Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-08 / 82. szám
2015. ÁPRILIS 8., SZERDA David Lynch fotó: getty images Több pénz kellett volna a Twin Peaks sorozatra London. David Lynch kivonul a kilencvenes évek kultsoro- zatának, a Twin Peaksnek a folytatásából, amelyet múlt év őszén hirdetett meg a CBS tulajdonában lévő Showtime. Lynch Twitter-üzenetben jelentette be, hogy nem lesz a rendezője a kilenc epizódra tervezett új sorozatnak a pénzről kialakult nézeteltérések miatt. Mint írta, nem kapott elegendő fizetséget arra, hogy úgy készítse el a filmet a „forgatókönyvből, ahogyan érzésem szerint meg kellene csinálni... Ezen a hétvégén elkezdtem felhívogatni a színészeket, hogy tudassam velük, nem én fogom rendezni őket” - idézte az üzenetet a BBC News honlapja, amely szerint Lynch távozása megkérdőjelezheti a sorozat folytatását. A Showtime kábelcsatorna szomorúságának adott hangot Lynch közleménye miatt, de reményét fejezte ki, hogy megmentheti a Twin Peaks sorozat folytatását úgy, hogy mind Lynch, mind a társzerző Mark Frost „a fedélzeten marad”. Közölték, úgy vélik, „sikerült előrelépést elérni a Lynch-csel folyó tárgyalásokon a költség- vetésről fennmaradt néhány kérdésben”. Az eredeti tervek szerint mind a kilenc epizódot Lynch rendezte volna, aki közösen írta a forgatókönyvet és osztozott volna a produceri feladatokon Mark Frosttal. A Twin Peaks 1990-ben és 1991-ben két évadban futott. A történetben Dale Cooper (Kyle MacLachlan) FBI-ügynök egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány, Laura Palmer ügyében nyomozott a képzeletbeli, titokzatos Twin Peaks városkában. A sorozat három Golden Globe-díjat kapott. mti Megér egy mosolyt Erélyes hang a telefonban: zön egy másik utcába!- Azonnal halkítsa le a rádióját, vagy - Onnan beszélek! feljelentem! --------------------------------------------------------------Eszemben sincs! Ha zavarja, költöz- I O További viccek humor.szon.hu A nap videója Instant mosoly A labdaszedés mosolyt csal az arcra, de nem csak a gazdáéra. O További videók video.szon.hu A gitárosok városa, Szeged szeged. Világsztárokkal és fiatal tehetségekkel is találkozhat a közönség a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon, amely csütörtökön délután a Vántus-szakközépiskola gitárszakos hallgatóinak koncertjével kezdődik. A fesztivált több mint másfél évtizede Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző hívta életre, a rendezvény azóta a szegedi tavasz elmaradhatatlan zenei programja lett. MTI « Hajrá! Hajrá! Hajrá! „Hát persze, a szívem a csapaté. De minek ehhez még ez a külsőség is? Őszintén, nem értem!” fotó: getty images KEHI Star Wars, most először digitális formátumban LOS ANGELES. Manapság nehéz ezt elhinni, de a Star Wars-klasszikusok eddig nem voltak elérhetőek digitális formátumban. Péntektől azonban a teljes kollekció megvásárolható a nagy digitális áruházakban HD minőségDarth Vader illusztráció: getty ben. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a Walt Disney Stúdió, a Lucasfilm és az első hat részt forgalmazó 20th Century Fox hónapokig tartó tárgyalás után jutott megállapodásra a kérdésben. Ennek eredményeként az először a mozikba került Star Wars: IV. rész kivételével, amelynek jogai a 20th Century Foxnál maradtak, a Disney hozza digitálisan forgalomba a további öt epizódot. A filmek az Amazon, a Google Play, az iTunes és egyéb nagy digitális forgalmazók áruházaiban vásárolhatók meg. Az űreposz Disneynél készülő következő epizódja, a Star Wars: VII. rész - Az ébredő Erő J. J. Abrams rendezésében decemberben kerül a mozikba. mti Angliából érkezett a csődör Csehországba PRÁGA. Hétéves csődört kapott az a 14 fiatal kanca, amelyet még januárban szállítottak át Nagy-Britanniából a Prágától mintegy negyven kilométerre keletre fekvő Milovicébe, egy volt katonai körzetbe - közölte kedden Dalibor Dostál, a Ceská krajina (Cseh táj) nevű civil szervezet képviselője. A lovakat egy az Európai Unió által támogatott projekt keretében hozták Csehországba: a kezdeményezés célja, hogy visszahonosítsák a vadlovakat Csehországba, és megmentsék a milovicei térség veszélyeztetett állat- és növényfajait. A Northcroft Firestarter nevű csődört a múlt héten szállították Csehországba egy Nagy-Britannia északi részén lévő farmról, és néhány napos karantén után hétfőn engedték ki a kancák közé, hogy megbarátkozzanak. „Reméljük, hogy a jövő tavaszon a ménes tagjainak száma megnő, és már kiscsikóknak is örülhetünk” - mondta Dostál újságíróknak. Ezek a vadlovak a régmúltban a csehországi állatvilág részét képezték, de az idők folyamán az emberek gyakorlatilag egész Európában kipusztították őket. mti ■ Céltudatos Kata újfehértói diáklány, akinek nagy álma, hogy egyszer tanítónőként foglalkozhasson kisgyermekkel. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Párizsi csodák. Tényleg! A kardnyelő az új Lido-műsorban fotó: afp Hatalmas várakozás előzte meg a felújított Lido új műsorát. PÁRIZS. Négy hónapig tartó felújítás után húsvét hétvégén nyitotta újra kapuit a teljesen megfiatalodott párizsi Lido. A jövőre 70 éves legendás revü- kabaré 27. műsorát az a belga Franco Dragoné rendezte, akinek nevéhez a világhírű Cirque Du Soleil társulat tíz show-já- nak és egyebek mellett Céline Dion Las Vegas-i koncertjének megalkotása fűződik. A Champs Elysées sugárút varietészínháza teljes átalakuláson ment át az elmúlt hónapokban: a 1132 néző befogadására alkalmas 2 ezer négyzetméteres panorámatermet újjávarázsolták, a színpadtechnikát a beépített medencével és jégpályával modernizálták. A legnagyobb várakozás azonban az új műsort előzte meg, amelyet most először teljes egészében egy külsős szórakoztatóipari vállalatra bízott Nathalie Szabó, a Lido francia elnöke, aki volt magyar férje nevét viseli. A Paris Merveilles (Párizsi csodák) nevű műsort rendező 62 éves belga Franco Dragoné neve ismeretlen a nagyközönség előtt, pedig a Cirque du Soleil leghíresebb előadásait (Saltimbanco, Mystere, Alegría, Quidam, La Nouba, 0) ő jegyzi. Amióta otthagyta a kanadai társulatot, dollár-tízmilliókba kerülő látványos show-kat hoz létre Las Vegasban, kínai városokban vagy Duhajban. A látványos revü lényege nem változott: erotika és humor keveredik a fény városát és a szerelmet megidéző zenés-táncos műsorban, amelyben kardnyelő, bohóc és akrobaták is színpadra lépnek, mti Pártoknak adni? Ugyan már... RÓMA. Kudarcot vallott Olaszországban a politikai pártok adófelajánlásokkal való támogatása; kevesebb mint 17 ezer olasz ajánlotta fel jövedelem- adója két ezrelékét a pártoknak. A felajánlott végösszeg is csekély: 325 ezer euró. mti bemutatja, 7H Tfinrn HIRDETÉSEK VITARA Nyíregyháza. Tiszavasvári út 37/d. S 42/420-273,42/420-274 Sárospatak. Wesselényi út 36/b. S 47/511-418.47/511-419 Kisvárda. Árpád út 27. S 45/416-142 Jobbak vagyunk, mint gondolná