Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-23 / 145. szám
2015. JÚNIUS 23., KEDD KELET <§> Csárdáskirálynő a kisvárdai színházi fesztiválon Vasárnap este a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválja versenyprogramjának keretében az Újvidéki Színház a Csárdáskirálynő című operettet mutatta be. fotó: karádi Nóra A szivárványharcosok nyomába erednek Az önkéntesek kitartásának köszönhetően a Greenpeace ma a világ egyik vezető zöldszervezete. NYÍREGYHÁZA. Harminc évvel ezelőtt, 1985. július 10-én robbantották fel a Greenpeace környezetvédelmi világ- szervezet hajóját, a Rainbow Warriort. Az évfordulóra filmvetítéssel emlékeznek a békepárti aktivisták június 26-án, pénteken délután öt órától a nyíregyházi Labor Caféban (Szarvas utca 1-3., földszint). A Rainbow Warrior I. volt a Greenpeace első hajója, amely lelkes környezetvédő önkéntesek, a szivárványharcosok segítségével válhatott egy rozsdás halászhajóból mára világszerte ismert ikonná. Az aktivizmus fénykora Suzanne Raes díjnyertes filmje, a The Rainbow Warriors of Waiheke Island bepillantást enged az aktivizmus fénykorába. A dokumentumfilmben a még élő önkéntesek is mesélnek a kezdetekről, a kalandjaikról, a motorcsónakos üldözésektől a mulatságos sztorikon át egészen addig az estéig, amikor a francia titkosszolgálat bombákat helyezett a hajóra, amelyek megölték Fernando Perreira Greenpeace-fotóst. A film után kötetlen beszélgetésre is lehetőség lesz, megismerhetjük a Rainbow Warrior III-at, a Greenpeace legújabb hajóját, és a szervezet aktuális hazai és nemzetközi projektjeit. km „Ahová a király is gyalog jár...” NYÍREGYHÁZA. A Sóstói Múzeumfalu legújabb időszaki kiállítása szokatlan témát, az illemhelyek kultúrtörténetét dolgozza fel. A Szent Iván éjjelén Hubay Éva szentendrei magángyűjtő közel 400 évet felölelő anyagából nyíló kiállítás most csak a XIX. század második felétől mutatja be különböző korok „divatját”. A Jármi kiállítóházban megtekinthető darabok a magyar, a cseh, az osztrák és német, illetve az angol éjjeliedények ornamentikáját, forma- és színvilágát mutatják be. A szentendrei Hubay Ház gyűjteményéből válogatott kiállítást június 23-án 21 órakor Hubay Éva nyitja meg, és július 17-éig látogatható, km Olvasnivaló Megjelent a Szemle legfrissebb lapszáma NYÍREGYHÁZA. Két tanulmány foglalkozik az I. világháború megyei történetével a Sza- bolcs-Szatmár-Beregi Szemle most megjelent, 2015/2. számában: Takács Péter a civil lakosság megpróbáltatásairól ír, Jakó János a fémbeszolgáltatás kötelezettségéről, a harangok háborús célokra történő leszereléséről ad körképet. A további mintegy húsz írás között Kulcsár Attila a megye modern templomait mutatja be Rakamaztól Csengerig; csupán Nyíregyházán tizenkét új templom épült 1980-tól napjainkig. Marik Sándor interjújában Pintér Anina jelmeztervező beszél a Nyíregyházáról Rómán át Los Angelesig vezető szakmai útjáról, egy érdekes hivatás kulisszatitkairól, a filmkészítésről, a Cinecittáról, Hollywoodról. KM C7EMI p Mm, im IW! in» mm. CiNlUOömNT * O". • A Szemle legújabb számának borítója fotó: km-reprodukció ET Kicsoda Tyler Durden? A Harcosok klubjából kiderül illusztráció: net Moziajánló Krúdy Gyula Art Mozi Június 23., kedd 15.45: Jurassic World 3D (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm (rendező: Colin Trevorrow) 18 óra: Saul fia (12) - színes, feliratos, magyar filmdráma (rendező: Nemes Jeles László) ____________ __ 20 óra: Harcosok klubja (18) - színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma (rendező: David Fincher) Ti Jalla. napi menüajánlata: Sárgaborsóleves, hentes tokány, tészta Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők fríssensült ételek kedvező áron! Rendezvények, esküvők lebonyolítását, hidegtálak készítését vállaljuk. Á menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A HIRDETÉS DUNA 05.50 Hajnali gondolatok 06.00 Srpski ekran 06.30 Unser Bildschirm 07.00 HÍRADÓ 07.20 Az élet sava-borsa ® Lengyel romantikus tévéfilmsorozat 08.10 Jamle 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 08.35 Don Matteo© Olasz tévéfilmsorozat 09.35 A szenvedélyek lángjai ® Kolumbiai szappanopera 10.20 A hegyi doktor - Újra rendel® Német-osztrák tévéfilmsorozat 11.10 Az élet sava-borsa @ Lengyel romantikus tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.45 Jamle 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 13.15 Kivánságkosár 0705 Csűrcsavarosdi 0730 Franklin 0750 Maja, a méhecske 08.05 Rolle, Polle, Olle 08.30 A mese banda 0900 Napfény farm 0915 Lótl és Fűti 0920 Claude 09.30 Nyuszi és a varázsecset 09.40 Mlkrobi 09.50 Nyuszi Péter 10.05 Peppa malac 10.10 Milo 10.20 Pimpa 10.25 Mélytengeri mentőcsapat 10.40 Kedvencek a világ körül 10.55 Mesélj nekeml 11.05 Kenguk© 11.20 Tabaluga© 11.45 Hunyormajor© 12.10 Egy vízcsepp elég® 13.00 Hunyormajor© 13.25 Tabaluga© 13.55 Kenguk© 14.05 Maja, a méhecske 15.30 Kedvencek a világ körül 15.45 Milo 04.00 Dr. Tóth® Tippek és tanácsok az egészséges élethez 04.45 Reflektor® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl © 07.35 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.08 8.08-Minden Reggel® Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 1145 Asztro-Show 12.45 Reflektor® Sztármagazin 13.00 Dr. Tóth© Tippek és tanácsok az egész- séges élethez 14.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 14.40 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 15.55 A vihar® Mexikói filmsorozat 16.50 A szerelem foglyai ® V 05.05 Csapdába csalva © Német doku-reallty sorozat 05.35 Psych - Dilis detektívek® Amerikai krimivígjáték-so- rozat 06.20 MOKKA® magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 09.25 Stahl konyhája® 09.35 Babapercek® 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.25 Aktív® magazinműsor 13.55 Magánnyomozók @ Magyardoku-realitysorozat 14.55 Valentina titka © Kolumbiai romantikus filmsorozat 15.55 Emlékezz, Reina! © Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 16.55 Fiorella© Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat Királylány a feleségem ® Fanfan, a szívtipró sármőr kis híján pórul jár: egy felbőszült atya arra akarja kényszeríteni, hogy vegye el a lányát. Ám ő inkább beáll katonának. 2120 Twin Peaks© Végre megtudjuk, ki ölte meg Laura Palmert, de a titkok sora még messze nem ér véget. Hawk megtalálja Harold Smith holttestét, mellette búcsúlevéllet és.. 23.10 Cserebere szerencse© Ashley, a szerencse lánya és Jake, a született lúzer egy bulin véletlenül megcsókolják egymást. Mit ad ég, csillaguk helyet cserél és az életük is megváltozik. 21210 Last Resort-A belső ellenség® Az Egyesült Államok kormánya egy küldöttséget vezényel a szigetre, hogy próbálják meg rendezni a Colorado... 23.35 15.10 Lola® Amerikai-kolumbiai szappanopera 16.00 Balatoni Nyár 18.00 HÍRADÓ 18.35 Don Matteo-Vili. évad® Olasz tévéfilmsorozat 19.40 A hegyi doktor - Újra rendel® Német-osztrák tévéfilmsorozat 20.30 Párizsi helyszínelők 6-8. évad® Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 21.20 Királylány a feleségem ® Francia kalandfilm 23.00 Női Labdarúgó VB mérkőzéseinek gólösszefoglalói 23.10 Müpart 75 Müpart 00.25 Belépési nyilatkozat ® 3/2. Magyar dokumentumfilm 01.25 Tetthely® HD Német bűnügyi tévéfilmsorozat 02.55 Magyar elsők 15.50 Mélytengeri mentőcsapat 16.05 Rolle, Polie, Olie 16.30 Bob, a mester 16.40 A mesebanda 1710 Lótl és Fűti 1715 Claude 1725 Nyuszi és a varázsecset 1735 Napfényfarm 1750 Dörmögőék kalandjai 18.05 Peppa malac 18.10 Mesélj nekeml 1820 Süni és barátai 18.30 Pityke 18.40 Pimpa 18.45 Nyuszi Péter 19.00 Fejtörők kicsiknek 19.05 Mumln-völgy 19.15 Boldogvölgy 1920 Maja, a méhecske 19.35 Franklin 20.00 Csűrcsavarosdi 20.30 Böngésző® 21.30 Én vagyok Itt® 23.10Twin Peaks® 00.00 Az A38 Hajó színpadán ® 00.55 A médium® 01.45 Én vagyok Itt® 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.50 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.25 Éj|el-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 20.45 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.20 Cserebere szerencse @ Amerikai vígjáték 23.20 RTL Híradó-Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 23.55 Tökéletes célpont® Amerikai akciófilm-sorozat 00.55 Reflektor® Sztármagazin 01.15 EgészségKalauz® Egészség-és életmódmagazin 01.45 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsikus lélek! 02.10 Teresa® 02.55 Furcsa páros® Amerikai akcióvígjáték-so- rozat 18.00 Tények hírműsor 20.15 KuzeyGüney- Tűzésvíz® Tűrök romantikus filmsorozat 21.15 Hal a tortán a javából @ vendégváró valóság-show 22.30 Hawaii Flve-0© Amerikai akció-krimisorozat 23.35 Last Resort - A belső ellenség® Amerikai akció-sorozat 00.35 Tények Este hírműsor 0120 Aktív® magazinműsor 01.40 Sportos sportműsor 01.55 EZO.TV 02.55 Apacsok® Magyar filmdráma 04.05 Balfékek® Amerikai vígjáték-sorozat 0425 Balfékek® Amerikai vígjátéksorozat © Ml 06.00Híradó0635 Ma reggel 07.00 Híradó 0720 Ma reggel 08.00 Híradó 08.17 Ma reggel 08.54 Ma délelőtt Benne: 09.00 Híradó 09.15 Summa 0941 Madélelőtt 10.00 Híradó 10.15 Élő egyház egyházi magazin 1041 Ma délelőtt 11.00 Híradó 11.10 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 híradó 1241 Ma délelőtt 1234 Ma délután Benne: 13.00 Híradó 13.15 Kék bolygó 1341 Ma délután 14.00 Híradó 14.15 Világ 1441 Ma délután 15.00 Híradó líi.15 Magyar gazda 1541 Ma délután 16.00 Híradó 16.15 Élő egyház 1641 Ma délután 17.00 Híradó 17.15 Summa 1741 Ma délután 1752 Ma este Benne: 18.00 Híradó 1828 Ma este 19.00 Híradó 19.15 Határon túli híradó 1930 Híradó 20.30 Ma este Benne: 21.00 Híradó 2125 Ma este 2135 Világhíradó 2155 Ma éjjel 22.00 Híradó 2235 Kenó 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.15 Világhlr- adó23.35 Maélei2345Angol nyelvű hírek 00.00 Himnusz ©ATV 630ATV START Benne Híradók: 630, 730 8.10 Start + 8.40 Fórum 935 1025 Esti kommentár 1135 Fórum 1225 Start +1345 Egyenes beszéd 1445 ATV Start 15.50 700-as klub ©1625Global 3000B01655Világ- híradó 17.05 Fórum1745ATV Híradó 18.15 Fórum 19.00 ATV 1925 Egyenes beszéd 2035 Fórum 2120 No comment 2125ATV Híradó 2155 Világhíradó 22.05Doku23.00Egyenes beszéd 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta ism 630 Lapzárta ism 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben ism 9.05 Garázs ism930 Globál ism 10.00 Híradó1030 Kommentár nélkül TI.05 Civil kaszinó ism 12.00 Híradó 13.05 Lapzárta ism 13.30 Paletta ism 14.05 Galéria ism 1430 Befutó ism 15.00 Híradó 15.30 Ring ism 16.05 Hardtalk ism 16.30 Paletta 17.00 Híradó1730 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó1930 Magyarország élőben 21.00 Híradó 212135 Riasztás ©22.00 Híradó 2230 Zöld övezet ism 23.05 Magyarország élőben ism © FILM+ 09.00 Coiumbó ® 1025 Strandszerelem ® 11.55 ÖcsiKém © 13.50 Az elnök zsoldosa ® 15.35 Az elnök különgépe 2. ©1725 A Féreg akcióba lép ® 19.00 Gyilkos cápa vs. óriáskrokodil ©21.00 Zombieland ©2240 A végső állomás© © ST0RY4 06.00 Hulk© 0630 07.00 Kacsamesék 0730 Dallas © 08.35 Párizsi helyszínelők © Francia krimisorozat 09.3510.35 NC IS® 113512.35 Szütetettfeleségek@13351440A farm, ahol élünk @ 154516.50 \IA- ratlan utazás® 17551925 Született feleségek ©2030 Szex és New York © 21.00 Lagzi-randi ® 2240 Szex és New York ® 23.10 Bostoni halottkémek @00.10 Dallas© 01.10 Párizsi helyszínelők® © DISCOVERY C. 06.00 Hogyan készült? 0625Állítólag... VII. Szokása börtönből 07.15 Autókereskedők VII. Volvo P1800S 08.00 Az alkukirály II. Törlesztés0830 Kon- ténervadászok Ili. 3. rész 09.00 Raktárvadászok Ili. 17. rész 09.30 Cso- magcsaták 10.00 Csupasz túlélők 11.00 Aranyláz Alaszkában - különkiadás IV. Kűtéltánc 12.00 Extrém vasútvonalak 13.00 Újjáéprtők Vili. Jim 1965-ös Sunbeam Tigere 14.00 Amcsi benzinfalók II. Repülő cirkusz/ Wayfarer 15.00 Dynamo a kulisz- szák mögött 16.00 Autókereskedők XI. Chevrolet Camaro T7.00 Raktárvadászok V. 1. rész 1730 Kanadai raktárárverések II. 14. rész 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Csupasz túlélők I. Panama22.00 Zoltán. a Farkasember 1.2. rész23.00 Az önkéntes számkivetett ©FÉM 3 0740 Szerelmes Anna 08.10 Szerelmes Anna © 0845Tények Reggel 0920 FEM3 CAFÉ A JAVÁBÓL® 1140Tortákásza 12.10 A mesterszakáé titkai1240 Esküvő, mindenáron 1340 A nagy házalakítás1440Családi Titkok ©1545Családi Titkok © 1650Magánnyomozók@T755Tor- tákásza@1825Amestefszakács titkai ©19.00 Esküvő,mindenáron® 20.00Anagy házalakítás© 22.00 Rossz csillagzat © 23.00 Tények 0025 Szívből jövő ajándék _______ ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 © 10.00 Baywatch © 11.00 Knight Rider © 12.00 CSI: Miami helyszínelők® 1250Medicopter 117 ©13.451440 Cobra 11 © 15351630 CSI: Miami helyszínelők © 1725 Dr. Csont © 1820 Nyugi, Charlie! © 1845 Nyugi, Charlie! © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentalista ©21.10 Dr. Csont © 22.10 CSI: New Ybrk-i helyszínelők © 23.05 Vámplmaplók © 00.00 Gyilkos elmék® ©NYTV 0630 Híradó 0655 Pezsgő város: Michelin Bringafesztivál magazin © 07.15104 magazin © 07.30 Híradó 07.55 Rita kérdez © 08.00 NYTV 30 @ 09.00 Kórház-Kép magazin © 0930 Alkotás utca kulturális maga- zin®10.00 Képújág@18.00 Híradó 1825 Híregyháza Közéleti magazin© 19.00 Híradól925 Beatrix kiváncsi© 1930 NYTV 30 - 30 éves Nyíregyháza televíziója