Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-16 / 139. szám
2015. JÚNIUS 16., KEDD KELET ( Festmények és versek a magyar falu ezer arcáról TISZADADA. Üzenet a szülőföldnek, avagy a magyar falu ezer arca rímmel nyílik kiállítás Mándoki Halász Zsóka festőművész alkotásaiból a Tiszadadai Tájházban június 16-án 14.30-tól. A művészt a település nevében Mizser Zsolt polgár- mester köszönti. Az alkotói tevékenységet méltatják és a kiállítást megnyitják: Bisteiné Tóth Enikő és Mudri Imre, a Nemzeti Művelődési Intézet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irodájának módszertani referensei. Az ünnepi eseményen a művész versei az Irodalom- barátok Köre tagjainak előadásában hangzanak majd el - tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza közművelődés-vezető. KM Sokat dolgozott azért, hogy fejlődjön Zsurk zsurk. A napokban ünnepelte Zsurkon 90. születésnapját Boros Istvánná Antal Gizella. Gizi néni 1925. május 28-án született a községben Antal Mihály és Veres Zsófia gyermekeként. Szülei földművesek voltak. Hárman voltak testvérek. Két fiútestvérét tragikus hirtelenséggel, fiatal korukban veszítette el, Bélát (született 1922-ben) 1941-ben, Mihályt (született 1927-ben) 1942-ben. Ezután lánygyermekként ő maradt szülei egyetlen vigasza és támasza. Boros Istvánnal 1948-ban kötött házasságot, aki szintén zsurki születésű volt. Kettő leánygyermekük született: 1949-ben Erika, 1955-ben Katalin. Ők már munkáscsalád gyermekeiként nőttek fel. Gizi néni szerette faluját, jól érezte magát a Tisza mentén. Sokat tett azért, hogy mások is így érezzenek. Számtalan társadalmi és önkéntes szervezetben tevékenykedett. Évtizedeken át volt például a falu nőbizottságának az elnöke. Tanácstagként éveken J át azon munkálkodott, hogy minél jobb legyen a falusi környezet, javuljon az infrastruktúra és a szociális helyzet. Bár egyedül él, soha nincs magára hagyatva. Lányai, vejei (Ernő és János), unokái (Edmond és János) rendszeresen látogatják, karbantartják portáját, közös nyaralásokra viszik, együtt ünnepelnek. KM Köszöntötte Giziké nénit a jeles évfordulón Sebők János református lelkész és Pócsikné Vakula Ágnes polgármester asszony is fotó: önkormányzat Bemutatkozik Battyán BÖKÖNY. Kitüntető címeket is átadnak, valamint bemutatkozik Battyán testvértelepülés azon a falunapon, amelyet a bökönyi önkormányzat rendez június 27-én az általános iskola udvarán. A népi játékpark és a kézműves foglalkozás 14 ófától várja a fiatalokat, majd lovas fogatok vonulnak fel a településen. A programban lesz nótaműsor, néptánc, valamint könnyűzenei koncert is. km MISKOLC június 12-21. vvww.oporafesztival.hu BART0KPLUSZ OPERAFESZTIVÁL Nyerjen jegyeket a Miskolci Operafesztiválra! A Bartók Plusz Operafesztiválhoz kapcsolódva játékra invitáljuk olvasóinkat, akik a kérdésre válaszolva belépőjegyeket nyerhetnek a fesztivál egy előadására. A megfejtést (nevének, címének, telefonszámának megadásásával) június 18-án déli 12 óráig küldheti el az alábbi e-mailcímre: eszakszinhaz@eszak.hu. A nyertest lapunk értesíti. A kérdés megválaszo- tásában segítségükre lehet a fesztivál honlapja: www.operafesztival.hu. Kérdés: A Bartók Plusz Operafesztivál programjában idén két ősbemutató is szerepel. Az egyik a 2013. évi Operaíró-versenyen helyezést elért Girolamo Deracónak a müve, amelyet a fesztivál zárónapján, 2015. június 21-én láthat a közönség Poulenc: Az emberi hang című operájával egy estén. Mi a darab címe? 1. E-mait; 2. Inter & Net: 3. Facebooking Nyeremény: A helyes megfejtést beküldők között 2 darab belépőjegyet sorsolunk ki Prokofjev: A tüzes angyal című opera bemutatójára, amelyet június 20-án, szombaton este 7 órától nézhetnek meg a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában. A résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához a Russmedia Kft. részére! ■ Arany minősítések Három produkcióval jutott be az V. Országos Nyugdíjas Ki mit tud? döntőjébe a nagyhalászi Aprófalva Hagyományőrző Egyesület. A civil szervezet tagjai Hajdúszoboszlón bemutatták a Hófehérke és a hét törpe című behózatot, versenyeztek továbbá egy népdalcsokorral, vezetőjük, Puskár Imre pedig egy gyönyörű pásztordallal szólózott. A zsűri mindhárom műsorszámot arany minősítéssel jutalmazta. fotó: magánarchívum Gyémánt Díj a marketingért A pályázatra összesen 66 település jelentkezett, Cégénydányád volt messze a legkisebb közöttük. CÉGÉNYDÁNYÁD, BUDAPEST. Gyémánt Díjat nyert a közelmúltban Cégénydányád Adj’ Isten Szatmárban! elnevezésű munkája a Magyar Marketing Szövetség pályázatán. A szövetség először díjazta a magyar városok és települések marketingtevékenységét, s a szatmári község rendezvény-esemény kategóriában érdemelte ki a Városmarketing Gyémánt Díját. Szakmaiság és hatékonyság A Magyar Marketing Szövetség felhívására turisztikai szervezetek, önkormányzatok, szakmai érdekképviseletek, civilek és magánszemélyek is pályázhattak hat kategóriában. A szakmai zsűri a legegyedibb, legérdekesebb városmarketing-kampányo- kért adott marketinggyémánBüszkén használjuk majd a Gyémánt Díj védjegyét. KELEMEN RÓBERT tokát. A hazai turisztikai és marketingszakma szaktekintélyeiből álló zsűri figyelembe vette a marketingmunka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát. Az eredményhirdetést és a díjátadó ünnepséget Budapesten, a Larus Étterem és Rendezvényközpontban tartották meg. A szakmai napot turisztikai marketingkonferencia nyitotta, amelyen rendkívül hasznos előadások hangzottak el. Szatmári: a pályázat beadói, Kelemen Róbert, Cégénydányád polgármestere és Bauer Anett, a projekt vezetője képviselték (Méhész Zsuzsa marketing-tanácsadót munkája elszólította, így ő- Biztosra vesszük, hogy Szat- már és Cégénydányád nevét egy életre megjegyezte a zsűri és a neves szakmai közönség. A Gyémánt Díjon kívül - amit büszkén használunk majd eztán - a legnagyobb hozadéka ennek a versenynek az, hogy az ismeretlen és távoli Szat- márról pozitív és példaértékű képet tudtunk adni - értékelTorontóból szurkolt a csapatnak.) A zsűri az értékeléskor az Adj’ Isten Szatmárban csapatát külön kiemelte, nagyra értékelve, hogy egy ilyen kis település milyen eredményesen szállt versenybe a „nagyokkal”, hiszen a pályázatra összesen 66 város, közöttük négy fővárosi kerület jelentkezett - és bizony Cégénydányád volt messze a legkisebb település közöttük. Elektronikus védjegy A napokban minden nyertes megkapja azt az elektronikus védjegyet, amelyet bármelyik kommunikációs felületére (például a honlapjára) feltehet, és elkészül egy város- marketing-térkép is, jelölve a gyémántokat, valamint az idei marketingdíjakat elnyert településeket. km te az elért eredményt lapunk számára Kelemen Róbert, Cégénydányád polgármestere.- Bízunk abban, hogy emiatt növekszik a térség vonzereje, többen lesznek kíváncsiak erre a vidékre - és az erősebb turisztikai érdeklődés az itt élőknek újabb lehetőségeket, bevételeket teremt majd. Nő Szatmár vonzereje Egyházi élet Templombúcsú Nyírkércsen Az elsőáldozó fiatalok az ünnepi szentmisén fotó: a szerző Családi nap lesz Hova-Tesz módra baktalórántháza. Hagyomány már a nyírbogdányi székhelyű Horgász, Vadász, Természetbarát Szolidaritási Egyesület életében, hogy családi napok szervezésével erősíti a civil szervezet közösségét. A családok, a baráti társaságok mellett meghívja az egyesület a külsős segítőket is. Az idén Baktalórántházán a volt tűzoltó kiképző központ várja a Hova-Tesz Egyesület tagjait és szimpatizánsait június 20-án. A gyülekező és a reggeli 9 órától lesz, majd 10 órától játékos vetélkedők tesztelik a résztvevők ügyességét, gyorsaságát. A sportolással elvesztett energiákat babgulyással pótolhatják majd a vendégek. KM Ibrányi táncgála ibrány. Táncgála várja az érdeklődőket Gold Dance Group 2015 címmel június 20-án 18 órától az ibrányi művelődési központban. Fellép többek között Szennai-Nagy Annamária, Bakti László, Puskás Juci, Nagy Dániel. km Fogadalmat tettek, hogy jó keresztények lesznek, vallásukat folyamatosan gyakorolják. nyIrkércs. Hármas ünneplésre hívta a harangszó a híveket Nyírkércsen a közelmúltban. A kis templomot május királynője, Mária tiszteletére szentelték fel, amelyet méltóan tükröz az a színes oltárkép, amely Mária mennybevételét és megkoronázását ábrázolja. Ezek a Szentolvasó-titkok kapcsolódnak a templombúcsú megünnepléséhez, ám több mint egy évtized óta pünkösdvasárnap veszik magukhoz az elsőáldozók is a hófehér szentostyát. Az idei pünkösdi ünnepen Hasulyó János római katolikus plébános, kanonok prédikációjában szólt mennyei pátrónánkról, Máriáról, majd a Szentlélek eljöveteléről, amelyet Jézus húsvéti feltámadása után ötven napra elküldött az apostoloknak, és minden keresztény hívó embernek tüzes lángnyelvek formájában. A Szentlélek tüze erőt ad mindazoknak, akik engedik azt beáradni szívükbe, lelkűkbe. - A Szentlélek kell hogy vezesse a ti életeteket is, akik most először járultok szentáldozáshoz - szólt a három elsőáldozó gyermekhez, akik a prédikációt követően égő gyertya mellett tettek fogadalmat, hogy igyekeznek jó keresztényekké válni, vallásukat folyamatosan gyakorolni. Az „átváltoztatás” után méltóan vették magukhoz életükben először Jézus testét, a hófehér szentostyát. némethnécsubákéva Körmenet A szentáldozás után az ünnepi körmenet még emelkedettebbé tette a vasárnap délutánt. Zárásként a szere- tetvendégségen finom süteménnyel kínálták a résztvevőket. HIRDETÉS