Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-28 / 123. szám

2015. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK 4 N| na asií je aBsBwSÄ KELET \-.! ■ ■ ••• ...... ' • •• - U • KM-interjú: A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés két napirendi pontjáról kérdeztük A 2014-2020 közötti integrált fejlesztési terv programjai Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) A közgyűlés elé kerülő módosítás lénye­ge az, hogy az egyes programelemek kö­zötti hangsúlyváltozások követik a kor­mányzati törekvéseket és összhangban vannak a helyi városi érdekekkel, így a valódi lakossági igények jelenhetnek meg a következő évek fejlesztéseiben. Emellett a város számára az is na­gyon fontos, hogy a magasabb támo­gatási intenzitással járó fejlesztések nagyobb arányban jelennek meg a mó­dosítást követően. Ez azt eredményezi, hogy a jövőben kevesebb önerő mellett tudjuk az elképzeléseinket megvalósí­tani. Nagy László (MSZP) Az Európai Unió 24,63 milliárd forinttal támogatja Nyíregyházát, ez az összeg a város közel egyévi költségvetése. Szá­munkra felfoghatatlan, hogy a kormány, amikor a támogatási összegeket felosz­totta a megyei jogú városok között, nem vette figyelembe azt a tényt, miszerint megyénk valamennyi gazdasági és fog­lalkoztatási statisztikában az utolsó he­lyen szerepel. Az EU ebben a támogatási ciklusban is két fontos irányelvet támogat a Tele­pülésfejlesztési Operatív Program kere­tében: egyrészt a gazdaságélénkítést és a foglalkoztatási szint növelését, más­Béres Csaba (Jobbik) Az Integfált Területi Program célkitűzé­seivel egyetértünk. Fontosnak tartjuk a gazdaságélénkítést, a helyi vállalkozá­sok támogatását, a munkahelyterem­tést, ezáltal a foglalkoztatás növelését és minden egyebet, amit magába foglal a tervezet. Az előttünk lévő program konkrétumo­kat egyelőre nem tartalmaz, azaz nem derül ki még belőle az említett beruhá­zások megvalósításának mikéntje. De az már most látszik, hogy vannak szeg­mensek, ahol mi más álláspontot képvi­selünk. Ilyen például a leromlott városi területek rehabilitációja, ugyanis mi A legfőbb cél változatlanul a helyi gaz­daság fejlesztése, ezen belül is kiemel­ten fontos a munkahelyteremtés ösz­tönzése, a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozása. Továbbra is nagy hangsúlyt kap a közlekedésfejlesztés és a városi szolgáltatások minőségének to­vábbi fejlesztése. Nyíregyháza számára a következő évek­ben célzottan 24,6 milliárd forint pályá­zati forrás áll rendelkezésre, ezen felül számítunk még további megyei kereten belüli forrásokra és közvetlen brüsszeli pályázati lehetőségekre is. részt a vállalkozásbarát város- és tele­pülésfejlesztést, az itt élők életminősé­gének javítását, valamint a társadalmi összetartozás fokozását. Mivel ezen célokkal teljes mértékben egyetértünk, ezért támogatjuk az elő­terjesztést. Ugyanakkor a közgyűlés ülésén is hang­súlyozni fogjuk, hogy ezen célok meg­valósításához minél hamarabb hozzá kell kezdeni, ezért reméljük, hogy az EU pénzét nem választási önmarketingre használja majd a város vezetése, s nem fognak ezen programelemek 2019 őszé­re „elcsúszni”. azt mondjuk, hogy elsősorban a bokor­tanyák élvezzenek prioritást a Huszár­teleppel, illetve a Keleti lakóteleppel szemben. Kíváncsiak leszünk, hogy az említett két településrészre költött százmilliók mennyire lesznek megbe­csülve az ott élők részéről. A másik számunkra fontos dolog a város közlekedésének fejlesztése, amivel kap­csolatban az egyik javaslatunk az, hogy a város 20l8-ra dolgozzon ki egy terve­zetet egy önálló közlekedési vállalat fel­állításáról, hogy ne más város leamor­tizált közösségi közlekedési eszközeit kelljen folyamatosan megörökölnünk. Gyermekvédelmi feladatok A beszámolóból kiderül, hogy az iskolai étkezésben részt vevő gyermekek 47%-a kapott tavaly étkezési támogatást.’Ezen felül pályázati forrásból, illetve önkor­mányzati pénzből több száz gyermek nyá­ri-téli szünidei étkezését finanszíroztuk. Jutott pénz a gyermekek üdültetésére, a kedvezményes nyári táboroztatásra, az al­sós nyíregyházi nebulók (összesen 4901- en) kaptak szeptemberben tanszercsoma­got, illetve támogatjuk az úszásoktatást is. A felsőoktatásban tanuló hallgatók szá­mára nyitott a Bursa Hungarica ösztöndíj, és minden évben támogatjuk a Rászoruló Hallgatókért Alapítvány munkáját is. Valamennyi oktatási szinten nőtt a hát­rányos és halmozottan hátrányos tanu­lók létszáma 2014 októbere óta. Ezen sajnálatos adat hátterében is az áll, hogy a megyénkben élők átlagkeresete a leg­alacsonyabb országos szinten, vagyis 109 984 forint/fő. Ugyanakkor azt fontosnak tartjuk hang­súlyozni, hogy köszönjük és elismerjük a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozók lelkiismeretes és kitartó mun­káját, akik igazán megérdemelnék a mi­nél hamarabbi, hosszútávú perspektívát nyújtó béremelést. A szociális szféra szakembereire roppant nagy feladat hárul, mindén elismerés az övék. Sajnos, a beszámolóban elszo­morító adatok is szerepelnek, példaként említeném azt az 1626 gyermeket, akik a gyermekjóléti központok gondozásában álltak 2014-ben, vagy azt a 4263 gyerme­ket, akik szociális helyzetük miatt voltak jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre. Ezek nagy számok, és arra lehet következtetni belőlük, hogy Nyír­egyházán sok család küszködik minden­napos anyagi nehézségekkel. Feladatunk­nak tekintjük a számok leredukálását, és segíteni a szakemberek munkáját. Egyirányú lett az útszakasz nyíregyháza. A NyírVV Non­profit Kft. lakossági kérésre egyirányúsította az Árpád és Toldi utcák Széchenyi utca és Kiss Ernő utca közötti szaka­szait. Az Árpád utcán a köte­lező haladási irány a Széche­nyi utca felől a Kiss Ernő utca irányába, a Toldi utcán a Kiss Ernő utca felől a Széchenyi utca irányába változott. A lakosság azért kérte a módosítást, mert az út szélén parkoló autók ellehetetlení­tették a járművek kétirányú közlekedését. A Toldi utcán mindössze egy rövid szakasz, a Cégbíróság előtti rész marad kétirányú, ahol a parkolás ti­los. A NyírW Kft. munkatársai előzetesen lakossági fórumon egyeztettek a helyiekkel, akik támogatták a változtatásokat. A Nagy-Szín- Pad döntőjében NYÍREGYHÁZA. Mi tagadás, Pus­kás Tivadar, a Móricz Zsig- mond Színház művésze szá­mít Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közönségére fiai zene­kara, a The Biebers népsze­rűsítésében is. A zenekarok versenye, a „Nagy-Szín-Pad” május 30-án a döntőhöz érke­zik, melyet élőben közvetít az MTVA Petőfi Tv 20 órától. Három forduló után jutott a végső megmérettetésig Pus­kás Peti, Puskás Ádám Dániel, Ekanem Bálint, Füstös Bálint, Gerendás Dániel és Miklós Mi­lán együttese, a The Biebers. A győztes fesztiválfellépéseket nyer, például a Sziget Fesztivá­lon Robbie Williams előtt is be­mutatkozási lehetőséghez jut. Folyamatosan lehet szavazni a Facebookon, illetve sms-ben a 20/30/70-4422999-es számon. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyháza, Ságvári kertvárosban szép állapotú, felújított, 4 szobás, szintes családi ház parkosított udvarral tulajdonostól olcsón eladó. 