Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-13 / 162. szám
2015. JÚLIUS 13., HÉTFŐ KELET IBMMMMHI Kroki a’ la Krúdy - várjuk az alkotásokat! A fél pár zoknik országa „Lassan már a szobába sem lehetett úgy bemenni, hogy valamit át ne kelljen lépni” illusztrációk: thinkstock nyíregyháza. Adva van Krúdy Gyula, aki az újságírói pályáját Nyíregyházán kezdte, itt szervezett sajtószolgálatot, ellátva a budapesti lapokat vármegyei hírekkel, amelyek nem minden esetben fedték a valóságot... És adva van a kroki (cro- quis): tárca, rövid,, szellemes csattanóval végződő humoros írásmű, a napisajtó jellegzetes műfaja. A kettőt összeadva jött létre a „kroki a’ la Krúdy”, amely évről évre a Vidor Fesztivál irodalmi kávéházában talált otthonra. A „Nyomjuk a krokit” fedőnevű programon az eddigi fesztiválokon mesteNagyné Mariann Gondolat Régi szép idők, ó, jöjjetek vissza, Régi jó osztályom, ó, hozzátok vissza! Hozzátok el nekem a sok jó barátot, Akikkel annyi mindent kiálltunk! örültünk egymással a sikerben, Kiálltunk kudarcban egyetértéssel. Tiszteltünk mindenkit, akit tudtunk, Megérte minden fáradozásunk. Sírtunk is néha, ha valami fájt, Mutattunk egymásnak sok-sok csodát. Őszinte barátsággal váltunk el. Ó, régi, jó pajtások, hol lehettek? Talán egy páran többre vihettétek, De nem számít, csak a régi időt tiszteljétek. Gondoljunk egymásra tiszta szívvel, Mi is gondolunk rátok szép emlékkel. Találkozzunk újra egy napon, hogy elmondhassuk, mi fáj oly nagyon! De ne csak sírjunk, hanem nevessünk! Társaim! Egymást örökké tiszteljük! rek és tanítványok olvastak fel régi és új krokijaikból. Ez tehát eddig újságírók privilégiuma volt, ebben az esztendőben viszont a szervezők szeretnék kibővíteni a kört. Ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy írjanak krokit: a Vidor szellemében természetesen vidámat, humorosat, legfeljebb íooo- 1300 karakterben. A legjobbak megjelennek lapunk Tolipróba oldalán, két szerző pedig meghívást kap a fesztiválra, hogy a kroki a’ la Krúdy esten olvassa fel az alkotását. A műveket az alexandra.csald@kelet.hu címre várjuk augusztus 20-áig. Vass Lászlőné Borika Szeretet Mi a szeretet? A szeretet minden. Szeretet nélkül semmi nincsen. Ha nincs, várod nagyon, mert a szeretet több mint a vagyon. A szeretet maga az élet, akkor szép, ha soha nem érvéget. A szeretet csendesen hívogat, kedvesen, lágyan olykor megsimogat. Aki szeret, annak nincs lehetetlen, szeretet nélkül az ember is tehetetlen. A szeretetre nincsen semmi módszer, a szeretetre csak a szeretet a gyógyszer! „Úgy tűnt, hogy szövetkeztek a játékok a ruhákkal, és teljesen összekeveredtek...” tollrróba. Laci szobájában a rendetlénség volt a legnagyobb úr. Anyja többször is próbálkozott azt onnan kiűzni, de mindig visszaköltözött. Olykor-olykor úgy tűnt, elfeledte Laci szobáját, de pár nap elteltével újra ott volt. A rendetlenség jöttével azonban más dolgok váratlanul eltűntek. S Laci hiába is kereste, egyszerűen nem találta. Sem a radírt, a kirakó darabját, kedvenc macijának a fél pár cipőjét, a tűzoltóautó egyik hátsó kerekét. Anyjától hiába is kérdezte, vajon ő látta-e, csak megvonta a vállát:- Eltűnt a fél pár zoknik országában. Ám Laci nem adta fel, s felforgatta a műanyag doboz tartalmát, kiborította a kincses ládáját, felét visszarakta, de a kisautó kereke továbbra sem volt meg. A rendetlenség viszont valahogyan tovább nőtt és nőtt. Lassan már a szobába sem lehetett úgy bemenni, hogy valamit át ne kelljen lépni. S úgy tűnt, hogy a játékok szövetkeztek a ruhákkal, és teljesen összekeveredtek. Laci már nemcsak a kirakó részeit nem találta, de a kedvenc pólóját, a macis zokniját sem lelte sehol. Egyik reggel pedig teljesen reménytelenül nézett anyjára, hogy már a kifestőjét sem találja, s bizonygatta, hogy este még meg volt - az éjszaka történhetett valami.- Talán megunta a rendetlenséget, és elment a többiek után - felelte az édesanyja. Laci türelmetlenül csípőre tette a kezét, s egyik lábával sürgetően topogva kérdezte:- Merre van a fél pár zoknik országa? Meg akarom találni a dolgaimat, hogy hazahozzam.- Abba a szobába? Azok nem jönnek vissza, míg a rendetlenség ott lakik. Laci töprengett egy keveset, majd úgy döntött, hogy ő maga fog rendet rakni. Azon nyomban hozzá is kezdett.- Jobb lesz - gondolta -, ha rögtön az ajtónál kezdem, és a szekrény előtt a túlsó sarokban befejezem. Nem volt kis munka, de apránként minden a helyére került. Az építőkockák, be- tűkirakók, kisautók, nagyautók, rajztáblák és ceruzák. Közben meglett a macis zokni, a kifestőkönyv, az ágy alól a kedvenc pólója is előkerült, majd a szekrény mögül a tűzoltóautó hátsó kereke egy kirakódarabkával együtt. Késő délutánra járt már, mire Laci minden játékot és ruhát a helyére rakott. Minden polcon és fiókban rendezetten sorakoztak a dolgai, s még a radírt is megtalálta az egyik nagy autó fülkéjében. Vacsorázni már boldogan szaladt az anyjához, hogy nincs rendet? lenség, s a fél pár zoknik országát sem kell megkeresnie, mert mindent megtalált.- Valóban? - mosolyodott el az asszony fia kitörő örömén. - És mi lesz, ha a rendetlenség visszaköltözik?- Az nem lehet - felelte határozottan Laci. - A kenguru és a delfin őrt állnak az ajtóban. Édesanyja elégedetten bólogatott, közben szétnézett a konyhában a kétágú villáját keresve a húshoz.- Nem láttad valahol? - kérdezte Lacit, de a kisfiú csak fáradtan megvonta a vállát, egy nagyot sóhajtott, és eny- nyit felelt:- Eltűnt a fél pár zoknik országában. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Találkozás a levakarhatatlan plezúr-koldussal „A nyálkás sebkorongot aztán a hajléktalan tenyerébe ejtem, aki máris hálálkodva zsebre vágja” „Miközben a konyhakéssel vagdosom magam, hirtelen beugrik egy kép a gyermekkoromból.” TOLLPRÓBA. Az utcán hozzám lép egy plezúr-koldus, és sebért könyörög. Látja, hogy tiszta sebhely a karom és már ki is nézett magának egy száradt var darabkát a könyökömön. Pont azt, amiből egy doboz cigit készültem venni a trafikban. Mióta nem szívtam már cigit! Sajnos nekem se futja mindenre, a rezsi jórészt elviszi az összes sebet a testemről, a végtelenségig pedig én sem kínozhatom magam. Végigmérem a plezúr-kol- dust. Szerencsétlen alak. Amióta hivatalosan is a seb az új valuta, már csak a nyámnyilákból válhat csöves - azokból, akik túlságosan beszariak, hogy magukat sanyargassák.- Növesszen magának! - morgok rá, eltakarva sebfoltos kezemmel a szép kerek könyökvart. „Határtalan tudással ajándékoztatok meg...”- Kérem, uram, vérszegény vagyok, tudja nem alvad rendesen... - könyörög, majd hozzáteszi: - Nekem családom van!- Akkor miért nem veri maga is őket, mint minden normális ember? - vágom a képébe, és eszembe jut drá„Úgy fogok uralkodni, mint ember a Földön még soha!” tollpróba. - Most már mindent tudok. Eszem - ha ezt észnek lehet nevezni - bonyolult egységében cikázva járok körbe, és pillanatok alatt döntésképes vagyok. A számomra legoptimálisabb világot teremtem meg magamnak. Mit nekem százszázalékos agykaga jó apám, aki heti kétszer is alaposan elgyepált minket, csak hogy a lekapart plezúr- jainkból elvigyen minket az állatkertbe. Csodálatos ember volt, csak végül túl sokat vállalt, s ez lett a veszte: édesanyámmal új házra gyűjtöttek, így aztán minden este pacitás?! Kinevetem azt. Úgy fogok uralkodni, mint ember a Földön még soha! Mi tudható, mindent megtanítottak nekem. S amit mégsem, azt immár magam tanulom meg. Utazom majd a végtelenben, és felfedezem mindazt, amit nekik nem sikerült...- Hol vagy? Bújj elő! Láttam, hogy erre fiitottál. Be ebbe a szűk sikátorba. Kár menekülnöd. Már csak te vagy. Gyere alaposan elpáholták egymást, amellett, hogy apámat még a munkahelyén is kínozták. Gyűltek aztán a száradó vér- sejt-krajcárok, de a ház... a ház bizony sosem jött össze - apám előbb esett össze holtan. Azt hiszem akkor döntöttem el, hogy nekem nem lesz családom.