Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-05 / 54. szám
2015. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK ■■■■■■Hl Üzenet Borbás Lászlóné, fehérgyarmati hűséges olvasónktól: Az érzéketlen közeledés kapcsolatainkat csupán fanyar ízlelgetéssé korcsosítja. ISMERETLEN SZERZŐ Események képekben Képességfelmérésen vettek részt az Abigél Többcélú Intézmény képzőművészeti szakára jelentkező nyolcadikos diákok a közelmúltban. A tanárok örömmel állapították meg, hogy a leendő abigéles tanulók munkái komoly tehetségről árulkodnak fotó: siska Péter Az ibrányi Nyugdíjasok Egyesülete virággal és oklevéllel köszöntötte a 80 éves tagtársait. A virágok átadása után vidáman énekelte az egész csapat: „Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod! ” A finom vacsora után a táncé és a jókedvé volt a főszerep fotó: gálik jánosné Felhívás Az iskola kapuja nyitva áll A Fehérgyarmati Petőfi Sándor Szakközépiskola évtizedes hagyománya, hogy évről-évre megszervezi a Petőfi hetek rendezvénysorozat keretében az öregdiák találkozót. Szerencsére sok segítséget kapunk volt diákjainktól, akik számára fontos azoknak az értékeknek a megőrzése, melyeket egykori iskolájukból - a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolából - vittek magukkal. A rendezvényen a jelenlegi diákjaink minden alkalommal műsorral kedveskednek a 30,40 és 50 évvel ezelőtt érettségizetteknek. Az esti fogadás meghitt alkalmat ad a régi, közös emlékek felidézésére. Egy iskola értékteremtése a múltban gyökerezik, de ha a jelenben nem tápláljuk, jövője nem biztosított. Szeretnénk, ha minél több 1965-ben, '75-ben és '85-ben végzett eljönne, ezért már kiküldtük a személyre szóló meghívókat azoknak, akiknek elérhetősége rendelkezésünkre állt. Vannak azonban olyanok is ezekből az évfolyamokból, akiknek címét nem tudtuk meg. Ha olvassák ezt a cikket, kérjük, keressenek minket az alábbi elérhetőségeken: telefon: 44/364-447; e-mail: petofi@petofi-fgy.sulinet.hu, de írhatnak az iskolánknak Facebook oldalára is! Nagy Tibor Zoltánná Harsányi Zsuzsánna A gyermekek, szülők és a kollégák is nagyra értékelik Margó néni munkásságát fotó: óvoda Elköszön az óvónők gyöngye Olvasóink írják Akadálypálya a két állomás között Ha Nyíregyházán átadnak egy játszóteret, akadály- mentes járdát, kerékpárutat, körforgalmat, akár csak felfestenek egy zebrát, annak természetesen mindenki nagyon örül. A nyíregyházi autóbusz állomás és a vasútállomás közötti fás liget is a város büszkesége lehetne, ehelyett, akik ott közlekednek, rosszul lerakott, töredezett járólapokba, hepehupás útba botlanak. Át kell küzdeniük magukat egy 3-4 méteres akadályon is, ugyan is a posta teher- bejáratánál egy gidres-göd- rös, törmelékkel teli kátyú található. Mindezeket tetézi a csapadékos időjárás, ilyenkor ugyanis megáll a víz, hó ezen a területen. P. JÁNOS, MÁRIAPÓCS Ne csak szavakkal, tettekkel is! Nagyon örülök, hogy napjainkban sokat foglalkoznak a magyar kultúrával, hisz nemcsak Kölcsey, a Himnusz írója, hanem nagyon sokan szeretnék még szép magyar hazánkat felemelni. Mi a MÁV-nál egykor 15 évig voltunk a Kölcsey-brigád tagjai, és büszkén tevékenykedtünk az ő szellemében. Minden évben elmentünk a sírjához, nemzeti szalagos koszorút vittünk az országos