Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-17 / 90. szám
797453 2015. ÁPRILIS 17.. PÉNTEK * a Úgy játszott, mint egy nyolcéves, aki életében nem járt még edzésen. Á A korábbi angol szövetségi kapitány, Glenn Hoddle éles kritikája a PSG brazil futballistájának, David Luiznak a szerdán látott BL-negyeddöntős teljesítményéről. Orbán Viktor miniszterelnök és Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnöke aláírta csütörtökön a 2017-es vizes világbajnokság budapesti rendezéséről szóló megállapodást Lau- sanne-ban. A kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy ez lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet az ország valaha rendezett. A rajtig 802 nap van hátra, addig pedig bőven akad tennivaló. Mottó: „A sport legyen a tied!” szabadidősport. A Nemzeti Sportfejlesztés keretében elindult, roadshow-szerűen az egész országot behálózó „A sport legyen a tied!” program április 20-án, hétfőn érkezik Nyíregyházára, a Bujtosi Szabadidőcsarnokba. A rendezvényen 20-25 sportág változatos és színes megjelenéssel, bemutatóval népszerűsíti magát, az érdeklődő diákok pedig élsportolókkal is találkozhatnak 12 és 17 óra között. A szervezők mozgási lehetőséget is biztosítanak. Labdarúgás: NB L, 24. forduló Nyíregyháza Spartacus-Kecskeméti TE Városi stadion, 19. V.: Farkas Á. (Erős G., Kelemen) o BALOGH J. © SZOKOL © KOSZTICS © © KOVACEVIC IVANOVS ARZIÁNI © ZOFCÁK HALENÁR © TÖRTEI $ PÉKÁR SEYDi KITL BEBETO o NOVÁK o VUKASZOVICS O Titulusra vágyik a Spartar A péntek esti villany* fényben a meglepetéscsapat Kecskemét lesz a vendég. LABDARÚGÁS. Legyünk babonásak! Tavasszal minden olyan csapat ellen sikert ért el a Szpari, amelyhez kötődik Mátyus János vezetőedző. A Honvédban öt évig játszott a mester, nyert is a Spartacus 2- 0-ra. Pápán edzőként ült a kispadon, ott l-o-ra győztek a piros-kékek. A Fradiban is játszott három évet, ellenük értékes gól nélküli iksz lett a hazai meccs vége. Győrben született, ott is focizott két esztendeig, ott szombaton 3- 2-re nyert a Spartacus. Miért legyünk babonásak? Mert pénteken az a Kecskemét lesz a vendég a városi stadionban, amely ellen még pápai edzőként 3-2-re nyert csapat. Ezek jó előjelek, de talán az még inkább fontos, hogy jó formában vannak a nyíregyházi focisták. A kecskemétiek a tabella hatodik helyén állnak, és bár legutóbb kikaptak otthon 2-l-re a Lokitól, a szezon meglepetéscsapata a Bekő Balázs dirigálta alakulat. Mint a Győr és a Fradi ellen- Valóban nevezhetjük meglepetéscsapatnak a kecskemétieket, mert a táblázaton elfoglalt helyük és az eredményeik alapján kijár ez nekik - válaszolta a felvetésre Mátyus János. - Mi is szeretnénk kivívni ezt a titulust, és ehhez jó úton haladunk. Ami a péntek esti találkozót illeti, szeretném, ha úgy támadnánk, mint Győrben, és úgy védekeznénk, mint a Fradi ellen. Ezt a kettőt kellene ötvözni, és akkor nem maradhat el a siker. Azt aligha kell kihangsúlyoznom, hogy nyerni szeretnénk a villanyfényes találkozón. Ahogy arról már beszámoltunk, Bosnjak Predrag hárommeccses eltiltását nem változ tatták Játék a meccs szünetében A mérkőzés szünetében játékon vehetnek részt a szurkolók, a tizenhatos vonaláról kell majd a kezdőkörhöz minél közelebbre rúgni a labdát. fordvagep.hu A győztes a Sky Travel utazási iroda ajándékutalványát nyeri. A versenyre a nagytribün alatti játékoskijárónál lévő asztalnál lehet jelentkezni. ^ meg, így .0 nem játszhat, miként az ötödik sárgáját begyűjtő Rubus Tamás sem. A többiek viszont játékra képesek és győzelemre éhesek. MÁN LÁSZLÓ laszlo.man§kelet.hu Zoran Kostic védekezésben és támadásban is jó teljesítményt nyújt tavasszal FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Élőben a szon-on A19 órakor kezdődő mérkőzésről internetes portálunkon, a www.szon.hu oldalon online közvetítésben számolunk be. Új autók tavalyi áron! a Ford Vagép szalonban Rio immár kipipálva, jöhet az Universiade FORD FOCUS Trend Technology. 