Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-17 / 140. szám
2015. JÚNIUS 17., SZERDA KELET Rocklegendák érkeznek a Sóstói Múzeumfaluba NYÍREGYHÁZA. Június utolsó vasárnapján újra dübörögnek a hangfalak a Sóstói Múzeumfaluban, a festői szépségű emlékbirodalom a hatodik Sóstó Rock rendezvénynek ad majd otthont 28-án. Vasárnap lévén a szervezők gondoskodtak róla, hogy időben kezdődjön és érjen véget a rockmuzsika, így az utolsó buszjáratot is el lehet majd érni. A múzeumfalu kapui 16 óra 30 perckor nyitnak, kezdésként egy fergeteges akusztikus koncertet hallhat a közönség. Koroknai Árpi, az Omen és P.Box énekese kollégájával, Kozma Norbival számtalan nagy klasszikust fog előadni. Őket követi majd a megye bandája, a kisvárdai, aranylemezes Radar együttes. Koncertjükön a legújabb lemezük dalai mellett a korábbi korongok nótái is felcsendülnek majd. Este hétkor a magyar rock legendája, a P. Mobil lép színpadra. A zenekar hatalmas koncerttel és show-val készül a Sóstó Rock-ra. Végül, de nem utolsósorban az Ossian is a húrokba csap, új lemezük bemutatóján természetesen a régi slágerek is helyet kapnak majd. km A legendás Ossian is bemutatja új dalait június 28-án a Sóstói Múzeumfaluban FOTÓ: INTERNET ■ ... ' ■ ■ ■ ’> ■■ ■■■ Jallal&v napi menüajánlata: Pirított-tészta-leves, burgonyafozelék, fasírt Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételek kedvező áronl Rendezvények, | esküvők § lebonyolítását, I hidegtálak készítését vállaljuk. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A HIRDETÉS „Tied a világ!”: Illés-slágerek a szabadtérin nyíregyháza. Ötven éve jött létre az a zenei formáció, amely kitörölhetetlen, és azóta is meghatározó a hazai könnyűzenei életben. Az Illés zenekar szinte minden dala sláger, minden megszólalásukat kőbe lehet vésni, minden üzenetük kordokumentum. Házibulik elengedhetetlen tartozéka és fénypontja, ha felkerül egy Illés-lemez, márpedig legtöbbször felkerül. A nyíregyházi szabadtéri színpadon június 29-én 20.30- tól a Tied a világ! című előadásban húsz Illés-sláger hangzik el kiváló fiatal művészek előadásában, a zenés játékot Bródy János jelenléte teszi igazán egyedivé. A Játékszín, a Békéscsabai Jókai Színház és a Zikkurat Színpadi Ügynökség közös produkciója könnyed, kedves, szórakoztató tisztelgés az Illés zenekar előtt, a főszerepekben Bródy János mellett Feke Pált, Serbán Attilát és Vastag Tamást láthatjuk, a rendező Szente Vajk. km Moziműsor Krúdy Gyula Art Mozi Június 17., szerda 21 óra: Saul fia (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, feliratos, magyar filmdráma (rendező': Nemes Jeles László) __ __________ Június 18-24. 15.45: Jurassic World 3D (12 éven aluliak számára nem ajánlott ) - színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm (rendező: Colin Trevorrow) 18 óra: Saul fia (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, feliratos, magyar filmdráma (rendező: Nemes Jeles László) 20 óra: Harcosok klubja - szinkronizált amerikai filmdráma, 139 perc, rendező: David Fincher, szereplők: Edward Norton, Brad Pitt, Helena Bonham Carter, Meat Loaf, Jared Leto <© Meghosszabbított „Út/Szakasz” A nagy érdeklődés miatt Horváth János festőművész „Út/Szakasz” című kiállítása nem csak ezen a héten, hanem július elejéig látható a Pál Gyula Teremben. fotó: sipeki Péter Technikás motorosok toros Egyesület az Esély Centrumban, ahol bemutatókkal, veterán és modern motorok kiállításával színesített közlekedési és baleset-megelőzési napot szervez a nemrégiben alakult civil szervezet.