Köl- csey-találkozóra. Úgy érzem, hogy illő lenne újra megerősíteni a múltat, nem csak szavakkal, de tettekkel is! CSEPPENTŐNÉG. ILONA Ennek a hétnek a napjai nem olyanok, mint az eddig megszokottak. Ugyanúgy készülünk és megyünk az óvodába, de ezúttal a gyomrunk görcsbe rándul, és egy- egy könnycsepp folyik végig az arcunkon. Ä szívünkben valami nagyon jónak az elmúlását, valaminek a végét érezzük. Mindezt azért, mert szeretett óvónénink, Do- bosné Szentesi Margó néni az utolsó hetét tölti a Cica csoportban, aztán nyugdíjba vonul. Az Aranykörte óvoda alapító tagja 40 évet töltött el a pályán óvodapedagógusként, ebből 17 évet szeretett kolléganőjével, Zsókával. Egymást kiegészítve, támoKönyvritkaságok A szép, tavaszi idő kirándulásra csábított bennünket, így jutottunk el aBor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Szinpetribe. Megcsodáltuk a gatva dolgoztak, mint zsák a foltját, úgy megtalálták egymást! Ez a harmónia jellemezte a Cica csoport mindennapjait is. Margó néni mintegy 300 gyermeket készített fel az iskolára. Olyan alapokat nyújtott nekik, hogy az általános iskola első éveinek akadályait sikeresen, ügyesen vették. Minden gyermekkel tudott bánni, a legjobbat hozta ki belőlük. Határozottságával és őszinteségével példát és utat mutatott a gyermekeknek. Anyáskodó, óvó, szerető, megértő tulajdonságaival sokszor megnyugtatta őket, s ez biztonságot adott nekik. Nagyon szerettek a gyerekek településen lévő - a Guinness World Records által elismert - legnagyobb könyvet, amely 2010-ben készült el. Az egyedi példány 346 oldalas, 1420 kg-ot nyom, mérete 4,18-szor 3,77 méter. Jóleső vele játszani, beszélgetni, tanulni, fennhangon kacagni. Bármilyen problémával bárki fordulhatott hozzá, ő mindig nagyon készséges, és segítőkész volt. Köszönjük a sok tanítást, törődést, szereteted nevelést, a sok örömet, vigasztalást, a harmóniát, amellyel körülvette gyermekeinket. Kolléganőd: Zsóka, Évike, Ilike, valamint a Cica csoport egykori és jelenlegi gyermekei és szüleik mindannyian szívből kívánnak jó egészségben, sok örömben, boldogságban, szeretetben gazdag, hosszú nyugdíjas éveket Dobosné Szentesi Margó néninek! CICA CSOPORT KÖZÖSSÉGE érzéssel fedeztük fel á kiállítás másik könyvritkaságát, ami a nyíregyházi minikönyvgyűjtő, Kiss Gyula adománya, mely a Kossuth-díjas költőnek, Váci Mihálynak állít emléket. KOVÁCSNÉ, NYÍREGYHÁZA * Idegen nyelvi nap a Kertvárosban A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményében megrendezett idegen nyelvi napon a felső tagozatos diákok szövegértési feladatokat oldottak meg angol és német nyelven, majd a legjobb eredményt elérők a 2. fordulóban hallás utáni gyakorlatokkal fejlesztették az idegen nyelvi tudásukat. FOTÓ: ISKOLA KJ Az akaraterőnél nincs hatásosabb! Átlagosan 14 evesen szívjuk el az első cigit, de volt, aki 6 évesen gyújtott rá először! kemecse. „Füstölgő puskacső csak lógott a kézben...” - énekli a Zanzibár együttes az egyik jól ismert dalában. Nem is gondolnánk, hogy ezzel mennyire jól megfogalmazza a közis- mert(en káros) tevékenységet, amelyet dohányzásnak nevezünk. Sajnos napjainkban egyre több ember hódol e káros szenvedélynek. A dohányzás tényleg olyan, mintha mi magunk tartanánk fegyvert a saját fejünkhöz, és meghúznánk a ravaszt! A