magazin © 20.00 Híradó 20.30 Pezsgő város: Michelin Bringafesztivál magazin ® 2045104 magazin ©21.00 Híradó 2125 Kórház- Kép kórházi magazin®22.00 Híradó 2220 Híregyháza Közéleti magazin® 2250 Híradó © 23.15 Képújság Mm**« 630Party-zóna @7.00 Híradó 730 35perc©&00 Híradó830Sport-tér ©9.00 Híradó 9.30 Képújság 17.30 Party zóna®iaOO Híradó1830 Kifőzte© 1845 Honvéd 7@19.00 Híradó 1930 Nyitott egyetem®20.00 Híradó 2025 Film: Hószakadás © 22.00 Híradó 22.30 Hitvallás © 2330 Himnusz 2335 Képújság ON AT. GEO. 8.00 Azok a 90-es évek 9.00 Légikatasztrófák Vili © 10.00 Tűrzsutas a vadonban: A vér harcosai 11.00 Országút a pokolba - USA: Jeges viszonyok 12.00 Kis nagy emberek: 7. rész 13.00 Faház-varázs: Tóparti menedék 14.00 Vadregényes építmények II: Úszó horgásztanya 15.00 Légikatasztrófák © 16.00 Országút a pokolba - USA 17.00 Szellemvá- ros aranya: Heuréka! 18.00 Számok bűvöletében: Hazudós vagy? 1830 Eszement tudomány II 19.00 Vadregényes építmények II: Fociparadi- csom a hegyen 20.00 A halál torkában ®2030 Pedig jó ötletnek tűnt: 10. rész 21.00 A Harmadik Birodalom titkai © 22.00 A 2. világháború legnagyobb rajtaütései 23.00 Faház-va- rázs 0.00 Sztárok és csillagok ©CLASSFM 06.00 Morning Show lO.OOClass Kívánságműsor AbaháziCsabávall5.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jai __________________ ©MR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 1030 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 11.30 Hírek 11.32 Vendég a háznál Gyerekekről - felnőtteknek 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvilág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház 1330 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások 1430 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 XX. századi történeleml535Kö- zelrőll6.00 Krónika1630Hírekl640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 1754 Sportvilág 1756 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószínház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 22.30 A nap történetei 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások 23.36 Tér-Idő 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Buda Márton. közben: 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hitek. Időjárás. Közlekedés10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.0014.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hitek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés T7.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz Műsorvezető: Babucs Krisztina20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés20.03Utánam 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Dr. Zenehouse22.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 22.03 Urban Zóna 23.00 Eleven _____________ © VIASAT3 06.55 0720 Will és Grace © 0745 08.35 Monk © 09.301025 Született detektívek © 11.15 A célszemély © 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ÚJ- @13.10 Gyíkosszá- mok® 14.1015.10 CSI: A helyszínelők ©16.0517.05 NCIS<g>18.0018.35 Jóbarátok@19.051935Jim szerint a világ ©20.10 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 A bátrak hazája © 23.15 CSI: A helyszínelők 00.15 CSI: A helyszínelők amerikai krimisorozat 01.15 Gyilkos számok A műsorváltozás jogát a televlzió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.