Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-16 / 139. szám
2015. JÚNIUS 16., KEDD KELET <§> Képek és idézetek Csorna József festőművésztől Üzenet a szülőföldnek címmel Csorna József alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők Nyíregyházán, a Bencs-villában. A művész az alkotásaihoz egy-egy idézettel visz közelebb. fotó: pusztai Sándor Vasúti vonalon: fotók és makettek tárlata NYÍREGYHÁZA. „Megy a gőzös!” címmel látható kiállítás június 20-án és 2l-én a nyíregyházi Voke Vasutas Művelődési Ház és Könyvtárban. A tárlatsorozat keretein belül mini mozdonyok várják a makettek rajongóit, emellett vasúti fotókból is megtekinthetnek egy összeállítást'az érdeklődők, sőt, a vasút történetéről is számos új ismerettel gazdagodhat, aki július 3-áig ellátogat a Vokéba. km Feltárulnak a templomaink legendái nyíregyháza. A Nyírség Turizmusáért Egyesület templomnéző programsorozatot indít június 16-án, kedden 14 órától Nyíregyházán. A „túrák” során a városlakók és az érdeklődők mindent megtudhatnak a megyeszékhely templomairól, legendáiról, titkairól. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, km Cimbalom- és zongorakoncert a Bencs-villában NYÍREGYHÁZA. Beszélő hangszerek címmel Balogh Kálmán és tanítványa, Fekete Krisztián cimbalomművészek adnak ingyenes koncertet június 16-án, kedden l8 órától a Bencs-villában. Ugyanitt június 19-én Bérezés Mihály és Mándi Ákos zongoraművészek koncertjét élvezhetik az érdeklődők, szintén 18 órától. KM Moziműsor Június 16., kedd Krúdy Gyula Art Mozi 16.30 és 18.45: Jurassic World 3D (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm (rendező: Colin Trevorrow) 21 óra: Saul fia (12 éven aluliak számára nem ajánlott) - színes, feliratos, magyar filmdráma (rendező: Nemes Jeles László) Dinoszauruszok 3D-ben FOTÓ: INTERNET Jalta napi menüajánlata: Zöldségleves, csirkepapnkás, tésza ■flk» | Rendezvények, , esküvők | lebonyolítását, | hidegtálak § készítését - vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk ell Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frlssensült ételek kedvező áron! E 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft Nyíregyháza, Tünde u. 10/A HIRDETÉS Megemlékeznek az elhunyt dankóbokoriakról fotó: km-archív Harmadszor találkoznak a dankóbokoriak és az elszármazottak. NYÍRTELEK, DANKÓBOKQR. Az ember kötődése a szülőföldhöz olyan erő, mely nem ismer időt és távolságot - tartják a III. Dankóbokoriak találkozójának szervezői. Igazukat bizonyítja az előző két rendezvény sikere is, • ezeken felbuzdulva, s természetesen a köz kívánságának eleget téve gyűlnek össze június 27-én, szombaton azok, aki mindegy, hogy ezer vagy egy szállal, de kötődnek Dan- j kóbokorhoz. A program 14 órakor nosztalgia focimeccsel kezdődik, Dankók és nem Dankók feszülnek egymásnak, majd a találkozó résztvevői 16 órakor átvonulnak az autóbusz-fordulóba, ahol megemlékeznek az elhunyt dankóbokoriakról. Az egyházi szertartást, a koszorúzást és a gyertyagyújtást emlékfaültetés követi. Délután fél hatkor kezdődik a civiltanyai találkozó, ahol a személyes beszélgetések mellett kulturális programok is várják a találkozó vendégeit: fellép a nyírteleki Guzsalyas Néptánc Egyesület és a man- dabokori Generációk Egyesület, valamint „Ahogy régen játszottunk” címmel előkerülnek a múlt játékszerei. A vacsorát követően Tódik Gábor húzza a talpalávalót a táncolni vágyóknak. A szervezők arra kérik a vendégeket, hogy ha vannak régi fotóik, vigyék magukkal a rendezvényre. KM O 05.50 Hajnali gondolatok 06.00 Srpskl ekran 06.30 Unser Bildschrlm 07.00 Híradó 07.20 Az élet sava-borsa ©HD Lengyel romantikus tévéfilmsorozat 08.10 Jamie 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 08.35 Don Matteo - Vili. évad © Olasz tévéfilmsorozat 09.40 A szenvedélyek lángjai © Kolumbiai szappanopera 1025 A hegyi doktor - Újra rendel® Német-osztrák tévéfilmsorozat 11.10 Az élet sava-borsa © Lengyel romantikus tévéfilmsorozat 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.45 Jamie 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 13.15 Kívánságkosár Párizsi helyszínelők® Egy cirkuszi mutatvány közben egy szekrényből egy holttest esik ki a színpadon. A férfit meggyilkolták. de nem tudni sem azt, hogy ki, sem azt. hogy... 20.20 0715 Csűrcsavarosdi 0740 Franklin 08.05 Maja, a méhecske 08.20 Rolie, Polie, Olie 08.45 Dinó-vonat 09.15 Postás Pat 09.30 Lótl és Fűti 09.35 Claude 09.45 Nyuszi és a varázsecset 09.55 Frakk, a macskák réme 10.10 Nyuszi Péter 1020 Peppa malac 10.25 Lengemesék 10.35 Pimpa 10.45 Mélytengeri mentőcsapat 11.00 Kedvencek a világ körül 11.10 Mesélj nekem! 11.25 Kenguk® 11.40 Tabaluga® 12.05 Fixl, Foxi és barátaik® 1225 Egy vízcsepp elég © 1320 Fixl, Foxi és barátaik® 13.45 Tabaluga® 14.10 Kenguk® 14.20 Tintln kalandjai® 1525 Kedvencek a világ körül 15.40 Lengemesék KLUB 04.00 Dr. Tóth© Tippek és tanácsok az egészséges élethez 04.45 Reflektor© Sztármagazin 05.00 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok! © 0735 RTL Híradó-Reggel Az RTLII esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel @ Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.45 Reflektor© Sztármagazin 13.00 Dr. Tóth® Tippek és tanácsok az egészséges élethez 14.00 Fókusz© Közszolgálati magazin 14.40 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 15.55 A vihar© Mexikói filmsorozat 16.50 A szerelem foglyai © Twin Peaks© Cooper főnöke, Gordon Cole megérkezik Twin Peaksbe, hogy figyelmeztesse Coopert, veszélyben van. Shelly és Bobby partit rendeznek a hazatérő Leo tiszteletére... 23.40 Castle® Castle térdtörése miatt átmenetileg tolószékbe kényszerül. Nehezen viseli a kényszerű szobafogságot, amely során odáig jut, hogy kínjában kémkedni kezd a... 2120 05.05 Csapdába csalva © Német doku-reality sorozat 05.35 Békétlen békítő© Amerikai filmsorozat 06.20 MOKKA© magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 09.25 Stahl konyhája® 09.35 Babapercek® 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.25 Aktív© magazinműsor 13.55 Magánnyomozók © Magyar doku-reality sorozat 14.55 Valentina titka® Kolumbiai romantikus film- sbrozat 15.55 Emlékezz, Reinal © Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 16.55 Fiorella® Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 18.00 Tények Last Resort-A belső ellenség® A legénység több mint háromnegyede szeretne visszatérni Amerikába, és ennek egyre többször hangot is adnak. 23.25 15.15 Lola® Amerikai-kolumbiai szappanopera 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó 18.35 Don Matteo© Olasz tévéfilmsorozat 19.30 A hegyi doktor - Újra rendel® Osztrák-német tévéfilmsorozat 20.20 Párizsi helyszínelők © Francia bűnügyi tévéfilmsorozat 21.10 DUNA MOZI 2320 ifj. Sánta Ferenc 70. Ünnepi koncert barátaival 00.15 Belépési nyilatkozat © Magyar dokumentumfilm 01.15 Tetthely <S> Német bűnügyi tévéfilmsorozat 02.50 Magyar történelmi arcképcsarnok Magyar ismeretterjesztő 03.051956 - A magyar forradalom 15.45 Mélytengeri mentőcsapat 16.00 Rolie, Polie, Olie 1625 Bob, a mester 16.35 Lóri és Fűti 16.45 Dínó-vonat 1715 Claude 1725 Nyuszi és a varázsecset 1735 Postás Pat 1750 Dörmögőék kalandjai 18.00 Peppa malac 18.10 Mesélj nekem! 18.20 Süni és barátai 18.30 Pom-Pom meséi 18.40 Pimpa 18.45 Nyuszi Péter 19.00 Fejtörők kicsiknek 19.10 Mumin-völgy 19.20 Boldogvölgy 19.25 Maja, a méhecske 19.40 Franklin 20.05 Csűrcsavarosdi 20.30 Családom és egyéb emberfajták® 21.00 Böngésző© 22.00 Én vagyok itt® 23.40Twin Peaks® 00.30 Az A38 Hajó színpadán ® 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.50 Fókusz© Közszolgálati magazin 1925 Éjjel-Nappal Budapest® Magyar filmsorozat 20.45 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.20 Castle® Amerikai krimisorozat 22.20 RTL Híradó Az RTLII esti híradója 22.45 Tökéletes célpont © Amerikai akcíófilm-sorozat 23.50 Nevetésből elégséges © Amerikai vígjátéksorozat 00.45 Reflektor® 01.05 EgészségKalauz© Egészség-és életmódmagazin 01.35 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsikus lélek! 02.00 Teresa® 02.45 Furcsa páros® Amerikai akcióvigjáték-so- rozat 19.30 Jóban Rosszban @ Magyar filmsorozat 20.15 Kuzey Güney - Tűz és víz® Török romantikus filmsorozat 21.15 Hal a tortán a javából® vendégváró valóság-show 22.20 Hawaii Five-0© Amerikai akció-krimisorozat 23.25 Last Resort-A belső ellenség® Amerikai akció-sorozat Marcus Chaplin, a Colorado ÜSS tengeralattjáió kapitánya parancsot kap lét pakisztáni célpont atomtöltettel valómegtámadására. 00.25 Tények Este hírműsor 01.10 Aktív® magazinműsor 01.30 Sportos 01.45 EZO.TV Jósok, Látók, Médiumok 03.45 Balfékek© Am.i vígjátéksorozat ©Ml 06.00 Híradó0635 Ma reggel 07.00 Híradó 0720 Ma reggel 08.00 Híradó 08.17 Ma reggel 08.54 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Summa 0941 Madéletőtt 10.00 HíradólO.15 Élő egyház 1041 Ma délelőtt 11.00 Híradó 11.10 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Déli híradó 1241 Ma délelőtt 12.54 Ma délután 13.00 Híradó 13.15 Kék bolygó 1341 Ma délután 14.00 Híradó 14.15 Világ 1441 Madét- után 15.00 Híradól5.15 Magyar gazda 1541 Madélután 16.00 HíradólWS Élőegyházl641 Madélutánl7.00 Híradó 17.15 Summa 1741 Ma délután 17.52 Maestel8.00 Híradó1828 Ma este Közben: Egy Perc Híradó Agrárhíradó 19.00 Híradó 19.15 Határon túli híradó 19.30 Híradó 2030 Ma este 21.00 Híradó 2125Maeste2135 Vi- lághíradó 21.55 Ma éjjel22.00 Híradó 2235 Kenő2236 Ma éjjel23.00 Híradó 23.15 Világhlradó 2335 Ma éjjel 2345Angol nyelvű hírek00.00 Him- nusz00.02 Éjszakai program ©ATV 630ATV START BenneHíradók:630. 7.30 8.10 Start + 840 Fórum 10.25 Esti kommentár 1135 Fórum 1225 Start +1345 Egyenes beszéd 1445 ATV Start 1550 700-as klub©1625 Global 300016.55 Világhíradó 17.05 Fórum1745ATV Híradó 18.15Fórum 1845 ATV Híradó1925 Egyenes beszéd 2035 Fórum 2120 No comment 2125 ATV Híradó 21.55 Világhíradó 22.05 Doku riportműsor23.00 Egyenes beszéd 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta ism 6.30 Lapzárta 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Garázs 9.30 Globál ism 10.00 Híradó 1030 Kommentár nélkül 11.05 Civil kaszinó 12.00 Híradó 13.05 Lapzárta 1330 Paletta 14.05 Galéria 14.30 Befutó szabad stílus 15.00 Híradó 15.30 Ring 16.05 Hardtalk 1630 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó1930 Magyarország élőben 21.00 Híradó 212135 Riasztás © 22.00 Híradó 22.30 Zöld övezet 23.05 Magyarország élőben ©FILM* 09.00 Columbo© 1030 A főnököm lánya © 12.00 Mi kell a nőnek? @1425Karatésvédőangyal©1630 Mackenna aranya ® 19.00 Egyetlen golyó © 21.00 Az utolsó vérig ® akciófilm 23.00 Halálos kitérő 3. ® Amerikai horror0045 Az utolsó vérig @0240 Halálos kitérő 3.® © ST0RY4 06.00 Hulk 06.30 07.00 Kacsamesék © 0730 Dallas © 08.35 Párizsi helyszínelők © 09351035 NCIS © 11.351235 Született feleségek ® 13.351440 A farm, ahol élünk ® 154516.50 Váratlan uta- zás©17351925 Született feleségek ©2025Szex ésNewYork®21.00 Tök nagy szerelem @ 23.00 Szex és New York @2335 Bostoni halottkémek®0040Dallas@0145 Párizsi helyszínelők © 02.50 Terence Hill - Alpesi őrjárat® © DISCOVERY C. 06.00 Hogyan készült? 0625 Állítólag... 07.15 Autókereskedők VII. 08.00 Az alkukirály II. Állni a sarat 08.30 Kanadai raktárárverések I. A kisöccs 09.00 Raktárvadászok Ili. 12. rész 0930 Csomagcsaták IV. 10.00 Csupasztúlélők I. Mocsarasvidékn.00 Aranyláz Alaszkában - különkiadás IV. Defekt 12.00 Extrém vasútvonalak Alaszkában 13.00 Kindig Customs I. Megéri a fáradságot 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Dynamo - varázslat a világ kőiül IV. India 16.00 Autókereskedők XI. Porsche 911 Targa T7.00 Raktárvadászok IV. 10. rész1730 Kanadai raktárárverések 11.10. részl8.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autókereskedők 20.00Amcsi benzinfalókil.Az első autó 21.00 Csupasz túlélők 22.00 Zoltán, a Farkasember 1.1 rész 23.00 Az önkéntes számkivetett ©FÉM 3 0640 A gonosz álarca 0740 Szerelmes Anna 08.10 Szerelmes Anna 08.45 Tények Reggel 0920 FEM3 CAFÉ 1140 Torták ásza 12.10 A mesterszakács titkai 12.40 Esküvő. mindenáron 1340 A nagy ház- ! alakítás 1440 Családi Titkok 1545 Családi Titkok 16.50 Magánnyomozók 17.55 Torták ásza 1825 A mesterszakács titkai 19.00 Esküvő, mindenáron 20.00 A nagy házalakítás 21.00 Shark 2100 Tények 0025 A szerelem törvénye ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © 10.00 Baywatch © 11.00 Knight Rider ® 12.00 CSI: Miami helyszíne- lők®1230Medicopter 117 ©1345 1440 Cobra 11 © 1535 CSI: A helyszínelők © 16.30 CSI: Miami helyszínelők © 1725 Dr. Csont © 1820 1845 Nyugi, Charlie! ©19.15 Gyilkos ; elmék ©20.15 A mentalista@21.10 &. Csont ©22.10 CSI: New York-i helyszínelők ® 23.05 Vánpímaplók © 00.00 Gyilkos elmék® ©NYTV 0630 Híradó0635 Kórház-Kép kórházi magazin @0730 Híradó 08.00 NYTV 30 Extra - Rocktörténet V-VI. magazin ©09.00Alkotás utca kulturális magazin®0930Közgyűlés után Közéleti magazin ©10.00 Képújág C5) íaOO Híradó 1825 Híregyháza Közéleti magazin® 19.00 Híradó 19.30 NYTV 30-30 éves Nyíregyháza televíziója magazin © 20.00 Híradó 2030 Kórház-Kép kórházi magazin ® 21.00 Híradó 2125 Alkotás utca kultu- rális magazin ©22.00 Híradó2220 Híregyháza Közéleti magazin@2230 Híradó ©23.15 Képújság 6.30 Party Zóna © 7.00 Híradó 725 35 perc © 8.00 Híradó 830 Lólépésben©9.00H[radó925 Képújság 1730 Party Zóna - zenei összeál- Irtás©ia00 Híradó 1830 Kifőzte® 1845Honvéd 7© - katonai magazin 19.00 Híradó 19.30 Nyitott Egyetem ©20.00 Híradó 2025 Rím: Napló gyermekeimnek © 22.05 Híradó - ism. 2230 Hitvallás - ism. © 2330 Himnusz 2335 Képújság ©N AT. GEO. 8.00 Azok a 80-as évek: Vásárlási láz 9.00 Légikatasztrófák IX: Zűr a Heathrow-nál 1210.00 Túlélés táv- irányftássat Pánikgomb 11.00 Országút a pokolba 12.00 Kis nagy emberek: 2. rész 13.00 Faház-varázs: Álomház Utahbanl4.00\ödregényesépítmé- nyekl5.00LégikatasztrófáklX:Zűra . Heathrow-nál 12 íaOO Országút a pokolba ^- USA: Jeges pokol 17.00 Azok a 80-as évek: Vásárlási láz 18.00 Számok bűvöletében 18.30 Eszement tudomány I119.00 Garázs varázs Ili 20.00 A halál torkában: Forró pillanatok © 2030 Pedig jó ötletnek tűnt 5. rész 21.00 A Harmadik Birodalom titkai © 22.00 A Harmadik Birodalom építményei © 23.00 Faház-varázs: Álomház Utahban 0.00 Sztárok és csillagok O CLASS FM 06.00 Morning Showl0.00 Class Kívánságműsor Abaházi Csabávall5.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jal ÖMR1-KOSSUTH 6.00180 perc 9.00 Hírek 930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 10.30 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 11.30 Hírek 1132 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 1201 Krónika 12.23 Sportvilág 1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház1330Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások 14.30 Hírek 14.34 Tér-Idő 15.00 Krónika benne: sport 15.10 XX. századi történelem 1535 Közelről 16.00 Krónika 16.30 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők 1730 Krónika 17.54 Sportvilág 17.56 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak Balázs Géza műsora 1930 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág Szerkesztő: Kalapos Mihály 2130 Rádiószínház2200 Krónika2220Sportvilág2230Anap történetei 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások2336 Tér-Idő 6.00 Hlrpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 6.30 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés830Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben:11.001200Hírek. Időjárás Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 SporthiekROO Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfftnesz Műsorvezető: Babucs Krisztina20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés20.03 Utánam Műsorvezető: Buda Márton 21.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.03 Dr. Zenehouse 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 2203 Urban Zóna 23.00 Eleven © VIASAT3 0745 0835 Monk - Flúgos nyomozó © 09.301025 Született detektívek © 11.15 A célszemély ® 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 13.10 Gyilkos számok © 14.1015.10 CSI: A helyszínelők ©16.05 NCIS® 17.05 NCIS ® 18.00 Jóbarátok © 1835Jóbarátok ©19.051935 Jim szerint a világ ©20.102035Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Fuss az életedért! © 2235 Szórd a pénzt és fuss! amerikai vígjáték © 01.05 Gyilkos számok - amerikai krimisorozat © A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.