rossz példa is ragadós Jöhetnénk a régi közhelyekkel, miszerint a dohányzás káros az egészségre, drága mulatság, de ezekkel semmi újat nem mondanánk. Alapítványunk éppen ezért egészen más szempontból közelítette meg a dohányzás kérdését. Rászokni könnyű, letenni nehéz ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK Tavaly nyáron önkénteseink 333 embert kérdeztek meg a cigarettázási szokásaikról. A legidősebb válaszadónk 83 éves, a legfiatalabb pedig 14 éves volt. Többek között arra is kerestük a választ, hogy a rá- szokástól a leszokásig milyen út vezet(het). Rákérdeztünk arra is, ki hány éves korban kezdte a dohányzást. Volt, aki 6 évesen szívta el az első cigijét, de olyan is akadt, aki 28 éves koráig ellenállt a kísértésnek. Míg a hatvanas években az első slukkot átlagosan 18 éves korban tüdőzték le az emberek, addig napjainkban 14 évesen. Vajon milyen tényezők játszanak szerepet a dohányzás kipróbálásában? Leginkább a baráti kör nyomása és a kíváncsiság, emellett a stressz, a vagánykodás és a családtagok rossz példája a húzóerő. Dohányzó válaszadóink Közvélemény-kutatás A 333 válaszadó 35%-a vallotta magát aktív dohányosnak, 26-an elismerték, hogy korábban fújták a füstöt. A válaszadók 65%-a már kipróbálta a dohányzást, 116 válaszadó még sosem gyújtott rá. A férfiak táborában az alábbi eredmények születtek: 62 dohányzik, 10-en már igen régóta, 28-an csak kipróbálták. 38 embernek sikerült leszoknia, 53-nak azonban nem. többsége már megpróbálkozott leszokással, több-kevesebb sikerrel. A legjobb módszer az akaraterő, csak ezután kullognak az olyan divatos és jól ismert módszerek, mint a rágózás, leszokást segítő tapaszok, cukorkák és az elektromos cigaretta. Láthatjuk: a dohányzást elkezdeni nagyon egyszerű, azonban a leszokással már sokkal nehezebb feladat megbirkózni. Habár rögös és nehéz, de létezik út a leszokáshoz, kitartással és elszántsággal bármi lehetséges! TALENTUM ALAPÍTVÁNY, KEMECSE 29-en egyébként elítélik a dohányzást, 96-an nem, 26 megkérdezett pedig semlegesen viszonyul e káros szenvedélyhez. A nők tekintetében így alakult a statisztika: 63 dohányzik, ebből 16 hosszabb ideje, 38-an csak kipróbálták. 63 hölgynek sikerült leszoknia, 38-nak nem. 31 megszólaló nyilatkozott elítélően a cigarettázásról, 100-an nem, 48 nő pedig „tartózkodott a szavazáskor". Postaládánkból Disznóvágás egykor és most A disznóvágás hagyományait elevenítették fel a vásárosna- ményi Esze Tamás nyugdíjas klub tagjai a közelmúltban. Régen az emberek - hűtő híján - kénytelenek voltak a téli hideget is a maguk javára, azaz tartósításra fordítani. Az időjárás és a böjt miatt András napja és hamvazószerda közötti időpontra tették a disznóvágást. A disznótor Magyarországon rendszerint télen a karácsony előtti, illetve a januári, februári hideg napokban a parasztháztartások egyik legnépszerűbb tradíciója. A disznóölés - a háznál nevelt sertés hagyományos levágása, a hús feldolgozása és az ezt követő vacsora - a falvakban az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény volt. Klubunkban felidéztük a gyermekkori disznóölés élményeit, az egyik klubtársunk finom házi füstölt kolbásszal és gyöngyhagymával kedveskedett nekünk. SÁPI ISTVÁNNÉ, A NYUGDÍJAS KLUB ELNÖKE Jóízű mulatság volt! FOTÓ: OLVASÓNKTÓL