- A programok 8 órakor kezdődnek. Elsőként a rendőrség ismerteti előadásában a legfrissebb baleseti statiszIngyenes közlekedési és baleset-megelőzési napot tartanak vasárnap Nyíregyházán. nyíregyháza. - Nézőket és résztvevőket, tagokat és nem tagokat egyaránt szívesen lát június 21-én Óriáskerék MoA legjobbaktól tanulhatnak a motorozás szerelmesei fotó: egyesület tikákat, majd tanácsokat adnak a motorosoknak, hogyan kerüljék el a büntetéseket és a baleseteket - fejtegette Szász Károly, az egyesület elnöke. Mintegy tíz motorral és jól felkészült oktatókkal érkezik a Safety Hungary, hogy ingyenes vezetéstechnikai bemutatót tartson a motoros balesetek számának csökkentése érdekében. Tesztmotorozás és képzés- Délután mindenkit megvendégelünk egy finom ebédre, majd ügyességi versenyeket rendezünk, s díjazzuk a legjobbakat. Az érdeklődők letesztelhetik az újdonságnak számító VFR800X Crossrun- nert. A közlekedésbiztonsági napot 2x2 napos vezetéstechnikai képzés követi június 22- 25. között az Esély Centrumban - mesélte Szász Károly, km e DUNA 05.50 Hajnali gondolatok 05.00 Hravatska Krónika 05.30 Ecranulnostru 07.00 Híradó 07.20 Az élet sava-borsa ©HD Lengyel romantikus tévéfilmsorozat 08.10 Jamle 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 08.40 Don Matteo© Olasz tévéfilmsorozat 09.35 A szenvedélyek lángjai ® Kolumbiai szappanopera 10.25 A hegyi doktor - újra rendel @ Osztrák-német tévéfilmsorozat 11.10 Az élet sava-borsa © Lengyel romantikus tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.45 Jamie 30 percei kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 13.15 Kívánságkosár Szerelem és vérbosszú® Bermann arra kéri Gabrietlát, hogy a szívességért cserébe ezentúl úgy játsszon, ahogy ő diktálja. Hogy nyomatékositsa kérését, tudatja vele, hogy... 21.10 07.05Csűrcsavarosdi 0730 Franklin 0755 Maja, a méhecske 08.05 Rolie, Polie, Olie 08.30 Dinó-vonat 09.00 Postás Pat 09.20 Claude 09.30 Nyuszi és a varázsecset 09.35 Frakk, a macskák réme 09.45 Nyuszi Péter 10.00 Peppa malac 10.10 Lengemesék 10.20 Pimpa 10.25 Mélytengeri mentőcsapat 10.40 Kedvencek a világ körül 10.50 Mesélj nekem! 11.05 Kenguk© 11.15 Tabaluga® 11.45 Fixi, Foxi és barátaik© 12.10 Egy vízcsepp elég © 13.00 Fixi, Foxi és barátaik© 13.25 Tabaluga© 13.50 Kenguk© 14.05 Tintin és a cápató rejtélye© 15.20 Kedvencek a világ körül 15.35 Lengemesék 04.00 Dr. Tóth© Tippek és tanácsok az egészséges élethez 04.45 Reflektor® Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 05.00 Jó reggelt, skacok! © 0735 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.08 8.08-Minden Reggel® Élő magazinműsor 10.05TopShop 11.45 Asztro-Show Most egyszerű, bizalmas és baráti úton kaphat választ ezekre a kérdésekre, és felkészülten nézhet szembe a jövőjével. 12.45 Reflektor® Sztármagazin 13.00 Dr. Tóth® Tippek és tanácsok az egészséges élethez 14.00 Fókusz® Közszolgálati magazin Egyszer volt® Emma és társai továbbra sem akadtak rá Pán Péter táborára, hiába náluk a térkép. Hook azt javasolja, kérjenek segítséget egy tündértől, aki ismeri Pánt. 23.40 Döglött akták® Rainey és Celeste mindent elkövetnek, hogy bevegyék őket a pompomlányok csapatába. Végül sikerül bejutniuk és Celeste szó nélkül eltűri a szeszélyes... 22.50 V 05.05 Csapdába csalva © Német doku-reality sorozat 05.35 Békétten békítő® Amerikai filmsorozat 06.20 MOKKA® magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 09.25 Stahl konyhája © 09.35 Babapercek® 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.25 Aktív© magazinműsor 13.55 Magánnyomozók © Magyar doku-reality sorozat 14.55 Valentina titka© Kolumbiai romantikus filmsorozat 15.55 Emlékezz, Reina! © Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 16.55 Fiorella® Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat Sherlock és Watson® Évekkel ezelőtt egy férfit eltűnt felesége meggyilkolásával gyanúsítottak. Most zsaroló levelet kap egy bandától, akik állítólag fogva tartják a feleségét. 2220 15.10 Lola© Amerikai-kolumbiai szappanopera 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo @ Olasz tévéfilmsorozat 19.35 A hegyi doktor-Újra rendel© Osztrák-német tévéfilmsorozat 20.25 Szabadság tér '89 21.10 Szerelem és vérbosszú ® Olasz krimisorozat 22.05 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok - VII. évad ® Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 23.05 U20-as Labdarúgó VB mérkőzéseinek gólösszefoglalói 23.10 Aranyfeszt Kulturális magazin 00.10 451° Fahrenheit© Francia-angol sci-fi 02.00 DUNA MOZI 04.05 Magyar Elsők Magyar ismeretterjesztő 15.45 Mélytengeri mentőcsapat 15.55 Rolie, Polie, Olie 16.25 Bob, a mester 16.35 Dinó-vonat 1705 Lóti és Fűti 1710 Claude 1725 Nyuszi és a varázsecset 17.35 Postás Pat 1750 Dörmögőék kalandjai 18.05 Peppa malac 18.10 Mesélj nekem! 18.20 Süni és barátai 18.30 Pom-Pom meséi 18.40 Pimpa 18.50 Nyuszi Péter 19.05 Fejtörők kicsiknek 19.10 Mumin-völgy 19.20 Boldogvölgy 19.25 Maja, a méhecske 19.40 Franklin 20.05 Csűrcsavarosdi 20.30 Családom és egyéb emberfajták® 21.00 Böngésző© 22.00 Én vagyok itt® 23.40 Egyszer volt® 00.25 Az A38 Hajó színpadán ® 14.40 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 15.55 A vihar® Mexikói filmsorozat 16.50 A szerelem foglyai © Amerikai filmsorozat 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.50 Fókusz© Közszolgálati magazin 19.25 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 20.45 Barátok közt© Magyar filmsorozat 21.20 Szu lejmán© Török kalandfilmsorozat 22.25 RTL Híradó-Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 22.50 Döglött akták® Amerikai krimisorozat 23.50 A Grace klinika® Amerikai filmsorozat 00.55 Reflektor© Sztármagazin 01.10 Piszkos csapat® . Amerikai akdófilm-sorozat 02.35 Teresa® 18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban @ Magyar filmsorozat 20.15 Kuzey Güney - Tűz és víz© Török romantikus filmsorozat 21.15 Hal a tortán a javából© vendégváró valóság-show 22.20 Sherlock és Watson © Amerikai krimi-sorozat 23.20 Lángoló Chicago© Amerikai akciófilm-sorozat 00.25 Tények Este hírműsor 01.10 Aktív® 01.30 Sportos 01.45 EZ0.TV 02.45 Hazugságok gyűrűjében® Török pszicho-thriller sorozat 03.35 Hazugságok gyűrűjében® Török pszicho-thriller sorozat 04.20 Franklin és Bash® Amerikai vígjáték- sorozat O Ml 07.00 Híradó 0720 Ma reggel 08.00 Híradó 08.17 Ma reggel 08.54 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Profit7 09.41 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.15 Iskolapad 10.41 Ma délelőtt 11.00 Híradó 11.10 Ma délelőtt 12.00 Déli ha- rangszó 12.01 Délihiradól241 Madél- előtt 12.54 Ma délután 13.00 Híradó 13.15 Élő egyház 13.41 Ma délután 14.00 Híradó 14.15 Esély fogyatékkal élőkről 14.41 Ma délután 15.00 Híradó 15.15 Summa 15.41 Ma délután 16.00 Híradó 16.15 Iskolapad 16.41 Ma délután 17.00 Híradó 17.15 Profit717.41 Ma délután 17.52 Maes- telB.00Híradól828 Maeste 19.00 Híradól9.15 Határon túli híradól930 Híradó20.30 Skandináv lottó20.35 Ma este 21.00 Híradó 2125 Ma este 21.35 Világhíradó 21.55 Ma éjjel 22.00 Híradó 2234 Kenő 22.36 Ma é|el 23.00 Híradó 23.15 Világhíradó 2335 Ma éjjel 23.45Angol nyelvű hírek 00.00 Himnusz OATV 5.50 700-asklub®630ATV START Benne Híradók: 630,730 8.10 Start + 8.40 Fórum 1025 Doku riportműsor 11.35 Fórum 12.25 Start +13.45 Egyenesbeszéd1445ATVStart 1550 700-as klub@1625 Könyvjelző kulturális magazin 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 1845ATV Híradól920 Időjárásl925 Egyenes beszéd 20.35 Fórum 2120 No comment 2125ATV Híradó2135 Világhíradó 22.05 Friderikusz 23.00 Egyenes beszéd 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta ism 6.30 Lapzárta ism 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben ism 9.05 Ring ism 930Zöld övezet ism 10.00 Híradól030 Kommentár nélkül 11.05 Civilizáció ism 12.00 Híradó 13.05 Lapzárta ism 1330 Paletta ism 14.05CMI kaszinó ism 15.00 Híradó1530Ázsia isml6.05 Click ism 16.30 Paletta 17.00 Híradó1730 Pa- naszkönyvl8.00 Híradól9.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben - benne: Lapzárta 21.00 Híradó 2121.30 Panaszkönyv ism 22.00 Híradó 22.30 Galéria ism 23.05 Magyarország élőben ism O FILM* 09.00Columbo©11.00 Mackenna aranya @1330 Szökőár ® 15.10 A bossái jogán © 17.10 Csőre töltve © 19.00 Harley Davidson és a Marlboro Mar © 21.00 Kolibri-kód ® 23.00 Boszorkányvadászat® 0045 Kolibri-kód® O STORY4 06.00 Hulk 06.30 07.00 Kacsamesék © 07.30 Dallas © 08.35 Párizsi helyszínelők © 09.3510.35 NCIS © 113512.35 Született feleségek @ 13.3514.40 A farm, ahol élünk © 15.4516.50 Váratlan uta- zás@!7551925Született feleségek @20.25 Szex ésNewYork®21.00 Vágyak szerelmesei ®2320 Szex és New York®23.55 Bostoni halottkémek ® 01.00 Dallas © 02.05 Párizsi helyszínelők © 03.10 Terence Hill -Alpesi őrjárat® O DISCOVERY C. 06.00 Hogyan készült? 06.25 Ál- lítólag... 07.15 Autókereskedők VII. Triumph Stag 08.00 Az alkukirály II, 0830 Kanadai raktárárverések 1.09.00 Raktárvadászok III. 13. rész 0930 Csomagcsaták IV. Szafari 10.00 Csupasztúlétők 1.11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Extrém vasútvonalak Alaszkában 1.13.00 Kindig Customs 1.1400 Amcsi benzinfaiók II. Ford Customline 15.00 Dynamo - varázslat a világ körül IV. Párizsl6.00 Autókereskedők XI. Mazda RX717.00 Raktárvadászok IV. 11. rész 1730 Kanadai raktárárverések II. A két nővér 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 j Autókereskedők Vili. Frogeye Sprite 20.00Amcsi benzinfalók21.002130 | Licitvadászok V. 22.00 Kanadai raktárárverések 22.30 Raktárvadászok | V. 6. rész 23.00 23.30 Konténervadászok II. 1-2. rész OFEM3 07.40 Szerelmes Anna 08.10 Sze-’ relmes Anna 08.45 Tények Reggel 0920 FEM3 CAFÉ 1U0 Torták ásza 12.10 A mesterszakács titkai1240Esküvő, mindenáron1340 A nagy ház- alakftás 1440 Családi Titkok 1545 Családi Titkok 16.50 Magánnyomozók 1755Toitákászal825Amester- szakácstrtkai 19.00 Esküvő, mindenáron 20.00 A nagy házalakrtás 21.00 Shark22.00 Felejthetetlen 23.00Tények 0025Grand Canyon OCOOLTV 09.00 Medicopter 117 © 10.00 Baywatch © 11.00 Knight Rider © 12.00 A mentalista © 12.50 Medicopter 117©13451440Cobra 11 @1535CSI: A helyszínelők @1630 CSI: Miami helyszínelők® 1725 Dr. Csont ® 1820 Nyugi, Charlie! @ 1845 Nyugi, Charlie! © 19.15 Gyilkos elmék © 20.15 A mentalista ® 21.10 Dr. Csont © 22.10 CSI: A hety- színelők©23.05A rejtély© 00.00 Gyilkos elmék© ONYTV 06.30 Híradó 06.55 Híregyháza © 07.30 Híradó 08.00 NYTV 30 - 30 éves Nyíregyháza televíziója magazin ©08.30 Híradó 09.00 Kórház-Kép kórházi magazin ©0930 Alkotás utca kulturális magazin © 10.00 Képújság 18.00 Híradó 1825Alkotás utca kulturális magazin ©19.00 Híradó 19.30 Feketén Fehéren portré magazin ©20.00 Híradó20.30Híregyháza Közéleti magazin ©21.00 Híradó 2125 NYTV 30 - 30 éves Nyíregyháza televíziója magazin © 2200 Híradó 2220 Kórház-Kép magazin @2250 Híradó @ 23.15 Képújság 630 Party Zóna ©7.00 Híradó 7.30 Kifőzte@745 Honv$d7@8.00 Híradó 8.30 Nyitott Egyetem © 9.00 Híradó930Képújság1730 Party Zóna-zenei összeállítás®18.00 Híradó 1825 35 perc ©19.00Híradól930 Állati @20.00 Híradó - ism.202535 perc ©21.00 Film: Dandin György© 2220 Híradó - ism. 2230 35 perc © 2320 Üzleti Negyed - ism. © 23.45 Himnusz23.50 Képújság ON AT. GEO. 8.00 Azok a 80-as évek 9.00 Légikatasztrófák 10.00 Túlélés táv- irányítással 11.00 Országút a pokolba 12.00 Kis nagy emberek: 3. rész 13.00 A Harmadik Birodalom építményei II: SS © 1400 A Harmadik Birodalom építményei II: Hitler óriáshajója @ 15.00 Légikatasztrófák IX: Bravúros repülés 1216.00 Országút a pokolba 17.00 Azok a 80-as évek: Robbanásszerű fejlődés 18.00 Számok bűvöletében 18.30 Eszement tudomány II: Pozitívan sokkdó 19.00 Garázs varázs III 20.00A halál torkában: Csúszós terepen@2030 Pedig jó ötletnek tűnt: 6. rész 21.00 Tonhal-csaták IV: Él-boyok22.00 Nanotyrannus —a T. nex riválisa?23.00 Garázs varázs Ili: ÉljenaCitroen! O.OOTömeg-kont- roll: Rossz szokások O CLASS FM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsor AbaháziCsabávall5.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jal ÖMR1-KOSSUTH 6.00180 pert 9.00 Hírek 930 Hírek 10.00 Krónika 10.30 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírekll32 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika1223 Sport- világ 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház 1330 „Te- benned bíztunk eleitől fogva.." A református egyház félórája1400 Hírek 1405 Arcvonások 14.30 Hírek 1434 Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 Megújuló értékeink 16.00 Krónika 1630 Hírek1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 17.30 Krónika 17.54 Sportvilág 17.56 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak Balázs Géza műsora 1930 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 2130 Rádiószínház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág 22.30 A nap történetei 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások 23.36 Tér-Idő 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 6.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés7.00 730 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek1400 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek, időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval Műsorvezető: Péczeli Dóra. közben: 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés T7.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz Műsorvezető: Babucs Krisztina 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés20.03 Nagyon zenész21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03GrandTour22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés22.03 Rock Zóna 23.00 Eleven QVIASAT3 06.55 0720 Will és Grace © 0745 08.35 Monk © 09.301025 Született defektive ©11.15 A célszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ©13.10 Gyilkos számok @1410 15.05 CSI: A helyszínelők ® 16.05 NCIS © 17.05 NCIS © 18.001835 Jóbarátok ® 19.05 Jim szerint a világ © 1935 Jim szerint a világ © 20.10 20.35 Két pasi - meg egy kicsi ©21.00 The ArtofWar2000 2330 Fuss az életedért!® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.