan oldják fel a pénzintézetek korlátozásait. ATHÉN. Ezt mondta telefonon az MTI-nek Fokasz Nikosz, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Társadalomtudományi Karának oktatója Görögországból arra reagálva, hogy hétfőn három hét után újra kinyitottak a bankok országszerte. Megnézték, mi a helyzet Az oktató kétségtelen újdonságnak nevezte a bankok megnyitását. Tudomása szerint az emberek nagyobb számban keresték fel a pénzintézeteket, de mivel minden fiók nyitva volt, nagy tömeg, sorban állás nem volt tapasztalható. Elmondta, hogy az emberek jelentős része azért ment el a bankjába, hogy pontosan megtudja és ellenőrizze, milyen szolgáltatások érhetőek el. Néhányan ellenőrizték bankszámláik adatait, mások megvizsgálták, hogy a hivatalosan közölt fizetések, nyugdíjak megérkeztek-e a számlákra. Bár erről kormányhatározat rendelkezett, jobb személyesen megbizonyosodni arról, hogy milyen lehetőségek vannak - jegyezte meg Fokasz Nikosz. Naponta hatvan euró Az ELTE oktatója rámutatott, hogy a készpénzkifizetés korlátozása nem változott. Ez jelenleg a görög bankrendszer legszűkebb keresztmetszete - fogalmazott. Naponta most is csupán hatvan eurót lehet kivenni a készpénzkiadó automatákból és a bankfiókok pénztárainál. Jelezte: ha azonban valaki nem megy el mindennap a bankba, és kihagy három napot, akkor az elmaradt összeget visszamenőleg kiveheti. Ebből a szempontból a rendszer valamelyest rugalmasabbá vált - fűzte hozzá. mti A városokon kívülre rakatnák a táborokat „Azonnali megoldást!” BRÜSSZEL. A Magyarországra nehezedő migrációs nyomás nem pusztán magyar, hanem európai kérdés, amelyre azonnali megoldásokat kell találni európai szinten - jelentette ki hétfőn, az Európai Unió külügyminisztereinek tanácskozását követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Mint mondta, az ősz és a tél beköszöntével az EU-ra nehezedő migrációs nyomás a Földközi-tengerről a szárazföldi útvonalra helyeződik át, így előfordulhat, hogy októbertől megduplázódik a határon átlépők száma. mti BUDAPEST. Tessely Zoltán a Fidesz nevében arra kéri a kormányt: dolgozzák ki annak a megvalósíthatósági tervét, hogy a migrációs táborok hogyan kerülhetnének a városokon kívülre. A fideszes képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ezzel biztosítani lehetne a magyar polgárok biztonságát, a mostani befogadóállomások pedig valóban a saját hazájukban valós veszélynek kitett emberek ellátásával foglalkozhatnának. Hangsúlyozta, a hétvégi adatok alapján egyre nyilvánvalóbb, hogy az illegális bevándorlás napról napra sürgetőbb problémát jelent. Az elmúlt hétvégén, péntektől vasárnapig 4235 határsértőt fogtak el a magyar rendőrök. Ezzel együtt az idén több mint 86 ezer illegális migráns lépte át Magyarország határát törvénytelenül - közölte, hangsúlyozva, hogy ez a határ egyúttal az Európai Unió schengeni határa is. mti Röviden ÚJ KÖZPONTOK. Hétfőtől Új migrációs elosztási rendszer lépett életbe Ausztriában: országszerte hét új elosztóközpontot létesítenek, így igyekeznek tehermentesíteni a Bécshez közeli traiskircheni tábort, ahol a legutóbbi jelentések szerint már négyezer ember van. A VOLT NDK. Németországban a menedékkérők tartományok közötti elosztására kidolgozott eljárás reformját sürgeti Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke, aki szerint az egykori NDK elnéptelenedő térségeibe kellene telepíteni menedékkérőket. Jelenleg a lakosság nagysága és az adóbevétel figyelembevételével osztják el a tartományok között a menedékkérőket. MINTA? A Süddeutsche Zeitungban - Bajorország, a német Magyarország című írásában - Heribert Prantl kiemelte, hogy Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke számára láthatóan „Orbán Viktor utálatos menekültpolitikája a minta”, és ez- j zel „német Magyarországgá | akarja tenni Bajorországot”. Devizaárfolyam (2015.07.20.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,33 +0,61 USA dollár 285,10 + 1,64 Svájci frank 296,27 +0,38 Angol font 443,96 +0,43 Román lej 70,03 +0,17 Ukrán hrivnya 12,93 +0,32 Horvát kuna 40,74 +0,14 Lengyel zloty 75,28 +0,05 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB