Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-02 / 153. szám

2015. JÚLIUS 2„ CSÜTÖRTÖK 9 Két kontinensviadal, öt sportcentrumos Palásti Luca ott lesz a junior, további négy klubtársa pedig az utánpótlás Európa-baj- nokságon. atlétika. Jó hírt kapott Palás­ti Luca: utazhat a junior Eu- rópa-bajnokságra. A viadalt július 16-19. között rendezik Svédországban, Eskilstu- nában, ahol a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője 400 méteren indulhat. Széles Imre tanítványa eb­ben az évben ugyan elmaradt a nevezési szinttől, de a tava­lyi 55-34 másodperces ideje, illetve a mostani formája alap­ján mégis bekerült az utazó csapatba - erről Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) szakmai igazgatója tájékoztatta az érintetteket. Az idén érettségiző sportoló ebben a szezonban 55.68-ig jutott, egyéni legjobbja 54.47, amelyet két éve Donyeckben, az ifjúsági világbajnokság elő­döntőjében futott. Itthon még fut egyet Azon a viadalon Luca a dön­tőbe jutott, és ott végül nyol­cadik lett, ami hatalmas dolog európai, főként magyar négy- százastól. Széles Imre szerint a mostani Eb-n az elődöntőbe jutás a realitás, persze, nem feddné meg érte tanítványát, ha ismét ott lenne a finálé­ban... Palásti Lucának az Eb-ig még egy futása lesz, a jövő héten kedden Székesfehér­váron indul a Gyulai Memo- rialon, amely szuperliga-ver­seny is lesz egyben. A juniorok előtt még jönnek az U23-asok, az ő Európa-baj- nokságukat az észtországi Tallinnban rendezik a jövő héten csütörtöktől vasárna­pig­Két éve a finnországi Tam­perében Ónodi Dávid és Bako- si Péter képviselte a nyíregy­házi színeket, előbbi, vagyis a sprinter már kiöregedett eb­ből a korosztályból, a magyar bajnok magasugró, a három éve junior világbajnoki nyol­cadik helyezést szerzett Ba- kosi Péter viszont indul. Klubtársai közül további három diszkoszvető tagja a hivatalosan is kihirdetett Eu- rópa-bajnoki csapatnak: Káp­lár János, a két éve junior Eu- rópa-bajnok Szikszai Róbert, és Kerekes Dóra is utazhat. Csakúgy, mint a versenyzők edzői, azaz Bakosi Béla és Ke­rekes László. KM-BT " sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. Megérkezett a Magyar Lab­darúgó-szövetség felkérése a Siófokhoz, amely a szán­déknyilatkozat kitöltése után pénteken beadja nevezését a labdarúgó NB II. 2015-16- os kiírására. A hírek szerint hétfőre összeáll a keret, mely megkezdi a felkészülést az augusztus l-jén induló baj­nokságra. Egyelőre azt sem tudni, ki lesz az új tréner, miután Soós Imre Kisvárdára távozott. Palásti Luca és edzője, Széles Imre Is mosolygósán fogadta a hírt FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Miután meghallottam, hogy érdeklődik irán­tam a Liverpool, két napig nem tudtam aludni. Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Liverpool hivatalosan is bemutatta a magyar válogatott hálóőrét, Bogdán Ádámot, akinek álmatlan éjszakákat okozott a „vörösök” ajánlata. Babos Tímea öt gémet nyert tenisz. Serena Williams 6:4, 6:l-re legyőzte Babos Tímeát a wimbledoni teniszbajnok­ság női egyesének második fordulójában. Babos Tímea az első etapban nem adta könnyen magát, bravúros megmozdulásaival elismerő tekinteteket vívott ki ellen­felétől. Williams a második szettben szemernyi esélyt sem adott a magyarnak, mindhárom bréklabdáját azonnal kihasználta, és végül 59 perc alatt megnyerte á ta­lálkozót. Pákolicz Dávid végül távozik labdarúgás. Pár hete még úgy tűnt, Pákolicz Dávid is marad a Nyíregyháza Sparta­cus kötelékében. A játékos­sal szóban megállapodtak a vezetők, de végül aláírásra mégsem került sor, a június 30-án lejáró szerződést nem hosszabbították meg a felek. Pákolicz Dávid 2009-ben érkezett Nyíregyházára, és ki­sebb megszakításokkal azóta a Szpariban játszott. Tagja volt a bajnokságot nyert együttes­nek az előző szezonban, az élvonalban pedig legutóbb 19 mérkőzésen lépett pályára, és három gólt szerzett. Tavasszal a Ferencváros elleni találkozón a 90. perc­ben állt be, ám megsérült. Achilles-ín-szakadása miatt a bajnoki hajrában már nem léphetett pályára, az elmúlt hetekben pedig rehabilitációs edzéseket végzett. A Szpari színeiben 134 baj­nokin lépett pályára, negy­venszer az élvonalban, és bajnoki meccseken 26 gólt szerzett, ebből ötöt az élvo­nalban. KM Szurkolói kártya: a klubok döntenek Az MLSZ szerint az el­múlt öt évük a labdarú­gásunk elmaradottsá­gából adódó problémák felszámolásáról szólt. labdarúgás. A Magyar Lab­darúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége úgy döntött, hogy enyhít a tavaly szeptem­berben bevezetett klubkár­tyarendszer szabályain, s a válogatott mérkőzések szer­vezőjeként nem teszi kötele­zővé a kártyák használatát. Az mlsz.hu-n olvasható szerdai közlemény szerint az OTP Bank Liga következő idé­nyében a bajnoki találkozókat szervező klubok hatáskörébe tartozik majd, hogy kötelező­vé teszik-e a szurkolói kár­tya használatát az adott összecsapásra, ugyanak­kor az ehhez kapcsolódó integrált jegyértékesítési rendszert a továbbiakban is működtetniük kell. Az MLSZ elnöksége úgy hatá­rozott, hogy ez a módosítás a továbbiakban is érvényben maradhat majd, ha sem a klubokat, sem a szövetséget nem sújtja jelentős fegyelmi büntetéssel az európai vagy a nemzetközi szövetség. Átgondolt álláspont- A javuló infrastrukturá­lis háttér, a gazdaságilag és szakmailag megerősödött környezet, az új támo­gatási rendszer és a rend terén tapasztalt látványos változások arról győztek meg bennünket, hogy eb­ben az új helyzetben átgondolhatjuk ed­digi álláspontunkat a szurkolói kártya kötelező használatáról, ezért a biza­lom jeleként és a futballban szereplők nagyobb felelős­ségvállalása mellett szabály- rendszerünkben a korábbi kötelezettséget lehetőséggé alakítjuk át - idézte Csányi Sándor MLSZ-elnököt a köz­lemény.- Az elmúlt öt évünk a labdarúgásunk elma­radottságából adódó problémák felszá­molásáról szólt - je­lentette ki az MLSZ elnöke, s hozzá­tette, a szurkolói kártyát a kényelmi szempontok figye­lembevétele mellett azért is vezették be, hogy segítsék egy más típusú vásárlói kul­túra kialakulását.- Egyre többen vesznek on­line és elővételben jegyet, és kétszázezer szurkoló döntött a kártya kiváltása mellett, így nyugodtan beszélhetünk egy erős rétegről, amelynek tag­jai olyan szurkolói, vásárlói attitűddel jellemezhetőek, mint nyugat-európai kollégá­ik. Most teszünk egy gesztust azok felé is, akik még valami­lyen okból nem váltották ki a kártyájukat - így Csányi Sán­dor. A szezon végén újratárgyalják Az MLSZ elnöksége várható­an a következő szezon végén tárgyalja újra a rendszert, s a választható kártyahasználat melletti érveknél a szurko­lásra vonatkozó szabályok betartását, valamint az élvo­nalbeli mérkőzések átlagos nézőszámának emelkedését veszi majd figyelembe. mti Sok hűhó volt semmiért... FOTÓ: KM-ARCHIV Nem hivatalos világrekord EL: rajtolnak a csapataink labdarúgás. Magyar szem­pontból csütörtökön rajtol el a labdarúgó Európa Liga 2015/16-os kiírása: az első se­lejtezőkor első mérkőzései­nek sorában a Ferencváros a holland Go Ahead Eagles mű­füves pályáján, a DVSC-TEVA otthon, a montenegrói Sut- jeska Niksic, az MTK pedig Újpesten, a szerb Vojvodina ellen kezd. A Debrecen-Sut- jeska összecsapás 18.30-kor, a Go Ahead Eagles-Ferenc- város találkozó 20 órakor, az MTK-Vojvodina meccs pedig 20.30-kor kezdődik. mti Gönczöl Mihály a ma­gyarországi világkupán szeretné megdönteni a rekordot. ERŐEMELÉS. Két verseny, két aranyérem, két abszolút do­bogós helyezés és egy nem hivatalos világrekord - ezek­kel az eredményekkel zárta az elmúlt időszak vefsenysze- zonját a nyírbátori Gönczöl Mihály többszörös magyar és Európa-bajnok fekvenyomó. A WPC magyar bajnokságon a segédeszköz nélküli RAW kategória 90 kg-os súlycso­portját 220 kg-mal nyerte meg, melyet az első fogásá­val teljesített. A többi fogása érvénytelen volt. A második versenyét már sikeresebben zárta: a Budapesten megren­dezett Scitec Cutler Kupán mindhárom próbálkozása si­keres volt. Kétszáznegyven kiló A nagy forróság miatt a 220 kg-ot vállalta elsőre, kellett ugyanis egy biztos fogás... Mivel könnyen teljesítette az első két nyomást, így harma­dikra 240 kg-ot kért, amit a versenyszabályoknak megfe­lelően és dinamikusan győ­zött le. Ez a GPC professzio­nális erőemelő szövetségnél új világrekordnak számítana a 90 kg-os RAW kategóriában - a jelenlegi csúcs 225 kg. Az őszi szezonban lesz le­hetősége a rekord megdönté­sére, ugyanis éppen az idén rendeznek Magyarországon világkupa-versenyt, melyen indulni szeretne. km Tóth Tibi megtráf álta az esélyesebbeket SAKK. A hét elején megkezdő­dött Nyíregyházán a régió leg­nagyobb sakkrendezvénye, a Nyirségi Torna nemzetközi verseny, amely immár 34. alkalommal nyújt játéklehe­tőséget a megye, az ország és a környező országok legjobb játékosainak. A versenyen a korábbi évekhez hasonlóan ismét na­gyon sokan indultak, 140 fölé emelkedett a létszám. A ha­gyományoknak megfelelően a nemzetközi csoportok mel­lett lebonyolítják a nagyon népszerű gyermekviadalt is. Az eseményen ukrán és ro­mán sakkozók is asztalhoz ülnek, a seregszemle rangját növeli az öt FIDE mester rész­vétele. A tavalyi győztes távolma­radása azt jelenti, hogy ebben az évben új tornagyőztest avatnak. A fordulók naponta 8.30-kor kezdődnek a nyír­egyházi Széchenyi-szakkö- zépben, a kilencfordulós ver­senyen, amely július 5-én ér véget. Az esélyesek győzelmével fejeződött be az első négy forduló, a B csoportban meg­lepetésre a még csak 12 éves Tóth Tibor vezeti a mezőnyt, aki jóval esélyesebb ellenfele­it késztette feladásra. km Sakk: Nyírségi Torna A csoport élcsoportja (4forduló után): 1. Leviczky Tibor (Debrecen) 3,5 pont, 2-4 Mester Gyula (Debrecen), Gál József (Hajdúböszörmény), Rizsonkov Vlagyimir (Ukrajna) és Donka Péter (Debrecen) 3-3.______________________________________________________ B csoport: Tóth Tibor (Piremon SE) 4 pont, 2-3. dr. Paszerbovics Sándor (Balkányi SE) és Molnár Gábor (Szolnok) 3,5-3,5 ______________________________________________ C csoport (5 forduló után): 1. dr. Blahota István 4,5 pont 2. Radvánszki Viktor 4,3-5. Szokolov Albert (Balkány), Kun Ferenc Ágoston (Nyíregyházi SISE) és Kormány Szabolcs (Nagyhalász) 3,5-3,5.______________________________________________________ D csoport (5forduló után): 1. Hajdú László (Magy) 5 pont, 2. Gyöngyi Bálint (Nyíregyházi SISE) 4,5,3-7. Lippai Tibor, Kató Máté, Botrágyi Benedek, Halastyák István és Kékesi Balázs 4-4. Gönczöl Mihály remekelt az utóbbi versenyeken fotó: magAnarchIvum

Next

/
Thumbnails
Contents