Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-05 / 130. szám

2015. JÚNIUS 5., PÉNTEK KEQET Az elme reggelije Naponta húsz percet tölt olvasással a magyar lakosság - annyit, mint amennyit regge­lizéssel. De amíg a megkérde­zettek négyötöde eszik reggel, az olvasás csak minden ne­gyedik honfitársunk menüjé­ben szerepel - pedig szellemi táplálék nélkül ugyanarra a sorsra jut az elme, mint amire élelem nélkül a test. Mark Twain szerint az az ember, aki nem olvas könyvet, semmi­ben sem különbözik attól, aki nem tud olvasni, és ha Tom Sawyer atyjának igaza van, sok körülöttünk a fél-anal­fabéta. Akik nem tudják, hogy az olvasás szenvedély. El sem tudják képzelni, hogy milyen érzés izgatottan várni a történet végét, de közben azt kívánni, hogy ne fogy­janak el az oldalak. Nekik biztos furcsa, hogy vannak, akik inkább nem alszanak, de végigolvassák, akik nyitáskor toporognak a bolt előtt, hogy azonnal megvehessék, vagy akik a neten előrendelik, mert azzal is nyernek pár napot. Könyvhét van, ünnepi, amikor a köszönet az írónak, a kiadónak és az olvasónak is jár. Egyik sem létezhet a má­sik kettő nélkül, de az utóbbi egyre fogy: betűk nélkül telnek a reggelek. Persze nem volt ez mindig így! Évszáza­dokon át az emberek hango­san olvastak, mert nem volt ennél nagyobb dicsőség. Hol van már a boldog középkor?! anita.szaraz@kelet.hu Az OECD alelnöke lenne Magyarország Párizs, Magyarország meg­pályázza a világ fejlett ipari országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alelnökségét a jövő évre - mondta Cséfalvay Zoltán, a szervezet állandó magyar képviseletének veze­tője csütörtökön Párizsban. Magyarország jövőre ünnepli húszéves tagságát a párizsi székhelyű szervezetben. En­nek alkalmából tette a bejelen­tést Cséfalvay Zoltán. mti Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszert dob­nak ki, amelyből mindössze 2000 tonna kerül ismét élel­miszerként a rászorulók asz­talára - mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egye­sület elnöke. Annak kapcsán beszélt erről, hogy másik 12 szervezettel együtt megszer­vezték az Esélyt az ételnek napot, amelynek keretében 5000 adag ételt osztanak szét a rászorulók között. Kell a rendszeres megméretés a katonáknak Budapest. Rendszeres meg­mérettetésre van szükség a katonai pályán - hangoztat­ta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön az Országgyűlés nemzetbizton­sági bizottsága előtti meg­hallgatásán. A tárcavezető szerint a honvédség tagjainak folyamatosan meg kell felel­niük a katonai szolgálattal járó sajátos fizikai, pszichikai és egészségügyi követelmé­nyeknek. MTI N Hende Csaba fotó: mti Uniós jelentés a kábítószerező európaiakról Lisszabon. Magyarország az Európai Unió kábítószerrel kevésbé fertőzött tagállamai közé tartozik - derül ki az EU kábítószerügyi központjának (EMCDDA) éves jelentéséből, amelyet csütörtökön ismer­tettek Lisszabonban. Mint az EMCDDA székhelyén bemu­tatottjelentésből kiderül, Ma­gyarországon a 15-64 évesek „csupán” 8,5 százaléka él a legnépszerűbb drognak szá­mító kannabisszal. mti „Itt nem maradhatnak” Lázár János miniszter (jobbra) és Giró-Szász András államtitkár fotó: mti A menekültek ügye is szóba került Lázár János sajtótájékoztatóján. BUDAPEST. Nem maradhatnak Magyarországon a más uni­ós országokból visszaküldött menekültek - jelentette ki a Miniszterelnökséget veze­tő miniszter csütörtökön. „Azon dolgozunk, hogy kite­gyük őket” - fogalmazott Lá­zár János arra a kérdésre, mi lesz azokkal a menekültekkel, akiket más uniós országok visszaküldenek Magyaror­szágra. A tárcavezető jelezte, hogy minden uniós jogsza­bályt be kívánnak tartani, azonban azok megváltoztatá­sát tartja szükségesnek, mert jelenleg nincsenek meg a ki­toloncolásjogi feltételei. Öt év mérlege Arról is beszélt, hogy július elején - várhatóan 