Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-15 / 138. szám
2015. JÚNIUS 15., HÉTFŐ 2 Mindenfelől KHiI Jegyzet Mán László Péntek este A péntek jó. A péntek után szombat jön. Talán ezért is szeretnek a hét ötödik napján bulizni a fiatalok, hiszen másnap akár délig is lehet húzni a lóbőrt. Bulizni persze sokféleképpen lehet, okosan és bután. Előbbiek úgy érzik jól magukat, hogy másnap mindenre emlékeznek, mindenük megvan. Utóbbiaknál gyakorta jön a filmszakadás, felébredve nem elékeznek arra, hogy milyen rendezvényen voltak. Ha szerencséjük van megússzák ennyivel, ha nem, akkor jön a macskajaj, oda a telónak, a zsozsónak, az igazolványoknak és mögé egy két külsérelmi nyom is összejöhet. Persze ebcsont hamar beforr, egy hét múlva már jöhet a következő.. Péntek esténként a megyeszékhely Sóstó felvezető útjának elején a felnőttkorba még belépésre váró csitrik és srácok kezdik a bulizást. Gyakorta került a szájhoz a flaska, ki tudja, mi van benne? Sokak kezében ott a cigi, viháncolnak, dülöngélnek, jó páran már este tíz után szemmel láthatóan viharban vannak. Éretlenek és felelőtlenek, hiszen sorra jönnek a hírek ilyen meg olyan kábítóitalokról, rablásról és még ettől is súlyosabb bűncselekményekről. Jó volna néha látni arra a rend őreit, akik nyugodtan kérhetnék a fiataloktól a „személyazonottasságit”, a szabályt szegőket pedig büntetnék. No, persze nem elzárással, hanem azzal, hogy minderről értesítik a szüleiket, akik nem biztos, hogy tudják mit csinálnak a gyerekek. Tennék ezt éppen értük, azért, hogy ne lehessen nagybaj... laszlo.man@kelet.hu Plusz 53 milliárd megy az alapba BUDAPEST. Az Egészségbiztosítási Alap jövő évi kiadási főösszege 1963,69 milliárd forint, amely közel 53 milliárd forinttal több, mint az idei előirányzat. Az alap jövő évi költségvetésén belül az egészségügyi szakdolgozók és orvosok mozgóbérének korrekciójára például 12,8 milliárd forint áll rendelkezésre. A költségvetés 2,5 milliárd forint forrást biztosít a fiatal szakorvosok támogatására. mti mt Nem úszták volna meg, ha nincs segítség Kaposvár. A hétvégén a rendőrök tucatnyi embert mentettek ki a Balatonból, volt, akinek a hajója az erős szélben meghibásodott, elsodródott, felborult vagy megfeneklett. A bajba jutottak a vízi rendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna partot érni. Vízibicikli-kölcsönzők- kel szemben indult szabálysértési eljárás, mert a viharos időben kölcsönözték a vízi járművet. MTI 33 embert mentettek ki a Velencei-tóból a gárdonyi vízi rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap. Tájékoztatásuk szerint, szombat délelőtt hét, kajakról vízbe esett embert - köztük két gyereket - és egy nádas felé csónakkal sodródó horgászt mentettek ki a tóból. Szombat délután 25 embert vittek partra. A kimentettek többsége az erős szél miatt esett a vízbe, sodródott el. Vidnyánszky Attila Az Isten ostora, és további POSzT-díjak Pécs. A Nemzeti Színház Isten ostora című produkciója lett a legjobb előadás a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón, amelynek díjait a fesztivált záró szombati gálán adták át. A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darab további díjai: rendezője, Vidnyánszky Attila érdemelte ki a legjobb rendezésért, Olekszandr Bilozub a legjobb látványért és Horváth Lajos Ottó a legjobb férfialakításért járó elismerést. MTI Kisvárda várja a magyar színházakat kisvárda. Húsz társulat lép fel a Magyar Színházak Kis- várdai Fesztiválján, amelyet 27. alkalommal, június 19. és 27. között rendeznek meg az észak-szabolcsi városban. Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója elmondta: a szomszédos országokban működő magyar teátrumok közül tizennyolc érkezik a fesztiválra, valamint két anyaországi társulat is fellép, mti Közös hitvallás: senkit sem lehet kirekeszteni Gurmai Zita, a PES Women elnöke, Tóbiás József, az MSZP elnöke és Szergej Sztanisev, a PES elnöke fotó: mti Budapesten tartotta 10. kongresszusát az Európai Szocialisták Pártja. Budapest. A gyűlöletkeltésre alapozó politika ellen emelt szót az MSZP elnöke az Európai Szocialisták Pártjának (PES) 10. kongresszusán. A szombaton befejeződött budapesti rendezvényen három határozatot fogadtak el, mindhármat egyhangúlag: a munkahelyekről, a demokráciáról és a békéről szóló dokumentumot. Közös felelősség Tóbiás József, az MSZP elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a belső szolidaritásra és közös felelősségvállalásra épülő migrációs politika vezethet eredményre az EU-ban. Szerinte lehetséges olyan megoldás, amely a tagállami szuverenitást nem korlátozza, de az összehangolt cselekvés hatékonyabb és emberibb. Azt mondta: a szocialisták közös hitvallása, hogy minden ember egyenlő, sem származása, sem vallása, sem politikai véleménye alapján nem lehet kirekeszteni senkit. Aki mégis ezzel próbálkozik, önmagát zárja ki Európából - tette hozzá. A szocialista pártelnök fontosnak nevezett minden, Brüsszelből érkező támogatást, illetve minden kritikát, amely a nyugati értékek fontosságára hívja fel Orbán Viktor kormányfő figyelmét. Stefan Löfven szociáldemokrata svéd miniszterelnök kijelentette: Európának növekedésre, beruházásokra van szüksége, hogy versenyképes legyen, de teljesítenie kell polgárai igényeit és munkalehetőségeket kell teremtenie. A Fidesz szerint A Fidesz közleményben reagált MSZP elnökének a kongresszuson elmondott beszédére: a nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták bevándorláspárti politikája nem segíti, hanem veszélybe sodorja Európát, Magyarországot. mti Titkos paksi adatot loptak? Budapest. A Paks II. projekttársaságnál a minősített adatok kezelésére és védelmére szigorú biztonsági előírások vonatkoznak - hangsúlyozta az MVM Paks II. Zrt. vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében. A Blikk azt írta szombati számában, hogy ismeretlenek ellopták egy autóból a Paksi Atomerőmű bővítésének titkos dokumentumait. A lap úgy tudja, hogy a cég egyik vezetőjének gépkocsiját törték fel a budapesti Belgrád rakparton. A férfi az autóban néhány percre őrizetlenül hagyta laptopját és néhány adathordozót, amelyeken az új beruházással kapcsolatos tervek voltak. Az MVM Paks II. Zrt. kifejtette: a társaság informatikai eszközei speciális hardveres és szoftveres adatvédelmi rendszerekkel vannak ellátva, a rajtuk tárolt adatokat a legkorszerűbb védelmi rendszer óvja az illetéktelenektől. „Az ügyben a BRFK folytat nyomozást. A nyomozás érdekei miatt a rendőrségi vizsgálat lezárultáig nem áll módunkban nyilatkozni” - közölte a zrt. MTI „Kell a lehetőség, hogy ne ellenségként találkozzanak a bal- és a jobboldaliak” Az összefogásról, a Jobbikról, az alapjövedelemről beszéltek a Szárszói Találkozón. Balatonszárszó. A Szárszói Találkozót 1993 óta rendezi meg Balatonszárszón Farkas- házy Tivadar humorista. A rendezvényt az idén először támogatta a Német Szociáldemokrata Párthoz közel álló Friedrich Ebert Alapítvány. A haza üdve Szombaton mintegy kétszázan, köztük sok baloldali, liberális politikus, értelmiségi, művész jött el az eseményre, amelyen ezúttal az előadások mellett kerekasztal-beszélge- téseken vitattak meg aktuális politikai kérdéseket. Heller Ágnes filozófus például arról beszélt, hogy ma Magyarországnak nem karizmatikus vezetőre van szüksége, hanem hazafiakra. „Ma a hazafi az, aki mindent háttérbe szorít a haza üdvével szemben” - jelentette ki. Ezt kell szem előtt tartani Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja hozzászólásában azt mondta: szükségesnek tartja, hogy a bal- és jobboldali értelmiségiek találjanak lehetőséget arra, hogy időnként nem ellenségként, hanem barátként találkozzanak. „Vannak támogatott pártjaink, de van egy hazánk, és ezt kell szem előtt tartani” - jegyezte meg. Lejártelit Róna Dániel, a Corvinus egyetem oktatója az Aktív Fiatalok Csoportja által a közelmúltban végzett kutatásra utalva azt mondta: az egyetemi hallgatók körében sokkal erősebb a protesthangulat, a Fidesz és az MSZP számukra „a régi, lejárt elitet” jelenti. A Jobbik-szavazók azonban nem feltétlenül rasszisták, hanem a Jobbik beszédmódja sokkal közelebb áll hozzájuk. MTI Farkasházy Tivadar beszél fotó: mti Menekültügyi őrizetet akarnak Budapest. A Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy azonnali hatállyal állítsa visz- sza a menekültügyi őrizet intézményét, és erről kezdjen tárgyalásokat Brüsszellel. Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a déli határok teljesen védtelenek, az „masírozik be”, aki akar, ezért önálló határőrségre is szükség van, és zárttá kell tenni a most még nyílt menekültszállókat. A jobbi- kos politikus közölte, hogy hosszú távon az emberek biztonságérzetének fenntartásához arra is szükség lehet, hogy elvigyék a menekülteket a lakott területekről. Hangsúlyozta, a politikai, vallási, etnikai alapon üldözötteknek segítséget kell nyújtani. MTI @ Felcsúton koncertezett az Omega Kóbor János énekes az Omega Oratórium előadásán Felcsúton, a Pancho Arénában 2015. június 13-án. fotó: mti Az újratemetés emléknapja Budapest. Kedden lesz Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja. A budapesti Vértanúk terén található Nagy Imre-szobomál néma főhajtással, a néhai miniszter- elnök sírjánál koszorúzással emlékeznek meg az évfordulóról. Az újratemetés a rendszer- változtatás jelképes eseménye lett, a demokratikus Magyar- ország létrejöttét szimbolizálta. Kedd délelőtt 9 órakor a Vértanúk terén álló szobornál a megemlékezésen beszédet mond Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke. mti Röviden BÉREMELÉS. Az LMP módosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a mostani bruttó 149 ezer forintnak több mint 50 százalékával emeljék meg a jövő évi költségvetésben az 500 fő alatti településeket vezető polgármesterek bérét - mondta Sallai R. Benedek vasárnap. utazó felsőoktatás. Kihelyezett képzéseket tarthatnak az egyetemek hátrányos helyzetű régiókban az új felsőoktatási törvény értelmében - mondta a felsőoktatási államtitkár az Ml aktuális csatornának. védőnői tagozat. A szakmai kollégiumi rendszeren belül önálló védőnői tagozat jön létre, és a vállalkozásban dolgozó védőnők is mentesülhetnek az iparűzési adó megfizetése alól - mondta az egészségügyért felelős államtitkár, Zombor Gábor szombaton a Parlamentben. VASTAPS. Több mint 20 év kihagyás után újra Oroszországban vendégszerepeit a napokban a Magyar Állami Népi Együttes. A három orosz nagyvárosban vastapssal köszönte meg a közönség a fergeteges műsort. Devizaárfolyam (2015.06.12.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 311,65-1,15 USA dollár 279,06 + 1,44 Svájci frank 297,76 + 1,03 Angol font 432,01 +2,73 Román lej 69,75-0,25 Ukrán hrivnya 13,28 +0,09 Horvát kuna 41,20-0,23 Lengyel zloty 75,23-0,16 O http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB