Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-05 / 130. szám
2015. JÚNIUS 5., PÉNTEK mir ' mmmammmmmmmm ssbis'Az élről az utolsó pillanatban lecsúszott Nyír- mada „ezüstrangadót” játszik a Baktával- Csoma Dezső búcsúja. labdarúgás. Itt már aligha osztanak lapot a Tuzsér riválisainak. Leginkább persze a nyírmadaiaknak. Danes Béla meg is mondta a frankót a - nem kis nehézség árán, olykor szívinfarktus-közeli állapotot átélve - megnyert tiszalöki fellépést követően. Ahogy vasárnap este kibökte: ez már tényleg csak rajtuk múlik. Véget ér a Canossa-járás A Tisza-partiak hárompontos előnnyel, no meg annak boldogtudatában melegíthetnek a megyei első osztály utolsó fordulójára, hogy a döntetlen is szó szerint aranyat ér számukra. Amennyiben pedig ne adj’ isten, elhasalnak a Balkány elleni hazai meccsen, hát akkor valóban jobb, ha leadják a szerelést. A vendégek ugyanis egyetlenegyszer nyertek tavasszal, a Canossa-járást szombaton befejező, az idény eleje óta a tabella legvégén bebetonozó- dott Nagykálló ellen - ilyen előzmények után szinte bizonyosan nem dől rá az aranykapu a Tuzsérra. Kezükre játszik... Magyarán fél lábbal már átlépte a küszöböt a Dancs- brigád, és a régi szép időket felidézve besöpörheti a bajnoki címet. Ráadásul a folyópartiak kezére játszik, hogy a - bajnoki álmait az Ibrány- ban elbukott meccs miatt valószínűleg temetni kénytelen - Mada immár a második hely megőrzéséért brusztol- hat a Baktalórántháza elleni ezüstrangadón. A látogatók harmadiknál rosszabb helyen nem zárhatnak, ugyanakkor előzhetnek - ha legyűrik a házigazdát. Azt a csapatot, amely hosszú heteMindent elsöprő tuzseri lendület Dolhai Máté (jobbról) és Tott Róbert előadásában - mindez alighanem bajnoki címet ér a csapat számára kig nyomult a táblázat tetején, most viszont csak isteni szerencsével - ha a Tuzsér vereséget szenved, no meg a Bakta legyőzésével - orozhatná el a dicsőséget vetélytársa elől. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Mindeközben „alul” vélhetően kiegyenesedtek a kérdőjelek, a Nagykálló, Balkány páros mellett a Dombrád csúszik a megye kettőbe. Noha utóbbi egyletnek elméletileg esélyt kínálna a megkapaszkodásra, hogy a bajnok - osztályozón - kivívja az NB III-ba jutást, információnk szerint a Tuzsér, miként a Nyírmada sem vág bele ebbe a kalandba (miként országszerte igaz: finoman szólva sem mennek ölre az NB III-as indulás jogáért a megyei bajnokok...). Elköszönt az edző így a süllyesztő elkerülhetetlen, az előző évadban ádáz harcban bennmaradt Dombrád is elköszön - minimum egy esztendőre. Noha még nem tört ki a „nyári vakáció”, a háttérben megkezdődött a mocor- gás. Példának okáért az már eldőlt, hogy Csorna Dezső távozik a mándoki kispadról. Sőt, nem lesz jelen a zárómeccsen sem. KONCZ TIBOR tibor.koncz@kelet.hu Labdarúgás: Szl-Zo Sport megyei I. osztály Egy pont, és indulhat a Tisza-parti party Szakvezetői várakozások: 30. forduló (kezdés: 17, ifi; 15} Szombat Tlszavasvárl (A.)-Mándok (9.) (tfirgai László, tiszavasvári edző: - Szeretnénk a negyedik helyet újoncként megszerezni, hozzáteszem, az alapcélt, az első hatba kerülést már megvalósítottuk. Természetesen a győzelem reményében lépünk pályára. ________________________________________ Csorna Dezső, mándoki edző: - Bár még egy mérkőzés hátravan a szezonból, a búcsúm már hivatalosnak tekinthető. Az utolsó mécsesén munkahelyi elfoglaltság miatt nem leszek jelen, mindenesetre sok sikert kívánok a folytatásban a csapatnak! Nyírmada (2.)-Baktalórántháza (3.) Szőke István, nyirmadai edző: - Szeretnénk jó eredménnyel búcsúzni közönségünktől. Ugyanakkor tudom, hogy két piros lapos eltiltás miatt nagyon nehéz dolgunk lesz. ______________________ Illés László, baktalórántházi edző: - A múlt héten „Csorinak" elszakadt a cipője, vett egy újat, ezen kívül más újat nemigen fogok tudni mutatni Szőke Pistának. Az ősszel az volt a vágyam, hogy az utolsó fordulóban, nemes cél érdekében ki-ki meccset vívjunk egymással, ami meg is valósult, bár kétségtelen, jobb lett volna a bajnoki aranyért játszani, de ehhez a Tuzsérnak is volt egy-két szava... Nyírgyulaj (B.)-Szatmár Unió FC (13.) Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: - Nagyon bízom abban, hogy nem az utolsó tétmérkőzésünket játsszuk ebben az idényben, ami azt jelentené, hogy még élnek a futsalreményeink. Ezen a meccsen célunk, hogy győzelemmel búcsúzzunk a bajnokságtól és a közönségtől. Siti Ferenc, az SZUFC edzője: - Az utolsó mérkőzés úgy gondolom, már nem dönt semmiről, hacsak arról nem, hogy ezt a szép sorozatot, amit felépítettünk, mennyire tudjuk „megfejelni". Tuzsér (l.)-Ceüspan-Batkány (15.) Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - Saját kezünkben van a sorsunk, de annyit mondhatok, nem döntetlenre fogunk játszani. Ha innen nem „csináljuk meg”, nem is érdemeljük meg a bajnoki címet. Minden játékostól felszabadult, jó hangulatú futballt várok. Balogh József, balkányi játékos-edző: - A bajnokesélyes otthonában mi másban bízhatnánk, mint a tisztes helytállásban. Dombrád (U.)-Nagyhalász (12.) Tóth János, dombrádi megbízott edző: - Győzni szeretnénk. Kiss Gábor, nagyhalászl játékos-edző: - Mindenekelőtt gratulálni szeretnék a fiúknak, hogy teljesítették az eléjük kitűzött célt. Ha van olyan bajnoki mérkőzés, amelyen teher nélkül, felszabadultan lehet focizni, akkor véleményem szerint a Dombrád elleni meccsünk ilyen. Természetesen - sportemberek lévén - az eredmény nem másodlagos, ezért szeretnénk győzelemmel búcsúzni a bajnokságtól. Tiszakanyár (lO.)-lbrány (5.) Koskovits György, tiszakanyár! edző: - Szeretnénk szépen búcsúzni az utolsó fordulóban hazai közönségünktől._____________ Gerliczki Máté, ibrányi edző: - Nekem Kanyár az mindig Kanyár marad. Szeretnénk győzelemmel zárni ezt a szezont. Szakoly (7.)-Tiszalök (11.) Madalina György, szakoly! edző: - Ha valaki azt mondja a szezon előtt, hogy negyvenhét pontot fogunk szerezni, annak koponya-CT-t javaslok. A hétvégén akár ötven pontunk is lehet, amennyiben legalább úgy játszunk, mint a szerdán, a Kemecse ellen.___________ kovács János, tiszalöki edző: - A tavaszi szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtó csapat otthonában lépünk pályára, ami a bajnokság utolsó mérkőzésén nem kis feladat elé állítja játékosaimat. Az előző héten perceken múlt a meglepetés, a végére fejben elfáradtunk a Tuzsér elleni meccsen. Bízom játékosaimban, hogy búcsúzásként végig koncentrálva, egymásért harcolva, és az éves munka megkoronázásaként fogjuk elhagyni a gyepet Szakolyban, és vonulunk a megérdemelt pihenőre. Kemecse (6.)-Nagykátló (16.) Hokk Béla, kemecsei edző: - A szezonzáró, hazai mérkőzésen felszabadult játékot várok, és az akkor az eredmény jön önmagától. Budaházi László, nagykállói edző: - Végre elérkeztünk az utolsó mérkőzéshez... Annyi pozitívum lesz, hogy jó pályán, erős ellenféllel remélhetőleg jó meccset tudunk játszani. Jó formában versenyeztek Nem volt egyszerű feladat Markó László kisvárdai tanítványai Tarjánban is remekeltek FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A kisvárdai karatékák eredményes salgótarjáni bevetést tejesítettek. karate. A tizenhetedik alkalommal megrendezett tarjá- ni kyokushinkarate-verseny nemzetközivé nőtte ki magát, így négy ország 250 versenyzője lépett tatamira a Tatabányához közeli községben. A Kisvárdai Karate Do SC hét versenyzője közül ötnek is sikerült érmes helyezést elérnie ebben az erős és népes mezőnyben, ők összesen hat alkalommal állhatták fel a dobogóra. A duplázó az Eu- rópa-bajnok Berencsi Tímea volt, aki formagyakorlatban a felnőttek és a juniorok között is a legjobbnak bizonyult. Maradva a formagyakorlatnál, Rétfalvi Attila ugyancsak ebben a versenyszámban végzett az élen, míg Batári Dávid a serdülő, Soltész Szabolcs pedig a gyermek korcsoportban szerzett ezüstérmet. A küzdelem versenyszámban Berencsi Csaba érte el a legjobb eredményt azzal, hogy súlycsoportjában megnyerte a viadalt az ifjúsági korosztályban. A rajtuk kívül induló Soltész Andor és Zsoldos Bence küzdelemben tisztességesen helytállt, és csak kévésén múlott, hogy lemaradtak a dobogós helyek valamelyikéről Tarjánban. KM Mindkét szabolcsi együttes a hetedik helyen végzett az V. kor- csoportos diákolimpiái döntőben. KÉZILABDA. A Nyíregyházán rendezett V. korcsoportos kézilabda-diákolimpia döntőjében a fiúknál a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium, a lányoknál a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium képviselte a megyei színeket. Vereség a későbbi győztestől A Zrínyi a csoportmérkőzések során a - későbbi győztes - Balatonfüred ellen kezdett, és 29-20-ra kikapott. A folytatásban előbb a Szegeddel szemben 29-22-re maradtak alul, majd a Vác 31-27-re bizonyult jobbnak a házigazdáknál. Bartha Dénes együttese a ® sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. hetedik helyért vívott összecsapáson javított, 24-20-ra győzte le a Békést. A szalkaiak is mindhárom csoportmeccsüket elvesztették: a Szeged 27-25-re, a budapesti Kovács Pál Gimnázium 24-16-ra, míg a Győr 43-21-re verte Torma Tamás tanítványait. A szatmáriak ugyancsak a hetedik helyért léptek volna pályára a zárónapon, a Vác azonban - a sok sérültre hivatkozva - korábban hazautazott. Az ifjú hölgyek küzdelme végül a Bala- tonboglár sikerével ért véget. KM Az elszántság, az akarat nem hiányzott a Zrínyi tagjainak játékából FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Labdarúgás: megyei II. osztály, 30. forduló (kezdés: 17, ifi; 15) Rakamaz Takarék-csoport Tippel: id. Fekete Zoltán, a Napkor edzője. ____________________________ vasárnap. GFSE Ores (15.)-Vasmegyer (16.): - Szorítok a hazai csapatnak, hogy pontot szerezzen, ami bennmaradást érhet. ___________ Nyírvasvári (8.)-Apagy (3.): - A Nyírvasvári jó focit játszik, otthon kiharcolhatja a győzelmet. _________________________________________ Sényő-Carnifex (l.)-Kótaj (5.): - A bajnokcsapat ezt a meccset is behúzza. (A mérkőzést Nyírturán rendezik.) ________________________________ Újfehértó (A.j-Gávavencsellő (9.): - Tudom, a hazaiak a dobogóért hajtanak, amire fel is léphetnek a masszív Gávavencsellő legyőzésével. Remélem, Urr Laci barátom tetszését elnyeri ez a nyilatkozat... ___________ Encsencs (12.)-Ófehértó (13.): - A vendégek hozzánk hasonlóan szeretnénk mielőbb eifejteni ezt a szezont. Nyernek a hazaiak._________________ Nyírpazony (6.)-Levelek (7.): - Brusztolós mérkőzés, kevés gól - döntetien. (A mérkőzést Nyírteleken rendezik.) ______________________________ Rakamaz (2. j-Nyíribrony (11.): - Nem csak a gyors hazai csatárok miatt- rakamazi siker. _____________________ _______________ Napkor (14.)-Terem (10. j: - Személy szerint számomra megváltás, hogy ez az utolsó forduló. Szezon közben valahol „elvesztettem” a csapatomat, ők meg engem, így örülök, hogy vége! Nyfrerdő-csoport Tippel: Herceg Attila, a Nagydobos játékos-edzője._____________________ Vasárnap. Nyírkárász (4.)-Fényeslltke (5.): - Remélem, Dudás Zoli barátom összerázza a csapatát, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Kalász a dobogón végezzen.__________________________________ Tlszamenti SE (I5.j-Gyulaháza (2.): - A tippmixen fix kettesre venném, bár hozzáteszem, nem szoktam nyemL. ______________________________ Pap (12.)—Ajak (10.): - Számunkra az lenne a jó, ha mindkét csapat pontot szerezne... _______________________________________________ Őr (16.)-Vaja (8.): - Szomszédvári meccs, éppen ezért - bár a Vaját jobb csapatnak tartom - nem lesz könnyű dolguk..._________________________ Újdombrád (13.)—Kék (14. j: - Az Újdombrád elkapta a fonalat, szerintem nyer. ___________________________________________________________ Záhony (6.)-Vásárosnamény (3.): - Háromesélyes mérkőzés, a jobb napot kifogó csapat nyerhet. A Naménynak fontos, hogy a dobogón végezzen, ha már elvettük tőle a bajnoki címet...________________________________ Mátészalkai MTK (l.)-Demecser (7.): - A Szalka a legegységesebb csapat a csoportban, nem lesz gond, hogy bajnoki elmet ünnepeljen. Nagydobos (9.)-Pátroha (11.): - Szeretnénk megköszönni lelkes szurkolóinknak a biztatást, ennek érdekében mindent megteszünk, hogy megőrizzük a tabellán elfoglalt helyezésünket. Nem lesz könnyű dolgunk, mert mindig a kötelező feladat megoldása a legnehezebb. Kelet-Magyarország-csoport Tippel: Opre Mihály, a Nagyecsed edzője. _____________________________ Szombat. Kölese (16.)-Tarpa (7.): - Hősiesen küzdöttek eddig a kölcsei- ek, de a Tarpa behúzza meccset. Túrricse (5.)—Tiszakóród (10.): - Azt mondhatom, egyforma képességűnek ítélem a két csapatot. Ugyanakkor a hazai pálya előnye a Túrricse mellett szól. ___ ____________________________________ Tyúkod (ll.)-Szatmárcseke (13.): - Nagyon szurkoltam Hadadl Ferenc barátomnak, mindezzel együtt attól tartok, a Cseke elveszti ezt az idegenben mérkőzést. __ _______________ _____________ Milota (14. (-Nyírmeggyes (9.): - A Milotának nagy szüksége van a három pontra, a Meggyes viszont jó kis csapat. A motiváltabb hazaiak nyerhetnek.______________________________________________________ Csenger (2.)-Beregdaróc (15.): - A Darócnak nagyon fontos lenne a jó eredmény, de a Csenger nem véletlenül második, otthon feltétlenül esélyesebb.____________ Tisztaberek (4. j-Vámosoroszi (3.): - Ha otthon nyer a Tisztaberek, remélem, sportszerű győzelem lesz. Ugyanakkor ha az Oroszi sikerével zárul a meccs, Orosz barátommal a kavarunk egyet a kondéron. A tippem ezzel együtt: iksz, ______________________________________________________ Mérk-Vátlaj (8.)-Tunyogmatolcs (12.): - Mérki szomszédaink, ha nehezen is, de begyűjtik a három pontot.________________ _________________ Nylrcsaholy (6.)-Nagyecsed (1.): - Valamennyi csapatnak köszönöm a szezon közben mutatott hozzáállást, egyben kivétel nélkül mindenkinek sok sikert kívánok a jövőben! Remélem, az utolsó meccsen nem fogunk elbukni egy kifejezetten jó, szomszédvári csapat ellen. (A mérkőzést Nyírmeggyesen rendezik.) Totó | 23. hét/a 2. forduló mérkőzései 1. Juventus-Barcelona 2 2. Argentína-Bolfvia 1 3. Irország-Anglia 4. Oroszország-Fehéroroszország 5. Franciaoiszág-Belgium x 2 ____1 X 6. Basel-Sion X 7. Sundsvalt-Kalmar X 8. Hammarby-Göteborg 2 9. Elfsborg-Gefte 1 10. Norrköping-Falkenberg 11. FF Malmö-Djurgarden 12. Lech Poznan-Wisla Krakkó 1 1 X 1 13. Legla Varsó-Gornik Zabrze 1 14. Brazflia-Mexikó 1 j Labdarúgás Noha Gulácsi Pétert kiállították, a Salzburg sikerével zárult az Osztrák Kupa; csapata a döntőben 2-0-ra megverte az Austria Wient.