Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-21 / 118. szám
2015. MÁJUS 21., CSÜTÖRTÖK KELET KM-interfú Vigyázó szemek - Drotár Zsolt szavaiból kiderül: a rend, fegyelem és a szabályok betartása nem kérdéses, de igyekeznek minden segítséget megadni a falakon kívüli élethez, a visszailleszkedéshez Interjú Drotár Zsolttal, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokával A rács másik oldalán is emberek vannak A beszélgető- partner Nyéki Zsolt A parancsnok bízik a fegyelmezett, de emberséges büntetés-végrehajtásban. nyíregyháza. Őrként kezdett el dolgozni, a család féltette eleinte, s bevallja: benne is voltak természetes aggodalmak. Hogyan lendült át a kezdeti nehézségeken? drotár zsolt: Az idősebb kollégák végtelen nagy szakmai tudással és szeretettel fogadtak. Tanítottak, szerettek, ugyanakkor számon is kértek bennünket. Egy nagy család voltunk, s emiatt gyakran kellett magyarázkodnunk az otthoni családnak, mert lépten-nyomon itt kötöttünk ki. Ha csak egy beszélgetés erejéig is, de beugrottunk. Így teltek az évek, az idősebb kollégák pedig biztattak: tanuljatok, mert ha mi leszerelünk, rátok vár a beosztás, a feladat. El is indult a ranglétrán. drotár ZSOLT: Egyre nehezebb és felelősségteljesebb feladatokat bíztak rám, s igyekeztem megfelelni, szakmailag és emberileg is. Édesapám szavajárása az volt: „Fiam, soha ne feledd el, hogy a rács másik oldalán is emberek vannak.” Máig ehhez tartom magam, és büszke vagyok arra, hogy bármikor nyugodtan kimehetek az utcára, vagy épp a piacra vásárolni. Legutóbb is ott futottam össze egy volt fogvatartottal. Rám köszönt, váltottunk pár szót, aztán ki-ki ment a maga útjára. Mindig igyekeztem bent is ember maradni. Volt, amikor könnyebben sikerült, volt, amikor nehezebben. Azt gondolom, ez a mai napig áthatja az életemet. A képzés követelménye is folyamatos kihívást jelentett. DROTÁR ZSOLT: Diplomát szereztem, tiszti beosztást kaptam, amellyel nemcsak rendfokozat járt, hanem felelősség is. Akkor már nem csak saját magamért feleltem, és az esetlegesen rám bízott néhány fogvatartottért, hanem a beosztottakért, később pedig az egész intézményért - de én minden beosztást szerettem. Szerteágazó munka volt, az intézet valamennyi területét megismerhettem, s mindig az voltam, aminek épp lennem kellett: pszichológus, jogász, olykor meg egy kicsit szakács, karbantartó vagy tanár. A kinevezés azért bizonyára mérföldkő volt... drotár ZSOLT: Egy előléptetés, magasabb beosztásba helyezés megmelengeti az ember lelkét, szívét, de feszültséget is okoz, társul a „vajon meg tudok-e felelni a beosztásnak” kétséggel. Kiváló elődeim voltak. Amit a vezetői munka alapjairól tudni kell, azt tőlük igyekeztem megtanulni. Ezen túlmenően nagyszerű szakmai, társadalmi kapcsolatokat alakítottak ki a megyében, a városban mindenkivel, a rendőrségtől kezdve a rendvédelmi szerveken át az önkormányzati intézményekig, iskolákig, de még az egyházzal is. A mai napig erre építkezünk - megszűntünk egy zárt, titkos, titokzatos „börtön” lenni, a társadalmi élet részévé váltunk. Hogyan kell értelmezni egy börtön nyitottságát? DROTÁR ZSOLT: Rendben, békében kell, hogy éljük a hétköznapjainkat, hiszen itt vagyunk a város szívében. Az intézet 1891-ben épült, a város pedig körbenőtte. Sokan azt sem tudják - bár városbeliek -, hogy hol van a városban az intézet. Ma már rendszeres intézetlátogatásokra teremtünk módot. Jönnek is sokan az iskolásoktól a nyugdíjas csoportokig. Akik bejelentkeznek, hogy szeretnének szétnézni, beszélgetni az intézetről, a büntetés végrehajtásáról, a bűnmegelőzésről, általában fogadjuk. Ám mi is kimozdultunk: a fogvatartottakkal rengeteg pályázati munka végrehajtásában vettünk részt. Segítettünk amikor a máriapócsi kegyképet vitték, a Júlia fürdő felújításában, iskolákat festettünk, parkot, tavakat, vízelvezető árkokat tettünk rendbe. Soha nem volt probléma a fogvatartottakkal, akik jóvátételi munkát is végeznek szabadidejük terhére, és természetesen teljesen díjmentesen. Térjünk vissza a belső életre: azt hogyan szervezi meg? DROTÁR ZSOLT: Amikor elvállaltam a parancsnoki beosztást, tapasztalt, lelkes, szorgalmas csapat állt mellettem, és áll most is. A legfontosabb: szeretem a munkámat. Akár szabadság alatt is kész vagyok bejönni, ha segíteni kell, és nem az óra szerint megyek haza, hanem az elvégzett feladat tudatában. Azt gondolom, ezt látja, értékeli az állomány - s úgy hiszem, a fogvatartot- tak is. Munkatársaim stabil csapatot alkotnak, nincs elvándorlás. Vannak persze, akiket csábítanak magasabb fizetéssel más munkahelyre, nyugati országokba, ilyenkor közös megegyezéssel megszűnik a szolgálati viszony. Nem gördítek akadályt senki elé, bár fáj a szívem minden kollégáért. Akik maradnak, szakszerűen, precízen, elhivatottan tovább végzik a munkájukat. Hány ember töltheti itt a büntetését, és - egy laikus kérdés - mennyire veszélyesek? DROTÁR ZSOLT: Intézetünk az uniós norma szerint 142 fogvatartott befogadására alkalmas. Fő feladatunk az előzetes letartóztatás, mint kényszerintézkedés végrehajtása, de fogház-, börtön- és fegyházbüntetésre ítéltek is vannak e falak között. Csak a rövid időtartamú elítéltek - akik itt töltötték az előzetes időszakát, s ezalatt dolgoztak, jó magaviseletről tettek tanúbizonyságot - maradhatnak intézetünkben. Ebben az esetben lehetőség van rá, hogy az országos parancsnokság itt engedélyezze a büntetés végrehajtását. Ha valaki példásan viselkedik, az intézetben dolgozik, jóvátételi munkákban, közösségi programokban vesz részt, az intézet kezdeményezheti a büntetés enyhébb fokozatra módosítását. Ez eddig egy elég humánus, békés kép... Más, mint, ahogy egy civil gondolná. drotár ZSOLT: Él a társadalomban egy misztikus sztereotípia az intézetről, a kollégáimról. Ez részben jó is, mert visszatarthatja azt, aki kacérkodik a zavarosban halászás gondolatával. Ugyanakkor itt, bent mi azt mondjuk: bárki elkövethet butaságot, de nem biztos, hogy bűnöző jellem. Amikor ide bekerül valaki, azt megsínyli a család, a munkahely, és persze maga az érintett is. Az ítélkezés nem a mi feladatunk, a mi kötelességünk az ítélet törvényben előírt végrehajtása, de azt igyekszünk annyira Névjegy Születési hely, Idő: Nyíregyháza, 1968. augusztus 10. Iskolai végzettség: Debreceni Egyetem Főiskolai Kar (1999-2003); Büntetés-végrehajtás felsőfokú tanulmányok (2003-2014) Nyelvismeret: angol középfok Szakmai pályafutás: 1994-től napjainkig: biztonsági felügyelő, biztonsági főfelügyelő, biztonsági tiszt, biztonsági osztátyvezető, parancsnok Hobbi: könyvek, vadászat emberségesen