Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-09 / 159. szám

2015. JÚLIUS 9., CSÜTÖRTÖK Senki nem kezdi hátrányból labdarúgás. A magyar csa­patok közül a DVSC várja a legkedvezőbb helyzetből az Európa-liga első selejtezőkö­rének csütörtöki visszavágó­it, hiszen a 17.30-kor kezdődő meccset 3-O-ás előnyről indít­ja a montenegrói Szutjeszka otthonában. A holland másod- osztályú Go Ahead Eagles otthonából l-i-gyel hazatérő Ferencváros esélyeit vala­mennyire rontja, hogy 20.30- tól zárt kapuk mögött lép pá­lyára, míg ezzel egy időben az MTK O-O-ról kezd Újvidéken. 9 Már alapoztam Felix Magathnál is, akivel idáig a legkeményebb munkát végeztem. Peter Pekarik, a német Hertha BSC futballistája a hírhedt edző által vezetett felkészüléshez hasonlítja azt, amit Dárdai Pállal végez a berlini csapat, i P A Paris SG szerződtette Kevin Trappot, az Eintracht Frank­furt labdarúgócsapatának ka­pusát, aki ezzel megdöntötte Détári Lajos átigazolási csú­csát, és a legdrágábban eladott játékos lett a klub történeté­ben. A kapusért kilencmillió eurót (2,8 milliárd forintot) fizetettek, Détárit 1988-ban 18 millió márkáért, mai árfolya­mon számítva nagyjából 8,5 millió euróért vásárolta meg az Olympiakosz. Szem előtt a jövő és a jó csapat Nehéz az elválás a Zalaegerszegtől, de a center Lekli József vé­gül a hazatérés mellett döntött. kosárlabda. Azok után, hogy nagyon fiatalon Kecskemétre került, 2008-ban tért visz- sza Nyíregyházára Lekli Jó­zsef, aki 2012-es távozásával nyakába vette a Dunántúlt. Előbb a Kaposvár, majd egy év múlva a Fehérvár játéko­sa lett (magyar bajnokként és kupagyőztesként zárt), az­tán következett két esztendő Zalaegerszegen - mindkettő úgy zárult, hogy a zalai csapat osztályozó árán harcolta Id a bennmaradást. A zalaiak szívesen látták volna jövő évi csapatukban is a 27 éves centert, aki azon­ban úgy döntött, hogy visz- szatér szülővárosába, és aláírt a Marso-NYKK-hoz. Nehéz döntés volt? - kérdeztük ezt annak ismeretében, hogy Lekli minden téren megbe­csült játékosa volt a ZTE-nek, véleményére a vezetőség is adott. Játék mellett edzősködés- Nem volt egyszerű, de végül megszületett - felelte Lekli József. - Az egyik oldalon ott volt a nagyszerű lehetőség, amit a nyíregyháziak kínál­Voltak már, és lesznek is csapattársak: Lekli József (jobbra) újra együtt szerepelhet Brane Saviccsal fotó: zalai hírlap tak, és amely a civil életbe is segít majd beilleszkedni, más­részről pedig a zalaegerszegi­ek megbecsülése, a szurkolók szeretete. A jövőt és a csalá­dom érdekeit tartottam a sze­mem előtt, amikor meghoz­tam a döntést. Belevághatok az edzői pályába, gyerekekkel is foglalkozhatok majd a GKS- nél, a Nyíregyházi Sportcent­rumnál, és ez mindig egyfajta álmom volt. Az édesapám vezette családi vállalkozásba is jobban belefolyhatok, va­lamint a közelünkben lévő családtagok révén a hazatérés után több segítséget kapunk a lassan egyéves lányunk neveléséhez is. Persze, a leg­fontosabb a kosárlabda, félre­értés ne essék, nem levezetni megyek haza, szeretnék jó csapat tagja lenni. Ugyanak­kor négy-öt év múlva, amikor esetleg szóba kerül a pálya­futásom befejezése, akkor a most kapott lehetőségekkel könnyebben megy majd a váltás is. Csak köszönhetek a zalaegerszegieknek, a hazaté­résemhez pedig az is kellett, hogy új alapokra helyezték a nyíregyházi kosárlabdázást, megújult a vezetés, és ha minden jól megy, komoly cé­lokért játszhatunk. A 206 centis center ezek­ben a napokban is Egersze- gen tartózkodik, és rendsze­resen gyógytornázik, hiszen április elején műtötték meg a térdét. Szeptemberi