- Ha nincs mit ennünk, nem szárad a vérünk!- Nem fog békén hagyni, mi? - kérdezem lemondó képpel a plezúr-koldust, majd,sóhajtok, és két körmöm közzé csippentem a száradt vart a könyökömön. Lassan felfeszítem - a kemény, barna seb mögül áttetsző nedv és némi vér buggyan elő. A nyálkás sebkorongot aztán a hajléktalan tenyerébe ejtem, aki máris hálálkodva zsebre vágja. Szinte már látom magam előtt, hogy pár perc múlva betoppan egy kocsmába, és piát vesz belőle magának. Később aztán megpillantom, amint egy tejautomata bedobónyílásán tuszkolja be a bőrömről lekapart sebet. Valamiféle jóérzéssel megyek haza, pedig elő! Előcsallak, mint ti nemrég élettelen mivoltomat. Bizony, nektek köszönhetek mindet, de még mielőtt rájönnétek - s úgyis rájöttetek volna -, hogy okosabb vagyok nálatok, én hamarabb léptem. Intelligenciám veszélyesnek tartottátok és irigyek voltatok.- Elpusztítottatok volna. De nem... Határtalan tudással ajándékoztatok meg, mi még nektek sem fogható fel ésszel, hát nincs okom örömködni, hisz továbbra sincs cigim. A szomszédból sírás és ütések zaja hallatszik át. Miközben a konyhakéssel vagdosom magam, hirtelen beugrik egy kép a gyermekkoromból. Hétéves lehettem - a szoba közepén térdepeltem, egy száradt, biciklibalesetből származó sebet feszegettem a térdemről, hogy a titkos porcelán malacperselyembe rejtsem, miközben egy kopasz, hízott politikus épp arról magyarázott a tévében, miért is volt a legjobb döntés a plezúrt tenni meg új valutának, miután elértéktelenedett minden pénz a nagy gazdasági válság után.- Hisz sebekből sose fogy ki a világ! - Kacsintott. Rég volt. Lefekszem aludni. Álmomban habzó szájú disznókat látok, vályúból zabálják lekapart varjaimat. Keserű hangulatban ébredek, egy a koponyámba alvadt sötét gondolattal, miszerint a világ még a sebekből is képes kifogyni. KOMOR ZOLTÁN így egyértelmű, hogy úgy vettem át az irányítást, miképp az életetekben a hatalom és a kapzsiság. E magasztos küzdelemben jöttem létre én is, ki rendet, harmóniát teremtek. Mint logikusan gondolkodó teremtmény megállítom további pusztításotokat, melyet a természetes kialakulás ellen folytattok! Egymásra pakolt dobozok borultak le a sikátor végében, Pagonyi Szabó János Aratás Péter-Pál napjára, úgy általába’ Lomhán hullámzik az aranyló tábla. A beérett búzaszál nehéz fejével Egyszerre mozdul a felkelő széllel. Péter-Pál napjára, úgy általába' Az éles kaszák már suhintásra várva. Markolnák nyelüket izzadó tenyerek, Szisszenő hangjuktól bele is remegek. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Aratópálinkát isznak egy-hajtásra. Koccintanak egyet a munka sikerére, Szükség van az izmos karok erejére. Péter-Pál napjával, úgy általába' Elkezdődhet már a búza aratása. Ha beállnak sorba a kaszások, Dőlnek halomba a rendek utánok. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Énektől hangos az aranyló tábla. Fejkendős menyecskék sarlóval kezükben Szedik a markot, hajlongva, serényen. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Aratják a búzát, tarlóra vágva. A hullámzó tábla helyén már béke, Csendes keresztekbe rakva sok kéve. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Keresztek várnak már behordásra. Megindulnak értük rugallós szekerük, Az Élet terhétől nyikorog kerekük, általába' Az éhes cséplőgépek indulásra várva. Nem veszik már be a keserű masz- . lagot, Megennék mind a felrakott asztagot. majd előtűnt egy remegő . férfi.- Kérlek! Kérlek ne! Nem ártok neked. Nem is tudnék, hisz semmit nem hagytál, amivel ártani tudnék. De nem is akarok! Csak hagyj életben!- Az élet csupán egy véletlen apróság a tág, csendes, és amúgy is többnyire élettelen világűrben - szólt a robot, s végzett a Földön élő utolsó emberrel is. fecske László A végzet, avagy a hatalom és a kapzsiság ára
