Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-08 / 132. szám

KEDET 2015. JÚNIUS 8„ HÉTFŐ Jemeni Köztársaság Lakosság: 25,2 millió Terület: 527 ezer 970 négyzetkilométer Államforma: köztársaság Hivatalos nyelv: arab Főváros: Szanaa Egy főre jutó GDP: 2457 dollár ® Sa’dah y < J E M ! ® g Szanaa ®Al Hudaydah ® Ataq ® Sa’yun ® AlGhaydah® Ta’izz ® ® _DZ5!BUTi ® Bayda Al Mukalla ARAB- t e n g e r Hadiboh Aden Ádeni-öböl lD°mérföld «cotra ® 150 km GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: WIKIPÉDIA Kevés az olaj A 25 milliós lakosú Jemen az Arab-félsziget legszegényebb állama, ahol a kormányzatnak az ország 1990-ben történt egyesítése óta nem sikerült megszi­lárdítania a hatalmát. Ennek oka, hogy az állam különböző területeit fegyveres csoportok tartják ellenőrzés alatt. így a szunnita szanaai kormányzatnak - amely Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok támogatását is bírja - folyamatos harcot kell vívnia hol az északon élő siltizmus egyik ágát képviselő (zaidita) húszi lázadókkal, hol a szélsőséges szunnita Arab-félsziget Al-Kaidájával (mára megvetette a lábát az Iszlám Állam is). Az éveken át háttérbe szorított húszik - akik zászlójukon azt hirdetik, Isten a legnagyobb, halál az Egyesült Államokra és Izraelre, átok a zsidókra, s győz az iszlám! - kulcsszerepet játszottak Ali Abdullah Száleh korábbi elnök elüldözésében 2011 -ben. Az utód, Abd Rabbuh Mansur Hadi sem húzta sokáig: miután a húszik tavaly ősszel elfoglalták a fővárost, száműzetésbe, Szaúd-Arábiába kényszerült. ISI <§> Élénkítő acél Az élénkítő hatású katcserje leveleit forgatja a szájában egy jemeni fiú egy kormányellenes tüntetésen, a hatalom katonai műveletei ellen tiltakozva. A katcserje levele katinont tartal­maz, ami enyhébb kábítószernek számít amfetaminokhoz hasonló hatása miatt; Jemenben bevett dolog a fogyasztá­sa, a friss leveleket az utcán árulják. FOTÓ: AFP, MOHAMMED HUWAIS < Harminckét magyart evakuáltak az országból Budapest. A Külgazdasági és Külügyminisztérium segítsé­gével 32 magyar állampolgár és több közeli hozzátartozója hagyta el Jement a válság- helyzet miatt - közölte a tárca még május végén. Az evakuálásban komoly szerepe volt Yousif Ahmed Yousif Eltaynak, Magyaror­Sérültet kezelnek egy taizi kórház­ba FOTÓ: AFP, ABDEL RAHMAN ABDALLAH szág tiszteletbeli szudáni kon­zuljának, aki a szervezési és operatív feladatokon túl saját költségén vállalta a magyar állampolgárok és hozzátarto­zóik elhelyezését és ellátását szudáni tartózkodásuk alatt. Mindezzel nemcsak anyagi terhektől kímélte meg őket, hanem „segítségével és áldo­zatvállalásával messze túlmu­tatott a tisztségéből származó kötelezettségeken”. Helytál­lásáért tiszteletbeli főkonzul­lá léptették elő. Jemenben az év eleje óta harcolnak a síita lázadók az időközben külföldre mene­kült elnök, Abd Rabboh Man­sur Hadi erői ellen. mti Egy kisfiú - menekültként - hajón érkezik a Jementől délnyugatra fekvő kis országba, Dzsibutiba május 26-án. A harcokban már közel kétezren haltak meg és több mint félmillióan veszhették el az otthonukat. A vörös-tengeri Dzsibuti egyelőre fogadja a menekülteket fotó: afp, adreas stahl Két tűz között Jemenben Mohamed életét a húszik fenyegették, végül mégis a szaúdi bombázás miatt kellett menekülnie. Berlin. - Itt halt meg a felesé­gem, a lányom és a sógorom. Mind odavesztek. Nézzék csak! Ez az ő vérük! - mutat a fehér falon vöröslő foltokra egy fiatal jemeni férfi a háza romjai között. - A nejem két hónapos terhes volt. Az ottho­nunkat szétrombolták. Sem­mi sem maradt - mondja a Youtube-on elérhető videón. Az ötnapos tűzszünet ideje alatt sok fővárosi jemeni igye­kezett felderíteni, mi maradt az épületekből a bombázás után. Azóta ismét robbanótöl­tetek záporoznak az égből. Facebook? Tilos! Valóságos rémálom most minden egyes Szanaában eltöltött perc - magyarázta munkatársunknak Mohamed Al-Thawr, akinek mindössze néhány órája jutott arra, hogy összecsomagoljon, s szerette­ivel elhagyja a várost öt héttel ezelőtt. A 35 éves fiatalember és a családja akkor döntött a menekülés mellett, amikor a házuk is megsérült a szunni­ta szövetségesek támadásá­ban. A katonai támaszpontok ugyanis a belvárosban talál­hatók, ezeket pedig kitartóan bombázzák a Szaúd-Arábia vezetésével támadó erők. Mohamed iparoscsalád gyermeke, amelynek gyára és más vállalkozásai is vannak Jemenben. A 35 éves szun­nita fiatalember Szanaában született, de Németországban nőtt fel, tavaly szeptember­ben tért vissza hazájába. Azt mondja azért, mert úgy tűnt, normalizálódik a helyzet. A húszik érkezése azonban ke­resztülhúzta az elképzeléseit. Amikor elfoglalták a várost, a tengerparti Ádenbe kellett menekülniük. Akkor néhány hét múltán még visszatérhet­tek. Az üzemben újraindult a termelés, bejárhattak a dol­gozók, noha a lövöldözések állandósultak a városban. Mohamedet viszont szabadsá­gában erősen korlátozta az új Valóságos rémálom most minden egyes Szanaában eltöltött perc. MOHAMED AL- THAWR mondja, a húszik az utak mentén egymástól félórányi autóútra ellenőrző pontokat állítottak fel, s minden állo­máson alaposan átvizsgálják az utazókat. Ezt az utat nekik is végig kellett járniuk, annak ellenére, hogy a német nagy- követség segítségével vízum nélkül tudtak belépni Sza­úd-Arábia területére, ám így is 24 órát utaztak a Vörös-ten­ger partján fekvő Dzsidda repülőteréig. A legtöbb jemeninek erre fegyverszállítmányokkal tá­mogatják a milíciát.- A húsziknak nincs ve­szítenivalójuk. Nincsenek köztük üzletemberek, politi­kusok, nincs pénzük, enniva­lójuk. Ők egy radikális vallási elveken nyugvó fegyveres csoport tagjai, nekik talán még meghalni is jobb, mint a nincstelenségben élni - fogal­maz. Úgy látja, mivel hadsere­get alkotnak, ellenük pusztán politikai eszkö­zökkel nem le­het fel­venni a harcot. hatalom: többek között nem posztolhatott a Facebook-ol- dalán. Ha megtette, életveszé­lyes fenyegetéseket kapott. - A másként gondolkodók házait felrobbantják, az ilyen merényletek mindennapos­sá lettek. Nem akartam, hogy kár essen az ingóságainkban. Féltem én is, és a családomat is féltettem. A fővárosban ugyanis a hozzátartozók sin­csenek biztonságban: egyik rokonom nyilatkozott a sajtó­nak, ezért ő, illetve a családja házát is felgyújtották. Vissza, Európába Szanaában a bombázások márciusi kezdete óta nincs áram, gáz A Mansur Hadi elnökhöz hű erők egy tank mellett június elsején a forgalmas kikötőváros, a több mint 700 ezer lakosú Aden külvárosában fotó: afp. saleh al-obeidi és benzin, élelmiszer se na­gyon. Miután Mohamed ott­hona megsérült, a családot pedig a húszik részéről fenye­getések érték, menekülőre fogták. - Nem vállalhattam a kockázatot, hiszen a két kis­gyermekem az édesanyjukkal Berlinben tartózkodott. Gon­doskodnom kell róluk. Mivel a légikikötő nem működik, szárazföldön, Sza- úd-Arábián keresztül tud­ta szüleivel és testvérével elhagyni az országot. Mint nincs lehetősége. Ahhoz, hogy a szomszédos ország területé­re lépjenek, arra van szükség, hogy egy szaúdi állampolgár vagy cég vállaljon kezességet értük. Ennek hiányában senki sem hagyhatja el Jement. A szülőföld ereje Mohamed szerint a húszi tör­zsek Irán érdekeit képviselik az Arab-félszigeten, s a perzsa állam kultúráját igyekeznek meghonosítani Jemen főváro­sában, emellett pedig jelentős- Ki kell várni, míg kimerül a muníció, vagy katonai erővel kell szembe szállni velük - te­szi hozzá. Hogy vissza akar-e térni szülőföldjére? Ha véget ér a „rémuralom”, természetesen igen. Persze előbb meg kell nézni, mi marad a háború után. Egyelőre annak is örül­ne, ha Jemen nem jut majd Szomália, Irak vagy Szíria sor­sára, s nem szakad szét. SZABÓ ZSOLT LÁSZLÓ zsolt.szabo@naplo.hu Helyi erők küzdenek meg a hatalomért Marie-Christine Heinze, a te­kintélyes Center for Applied Research in Partnership with the Orient (Carpo) kutatóin­tézet Jemen-szakértője Ber­linben újságírók előtt arról beszélt, hogy a körülmények a húszik kezére játszottak, amikor bevették a fővárost. Mint mondta, Mansur Hadi rossz politikai döntéseket hozott, nem tudta „a népet vezetni”, amely őt a szaúdi hatalom bábjának tekintette. Szerinte a húszik megérez­ték az „idő szavát”, azt, hogy nem ütköznek számottevő katonai ellenállásba. Úgy véli, Jemenben nem proxy-hábo- rú dúl, mivel a húszik nem Irán, hanem a saját hatalmi érdekeiket képviselve vették át az uralmat Szanaa felett. Ugyanakkor azzal, hogy Sza­úd-Arábia és a szövetségesei beavatkoztak, a helyi hatalmi harcok regionális dimenzióba kerültek. Szerinte a konfliktusnak nem lesz politikai megoldása, mivel a harcokban résztvevő felek nem tekintik egymást tárgyalópartnernek. így a konfliktus további eszkaláló­dására számít, amelynek kö­vetkezménye az ország szét­szakadása lehet. Kollégája, az iránspecialista Adnan Tabata- bai arra hívta fel a figyelmet, hogy félrevezető a média, amikor Iránra tolja a felelős­séget, mert az azt a látsza­tot kelti, hogy síita-szunnita vallási ellentétről van szó, pedig a síitizmus ágai között is jelentősek a különbségek. Jemenben viszont helyi erők küzdenek a hatalomért.

Next

/
Thumbnails
Contents