Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-13 / 137. szám

2015. JÚNIUS 13., SZOMBAT Megtiszteltetés a számomra, hogy a világ egyik legismertebb csapatához csatlakozhatom. így ujjongott Bogdán Ádám, miután az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool bejelentette, hogy szerződtette a magyar kapust. 9 A 90. születésnapját ünneplő görög Olympiakosz Pireusz élvonalbeli futballcsapata megszavaztatta szurkolóit minden idők legjobb csapa­táról. Détári Lajos is helyet kapott az álomtizenegyben. A magyar válogatott labda­rúgó 1988-tól 1990-ig volt a piros-fehérek játékosa. A két esztendő alatt olyan kiváló teljesítményt nyújtott, hogy a szurkolók beválasztották az arany tizenegybe. Körzáró verseny válogatottakkal úszás. A Szabolcs Tour me­gyei körverseny harmadik évadának utolsó, hetedik ver­senyét vasárnap rendezik a sóstói parkfürdőben. Az el­nevezések alapján rekordlét­szám várható, mintegy 280 versenyzőt és 900 rajthoz ál­lást regisztráltak a szervezők. A megyei csapatokon kívül Mezőkövesdről is érkeznek, a Nyíregyházi Sportcentrum pe­dig indítja korosztályos válo­gatott úszóit, Buskó Csengét, Szurovcsák Ivettet, Hatházi Dórát és Trizner Olivért is. 9 Dárdai Pál a sajtótájékoztatón Helsinkiben fotó: mti/kovács tamás A mieinket valóban nem nyomja majd teher? dolgozott a héten. Majd talán a vacsora után vagy holnap keléskor megérzem, hogy kell döntenem - mondta a helsin­ki Olimpiai Stadionban tartott pénteki sajtótájékoztatón a szakvezető, aki annyit azért elárult, Gera kezdeni fog. A tervezett cserékről úgy nyilatkozott, hogy azokat alapjaiban befolyásolhatja a sérüléssel bajlódó Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland álla­pota. - Minket nem nyom a teher, hogy mi lesz, ha nem nyerünk. A finneket való­színűleg sokkal jobban nyo­masztja az, hogy mi lesz, ha ők nem nyernek - válaszolt Dárdai arra az újságírói felve­tésre, hogy pontvesztés ese­tén a magyarok leszakadnak az első két helyezettről, mti labdarúgás. Dárdai Pál szö­vetségi kapitány még egy poszton nem döntött, hogy ki kezdjen a magyar labdarú­gó-válogatottban a szombati, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőn Helsinkiben.- Ilyenkor már szoktam tudni a kezdőcsapatot, most viszont még van egy kérdőjel. De most könnyű a dolgom, mert tényleg mindenki jól F-csoport Finnország-Magyarország Feröer-szigetek-Gö rögország Észak-írország-Románia 2, Észak-lrország 3. Magyarország 8-4 12 5 2 2 1 4-3 8 4. Finnország 5 11 3 5-7 4 5. Feröer-szigetek 5 1-42-73 6. Görögország 5 - 2 3 1-5 2 A f utbaüjövőnk megmenekült A kék mezes U18-asok a Lokit is legyőzték... fotó: mán László A Nyíregyházi Sport- centrum az előkelő hetedik helyet foglalja el az országban. LABDARÚGÁS. Mi lesz a gye­rekkel? Mi lesz a nyíregyházi foci utánpótlásával, a Bozsik Akadémiával? Aggódó e-ma- ilek, telefonhivások érkeztek szerkesztőségünkbe, amikor kiderült, hogy a Magyar Lab­darúgó-szövetség illetékesei nem adták NB I-es és NB Il-es licencet a Nyíregyháza Spar- tacusnak. A kérdéseket Kosa Árpádnak, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetőjé­nek továbbítottuk. A legmagasabb osztályban- A nyíregyházi labdarúgás talán manapság éli történe­tének legellentmondásosabb időszakát - kezdte olvasóink tájékoztatását Kosa Árpád.- Miközben a felnőtt együttes újoncként a pályán meggyőző teljesítménnyel maradt bent az első osztályban, admi­nisztrációs okból a harmad- osztály mélységébe taszította A nagy át­törés tavaly következett /gfr be, a jelen ígéretes. KÓSA ÁRPÁD a honi futballbürokrácia. A felnőtt együttes sorsáról már sokat olvashattak -az elmúlt hetekben ezeken a hasábo­kon, azonban joggal teszik fel sokan a kérdést: mi lesz a gyerekekkel, mi lesz az után­pótlással? Vajon ők is a har­madosztályba űzetnek, vagy maradhatnak a legmagasabb ligában? Egyszóval a jelennel együtt elvették-e tőlünk a fut- ballunk jövőjét is?- Nos, úgy tűnik a Bozsik Akadémia egyenlőre a pályán elért eredmények szerint kap besorolást, azaz marad a leg­magasabb osztályban - foly­tatta Kosa Árpád. - Persze nagy kérdés, hogy NB III-as felnőtt gárda mellett nem lesz-e még inkább vonzó más klubok hívószava. Meglátjuk.- Pedig a jelen kifejezetten ígéretes. Először is néhány éve a Nyíregyházi Sportcent­rum futballszakosztálya felve­hette Bozsik József nevét, ami rangot adott az utánpótlás-ne­velésnek. Azonban a nagy át­törés tavaly következett be, amikor a neves double pass akkreditációs minősítőrend­szer tagjává vált a nyíregyházi akadémia. Ebbe az elitklubba mindössze tizenöt képzőhely tartozik az országban. Pénzt is kapnak- Aztán az eltelt időszak azt igazolta, hogy a különböző mérőszámok és a klubfel­építés profizmusa alapján a Sportcentrum az előkelő hetedik helyet foglalja el az országban. Sőt, lehet, hogy a következő megmérettetés után ennél is előrébb lépünk, legalábbis erről szólnak a pletykák. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a szövetség- a korábbi évekkel ellentét­ben - most már pénzügyi fi­nanszírozást is ad a további szervezetfejlesztéshez. Nos, ettől a forrástól is elesne az akadémia, amennyiben a fel­nőtt együttessel zuhanna a harmadosztályba.- Ami azért is lenne szür­reális, mivel a Nagy Sándor pallérozta Ul8-as gárda pél­dául legutóbb a Ferencvárost fektette két vállra az örö­kösföldi pályán, és végzett az NB I. ötödik helyén. Mit keresnének ezek a fiatalok a harmadosztályban? így hát a jövő szempontjából bizta­tó, hogy a fiatalok továbbra is a legmagasabb osztályban pallérozódhatnak. Reméljük, mihamarabb utolérik őket is­mét a nagyok is. km-ml Miként Ovszijenko Volodimir, Mohamadou Abdouraman is marad a Szpa- riban fotó: pusztai Sándor Abdouraman is a Szpariban folytatja A jövő hétre is maradtak még játékosok, akikkel tárgyalni fog a klub. labdarúgás. Bárcsak a kániku­la miatt főne a Szpari vezető­inek a feje! Azt könnyű lenne orvosolni. A következő bajno­ki szezon keretének kialakítá­sa azonban kőkemény munka. Átnézni a szerződéseket, be­szélni valamennyi játékossal, bizony nem egyszerű feladat. Pénteken is tárgyaltak a fo­cistákkal, ennek eredménye­ként újabb játékossal állapod­tak meg szóban: Mohamadou Abdouraman marad. Válto­zás lesz a szakmai stábban, hiszen Téglási Gábor kapu­sedzővel közös megegyezés­sel szerződést bontott a klub. A jövő hét elején a Szpari tulajdonosa a keret valameny­nyi tagjával találkozik, töb­ben most még szabadságukat töltik. Az már eldőlt, hogy június 24-én kezdi a felkészü­lést a Nyíregyháza Spartcaus a következő szezonra, és júli­us elején edzőtáborba is uta­zik. KM-ML Külföldiekkel rajtol az egyéni pontvadászat Tabaka József (elöl) és Tihanyi Sándor Nagyhalászban bizonyíthat FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Hétvégi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB-s bajnokságokban szereplő megyei csapatok játékosainak top-12 A bajnoksága, Apagy, 9. __________ Salakmotor. Az egyéni ob első fordulója, Nagyhalászi Speedway Ring, 17. _________ Vasárnap Úszás. Szabolcs Tour megyei körverseny, 3. évad, 7. forduló, sóstói parkfürdő, 9.30. Kovács Richárd a döntőben! öKöLVfVÁS. A romániai Tulcea- ban újabb győzelmet aratott Kovács Richárd a nemzetkö­zi „Danube Belt” elnevezésű tornán. Az NYVSC-Big Boxing kiválósága az elődöntőben horvát versenyzőt győzött le látványos bunyót bemutatva. A szombati döntőben egy erős ukrán bunyós lesz az ellenfele. A nyíregyházi klub négy női versenyzővel vesz részt a hét­végi Budapest-bajnokságon. A serdülőknél Vastag Sára (50 kg), Molnár Enikő (52 kg),és Bákonyi Hajnalka (57 kg), míg Elit 64 kg-ban Korcsmáros Mercédesz indul. KM Szombaton új lebonyo­lítás vár majd a ver­senyzőkre Nagyhalász Speedway Ringen. salakmotor. És eljött a nagy nap! Szombaton felbőgnek a motorok, és elkezdődik a salakmotoros egyéni magyar bajnokság. A három forduló­ból álló sorozat nyitóállomása a Nagyhalász Speedway Ring lesz. A pálya startra kész, az érdeklődés nagy. Az idei a szezonban egy új lebonyolítási szisztéma alapján küzdenek majd a vaspapucsosok, akik között a magyar versenyzőkön kí­vül külföldiek is lesznek. A tizenkét fős mezőny tagjaira előbb egy tizenkét futamos alapszakasz vár, ami után a két legtöbb pontot gyűjtő salakos bekerül a fináléba. A következő nyolc pilótát két elődöntőbe sorolják, ahon­nan a győztesek bejutnak a döntőbe, s megmérkőznek a végső helyezésekért. Tabaka is nyerni akar A nagyhalászi színeket Benkő Roland és Kovács Roland képviseli majd a szombaton délután ötkor kezdődő viada­lon. A Debrecen Speedway SE vaspapucsosai közül Tabaka József, Tihanyi Sándor és Ta­baka Róbert főversenyzőként áll majd starthoz a bajnokin, míg szakági döntés értel­mében az ifjú Bárány Márk tartalék lesz a nagyhalászi megmérettetésen. A debre­ceni különítményből Tabaka József számít a legnagyobb favoritnak, a korábbi magyar bajnok nem titkoltan győzni akar a Nyírségben.- Nem titkoltan bajnok sze­retnék lenni a szezon végén, ennek megfelelően győzni megyek Nagyhalászba. Ta­valy éppen ezen a pályán szenvedtem súlyos sérülést, s azóta nem is motoroztam ezen az oválon - nyilatkozta Tabaka József. A szezonnyitó nagyhalá­szi versenyre a tizennégy év alattiak ingyen mehetnek be, a belépő egyébkét kétezer fo­rint. És még valami! A verseny miatt szombaton nem lehet horgászni a pálya melletti Al- bók-tavon. km-ml A mezőny Az indulók: Tihanyi Sándor (Debrecen Speedway SE), Tabaka József (Debrecen Speedway SE), Tabaka Róbert (Debrecen Speedway SE), Benkő Roland (Nagyhalász Motorsportért Sportegyesület), Kovács Roland (Nagyhalász Motorsportért Sportegyesület), Magosi Nor­bert (Track Racing), Fekete Sándor (Speedway Club Gyula), Miien Manev (bolgár), Grzegorz Bassara (lengyel), Dawid Matura (lengyel). Andriej Kobrin (ukrán), Stanislaw Melniczuk (ukrán). Tartalékversenyző: Bárány Márk (Debrecen Speedway SE).

Next

/
Thumbnails
Contents