teljesíteni, amennyire csak lehetséges. Volt itt olyan fogvatartott, aki parancsnoki meghallgatást kért, és elmondta: haldoklik az édesanyja. Már letöltötte büntetésének nagy részét, példásan viselkedett, jutalomból eltávozást kaphatott pár napra, és nem élt vissza vele. Amikor bekövetkezett a legrosszabb, a vezetőtársaimmal összeültünk, s úgy döntöttünk, hogy az adható szabadságát meghosszabbítjuk két nappal. Sírva mondta: „Parancsnok úr! Velem még így, emberként soha, senki nem bánt.” Lehet ezt így is. Mindig működik ez az emberséges hozzáállás? DROTÁR ZSOLT: Ha a fogvatar- tottak látják, hogy a kollégáim tisztességesen viselkednek, betartják a szabályokat, ápol- tan jelennek meg, s amikor találkoznak, köszönnek, akkor ezt követik. A fogvatartot- tak egy része dolgozik egész nap, elvégzik a munkájukat, és amikor vége a munkaidőnek, lehetőségük van arra, hogy könyvtárba menjenek, elolvassák a napilapot, tévét nézzenek, tanuljanak. A felügyelő nem ugráltat senkit fölöslegesen. Egymás mellett telnek a hétköznapok. Ugyanazt az ételt is eszi a személyi állomány, én magam is, mint a fogvatartottak. Ezt is tudja mindenki. Akik dolgoznak, és úgy viselkednek, hogy kiérdemlik, azoknak megtaláljuk a jogszabály adta lehetőséget az elviselhető büntetés-végrehajtásra. Azt gondolom, hogy a jutalmazással, szép szóval a nevelés hatékonyabb, mint a büntetéssel és mindenféle megvonással, de ezeket is alkalmazzuk, ha úgy követeli meg a helyzet. Olyanok nem állítják meg, akik szerint túl ]ó dolguk van a „bűnözőknek”? drotár zsolt: A társadalom egy részének az lenne az elvárása, hogy sokkal keményebben bánjunk a fogvatartottakkal, s azt is soknak tartja, hogy normális ételt egyenek, tévét nézhessenek. A másik része viszont úgy véli: ahhoz, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba, tényleg emberként kell velük bánni. A bűnmegelőzés legcélszerűbb útja-módja az, ha a szabadulok nem lesznek bűnismétlők, ha megtalálják helyüket a társadalomban, és néhány hónap múlva tisztes adófizető polgárai lesznek a társadalomnak. Akinek, illetve aminek mi meg akarunk felelni, az egyedül a törvény. A feladatunkat törvényesen hajtjuk végre, hogy még véletlenül se érjen bennünket az a vád, hogy mi itt embertelenül bánunk valakivel. Ön szeretné felszámolni az előítéleteket, fenntartásokat - hogyan? drotár ZSOLT: Szívesen megmutatjuk ezt a zárt, belső világot: a zárkákat, a napi tevékenységeket, az élelmezésünket. Az gondolom, elfogadnak bennünket a megyében, a városban, mert igyekszünk segíteni, s nemcsak a kollégák, hanem a fogvatartottak is. Ők gyűjtöttek például leukémiás gyerekeknek plüssjátékokat, s pillanatok alatt két doboz jött össze abból, amit vásároltak vagy a hozzátartozóik küldtek be. Máskor meg egy gyermek- otthonnak gyűjtöttek össze nagyon sok konzervet, tartós élelmiszert, a saját maguk vásárlásaiból, illetve csomagjaikból felajánlva. Nem bujkálunk a közvélemény elől, hanem minden lehetőséget megragadunk, hogy hiteles képet nyújtsunk az intézetünk mindennapjairól. A társadalmi megítélésünk pozitív, és ez nemcsak az én érdemem, hanem az elődeimé is, akik elindították ezt a folyamatot; a munkatársaimé, akik helytállnak nap mint nap; s persze azon fogvatar- tottaké, akik szeretnének visszatérni a szeretteikhez, a civil társadalomba.