20/9436-466. 802042 LAKÁSELADÁS Budapestre költözők! Városligetnél 40 nm-es lakás eladó tulajdonostól. 30/419-0434, 52/788-742. 802288 GÉP, SZERSZÁM Eladó: traktorra szerelhető emelővilla, raklap emelő béka. Érd: 0630/9837-076 ____________802500 Olajteknőt keresek 130 lóerős, 6 hengeres Perkins motorba. (Blokkszám: H39C371148006104, motor szám: 354 UT 9306). Érd. 06-20-2320769 802392 JÁRMŰKERESÉS AUTÓBONTÓBA vásárolok keleti­nyugati autót 20-40Ft/kg áron, elszállítással. 06-30/219-2182 796032 BÚTOR Heverő 1 személyes, kitűnő állapotú eladó. Érd: 0620/238- 3408 802461 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Nagy gurigás búza szalma eladó. Érd. 0630/638-5298. _______802513 Takarmány minőségű csíkos napraforgót veszek. Érd. 0630/ 493-0285 802503 ÁLLAT Akciós kukoricán nevelt, pecsenye kacsák frissen felpucolva, belsőséggel együtt, 3,5 kg-os 2400 Ft/db. 5 db-tól ingyen házhoz szállítás. 7 db rendelése esetén + 1 db ajándék. Érd: 0630/214-9072 _____________________________________802546 Eladó egy magyar tarka üsző és egy limuzin üsző, 160-as daráló és egy német fejő gép. Érd. 0620/9859­436.________________________802371 Eladó napos parasztpulyka. Érd: 0620/437-1722 ____________802372 Élő fehér, hízott kacsák 3-4 kg- osak. Ár: 500-1500 Ft.-ig, ingyenes szállítással. Érd: 0630/741-4587 _____________________________________801221 Előnevelt 4 hetes redmaster és hidra csirke eladó. Balkóczi Imre, Kisvárda Pacsirta utca 35. Érd.: 30/9259-441. 802544 Fehér vágnivaló húscsirke kapható Nyíregyháza, Tiszavasvári út, Benkóbokor. Reggel 7-17-ig. Tel.: 20/9436-466. ______________802043 Hízó eladó 150-170 kg-osak, 420 ft/kg áron. Érd.: 06306491787. Személyesen: Bodor István, Dombrád Petőfi út 19.________802382 Hízók eladók. Ár: 410 Ft/kg. Tel.: 20/317-5502. ______________802142 Red Master VÁGNIVALÓ CSIRKE árusítás pénteken 17 órától. Gesz- teréd Nyíri Tanya. 06703615880 802548 Sertés eladó! 180kg-os, több db! Érd.:0620/570-8254 Beregsurány 802314 Vágólovat veszek, helyszínen fizetek és elszállítom. Ar: 2-300 Ft/ kg. Érd.: 42/385-861. 802462 Lakossági apróhirdetés feladás tele fonon! “ZT 06 90 603-604 A hívás dip: r»0tí R/perc+áía A hívat» aví apróiúrdetés árát tartalmazót. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba az cselben jelenik meg. ha a szöveg visszaolvasásra kerüli. . rilét feladd)3 \ Wltt ™fPlí>6rai&l béiW>7.nap »­Vörös tojótyúkok és jércék, 750 Ft/db-tól 1100 Ft-ig, szállítás díjtalan. Érd.: 0630/834-9474. 802417 110-140 kg közötti súlyban lévő kifejezetten 4 sonkás hízok eladók akár hasítva is. Ár: 390 Ft/kg Érd: 0620/299-9510 ____________802512 180 kg-os hízó eladó Rakamazon illetve 3 db 60 kg-os süldő. Érd.: 20/433-8302.______________ 802464 30 hetes vörös tojótyúkok 1000 Ft/db, szállítással eladók. Érd.: 0630/521-5127. ___________802154 4 db 70 kg-os süldő eladó. Ár: 28000 Ft/ db. Érd.: 20/314-8860. 802454 5 hónapos, fehér hízott magyar pecsenyekacsák, 3-3,5 kg-osak. 10 db-tól ingyenesen házhoz szállítással. 1200 Ft/db áron eladók. Érd: 0630/999-5552 802301 7db magyar tarka bika és üszőborjú eladó. érd:06-20-928-5666 802541 NÖVÉNY Dinnye, paprika, paradicsom, káposzta palánta eladó. Érd.: 70/ 321-8800. 8025U EGYÉB ELADÁS Eladó Tesco-hoz közel 0,44 ha vegyes gyümölcsös. Irányár: 3 M Ft. Nyírturán 6,8 ha szántóföld 1 M Ft / ha. Eladó hízónak való vörösmangalica süldők 20.000.- Ft / db áron. __________________802302 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Víz, gázkészülék, fűtés, vili.bojler javítás, vízkövezés, karbantartás. 