Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-02 / 78. szám
2015. ÁPRILIS 2., CSÜTÖRTÖK 9 Korábban már kifejeztem, hogy szívesen játszanék a Manchester Unitedben. A Real Madrid portugál védője, Fábio Coentrao elmondása szerint megtiszteltetés lenne számára a Manchester Unitedben játszani. Póta Georgina megőrizve előző havi helyezését, a 17. a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség legfrissebb világranglistáján. A Berlinben légióskodó, 30 éves Póta a harmadik legjobb európai állampolgárságú, ugyanakkor a legjobb európai születésű játékos az áprilisi listán. Az első száz között még két magyar szerepel: Madarász Dóra a 79., míg a férfiaknál Pattantyús Ádám a 90. helyen áll. Megszűnt az első fociportál labdarúgás. Szerdán megszűnt az nbi.hu, Magyarország elsőként indult labdarúgó hírportálja. A munkatársak dolgoztak addig a pillanatig, amíg át nem vették a felmondóleveleket. Az nbi.hu honlap nyáron ünnepelte volna 16. születésnapját. Az oldalt Imre Mátyás 1999 nyarán indította el, ez volt az ország első internetes labdarúgó hírportálja. A honlap több mint két hete került nehéz helyzetbe, mivel a tulajdonos Quaestor Csoport egyik cége öncsődöt jelentett. Dárdai Pál a tizenhetedik a fizetési listán LABDARÚGÁS. A német Bild szerdán közzétette saját információi alapján a Bundesliga trénereinek fizetéslistáját. A magyar szövetségi kapitány a 17. a tizennyolc vezetőedzőből. Dárdai évi 120 ezer eurót- csaknem 36 millió forintot- keres a Herthánál - ez az alapfizetése, amelyhez még hozzácsapódik a meccsprémium, amikor a berlini csapat eredményesen szerepel. A világbajnok német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw eddig évi 3,3 millió eurós (csaknem egymilliárd forintos) fizetésért dolgozott, de új szerződése valószínűleg ennél magasabb összegről szól. nso.hu Trénerpénzek Aflzetésl lista (millió euró/év) 1. Pep Guardiola (Bayern München) 2. Jürgen Klopp (Dortmund) 12 7 3. Thomas Tuchei* (Hamburg, teendő) 3,2 4. Roberto Di Matteo (Schalke) 3 5. Luden Favre (Mönchengladbach) 2 6. Dieter Hecking (Wolfsburg) 1,5 Thomas Schaaf (Frankfurt) 1,5 8. Huub Stevens (Stuttgart) 1,3 9. Roger Schmidt (Leverkusen) 1.2 10. Tayfun Korkut (Hannover) 1 Markus Gisdol (Hoffenheim) 1 12. Peter Stöger (Köln) 0,8 Viktor Szkripnik (Bremen) 0,8 14. André Breitenreiter(Paderbom) 0,6 15. Markus Weinzierl (Augsburg) 16. Christian Streich (Freiburg) 0,4 0,3 17. Dárdai Pál (Hertha) 0,12 18. Martin Schmidt** (Mainz) 0,075 *: még nem írt alá **: új szerződés előtt áll, amely 600 ezer euró/éves fizetést biztosít Gyötrelmek voltak, a tréfa elmaradt hogy az első negyed végére előnybe kerüljön a vendégcsapat. Hazai oldalon is volt potenciál a kispadon beszállókban, amikor hármasaik révén 33- 28-ra vezettek a műegyetemisták, az NYKK úgy fordított 43-35-re, hogy a 15-2-es rohanásból Molnár Marcell kilenc ponttal vette ki a részét. Az előny a félidő végére csaknem, a harmadik negyedben aztán el is olvadt, mert Tuci- arakisszal nem boldogultak a hazaiak. A végére is maradt izgalom Kezdődött a MAFC ellen megszokott görcsölés, amelybe Nikola Vaszojevics egy-egy villanása vitt színt, és az így szerzett pontokkal újra meglépett a nyíregyházi csapat. A tízpontos előnyt a védekezés rendezésével sikerült összegereblyézni, de amikor válaszként a MAFC egyszerre küldte pályára a centerposztokon otthonos három légiósát, magassági fölénybe került a vendégcsapat. Az átmeneti nehézségeken Ronnie Taylor villanásaival és Molnár Marcell hármasával A MAFC elleni megismételt mérkőzésen aratott győzelemmel biztos bennmaradó a Marso-NYKK. kosárlabda. Azzal, hogy április l-jére írták ki a három hete áramszünet miatt félbeszakadt alsóházi férfibajnokit, mintha azt is eleve elrendelték volna, hogy újra lesz valamiféle „tréfa” a Marso- NYKK-MAFC összecsapáson. Ezúttal a videobíró nem akart működésbe lépni - ettől még le lehetett játszani a meccset, csak ki kellett várni a „gyógyításra” szánt ötperces várakozási időt. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR a fővárosi legénység. És maradt izgalom, mert Fodor üres helyzetből dobhatott még egy hármast, Tuciarakisznak pedig a dudaszóra volt egy palánk alatti ziccere. Mindkettő kimaradt, az NYKK meg győzelmével matematikailag is bennmaradt. És ez nem áprilisi tréfa... BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu 74-72 (18-22,25-19,21-15,10-16) Bujtosi csarnok, 500 néző, v.: Győrffy, Fodor A., Rácz Zs. NYKK: Savic 4, Taylor 18/3, Vaszojevics 15/3, Kolarics 7/3, Radenkovics 6. Csere: Nagy K. 8. Kósa T. 2, Molnár M. 14/3. Edző: Sitku Emő. MAFC: Tursics 14/9, Misek 3, Fodor K. 13/6, Hunter 8, Glenn 5. Csere: Tuciarakisz 24, Faragó 5/3, Lakits. Edző: Stefan Timbus. Az eredmény alakulása, 7414-10,8.: 14-16,14.: 28-33, 16.: 36-33,18.: 43-35,23.: 45-46,28.: 61-54,31.: 66-56, 36.: 70-63,40.: 73-72. Mesterszemmel Sitku Emő: - A legfontosabb, hogy nyertünk. Mint mindig, most is görcsösen játszottunk a MAFC ellen, de megoldottuk a feladatot, és ez a lényeg, Stefan Timbus: - Túl sok volt a hullámvölgy a játékunkban, főleg támadásban. A végén meg tudtuk állítani a Nyíregyházát, de nem dobtunk elég kosarat. A Jászberény ellen egy, most két ponttal kaptunk ki, szerencsénk sincs, de nem szeretek erre hivatkozni. Kosárlabda: NB l A csoport, férfi középszakasz, alsóház Más játékvezetők fújták Akadt más meglepetés is, kiderült, hogy mégsem azok a bírók fújják a meccset, akik az eredeti időpontban, és az akkor be nem nevezett játékosokat is pályára lehetett küldeni (kivéve az eltiltott Lakosa Zsoltot), igy játszhatott vendégoldalon a görög center, Sztavrosz Tuciarakisz. Az ő tíz pontja is kellett ahhoz, Molnár Marcell (fehérben) 15 ponttal járult hozzá a győzelemhez sikerült úrrá lenni (az áram- szél), 38 másodperccel a vége szünetet is megúsztuk, bár előtt Fodor Kristóf hármasá- odakünn tombolt a viharos val mégis feljött egy pontra A gólon kívül is volt helyzete a Kisvárdának, George Menougong lövésénél már Pokorni Péter, a szolnoki kapus is feküdt fotó: új néplap Szolnokon sem maradtak magukra a várdai futballisták, Putnokra a „fél város” útra kel. labdarúgás. A kisvárdaiak arra vonatkozó terve maximálisan teljesült, hogy emelt fővel, a szolnoki visszavágón elért 1-1- es döntetlennel búcsúztak a Magyar Kupában. Hangsúlyozandó, hogy a negyeddöntőben, ahová nem minden kiírásban jut el NB III-as csapat. A szerdai visszavágón a meccs képe alapján pedig talán nem is hiányzott sok ahhoz, hogy a jövő heti Ferencváros elleni elődöntőre is készülhessen Révész Attila legénysége.- Tíz emberrel is meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést, de nem is emiatt vagyok bosszús és mérges, sőt, gondolva a hétvégi kiemelten fontos bajnokira, igazán nem hiányzott volna nekünk egy hosszabbításos mérkőzés - ismerte el csapata érdemeit, egyben vigasztalta egy kicsit magát a várdaiak szakmai igazgatója. A labdabirtoklás terén emberhátrányban játszva is kiemelkedőt produkáltunk, a két meccs alapján egyértelműen ki merem jelenteni, hogy mi játszottuk a szebb futballt. Ez azonban kevés, mert a Szolnok volt az eredményesebb, és nagy tanulsága a párharcnak, hogy lemérhettük, NB II-es mércével hol is tartunk. Akadtak nagyon jó teljesítmények, de azt is látjuk, hogy feljutás esetén mely posztokon fér ránk az erősítés. Hazai pályát idegenben Ennek kivesézésénél most fontosabb feladat vár a Kis- várdára, hiszen következik a szombati bajnoki „döntő”, a csapatot három pont hátrányból követő Putnok otthonában. Úgy hírlik, a „fél város” útnak indul, hogy szombaton Labdarúgás Ujpest-Gylrmót 4-0 (3-0) Továbbjutott: Újpest (4-0) Péa-Vkfeotori 0-3 (0-1) T].: Videoton (5-1) ______________ Az elődöntő párosítása: Ferencváros- Szolnok, Újpest-Videoton. Mai sportműsor Ke.’ilabda. Szi-Zo Sport megyei bajnokság, női: Nyírbátor-Fehérgyarmat, 17.30. Nagykálló-Vásárosnamény, 18. Országos serdülőbajnokság, fiú rájátszás, az 1-8. helyért: Kisvárdai KC SE-Pick-Szeged II, sportcsarnok. 16. Megyei utánpótlás-baj- nokság, Bny: Csenger-Mátészalka, 17.30. Kosárlabda Bige Holding-kupa U18-as fiú válogatott felkészülési torna, Szent Imre-gimnázium: Sztovákia-Románia, 16. Magyarország-Ausztria, 18. Labdar úgás. Másodosztályú serdülő- bajnokság: Tarpa SC-Balmazújváros, U15, 10.U14.12. Meccsekkel megspékelt edzőtábor Az U18-as magyar fiúválogatottnak Ausztria lesz az első ellenfele a nyíregyházi felkészülési tornán. kosárlabda. Nyíregyházi edzőtáborban töltik a tavaszi szünetüket az Ul8-as válogatottban érintett fiú kosárlabdázók. A Ferenczi Tamás szövetségi és Horváth Imre másodedző által irányított korosztály több tagja már visz- szatérő vendég a Szent Imre-gimnázium tavaly átadott tornacsarnokában, hiszen U16-OS játékosként készültek, és meccset is játszottak ott. Szerdán meccsen voltak Most is lesznek hivatalos fellépéseik, hiszen csütörtökön kezdetét veszi a Bige Holding-kupa felkészülési torna, amelyen szombatig - sorrendben - Ausztria, Szlovákia és Románia válogatottja lesz a mieink ellenfele.- Vasárnap óta vagyunk együtt, sajnos nem teljes a keret, mert betegség és sérülés miatt öten is hiányoznak mondta Ferenczi Tamás. - Ha már így alakult, legalább másoknak is jut lehetőség a felkészülési tornán, amelyen nem az eredményesség az elsődleges, sokkal inkább az, hogy a tréningek során gyakorolt elemeket viszontlássuk. Egyúttal kiderülhet majd az is, hogy ami a korosztályos vagy NB I. B csoportos bajnokikon elég, az a nemzetközi mezőnyben már nem biztos. A jelenlegi kerettagok közül a MAFC-os Mócsán Bálint, a körmendi Doktor Péter és a szegedi Demeter Attila esett idegenben teremtsen hazai pályát a kedvenceiknek.- Amit a szurkolóktól kapunk, az egészen hihetetlen erőket ad nekünk - váltott témát Révész Attila. - Szolnokon, a már-már reménytelennek tűnő visszavágón sem hagytak bennünket magunkra, de azt hiszem, a fiúk is rászolgálnak a szeretetükre, mert a szívüket-lelküket kiteszik a pályára.- Az már biztos, hogy legalább kétszázan elkísérnek majd bennünket Putnokra, három nagy és több kisbusz is megtelt, illetve személyautókkal is elindulnak, km-bt «* már át az élvonalbeli tűzkeresztségen, a ( Vasas játékosai hét- | ről hétre a másod- osztályban jutnak szerephez. A kerettagok szerdán megtekintették a Marso-NYKK-MAFC al- ' sóházi NB I-es mérkőzést, csütörtökön 18 órától, az osztrákok elleni mérkőzésen azonban ők kerülnek az érdeklődés középpontjába. A román-szlovák találkozó 16 órakor kezdődik a Szent Im- re-gimnáziumban. KM-BT A körmendi Doktor Péter a felnőtt élvonal légkörét is ismeri FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nem is hiányzott volna a ráadás