visszatérés- A bal lábamon hajtottak végre mozaikplasztikás mű­tétet, korábbi nyíregyházi időszakom során a másik térdemben is volt hasonló beavatkozás - mondta a já­tékos. - Jól halad a rehabili­tációm, szeptemberben már teljes értékű játékos lehetek, úgyhogy a felkészülés érdemi részébe már be tudok kapcso­lódni. A jövő héten költözünk haza, és otthon is folytatom a gyógytornát a mielőbbi teljes felépülés érdekében. Debütálás előtt Mint megírtuk, Lekli Józseffel együtt másik korábbi játéko­sával is szerződést kötött a klub, a 201l-es nyíregyházi junior bajnokcsapat tagjaként akkor Paksra távozott, majd Sopronban és Szombathelyen is játszó 21 éves irányító, Bus Iván szintén hazatér. Mivel ő az NYKK felnőttcsapatában annak idején nem kapott le­hetőséget, számára az őszi első fellépés a bemutatkozás is lesz egyben. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Fordított irányba mennek Míg a Zalaegerszegen tartóz­kodó Lekli József Nyíregyhá­zára, addig a szabadságát ott­honában, Nyíregyházán töltő Mohácsi Máté Zalaegerszegre írt alá újabb szerződést, pon­tosabban a felek életbe lép­tették a kontraktus második, opcionális részét. Egy másik korábbi NYKK-kosaras is a nyugati határszél mellé tart: a tavalyi pontkirály center, a bosnyák Nérmin Hujdurovic a körmendiek játékosa lesz. Magyar-francia: hatékony páros tenisz. Azok után, hogy ked­den az osztrák Alexander Peyával az oldalán Babos Tímea bejutott Wimbledon­ban a vegyes párosok legjobb nyolc egysége közé, szerdán a női párosok negyeddöntő­jében volt jelenése. A francia Kristina Mladenoviccsal alko­tott, negyedik helyen kiemelt duója a Hszie Szu-vej, Flavia Pannetta (tajvani-olasz, 7.) páros ellen játszott, és száz percen át tartó meccsen nyert 6:3,4:6,6:4-re. Babosék tehát elődöntőt játszhatnak! Időközben kialakult a férfi elődöntő párosítása. A szer­dai negyeddöntőket Novak Djokovics (Marin Cilic ellen 6:4, 6:4, 6:4-re), Richard Gasquet (Stanislas Wawrinka, 6:4, 4:6, 3:6, 6:4, 11:9), Andy Murray (Vasek Pospisil, 6:4, 7:5,6:4) és Roger Federer (Gil­les Simon, 6:3, 7:5, 6:2) nyer­te, így pénteken előbbi kettő és utóbbi kettő játszik egy­más ellen. km Babos Tímea két fronton is harc­ban FOTÓ: GETTY IMAGES A kulcsembernek számító Pongó Marcell nagyszerűen játszott FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Visszavágtak a cseheknek kosárlabda. Ott folytatta szer­dán délután a magyar Ui8-as fiú válogatott, ahol kedd este abbahagyta. A mieink felszál­ló ágban fejezték be a csehek elleni első edzőmeccset a Szent Imre-gimnáziumban, ám akkor még veszítettek. A visszavágón azonnal magá­hoz ragadta a kezdeménye­zést Ferenczi Tamás csapata, a nagyszünetbeli 18 pontos előny jócskán kitartott a vé­géig. A B-divíziós Európa-baj- nokságra készülő magyarok 89-75-re győzték le élvonal­beli ellenfelüket, a csapatból Mócsán Bálint (19/9) és Pongó Marcell (17/9) játéka volt iga­zán kiemelkedő. A magyar csapat hétfőig edzőtáborozik még Nyíregy­házán. KM-BT Ezért ötös jár a várdaiaknak Cseri Tamás jól bánt a labdával, és nagy gólt lőtt fotó: mán lAszló Vereség a hollandoktól, a bennmaradás a tét A Szpari vereséget szen­vedett az abaújszántói edzőmérkőzésen. labdarúgás. Még tíz óra sem volt, de már a harmincas mu­tató fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Az abaújszántói pályán javában tartott a meg­szokottnál korábban kezdődött Szpari-edzés. Mátyus János amolyan kíméletes tréninget vezényelt, hiszen késő délután meccs várt csapatára. Az edzés után pihenőre vonultak a játé­kosok, majd ebéd előtt jött egy kis beszélgetés, pingpongozás