42/491-128, 20/9208-969. 802521 MUNKAHELYET KÍNÁL Acélszerkezet szerelésben, csar­nok burkolásban jártas lakatosokat felveszünk. Jelent­kezni személyesen a FÉMSZER­KEZET KFT. Nyíregyháza, Lomb utcai telephelyén. 802110 Azonnali kezdéssel keresünk 1 fő önállóan dolgozni tudó gumiabroncs szerelésben és centrírozásban jártas szakembert! Tel: 30/978-8561 802556 Bútorgyártásban jártas asztalos szakmunkásokat felvételre kere- sünk. Érd.: 42/506-860. 802177 J Lakatosokat, awi és CO hegesztőketL festőket, iparifestőket S j keresünk jól fizető hosszú távú munkára. § L Érd.: 30/386-5784 J Eladót keresünk nyíregyházi savanyúságos üzletünkbe. Jelentkezni: 06309204706 szá­mon vagy az allashirdetesl974@gmail.com email címen lehet. 802330 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Márokpapi területére, Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620958-9918 Érettségizett és bármilyen műszaki végzettséggel rendelkező munkatár­sakat keresünk egy debreceni szék­helyű multinacionális céghez! Jelentkezés: Fényképes önéletrajz­zal az alábbi e-mail címre: szemelyzet@joke*rkarrier.hu 802362 Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Tiszavasvári területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-17 óráig: +3620 958-9916 Felsőfokú végzettséggel, számlázási ismeretekkel rendelkező pénzügyi ügyintézőt irodai munkára azonnali munkakezdéssel fel­veszünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a farmtej@farmtej.hu e-mail címen lehet. 802325 ^ ®äs Az Unilever Magyarország Kft. nyirbátori gyára ’ Ujj elektromos karbantartó u!!w villanyszerelő munkakörbe keres új munkatársat. Feladat: • Alapfokú számítógépes • PLC-vezérelt gépsorok elektroni­ismeretek. kai javítása, karbantartása. Előny: • Épületgépészeti egységek villa­• 3-5 éves hasonló munkakörben mos javításának és karbantartá­szerzett tapasztalat. sának elvégzése. • • Elektromos targoncavezetői Elvárások: jogosítvány. • Villanyszerelői végzettség. • PLC-vezérelt rendszerekben • 3 műszakos + hétvégi munka­szerzett tapasztalat. végzés vállalása. (Folyamatos • Kazángépkezelői munkarend.) jogosítvány. Kérjük, jelentkezzen elektronikusan a www.unilever.hu/karrier oldalunkon! Felvételre keresünk nehéz fizikai munkára női-férfi betanított munkásokat szolnoki telephelyre csomagoló, anyagmozgató, operátor munkakörbe 12 órás műszakokra. Utaztatás, szállás, étkezés megoldott. Érd: hétfő- péntek: 8.00-12.00 és 13.00- 17.00 óráig. Tel.:30 742 7168 801975 Több éves szakmai gyakorlattal, mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező könyvelőt felveszünk. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a konyveloallaslehetoseg@gmail.com e-mail címen lehet. 802322 Villanyszerelő karbantartót fémi­pari üzembe gépjavításra és hálózatjavításra felveszünk, B kát. jogosítvány és mérésijogosult­ságok szükségesek. Érdeklődni munkanapokon: 20 944 3282. 802112 OKTATÁSTVÁLLAL Targoncavezető, Földmunkagép­kezelő tanfolyam indul Mándokon. Tel: 06/30 566 5078 801948 TÁRSKERESÉS 62 éves özvegy ember keresne társat Kisvárdán vagy környékén 65 éves korig. Érd.: 20/629-2277. 802441 VEGYES Akác, alma, nyár, tölgy fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítás. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. _____________________________________802524 Almafa dücskő hasítva eladó, ill. alma és akác kugliban eladó. Min­denféle erdőt fasort veszek. 30/ 302-4710. 801899 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával!

Next

/
Thumbnails
Contents