Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-03 / 128. szám
2015. JÚNIUS 3., SZERDA_______________________________________________ KELET A diákok elmondhatták véleményüket a hallottakról fotó: a szerző Előadást hallhattak a szenvedélybetegségről ZÁHONY. Két éve dolgozik bűnmegelőzési tanácsadó a záhonyi Kandó Kálmán Középiskola és Dr. Béres József Kollégiumban. Sipos József alezredes rendszeresen tart tematikus előadásokat a diákotthon lakói számára. A felkészült szakember legutóbb a szenvedélybetegségekről tartott vetítéssel egybekötött előadást a 15-17 éves korosztály számára. Terítékre került egyebek mellett az alkohol- és a drog- fogyasztás problémaköre, a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatása, a játék- és internetfüggőség. A bűnmegelőzési tanácsadó az előadásokon túl bármikor szívesen áll intézményi irodájában az érdeklődő vagy személyes problémáikkal hozzá forduló diákok rendelkezésére. KATONA DÁVID w Megemlékezés és téravató Ünnepélyes keretek között a hősök napján adták át Nagykál- lóban a Hőseink terét. fotó: sipeki Péter PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. - Az elmúlt héten két fronton is csatát veszített Nyíregyháza: a sportban és az oktatásban sem sikerült elérni, hogy a város érdekeit szolgáló döntés szülessen - mondta keddi sajtótájékoztatóján Nagy László frakcióvezető, aki szerint ez azt jelzi, hogy a megyeszékhely országgyűlési képviselőinek az érdekérvényesítő ereje a nullához közelít. - Azzal, hogy a Nyíregyháza Spartacus nem kapott licencet, és hogy 12 csapatosra szűkül az élvonal, eddig nem látott mélységbe taszították a labdarúgást, a döntés pedig a sportág érdekeivel ellentétes. Hasonló a helyzet az Apáczai-iskola Klik-hez csatolásával is: félő, hogy ezzel a lépéssel megszűnik az a hozzáadott érték, ami az intézményt eddig jellemezte - tette hozzá. Jeszenszki András frakcióvezető-helyettes arról beszélt: nem lát garanciákat arra, hogy az iskola be tud illeszkedni egy uniformizált rendszerbe, a múlt heti közgyűlésen elfogadott integrált területi programról pedig azt mondta: késésben van, és még mindig hiányoznak belőle a_konkrét projektek. Felismerhető a keze nyoma A laikus szemlélő is ráismer az alkotásaira A 75 éves Kerülő Ferenc a festményeit csak akkor tekinti befejezettnek, ha megvásárolták azokat. gávavencsellő. Az észak-al- földi tájba szerelmes festőként olyan sajátos eszköztárat halmozott föl, amelynek elemeiből a laikus szemlélő is könnyedén fölismerheti a keze nyomát. A kezdetben ér- desebb és szigorúbb formákat líraibb, lágyabb hangulatokat idéző színek oldották. Az irigy földtörténet Volt egy kísérletező korszaka: kacérkodott a két igazán össze nem illő festői stílus, a konstruktivizmus és az impresszionizmus házasításával. Ebben az időben a földön az előbbi, az égen az utóbbi uralkodott. A tájainak peremén kerekded hegyek karéjozták a látóhatárt, néha annyira szabályosak, hogy a földtörténetet a sárga irigység öli miattuk, a hozzájuk futó síkot tanyákkal, ligetekkel, vizes tocsogókkal szórta teli. A tájszeletek kristálytiszta levegőjét szálkás bokrok karcolják, s a ritkán fölbukkanó lovasszekerekkel, emberalakokkal humanizál. Az égen szélhajtotta, vihartépte színes párák és a napfény teremtenek varázslatos konstellációkat. Művészi témái nem merülnek ki a táj elemeinek festményekre fogalmazásával. Életművének részei a csendéletek, a portrék, a falusi életet, a lassan eltűnő hagyományokat, a vidékiséget ábrázoló Új központ a gyermekeknek Nyírbátor. Új helyre költözik a nyírbátori gyermekvédelmi központ: az intézmény Nyírbogéira kerül. Felépül egy 1238 négyzetméteres épület, amihez konyhakert, udvar és parkoló is tartozik. Az új épületben egy közös központi helyiséget is kialakítanak, ahol konyha, foglalkoztató- és fejlesztőszobák, orvosi rendelő, irodák, karbantartórészleg és garázs áll majd az ott lakók és dolgozók rendelkezésére. A 300 millió forint állami és uniós támogatásból megépülő intézményben 40 gyermeket tudnak majd elhelyezni. km jelenetek. A technikai megoldások terén ma már az olaj uralkodik, néha még az akva- rellt is alkalmazza, a metszés, a grafika háttérbe szorultak. Formálódó tájak Nyugdíjas rajztanárként kedvelt tartózkodási helye a műKivilágítják a hazavezető utat kisvárda. Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódva június 6-án rendezik meg Kisvárdán az Ezer lámpás éjszakáját. A Főtéren kicsiknek szóló programokkal és jótékonysági koncertekkel várják a kikapcsolódni vágyókat. Színpadra lép Vastag Tamás, Muri Enikő, a Ladánybene 27, Varga Feri és Balássy Betty, Varga Viktor, valamint a Sugarloaf. Este pedig, mintegy a rendezvény fénypontjaként világító lufikat engednek a magasba, hogy megmutassák az eltűnt gyermekeknek és felnőtteknek a hazavezető utat. km terme, megszokott környezetében szállj a meg az alkotás ihlete. A festményeit csak akkor tekinti befejezettnek, ha megvásárolták azokat. Időnként előszedi, s belejavít a régebbiekbe is. A tájai, amelyek a műteremben születtek, ott KM-REPRODUKCIÓ is formálódnak az idő múlásával. DRÓTOS ANDRÁS Iskolák, mesterek Kerülő Ferenc 1940-ben Bujon született. Tanítóképzőt és tanárképzőt végzett, az előbbit Nyíregyházán, az utóbbit Szegeden. Mestereként tisztelte Z. Szalay Pált, Vinkler Lászlót, Fischer Ernőt és Budai Lajost. ______ Gávavencsellői iskolákban tanított a nyugdíjazásáig, látogatta a művésztelepeket, szerepelt megyei és országos mustrákon, önálló kiállításokon is sokszor bemutatta festményeit. ____ Az elsők között vehette át a megyei közgyűlés Kölcsey Ferenc-díját a megye kulturális életében kifejtett kimagasló tevékenységéért, Gávavencsellő pedig díszpolgárává választotta. Okosabb, mint Ibsen hőse Magánemberként nem az a konstruktivista teremtő Isten, akinek festőként mutatkozik. Szerény, kedves, barátságos ember. Okosabb, mint Ibsen Henrik hőse, Peer Gynt, aki a boldogságot kajtatva bebolyongta a világot, hogy élete végén döbbenjen rá, az odahaza várta őt. Kerülő tanár úr és Solweigje csak a szomszéd településig mentek érte. Régészek, rajzolók, technikusok a szarmata ház feltárásán Tiszadadán FOTÓ: IFJ. KOVÁCS GÉZA Szarmata falura leltek Befogadócsaládok jelentkezését várják az agyagbánya helyén A cél, hogy a fiatalok megismerjék a különböző nemzeteket, kultúrákat, és fejlesszék a nyelvtudásukat. 'nyíregyháza. Az AFS 1947- ben elsőként kezdett diákcserékkel foglalkozni, ma a világ legrégibb és legnagyobb diákcsere-szervezete: programjai keretében több mint nyolcvan ország 13 ezer tanulója utazik évente. Magyarország 25 évvel ezelőtt csatlakozott a szervezethez, azóta több mint 1600 külföldi diák töltött el egy tanévet hazánkban.- A programban részt vevő diákok fogadócsaládoknál ■■ Az AFS kifi- ww zeti a cserediák menzáját és bérletét. TOLDI ZSUZSANNA laknak, és ugyanúgy középiskolába járnak, mint otthon. A következő tanévre eddig négy nyíregyházi családunk van, de szükség lenne még legalább ennyire. Azoknak, akik szeptemberben diákot szeretnének fogadni, mostanában kellene jelentkezniük - mondta el érdeklődésünkre Toldi Zsuzsanna, az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram megyei körzetelnöke. Nem korfüggő- A fiatalok hamar beilleszkednek és könnyen alkalmazkodnak a befogadócsaládok életviteléhez.- Van olyan cserediákunk, aki egy 85 éves bácsinál lakik, nem az életkor számít tehát, a lényeg, hogy érdeklődjön az idegen kultúrák iránt, valamint adjon egy kis szeretetet, egy tányér meleg ételt és egy saját ágyat a gyermeknek. Az AFS támogatja a fogadócsaládokat: kifizeti a diák menzáját és bérletét.- Nem várjuk el az ideiglenes családtól, hogy a nap 24 órájában a tanuló mellett legyen, mert a cél az, hogy beépüljön a társadalomba is. Nem gond számukra a tájékozódás, hiszen általában nagyobb városokból érkeznek, mint Nyíregyháza. Szeretnénk, ha különböző szakkörökre is járnának. Nyugodtan egyedül lehet hagyni, ha nincs kedvük csatlakozni valamilyen programhoz, de mi is segítünk, ott aludhat például egy másik befogadónál - jegyezte meg Toldi Zsuzsanna. Ha szeretne befogadónak jelentkezni vagy még több információt kérni, hívja a 20/337-2992-es telefonszámot, vagy írjon a zsuzsanna.toldi@ afs .org e-mail címre. km A régészek néhány ezüst érmét is találtak a tiszadadai ásatáson. tiszadada. Gáterősítési munkálatok elvégzéséhez jelöltek ki agyagnyerő helyeket május elején Tiszadada két pontján. A nagy mennyiségű föld kitermelésekor előírás, hogy a régészek kutató ásatásokat végezzenek a területeken. A humuszréteg leszedését követően megnyitott első kutatóárok is már önmagáért beszélt. A megyei múzeum munkatársa, Körösfői Zsolt régész által vezetett ásatáson dolgozó szakemberek harmadik századi szarmata településrészlet nyomaira bukkantak, melyet mi sem erősített meg jobban, mint a közel másfél hetes feltárás során felszínre kerülő tárgyak száma. A régészek kibontottak számos, kerámiatöredékekkel és állatcsontokkal teli szemetesgödröt, néhány vermet és kemencemaradványt, valamint egy cölöplyukas ház alapját és két sírt is. Az ásatási területet alaposan átvizsgálták a múzeum munkatársai, s a II. századtól a X. századig számos korszak napi használati tárgyai mellett néhány darab XVII. századi aprópénzt is találtak. Ezek az érmék mintegy bizonyítékai a korszak élénk kereskedelmének. A feltárást követően a területet visszatöltötték, illetve a humuszréteget is visszatették. Remélhetőleg az előkerült régészeti leleteket restaurálás és feldolgozás után időszakos kiállítás keretében Tiszadadán is bemutatják majd a közeljövőben - tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza közművelődés-vezető. KM Srajan Jain, az AFS indiai cserediákja nemrég a Kontaktpont iroda vendégeként tartott előadást Nyíregyházán FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kvízmegíejtés A település őslakosai kazárok és szlávok voltak, akik beolvadtak a honfoglaló magyarok közé. a) Balkány I