és csocsózás az árnyékban. A szakmai stáb tagjai a korrekt, figyelmes és szívélyes vendég­látó, idősb Soltész Zoltán laká­sán tartottak egy kis szakmai diskurzust. Az étkezést követően pihe­nőre vonultak a focisták, gyűj - tötték az erőt a Kisvárda Mas­ter Good ellen edzőmeccsre. A meleg maradt, amikor meg­Edzőmeccs Nyíregyháza Spartacus-Kisvárda Master Good 1-5 (0-3) Abaújszántó, 100 néző, v.: Takács J. _________ Spartacus: Ovszijenko (Perger) - Rubus, Szokol, Jagodics, Törtei, Kostic, Abdoura- man (Kapacina), Ramos, Zofcák (Ötvös), Rezes, Pölöskey. ___________________ Kisvárda: Tarczy (Ivancsics) - Koronczi (Hidi), Graszl (Kardos), Komutjak (Molnár), Hadaró (Farkas M.), Minczér (Müller), Csilus (Lázár), Erős (Lucas), Eszlátyi, Vári (Karacs), Cseri (Fodor A.). _________________ Gól: Kostic (11-esből 80.), illetve Vári (20., 21.), Cseri (41), Eszlátyi (50., 70.). érkezett a kisvárdaiak busza. A várdaiak délelőttre pihenőt kaptak, nem volt edzésük, a bemelegítés végén valameny- nyi játékos speciális polart kapott a mellkasára. Ez szinte mindent megmér, mozgást, szívritmust; az adatok kiér­tékelése bizonyára hasznos információkkal szolgál majd a szakembereknek. Ketten is dupláztak Mintegy százan voltak kíván­csiak az edzőmeccsre, érkez­tek szurkolók Nyíregyházáról és Kisvárdáról egyaránt. Utób­biak örülhettek, hiszen bár Zo­rán Kostic lőtt egy lesgólt, az érvényes találatokat a várdaiak szerezték. Vári Barnabás kettőt is, egyet fejjel, majd egyet szép támadás utáni perdítésből. Mindezt tette jó egy percen belül. A kisvárdaiak frissebben játszottak, mígnem a félidő hajrájához közeledve Igor Zof­cák sérülés miatt elhagyta a játékteret. Aztán jött az újabb kisvárdai gól, egy kényszerítő­zés után Cseri Tamás pazarul kilőtte a bal felső sarkot. A második félidőre szinte teljes sort cseréltek a kisvárda­iak, a mezőnyjátékosok közül csak Eszlátyi István maradt a pályán. Pár perc elteltével gólt is szerzett. Sőt, jó ideig tartó mezőnyjáték után ő is duplá­zott. A nyíregyháziak szépség­tapaszát Kostic szerezte tizen­egyesből. Az utolsó percekben már leginkább az okozott iz­galmat, hogy a sötét fellegek­ből mikor indul meg az égi ál­dás. A lefújás után rqegjött az eső, nagy széllel, villámlással, de már nem számított... km-ml kosárlabda. Elveszítette utolsó középdöntőbeli mér­kőzését a magyar női U20-as válogatott a spanyolorszá­gi Európa-bajnokságon, így nem jutott be a nyolc közé, sőt, a maga hatosában az utolsó helyen végzett, így a pénteki folytatástól kezdve a I bennmaradásért kell harcol­nia. A hollandok elleni szerdai fellépés előtt halványan még pislákolt a negyeddöntőbe jutás reménye a Kanári-szi­geteken esedékes viadalon, ahol a mieink ezúttal Tegui- se városában léptek fel. Az első negyed eredménye (25-7, nem ide...) azonban sejtette a bajt, ráadásul a Nyíregyházi Kosársuli irányítója, az ismét a kezdő ötösbe állított Papp Klaudia három és fél perc já­ték alatt összeszedett három személyi hibát, így pihenőre kényszerült. A végén a hol­landok 80-62-re nyertek, Papp Klaudia 16 és fél percet játszva 7/3 pontig (2/4 a me­zőnyből, 2/2 a büntetővonal­ról), egy gólpasszig és két lab­daszerzésig jutott. Ugyanebben a korosz­tályban a férfiak számára pénteken kezdődik az Euró- pa-bajnokság, a B-divíziós magyarok Székesfehérváron játszanak, soraikban a nyír­egyházi Kosa Tamással. A mi­eink első ellenfele a nyitóna­pon Moldova lesz. km-bt A válogatott első számú Irányítójának számító Papp Klaudia faultproblé­mák miatt ezúttal kevesebb lehetőséghez jutott fotó: fibaeurope.com

Next

/
Thumbnails
Contents