Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-25 / 147. szám
2015. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK KELET A díjnyertes produkció hazai színpadon látható demecser. Szép sikert ért el a napokban az olaszországi Gi- ulianovában a fúvószenekarok és mazsorettegyüttesek számára meghirdetett versenyen a Demecseri Fúvószenekar (Citrom Band) és a Hajdúdorogi Mazsorett Együttes, hiszen elnyerték a „Legjobb zenekar mazsorettel” díjat. A zsűri döntése alapján az olaszországi rádiós és televíziós csatorna, a RAI újságírójának, Mario Santarellinek az emlékére alapított különdíjat is átvehették. Azt a fesztiváldíjas produkciót a hazai közönség is láthatja, ugyanis a zenészek és a táncos lányok bemutatják műsorukat június 26-án 19 órától a demecseri művelődési ház szabadtéri színpadán. Esős időjárás esetén á műsort a művelődési ház nagytermében rendezik meg. km Harangot is avat az évadzárón a Cantemus Vers a drogok veszélyeiről A témaválasztást a kábítószer megjelenése és rohamos terjedése indokolta. PORCSALMA. Egészséges életmód és drogprevenció címmel közösségi programot rendeztek a közelmúltban a Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskolában a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ támogatásával. A program célja az volt, hogy ráirányítsák a gyermekek és partnerek ügyeimét mindazokra a társadalmi problémákra, amelyek alól az iskola sem vonhatja ki magát. A csengeri tankerúlet két iskolája - a Porcsalmai Kiss Áron Általános Iskola és a csengeri Makovecz Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - pedagógusai az együttműködés keretében a projekt témájának a szenvedélybetegségeket, ezen belül is a droghasználatot választották. A témaválasztást a kábítószer megjelenése és rohamos terjedése indokolta, hiszen a drogok a 14-20 éves korosztályt veszélyeztetik elsősorban. Szituációs játékok A programsorozat egyik kiemelt eseménye volt a porcsalmai iskolában a drogprevencióhoz kapcsolódó vetélkedő. A témája újszerű volt a 7-8. osztályos diákoknak, hiszen ilyen formában még nem dolgozták fel a szenvedélybetegségek témakörét. A vetélkedő feladatai - tanulói prezentáció, szituációs játék, versírás, történetek befejezése - építettek a tanulók előzetes ismereteire, de szükségvolt kreativitásukra, problémamegoldó és kommunikációs készségükre is. A projekt utolsó állomásaként flashmobot szervezett az oktatási intézmény, hogy a figyelemfelkeltés egyik módszerét kipróbálhassák a fiatalok. A kreatív munka, a közös élmény kiválóan alkalmas volt az iskola közösségének fejlesztésére, és a település közösségét is formálta, hiszen az utcai bemutató üzenete - Élj „szer”-telenül! - sok helybelihez eljutott. km Kulturális értékeink a határokon innen és túl Szabolcs. „Testvértelepülési program kulturális értékeinkért határon innen és túl” címmel a Vidék Kincse Egyesület a „Europe for citizens” program keretében közvetlen brüsszeli pályázatot nyert. A program gerincét a közös múlt, a közös hagyomány és a közös eredet határozza meg. Az egyesület együttműködése négy országot ölel fel, és négy különböző anyanyelvvel, nemzeti öntudattal rendelkező vendégek érkeznek arra a rendezvényre, amely június 27-én 11 órakor kezdődik Szabolcs községben, a református templom kertjében. A program fő célja, hogy a régmúltban gyökerező azonosságok, közös hagyományok kerüljenek a középpontba, tudatosítva azok fontosságát. A Nemzetközi Civil Udvarban a következő országok képviseltetik magukat: Magyarország, Lettország, Hollandia, Szlovákia, Románia, Szerbia és Ukrajna. Fontos szempont, hogy a program során a közös múlton, a közös hagyományon alapulva társadalmi párbeszéd induljon el az azonosság, a békés egymás mellett élés, az elfogadás és a közös európai értékek fontosságáról. KM ■ Arany minősítést pengettek A tarpai minősítőversenyen a napokban a máriapócsi általános iskola Kis Rózsafa Citeraegyüttese Rózsa Zoltán pedagógus vezetésével arany fokozatot ért el. Képünkön az együttes tagjai és vezetője Erdős Jenő nyugalmazott énektanárral, szakfelügyelővel. fotó: iskola nyíregyháza. Amikor megalakult 1975-ben a nyíregyházi 4. Számú Általános Iskolában Szabó Dénes fiatal énektanár vezetésével egy gyermekkórus, senki nem gondolta volna, hogy negyven évvel később milyen fontos szerepet tölt be Nyíregyháza, Magyarország és a nagyvilág kulturális életében. A kötelező jelleggel létrehozott énekkar a megalakulása után nem sokkal felvette a Cantemus nevet, s a kitartó és következetes, megalkuvást nem ismerő munkának köszönhetően ma már egy nemzetközi hírű és rangú, Magyar- ország Nemzeti Együtteseként számon tartott kóruscsalád viselheti ezt az elnevezést. Általános iskolásként ugyanis a kóruséneklést sokan annyira megszerették, hogy először létrehozták a Pro Musica Leánykart, később pedig a Cantemus Vegyeskart, így a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola falain belül működő kórusintézmény jelenleg több mint 350 tagot számlál. Az elmúlt negyven esztendőre emlékeznek az idei évadzáró két hangversenyén is, a koncerteket június 27-én rendezik meg 16 és 19 órától a Kodály-iskolában. Visszatérnek az egykori kórustagok is, hogy majd a régi és a jelenlegi kórustagok előadásában felcsendüljön Thomas Tallis 40 szólamra komponált „Spem in alium” motettája is. A két koncert között 18 órától az iskola udvarán felavatnak egy Can- temus-harangot, amely jelképe a múltnak és jövőnek, km A Cantemus Vegyeskar tagjai egykoron az immár negyven esztendős gyermekkórusban is énekeltek illusztráció: pusztai Sándor A diákok bemutatója Porcsalma központjában FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Nyerjen belépőjegyet a IV. Szamosfesztre a Kelettel! Tíz szerencsés előfizetőnk egy-egy páros belépőjegyet nyerhet a 2015. július 3-5-éig tartó cégénydányádi Szamosfesztre. Mit kell tennie? Vágja ki ezt a szelvényt, és küldje be szerkesztőségünk címére! (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) A nyertesek neveit a 2015. július 1-jei lapszámban közöljük. Beküldési határidő: 2015. június 30., 12 óra. A borítékra írják rái .Nysrjön b6lépőj6§y6t a IV SzamosfssztrG a Kelettel" Kérdés: Hol rendezik meg a IV. Szamosfesztet? jNév: 1 1 1 Cím: 1 Tel.: Hűségkártya sorszáma: 1 ......................... ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■■ ■ 2®KELET li) U www.kelet.hu Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle Hortobágy-Máta Hátai Ménes www.Aortofragy.eu Zenétől pezsdül meg az esti élet Máriapócson MÁRIAPÓCS. Helló, Máriapócs! címmel rendez szabadtéri programot a város önkormányzata június 27-én a városi piacon. Elsőként 19 órától az Iránytű Klub-zenekar tagjai csapnak a húrok közé, majd utánuk 20.30 órától a Karmapirin együttes - a megasztáros Szakos Andreával és a Bluesrock Betyárokkal - lép a színpadra. km Dübörög a puszta Hortobágyon A 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemlét rendezik július 3. és 5. között. HORTOBÁGY-MÁTA. 2015. július első hétvégéjén ismét dübörög a puszta Hortobágyon, a Mátai Ménesben a 49. alkalommal megrendezett és immár második éve a Nyeregszemlével kiegészült Hortobágyi Lovasnapokon. A Hortobágyi Nonprofit Kft. Mátai Ménese Kelet-Magyarország lovas központjaként méltó helyéül szolgál e rangos és több évtizedes múltra visszatekintő rendezvénynek, mely a lovak és lovaglás szerelmeseinek egyik legnagyobb ünnepe. Az 1671 óta fennálló Ménes területén a régi Lovasnapok hangulatát megőrizve, ugyanakkor napjaink lovas életének többféle szegmensét bemutatva zajlanak majd az események, melynek kiváló hátteret és keretet nyújt a hortobágyi puszta, mely 1999 óta a Világörökség része. A többnapos, színes programkínálat elmaradhatatlan része a hortobágyi pásztorkultúra legismertebb, jellegzetes elemeit megjelenítő Hortobágyi életkép a pusztaötössel, a kavargó rackanyájjal, ökörfogattal, csikósok és népi fogatok felvonulásával. Idén sem marad el a csikósbajnokság, végén az adrenalinnövelő csikósvágtával. A különböző szakágak versenyeinek is otthont ad a lovasnap: díjlovaglás, díjugratás, fogathajtás és western lovaglás (cutting). Hosszú évek óta először ez évben mindkét nap méltó zárásaként a nóniusz ménes vágtat keresztül az arénán! Az izgalmas programok este sem érnek véget, szombaton a hagyományos lovasnapi eseményeket követően rodeó show-val várjuk az érdeklődőket! A Lovasnapokhoz képest fiatalnak számító Nyeregszemle egyedisége, hogy a résztvevők közül sokan határon innen és túlról lóháton érkeznek Hortobágyra, ezzel is sajátos színt adva a rendezvénynek, ahol lovaikkal tábort vernek. Látogasson ki július 3-án a szakmai napunkra, júbus 4-én és 5-én látványos és izgalmas lovas programjainkra a Mátai Ménesbe, és töltsön élményekben gazdag napokat a lovak és a pásztorok földjén! (X) O Bővebb információ: www.hortobagy.eu www.nyeregszemle.hu HIRDETÉSEK