3-án - egy belső konferenciát tart a kormány, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesz­tési Szervezet (OECD) friss prognózisa és a minisztéri­umok munkaterve alapján meghatározza a következő három év feladatait. Lázár János tájékoztatása szerint az érintett miniszté­riumoknak június 30-áig kell akciótervet készíteniük ar­ról, milyen teendőket látnak szükségesnek például az ok­tatásban, az egészségügyben, a bürokráciacsökkentésben, a versenyképesség javításában és az adóeljárásokban. A júli­us eleji kormánykonferenciára több intézményvezetőt is meg­hívnak, mások mellett Matol- csy György jegybankelnököt, Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét és Ko­vács Árpádot, a Költségvetési Tanács elnökét.- Le kell vonni az elmúlt öt év kormányzati tevékenységé­nek tanulságát, és egy új prog­ramra van szükség, hogy nö­velni lehessen Magyarország versenyképességét - mondta Lázár János. Két hónap konzultáció- Két hónapon át tartó kon­zultáció kezdődik pénteken az úgynevezett közigazgatási rezsicsökkentésről, azaz arról, hogy a közszolgáltatásokért fizetendő díjak közül melyek csökkenjenek, illetve szűnje­nek meg - közölte Lázár János. Emlékeztetett: 2016-ban már 10 milliárd forinttal ke­vesebb bevételt terveznek a közigazgatási térítési díjak csökkentése, illetve megszün­tetése miatt. Arról, hogy mely díjak csökkenjenek, szűnje­nek meg, konzultációt tart a kabinet június 5-étől augusz­tus 6-áig. Véleményt mondani személyesen a járási hivata­lokban vagy a kormányhivata­lok honlapj án lehet. mti Visszaküldik a menekülteket? Budapest. Tucatnyi charterjá­rattal küldik vissza nyáron Ma­gyarországra a német, svájci és francia hatóságok a menekül­teket, akiket illegális határátlé­pés után először nálunk vettek nyilvántartásba - erről Kosa Lajos, a Fidesz alelnöke beszélt a TV2 Mokka című műsorában. A kormánypárti politikus azt közölte, a járatok érkezését már bejelentették az érintett uniós országok hatóságai. A Fidesz alelnöke szerint el­képesztő nyomás nehezedik Magyarországra a menekült- ügyi helyzettel, annak keze­lésével kapcsolatban. Emlé­keztetett arra, hogy 2012-ben 2500, 2013-ban 18 ezer, 2014- ben 42 ezer, az idén májusig több mint 50 ezer menekült érkezett Magyarországra; utóbbiak közül szerinte 800- nál kevesebben lehetnek azok, akiknek jogos lehet a menedékkérelmük, a többiek gazdasági menekültek. Elmondta, a Magyarország­ra érkező menekültek átlagos tartózkodási ideje három nap, de az uniós szabályok szerint a többi európai országból bár­mikor vissza lehet őket külde­ni hozzánk. MTI Fidesz: nem ártana egy tükör BUDAPEST. Kormányzása alatt az MSZP 600 milliárd forintot pumpált ki az egészségügy­ből, be akarták vezetni a vi­zitdíjat és a kórházi napidíjat, miközben a betegellátást le­építették - közölte a Fidesz a> szocialista Tukacs István csütörtöki budapesti sajtótá­jékoztatójára reagálva. Az ellenzéki képviselő - bí­rálva a jövő évi költségvetés egészségügyet érintő fejeze­tét - azt mondta, jelentős bér­emelésre, valamint a kórházak és a szakellátás fejlesztésére lenne szükség. Á Fidesz erre reagálva közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az MSZP kormányzása alatt hat­ezer ápoló és orvos hagyta el az országot vagy a pályát. Úgy fogalmaztak, a szocialisták­nak nem ártana egy tükör, mti Ami összetartja a nemzetet Ünnepi gondolatok a magyarság múltjáról és kilátásairól. BUDAPEST. - A nemzeti össze­tartozás napja azt is jelenti, hogy a történelmi hagyomá­nyainkat is ápoljuk, és megad­juk a tiszteletet a hősi halotta- inknak - mondta Áder János köztársasági elnök, amikor olaszországi és szlovéniai első világháborús emlékhelyeket keresett fel a nemzeti össze­tartozás napja alkalmából. Az államfő kiemelte: a nemzeti összetartozás napja nemcsak a közös haza szeretetét jelen­ti, nemcsak azt, hogy ápoljuk a kulturális hagyományain­kat, közös a nyelvünk, hanem azt is jelenti, hogy a történel­mi hagyományainkat is ápol­juk, és „megadjuk a tiszteletet mi, kései utódok a hősi halot- tainknak”. Nem adunk fel- Egyetlen nemzetrészt sem adunk fel, és egyetlen nem­zetrésznek a feladásához sem asszisztálunk - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitiká­ért felelős miniszterelnök-he­lyettes a nemzeti összetar­tozás napján, csütörtökön a fővárosi Magyarság Házában. A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: ha bármelyik nemzetrész meg­roppan, az egész magyarság kerül veszélybe. Semjén Zsolt kifejtette: ha a diaszpóra el­tűnne, akkor a Kárpát-meden­ce is veszélyeztetve lenne, és ha a Kárpát-medencében a szórványmagyarság eltűnne, a tömb is veszélybe kerülne. Ha pedig a Kárpát-medencei magyarság eltűnne, akkor a magyarországi magyarság is veszélyeztetve lenne - muta­tott rá. Átjárható határok Gréczy Zsoltot, a DK szóvivő­jét is kérdezték újságírók egy sajtótájékoztatón a nemzeti összetartozás napjáról. Az egyik legtragikusabb napnak minősítette a trianoni dönté­sét, s jelezte, Magyarország az EU részeként abban érde­kelt, hogy a határok átjárha­tóak legyenek, s ne legyenek nemzetiségi villongások. A közös Európa remélhetőleg egyszer majd feloldja a gyászt - fogalmazott. mti <§> A jó együttműködés az érdek Magyarország legerőteljesebb nemzeti érdekének tartja Orbán Viktor miniszterelnök a lehető legjobb együttműködés kiala­kítását Európa legerősebb pártjával, az Európai Néppárttal és annak frakciójával. A kormányfő ezt csütörtökön mondta a Manfred Weber európai néppárti frakcióvezetővel tartott budapesti munkareggelijük után. fotó: mti, koszticsák szilárd <§> Kozma Imre 75 Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnö­ke, a Betegápoló Irgalmas Rend vezetője a 75. születésnapja alkalmából tartott misén a zugligeti Szent Család Plébánia- templomban június 4-én. Jobbról Beer Miklós váci megyés­püspök. ’ FOTÓ: MTI, MÁTHÉ ZOLTÁN Ez nem jó ötlet - mondja az LMP BUDAPEST. Az LMP a stabilitás megtakarítási számla intéz­ményének megszüntetését javasolja, mert szerintük az „a gengszterek paradicsomá­vá” teszi az országot, aláássa az adózási morált és az adó­rendszer hitelességét. Az adó­zás könnyítését a tisztességes adózók arculcsapásaként érté­keli a párt. Heltai László, a párt gazdaságpolitikai szakszóvi­vője arra mutatott rá: mivel külföldiek is nyithatnak szám­lát, a lehetőség idevonzhatja az illegális, akár bűncselekmé­nyedből származó vagyonokat a világ minden sarkából, mti Európai minimálbért javasolnak az MSZP-sek BRÜSSZEL. Az európai uniós tagországokban ki kell alakí­tani a minimálbér fogalmá­nak egységes logikai rend­szerét, és biztosítani kell a gyakorlatban is, hogy a mini­málbér ne lehessen az adott országban megállapított lét­minimum alatt - hangoztatta csütörtökön Brüsszelben Sza- nyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője és Gúr Nándor, a párt ország- gyűlési képviselője. Közös sajtótájékoztató­jukon elmondták, hogy a magyar szocialisták véglege­sítették a számításokat, ame­lyek az európai minimálbér gondolatával foglalkoznak, és erről a következő napon részletes dokumentumot tesznek közzé a Népszabad­ságban. Szanyi Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a jelen­leg 68 750 forintos magyaror­szági minimálbér - ami 608 forintos minimálórabérnek felel meg - tarthatatlan mér­tékben, messze leszakadt a 93 ezer forintos havi létmini­mumtól. MTI Devizaárfolyam (2015.06. C PÉNZNEM )4) árfolyam változás Euró 313,79 + 1,79 USA dollár 276,78-3,54 Svájci frank 297,55-2,13 Angol font 426,16-1,92 Román lej 70,70 +0,37 Ukrán hrivnya 13,15-0,23 Horvát kuna 41,50 +0,27 Lengyel zloty 75,00-0,55 ©http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents