Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-13 / 162. szám

2015. JÚLIUS 13., HÉTFŐ REDET Röviden UJJLENYOMAT-OLVASÓ, Új ujjle- nyomat-olvasó modult jelen­tett be a Synaptics: a vállalat szerint az elsősorban lapto­pokba szánt eszköz nemcsak kifejezetten pontos, de a je­lenleg használt, hasonló azo­nosítási megoldásoknál biz­tonságosabb is. A megoldás lényege, hogy az olvasó egy teljesen zárt „fekete doboz”, amely az operációs rendszer­rel csak annyit közöl, hogy az azonosítás sikeres vagy siker­telen - ezenfelül semmilyen adat nem olvasható ki a szen­zorból. LINKEDIN. A DrLinkedin.hu közleménye szerint a világ legnagyobb szakmai, üzleti közösségi oldala, a 350 mil­lió felhasználóval rendelkező Linkedln hivatalosan július 9-én érte el a hatszázezres taglétszámot hazánkban. Ma­gyarországon 2011-ben 150 ezer tagja volt a közösségi oldalnak, két évvel később a tagság megduplázódott, sőt 2013 elejére a tagság elérte a 300 ezret, majd egy évvel ké­sőbb már félmillió felhaszná­lója volt hazánkban. JELSZÓ, Bár az interneten szép számmal akad jelszógenerá­ló oldal és szoftver, a Master Password nevű site kicsit más, mint ezek, egyszerűen használható és fölöttébb biz­tonságos. Az oldalra fellépve akár le is tölthetjük a kap­csolódó mobileszközös al­kalmazásokat vagy az asztali klienseket, de arra is van le­hetőség, hogy a webes, egye­lőre béta fázisú szolgáltatást használjuk. A kellően erős jelszó generálásához csak egy mesterjelszóra van szükség, illetve tudni kell a saját ne­vünket. Ezeket kell megadni az oldalnak, majd annak a site-nak a nevét, amelyhez a jelszót generálnánk. Az e-olvasó A hetvenes években feltalált elektronikus tinta a mai napig folya­matosan fejlődik. multimédia. Az e-olvasók iránti kereslet folyamatosan nő: a PocketBook adatai szerint 2014-ben eladá­si számuk Európában 30-40 százalékkal emel­kedett a korábbi év­hez képest, míg a globális piac növe­kedési aránya elér­te a 20 százalékot. Mint minden modern tech­nológiának, az e-booknak is hosszú és bo­nyolult fejlő­désen kellett vé­gigmennie ahhoz hogy elérje mai szint­jét: az elektronikus tin­ta története közel negyven esztendőre nyúlik vissza. Üveg helyett műanyagból Az elektronikus papírt Nick Sheridan találta fel és mu­tatta be a nagyközönségnek 1975-ben, Amerikában. A Gyricon elnevezésű techno­lógia negatív töltetű fekete és pozitív töltetű fehér, 20-100 mikron átmérőjű polietilén gömböket használ fel. A göm­bök átlátszó szilikonlapon helyezkedtek el, és az éppen alkalmazott töltetű elektro­mosság szabta meg, hogy mi­z, Kényelmes, könnyű, ráadásul létezik olyan E Ink, aminek nincs saját fénye, így a könyvolvasás élményét adja ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK lyen irányba fordul- j a n a k, felfed­ve a fe­hér vagy __ éppen a fekete oldalukat. A technológia új­donsága ellenére azonban a hetvenes években még nem terjedt el széles körben. A kilencvenes évek má­sodik felében az E Ink újra előtérbe került: 1996-ban Joseph Jacobson egy újfajta elektronikus papírt hozott létre, üveg helyett rugalmas műanyaglapokat használt. Három évvel később bejelen­tették az első papírszerű ki­jelző piacra dobását, mely az elektronikus tinta technológi­áját alkalmazza. A Sony 2004-ben bemutat­ta az első e-könyv-olvasót. szülék a szürke négy ár­nyalatát jele­nítette meg. Ezután 2007 az e-olvasók történeté­nek egyik legfontosabb éve. Szinte egy időben jelent meg kétúj szereplő a piacon: megalakult a Pocket­Book, mig az Amazon a Kindle márkanév alatt szintén meg­kezdte az E Ink-készülékek gyártását. Energiatakarékos és hajlítható A 2010 előtt gyártott olvasók többsége Vizplex kijelzővel került a boltokba, melynek kezdetleges verziója az újság­papírhoz hasonlított. Az E Ink kijelzők következő generáció­ja a Pearl, mely élesebb kont­rasztot biztosított, és elődjé­hez képest feleannyi energiát használt. A mai e-könyv-olvasók többsége a legkorszerűbb Car­ta kijelzőt használja, mely már 15:1 arányú kontrasztot és 20 százalékkal hatékonyabb fényvisszaverő képességet kínál. Optikai tulajdonságait tekintve a képernyője szinte megegyezik a papírral. Az elmúlt években különle­ges E Ink kijelzők is megjelen­tek a piacon. Ilyenek például az akár 4096 szín megjelení­tésére is alkalmas Triton vagy a hajlítható Mobius. A hetvenes években felta­lált elektronikus tinta tehát a mai napig folyamatosan fejlődik, négy évtized után is újra és újra megújítva az e-könyv-olvasók piacát, ékn Tökéletes alternatívát kínál az új kisközösségi applikáció A technológia úgy működik, ahogy a zene is hat ránk fotó: internet Hangulatmódosító okosóra: lehetséges? Van élet a Facebookon kívül is: kollégáival és barátaival a Banden is lehetnek csoportjai. MULTIMÉDIA. Ezzel az ingye­nes szolgáltatással ugyano­lyan egyszerű csoportokat létrehozni, azokon keresztül kommunikálni, programokat szervezni a tagokkal, mint a Facebookon. Ha nem a közös­ségi oldalon akarja ezt megol­dani, ez egy remek megoldás - számitógépen és mobilon egyaránt - írja a hvg.hu. Nem véletlen, hogy a 10 millió letöltést is elérte már a Band nevű alkalmazás, hi­szen legalább olyan jó szolgá­latot tesz, mint a facebookos események és a hozzájuk tar­tozó app. Sokan ugyanis nem akarják ezt a tevékenységet a közösségi oldalhoz kötni, pél­dául azért, mert legalább ad­dig sem ott vannak, vagy épp azért, mert nincsenek is fent a Facebookon. Bármilyen okból is akarjuk különválasztani a két szol­gáltatást, ez az Andreádon, iPhone-on, iPaden és bön­gészőben is ingyen használ­ható alkalmazás tökéletes al­ternatíva. Közvélemény-kutatás Regisztráció után máris lét­rehozhatunk egy új csopor­tot, ahová SMS, link, e-mail segítségével is meghívhatjuk ismerőseinket - ha még nem tették meg, nekik is regiszt­rálniuk kell hozzá. Innentől kezdve elég egyér­telmű ikonok mutatják, hogy milyen lehetőségek vannak: írhatunk a csoport tagjainak, akik lájkolhatják és kommen­tálhatják a posztokat, képe­ket, és fájlokat is tölthetünk fel, egy naptárban megadha­tunk időpontokat a közös ese­ményekhez, illetve egy gyors közvélemény-kutatást is le­het készíteni, csak a kérdést és a válaszlehetőségeket kell hozzá megadni, majd várni a szavazatokat. ÉKN Tízmilliárdos bevétel egyetlen esztendő alatt multimédia. A Nemzeti Mobilfi­zetési Rendszer részét képező mobilparkolási platformon a 2014-es indulás óta 16,8 mil­lió parkolási tranzakciót haj­tottak végre, 5,6 ezer HU-GO viszonylati jegyet és 1,1 millió elektronikus autópálya-matri­cát vásároltak a felhasználók, melynek értéke megközelítet­te a 11,5 milliárd forintot - írja a computerworld.hu.- Örömmel tekintünk vissza az elmúlt évre, hiszen az elin­dulástól számítva csekély szá­mú műszaki és rendszerprob­lémát kellett megoldanunk - nyilatkozta Veres Mihály, az NMFR vezérigazgatója. ÉKN Nagy változások Logitech cégnél multimédia. Alaposan meg­újul a Logitech, legalábbis ami a külsőségeket illeti. Az, hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni, de úgy tű­nik, hogy a Logi márkanév, illetve a hozzá tartozó lógó a svájciak lifestyle-termékeire (mobiltok, tabletbillentyűzet, és így tovább) kerül fel, míg a Logitechet valószínűleg fenntartják majd a személyi számítógépekhez közelibb kiegészítők számára, mint például PC-s billentyűzetek, egerek és társaik - számolt be a geeks.hu. ékn MULTIMÉDIA. A Doppel mögött álló kutatócsoport szerint a kütyü nemcsak élettani jel­lemzőink megfigyelésére ké­pes - megváltoztatja a han­gulatunkat is. A technológia nagyjából úgy működik, ahogy a zene is hat ránk: egy ritmu- sos dal felpörget, egy lassú melódia elálmosít. Ennek megfelelően a Doppel (amely jelenleg egy órára hasonlít, de a lényegi rész a csuklónk belső felén helyezkedik el) kétféle ritmusban tud rezegni. Ezek közül az egyik a jelenlegi szív­verésünknél valamivel las­sabb, míg a másik valamivel gyorsabb. Attól függően vá­laszthatunk, hogy aktívabbak szeretnénk lenni, vagy éppen pihenni akarunk - olvasható a geeks.hu-n. A rendszer egésze ma még kicsit nyakatekerten műkö­dik, mert ahelyett, hogy a Doppel egymagában tartal­mazna minden szükséges szenzort és elektronikát, egy okostelefonos alkalmazás áll mögötte, amely a mobilból szerzi a pulzusra vonatkozó információkat. Maga a Dop­pel az óraszerű „számlap” se­gítségével irányítható: a kül­ső perem érintésével a lassító, a készülék megszorításával a gyorsító ritmus aktiválható. Persze mindez még nem a végleges hardver. ékn A Band mindent tud, amit a Facebook, de megtartja magának a titkait fotó: km-reprodukció hivatalosan is bebukta a Microsoft a Nokiát Leépítés: A vállalat határozottan hátralép az okostelefo­nok terén - az idén már másodszor. MULTIMÉDIA. A Microsoft ösz- szes munkatársának kikül­dött vezérigazgatói levélben a 7800 alkalmazott elbocsá­tását bejelentő Satya Nadella világossá tette, hogy a leépí­tés óriási részben a vállalat telefonos részlegét érinti. Ez tulajdonképpen az a divízió, amit a Microsoft 2013-ban vásárolt meg: a Nokia mobil­gyártó részlege - írja a hvg.hu. A cég emellett azt is beje­lentette, hogy 7,6 milliárd dolláros értékcsökkenési le­írást hajt végre, ezzel pedig tulajdonképpen egy az egy­ben beismerik, hogy meg­bukott a terv, hiba volt 7,2 milliárd dollárért felvásárolni az akkor már erősen süllyedő­ben lévő Nokiát- írja az sg.hu. Rájuk omlott az alagút A Microsoft és a Nokia 2011- ben jelentették be a straté­giai partneri kapcsolatot, de akkor még csak arról volt szó, hogy a saját Symbian operációs rendszere helyett Windows Phone-ra esküszik fel a Nokia. Mire a redmondi vállalat 2013-ban a felvásárlás mellett döntött, már hosszú évek óta kérdéses volt, hogy milyen hosszú alagútban van a Nokia, és kiérnek-e azelőtt, hogy beomlana. A Microsoft nem teljesen zárja be a Windows Phone-os boltot. A „Windows-rajon- góknak” ezután is kiadnak majd csúcsmobilokat, de az eddiginél jóval kevesebb mo­dell lesz. Ezentúl az üzleti felhasz­nálókra és az olcsó telefonok szegmensére fókuszálnak majd. Ha azonban ehhez hoz­závesszük, hogy a vállalat egy nem régi lépésével lényegé­ben beismerte, hogy a plat­form sikeréhez elengedhetet­len alkalmazások fejlesztőit a Windows Phone bevezetése után négy és fél évvel sem érdekli a rendszer... Nos, ak­kor legalábbis nehezen jön a szánkra, hogy a Windows Phone él és élni fog. ÉKN

Next

/
Thumbnails
Contents