Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-22 / 144. szám

2015. JÚNIUS 22., HÉTFŐ Thomas Doll azt mondta egy edzés után, hogy nem illek a filozófiájába. A Ferencvárostól immár végleg távozó holland futballista, Jack Tuijp nehezen emészti meg mindazt, ami vele történt a magyar csapatnál. Michelisz Norbert mindkét futamon a 13. helyről indult a túraautó-világbajnokság szlo­vákiai állomásán. Az első ver­seny nem sikerült jól, hiszen defekt miatt a kavicságyba sodródott, így kiesett, és nem tudta befejezni a futamot. A Zengő Motorsport pilótája a rossz motorbeállítások miatt az időmérőn is gyengélkedő Hondával a második verse­nyen egy kicsúszás után a nyolcadik lett. A jó rajt után minden eldőlt autósport. Nico Rosb'erg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-l-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, ezzel 10 pontra csökkentette a hátrá­nyát az összetettben az élen álló és most második csapat­társával, a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben. Ugyan Hamilton indult az élről, de Rosberg rögtön az elején az élre állt, és végül ez döntött. A harmadik helyen Felipe Mássá, a Williams brazil piló­tája ért célba, miután a leinté- sig nagy harcban állt Vettellel. 9 le az első osztályról labdarúgás. Szombaton drá­mai visszavágón dőlt el, hogy az Ul7-es bajnokságban ki folytathatja majd ősszel az első osztályban. A feljutás szempontjából fontos egyik párviadalban a gyulai Grosics Akadémia a Bozsik Akadémia csapatát fogadta. Múlt szer­dán a nyíregyházi stadionban hiába vezetett és játszott fél órát emberelőnyben a Bozsik, a gyulaiak a 87. percben egyenlítettek. Szombaton a visszavágón a 64. minutumban a csere­ként beállt Lengyel Marcell a nyírségieknek szerezte meg a vezetést, ám a Nagy Sán­dor dirigálta gárda tagjai nem sokáig örülhettek, mert a há­zigazda három perc múlva egalizált. Mivel ugyanúgy l-l lett az eredmény, mint Nyír­egyházán, jött a gól nélküli hosszabbítás és a tizenegyes­párbaj. Ebben sajnos a Klausz László irányította hazaiak voltak szerencsésebbek, és 3-1-re nyertek, így ők jutottak fel az elitbe. A másik ágon is hosszabbí­tást hozott a visszavágó. Az első meccsen a ZTE otthon nyert 5-0-ra a Paks ellen. A visszavágón a Duna-partiak ugyan ledolgozták az ötgólos hátrányt (!), ám a hosszabbí­tás első félidejében az eger- szegiek megszerezték a felju­tást jelentő találatot, km-ml I vüe. % Lengyel Marcell gólja is kevés volt a sikerhez fotó: mán László A harmadik helyről törtek előre a döntőben EURÓPAI JÁTÉKOK. Aranyérmet nyert a magyar aerobikcsapat vasárnap Bakiban, az Európa Játékokon. A Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Báli Dániel összetételű csapat a harma­dik helyen jutott a döntőbe, melyben 21,144 pontot kapott szinte hibátlanul bemutatott gyakorlatára, s ezzel meg­előzte többek között a nagy esélyesnek tartott román együttest (21,094 pont) is. A bronzérmet végül a spanyo­lok szerezték meg (20,933 pont). A vegyes párosok küzdelme­iben a Hegyi Dóra, Báli Dániel duó a negyedik helyen végzett, és ugyancsak a negyedik he­lyen végzett a tornászok sze- renkénti döntőjében, felemás korláton Makra Noémi. Az aerobikosok a magyar küldöttség 15. dobogós helyét szerezték meg: Magyarország 8 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzé­remmel negyedik helyen áll az éremtáblázaton. MTI Nyíregyháza, Derkovits u. 119/a. 8 42/508-900^ • Kezdő, haladó lovas oktatás, • Mozgáskultúra torna lóháton, • Lovakkal való bánásmód elsajátítása, • Hétfőtől szombatig napközis rendszer ebéddel együtt, Z&STV0 Eljött a szünet, itt a nyár, Téged a Cimbora Lovastanya vár! HIRDETÉS Rékási Vivien 30-215-4506 Bakó Lili 20-318-5006 Nyesti Csaba 30-935-6519 Ez a valóságos munkaügy! A paragrafusok útvesztőjében háttérbe szorulhat a futball illusztráció: km Az európai szövetség levelezése a Nyíregy­háza Spartacus igazát bizonyíthatja - a klub tovább harcol. labdarúgás. Még mindig for­dulhat a kocka a Nyíregyháza Spartacus ügyében? Azok után legalábbis van rá esély, hogy az Európai Labdarúgó-szövet­ség (UEFA) levelezése megerő­síti az NB I-ből kizárt szabolcsi klub igazát. A kizárást okozó Diego Balbinot-ügyben (ko­rábbi brazil játékosának tar­tozott a Spartacus még 2010- ből) a Munkaügyi Bíróságnak kellett volna döntenie. Ilyenre azonban nem került sor. Nem is kellett volna fizetni Miközben a szövetség folya­matosan arról beszél indoklá­sában a kizárás kapcsán, hogy nem fizették ki időben Diego Balbinot-ot, az UEFA egyik levelezése megerősítette azt, hogy a Nyíregyházának van igaza, azaz nem is kellett vol­na kifizetni a játékost - tette közzé a Szpari hivatalos ol­dala vasárnap. Az UEFA fő­titkára és a profi labdarúgók három európai szervezetének főtitkárai 2014. márciusban és 2015. májusban is azt ír­ták a Magyar Labdarúgó-szö­vetségnek (MLSZ), hogy a játékosokkal kapcsolatos munkaügyi vitákat a magyar jogrendszer, a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe utalja, vagyis a magyar jogszabályok szerint kell elbírálni. Engedtek a zsarolásnak Kiolvasható az angol nyel­vű anyagból, még a külföldi szakemberek is azt állítják, hogy ez nyitott, nem rende­zett kérdés. Az MLSZ 2012 óta nem oldotta meg ezt a problé­mát, és az erre adott három­éves határidő is letelt. Sőt, nyitott kérdések közé helyezi és rendezendőnek jelöli meg az MLSZ számára, amelyet az negyedik éve nem teljesít! A Szpari részéről ez volt az egyik legfontosabb érv a li- cenckérdés kapcsán.- A Spartacus teljesítette az MLSZ-nek a munkaszerző­désre vonatkozó szerződési feltételeit, záradékba bele­tette, hogy mi a jogi fórum, vagyis a Nyíregyházi Mun­kaügyi Bíróság, így az alkal­mazandó jog, azaz a magyar munkajogi szabályok, vala­mint a nemzeti jog előnyt él­vez minden mással szemben - nyilatkozta dr. Ökrös And­rás, a Spartacus ügyvezetője a klub honlapján. - A Szpari ennek megfelelően járt el a Balbinot-ügyben, és annak ellenére is rendezte a tarto­zást, hogy erről a Munkaügyi Bíróság nem rendelkezett - engedve a zsarolásnak, hogy másképp nem kap licencet a klub. Tehát bizonyítékunk az MLSZ saját határozata - melyre az UEFA levelében is utalnak -, hogy az MLSZ és az UEFA szerint sem kompetens más fórum, azaz a FIFA sem, hasonló ügyekben. A kizá­rásnál mégis a FIFA-ra hivat­kozik a szövetség. Harcolunk tovább az igazunkért, hiszen mi a szabályoknak megfelelő­en jártunk el. Valakinek most már a má­sik oldalon tényleg fel kellene tennie a kezét, hogy „én hi­báztam”! KM Tényleg nem rajtuk múlott A100 méter befutóján is látszik Ónodi Dávid lendületes versenyzése FOTÓ: MASZ.HU ■ Hihetetlen A magyarok által csaknem búcsúztatott szerbek nyer­ték a futball U20-as világ- bajnokságot, a döntőben 2-1-re verték Brazíliát. Nem balkezes, viszont kiemelt tenisz. A jó hír, hogy nem bal­kezes, a rossz, hogy a selejtező kilencedik kiemeltje, az argen­tin Maximo Gonzalez (no. a világranglistán) ellen kezdi a wimbledoni selejtezőt Fucso- vics Márton (165.). A mérkő­zést hétfőn a roehamptoni ke­rület 9-es pályáján játsszák, a délben induló program negye­dik, utolsó összecsapásaként. Totó 25. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 1. U21 Szerbia-U21 Csehország 0-4 2 2. U21 Németország-U21 Dánia 3-0 1 3. U21Svédország-U21 Anglia 0-1 2 4. U210!aszország-U21 Portugália lapzárta után 5. Molde-Valerenga 0-0 x 6. Bodö/Glimt-Vlklng Stavanger ____ 0-3 2 7. Aalesund-Stabaek 1-1 X 8. Haugesund-Mjöndalen 1-1 X 9. Strömsgodset-Tromsö 2-1 1 10. Sarpsborg-Rosenborg 0-2 2 11. Uruguay-Paraguay 1-1 X 12. Argentína-Jamaica 1-0 1 13. Kolumbia-Peru lapzárta után 14. Brazília-Venezueta lapzárta után Ónodi Dávid és Bakosi Péter is hozta magát, ám a magyar váloga­tott maradt a második ligában. atlétika. Egy biztos: a nyír­egyháziakon semmi nem múlott. A csapat Európa-baj- nokság második ligájában szereplő magyar válogatott tagjaként, a bulgáriai Sztara Zagorában mindent megtet­tek azért, hogy a mieink visz- szajussanak az őket megillető helyükre, és ez az eredmé­nyek többségén is megmutat­kozott. A szembeszél sem számított Egyedül Kerekes László szá­mára nem sikerült túl jól a vi­adal, hiszen a válogatottban abszolút újonc súlylökő más­fél méterrel elmaradt egyéni legjobbjától, amit idén is szé­pen építgetett, és 15.92 méte­res dobással végzett a hetedik helyen. A Nyíregyházi Sportcent­rum többi versenyzője vi­szont alaposan kitett magá­ért. Ugyan Ónodi Dávid 100 méteren elvesztette idei ve­retlenségét, de a második he­lyével járó hét pont jót hozott a magyar válogatott kony­hájára. Arról nem beszélve, hogy a bolgár Denisz Dimit­rov (10.34) mögött célba érő nyíregyházi sprinter a 0.7 mé- ter/szekundumos ellenszél dacára 10.59 másodperces új egyéni csúcsot ért el. A váltó tagjaként pedig a győzelem ízére is ráérezhetett Ónodi, hiszen az első kanyarban fut­va, Kádasi Zalán, Sipos János és Ecseki Dániel társaságában tagja volt a 4x100 méteren 39.88 másodperccel győztes 4x100 méteres stafétának. Idei legjobb eredmények Bakosi Péter sem sokáig va­cakolt. A magasugró három hibátlan kísérlettel jutott el az idei legjobbját jelentő 220 centiig, az egyéni rekord, a 224 nem jött össze - nem úgy a dán Janick Klausennek, aki egye­düliként előzte meg a mezőny­ben a nyíregyházi ugrót. Az első napot követően az összetett pontversenyben is csak a dánok álltak a mieink előtt, akik másodikként, fel­jutó helyen fordultak a folyta­tásra. Vasárnapra alaposan el­romlott az idő, és az NYSC-sek közül már csak Ónodi 200 méteres futása volt hátra. A nyolcas pályát kapva nem látta a mezőnyt, de így is szépen ha­ladt, mígnem a bolgár megint előtte ért célba, ezúttal egyet­len századdal. Ónodi 21.39 má­sodperccel, idei legjobbjával lett második. A végére pedig kiderült, Magyarország Dánia és Bulgá­ria mögött a harmadik helyen zárt, így nem jutott vissza az első ligába. Láthatjuk, nem a „mi” embereinken múlott... KM-BT Csapat Eb, 2. liga A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzői­nek eredményei Sztara Zagorában Férfiak 100 m: 2. Ónodi Dávid 10.59. 200 m: 2. Ónodi Dávid 21.39. 4x100 m: 1. Magyarország (benne Ónodi Dávid) 39.88._____________________ Magasugrás: 2. Bakosi Péter 220. Súlylökés: 7. Kerekes László 15.92.

Next

/
Thumbnails
Contents