1.0 EcoBoost 105 LE 4 ajtós, metálfénnyel 3 399 000 Ft-ért FORD C-MAX Compact Technology 1.6 VCT125 LE metálfénnyel 3 999 000 Ft-ért Ford Vagép Nyíregyháza Kert u. 47/A (42)460-677 Kisvárda Városmajor út (45)416-416 Nyitvatartás: Hétfő-Péntek: 8-17h-ig Szombat: 9-13h-ig Az autó illusztráció Vegyes átlagfogyasztás: 3.4- 6.31/100 km. C02-kibocsátás: 88-146 g/km. Az ajánlat a készlet erejéig Ford Credit Bónusz finanszírozással érvényes. Részletek a Ford Vagép márkakereskedésekben. HIRDETÉS atlétika. Az esztendő egy jól sikerült felkészüléssel indult, majd Helebrandt Máté, a Nyíregyházi Sportcentrum gyaloglója megnyerte a fedett pályás bajnokságot. Az öröm után üröm következett, hiszen influenzásán egy hétig lázasan nyomta az ágyat, emiatt két nemzetközi versenyt is kihagyott. És jött a múlt szombat, az első szabadtéri megmérettetés a csehországi Podebra- dyban, ahol kilencedikként ért célba l:23.42-es idővel. Az előzmények ismeretében jó minősítést kapott, ami pár nappal később még inkább felértékelődött. Kiderült, hogy ez már a riói ohmpia szintidején belül van, így a nyíregyházi sportoló biztosította helyét (két másik gyaloglóval és egy maratonistá- val) az ötkarikás játékokon. Ez adta az apropóját a csütörtöki sajtótájékoztatónak.- Először is szeretnék gratulálni Máténak az olimpiai szint teljesítéséhez, és bízom benne, hogy a továbbiakban nem lesz gond a felkészüléssel - indította a sajtótájékoztatót Sitku Ernő, a Nyíregyházi Sportcentrum versenysport-igazgatója.- Nagy megkönnyebbülés ez a szintteljesítés, hiszen a londoni olimpia előtti pár hónapban még volt miért izgulni. Megnyugtató, hogy a legfontosabb célt teljesítettük, amivel kissé módosult az idei program. Májusban nem indulok a spanyolországi Európa-kupán, a fő verseny a júliusi Universiade lesz. Dél-Koreában szeretnék egy még jobb időt elérni és a dobogósra fellépni - tudtuk meg Helebrandt Mátétól. Helebrandt Zoltán, Máté édesapja és menedzsere sem rejtette véka alá örömét. Mint elmondta, a remek teljesítmény jó visszajelzés az eddigi támogatóknak, és bízik a hasonló folytatásban, azért, hogy Pokrovenszki József tanítványa gondtalanul készülhessen immáron a riói ötkarikás játékokra. KM-ML A két boldog Helebrandt, Máté és Zoltán FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Mai sportműsor Kézilabda. Országos serdülőbalnokság, fiú rájátszás: Kisvárdai KC SE-Békés, sportcsarnok, 16. ___________________ Labdarúgás. Másodosztályú serdülőbajnokság: Várda SE-Balmazújváros, U14,15, U15,17. Sky Travel megyei női bajnokság: Levelek-NYVSC, 16. Nyírség NSC-Gávaven- csellő, Tiszavasvári út, 16. Nyírgyulaj-Tarpa, 16. Mátészalka-Nyírbátof.17.30. Luis Suárez mindkét gólja előtt csúnyán becsapta David Luizt FOTÓ: GETTY IMAGES Három gól mellé két szép kötény labdarúgás. Csúfság történt a Bayern Münchennel és David Luizzal. A Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőiben a bajorok 3-1-re kaptak ki Portóban, a Paris SG brazil védőjének pedig két kötényt is kiosztott a barcelonai csatár, Luis Suárez, és mindkettőből gólt is szerzett a katalánok által ugyancsak 3-1-re megnyert mérkőzésen. Be is indult a mémgyár, az egyik montázs úgy ábrázolja a PSG védőjét, hogy az Eiffel-torony talapzata a két lába... KM Bajnokok Ligája Negyeddöntő, 1. mérkőzések, szerda Parts SG-Barcelona 1-3 (0-1) Gól: Mathieu (öngól, 82. pert), illetve Neymar (18.). L Suárez (67 és 79.) Porto-Bayern München 3-1 (2-1) Gól: Quaresma (3. és 10. - az elsőt 11-esből), J. Martinez (65.), illetve Thiago (28.) _____ A visszavágókat április 21-én rendezik.