Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-04 / 53. szám
2015. MÁRCIUS 4., SZERDA Wms áEsm Wmß Mé IpÉjÉ WMm fe Hl ®■■ H KELET Ma! horoszkóp KOS 03.21.-04.20. BIKA 04.21.-05.20. Úgy fest, a viharfelhők lassan elvonulnak, így ismét ura lehet önmagának. Nem kell arra ügyelnie, hogyan állítsa össze a csapatát, mert végre elásták a csatabárdot, képesek lesznek együtt dolgozni. Könnyedén fogadja a nehézségeket, nem engedi, hogy úrrá legyen Önön a pánik. Pedig az akadály nem kicsi, egyedül képtelen is lenne megbirkózni vele. Azzal, hogy megőrzi a nyugalmát, segítőkre talál. IKREK 05.21.-06.21. RÁK % Még Önt is meglepi, hogy az eddig megoldhatatlannak tűnő problémák milyen egyszerűen tűnnek el az életéből. Talán épp az segített ebben, hogy nem foglalkozott velük, próbált átlépni felettük. Határozott és magabiztos, könnyedén találja meg a közös hangot a környezetében élőkkel. Hajlandó kompromisszumokra is, hogy a remek hangulatot megőrizhesse. Nem esik nehezére szívességet tenni. OROSZLÁN Remek hangulata átragad a környezetében élőkre. 07 23 -08 22 Nem csinál titkot abból, hogy tele van lendülettel, ' tettvággyal, és ehhez partnerekre van szüksége. Legyen nagylelkű a köszönetnyilvánításokkal. 9 06.22.-07.22. fi SZŰZ 08.23.-09.22. Akkor érzi igazán elemében magát, ha emberek között mozoghat. Érdemes ezért elsősorban olyan feladatok elvégzését kitűzni, melyeknél elengedhetetlen mások jelenléte. MERLEG Ól©09'23''10'22 SKORPIÓ 'g®) 10.23.-11.21. Amit ma megtehet, ne halassza holnapra. Remek hangulatban ébred, tele van lendülettel, használja ezt ki. A sikerélmények csak tovább növelik Önben a tettvágyat, így szinte megállíthatatlan. Remek hangulatban ébred, ragadja meg az alkalmat, hogy egy régóta dédelgetett álmát megvalósítsa. Tervezgette már egy ideje, nem is igényel komolyabb előkészületeket, mégis halogatta. NYILAS Ez a naP elsősorban az emberi kapcsolatok ápolá- 11.22.-12.21. sáról szól. Bár eközben rengeteg feladatát is elvégzi, mégsem az elért eredmények jelentik az igazi sikert, hanem az, hogy nem volt egyedül. Bármibe is kezdjen a mai napon, bízhat a sikerben. Érdemes ezért olyan terveit ismét a kezébe venni, melyeket eddig halogatott, mert nem érzett kellő erőt ahhoz, hogy elmélyüljön a kivitelezésükben. VÍZÖNTŐ A mai nap ideális arra, hogy emberek között mo- 01.21.-02.19. zogjon, új ismeretségeket kössön. Nyitott és őszinte, egészséges kíváncsisággal fogadja az újdonságokat. Komoly kérdésekben azonban képtelen dönteni. Tele lendülettel kezdi a napot, de igyekezzen beosztani az erejét. Ilyenkor ugyanis hajlamos túlvállalni magát, és ilyenkor délutánra már teljes káosz a napja. Egyszerre egy feladatra összpontosítson. BAK Bw 12.22.-01.20. jA, HALAK ^02.20.-03.20. Szeretne többet tudni? Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó) http://homszkop.szon.hu Rejtvény A megfejtéseket 2015. március 12-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet- Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat! A jó megfejtést beküldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 25. vagy a rejtveny@ kelet.hu címre küldhetik be. 0^5)© MÁRCIUS 2., HÉTFŐ 2, 12, 14, 15, 19, 22, 31, 34, 38, 39, 41, 44, 45, 46, 50, 51, 67, 72, 74, 76. Az adatok tájékoztató jellegűek! Vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -51 cm, árad, a mederteltség 23%, vízhőfok 5,4 C-fok; Tivadarnál -49 cm, árad, 20%, 5.8 C-fok; Vásárosnaménynál 61 cm, árad, 26%, 6,3 C-fok; Záhonynál -84 cm, árad, 25%, 6,6 C-fok; Dombrád- nál 152 cm, árad, 35%, 6,5 C-fok; Tiszabercelnél 328 cm, árad, 47%, nem mérik; Tokajnál 487 cm, árad, 5.8 C-fok; a SZAMOS Csengéméi 60 cm, árad, 19%, 7,1 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 216 cm, árad, 40%, 7,1 C-fok; a TÚR Garbóknál 21 cm, árad, 2 3%, 4,6 C-fok. Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost. Hétköznap 9-től 17-ig. Tel.:+36-20/468-9575, e-mail: ladanyi@kelet.hu Kézbesítési panaszaikkal hívják az alábbi telefonszámot: 06-40/424-424 (h.-p.: 7.00-16.00, szó.: 8.00-12.00) Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 H-P: 9-18; Sz-V 9-13 Vagép Q KELET MAGYARORSZÁG Megfejtendő: Didergek, hiányod... Utassy József gondolatát a számozott sorok rejtik. T □ VASÁRNAPA NAPTÁRBAN BIZAKODÁS CSECSEMŐ A NŐK EGYENJOGÚSÁGÁÉRT KÜZD FÉLGIGAI GYALOGLÁS ÍTÉLKEZIK CSALIRA RÁHARAP INDULATSZÓ ► ELŐTAGKÉNT KETTŐS ILYEN MŰVELET A SZORZÁS NAPONKÉNT BORSODI KÖZSÉG PAPAGÁJFAJTA HOSSZÚSÁG JELE INFORMÁCIÓS HIVATAL TELIK AZ IDŐ y ÓNOS EGYNEMŰ HANGZÓI! LOS ANGELES ► BETEGET GONDOZ MÉRTÉK. HATÁR BAJNOKCSAPATOK EURÓPAKUPÁJA fi LITER HOZZÁKEZD MEGTA RÁAKAD ÉNEKI >ZÓCS FÖLDTÖRTÉNETI T IDŐSZAK NIKOLA..., FIZIKUS V. ÁM, ELLENBEN ÉRTÉKTELEN KACAT HANGOSAN BŐG FRANCIA FÉRFINÉV BEÁRUL, A t SZLENGBEN APRÓ FOLT,PÖTTY NEMsi SÍP6* ► BEMUTATÓ PROGRAM FEKETE ISTVÁN FARKASA NÉMET ÁLLAM VOLT PÁRATLAN KUPA! KELETAFRIKAI ÁLLAM HEKTÁ ILÖLÉS RITKA NŐI NÉV MEGGYMAG! VILLANYÉGÖ AZ ERŐJELE SZÓLÍT, NÉP ÍPIESEN ÍR TERRORSZERVEZET-Jl RÓMAI SZÁZAS C A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu címre várjuk! Sudoku 53. feladat Kezdőknek, 53. Haladóknak, 53. Megfejtések, 42. számú feladat 9 6 5 1 3 7 6 2 6 9 2 7 4 8 6 1 8 3 4 9 4 8 3 4 5 5 3 1 7 7 9 6 7 3 9 8 6 5 8 2 7 4 2 5 1 1 8 3 9 3 1 4 5 7 6 2 8 7 6 5 8 2 9 1 4 3 8 4 2 1 6 3 9 7 5 2 8 3 5 7 6 4 9 1 4 7 9 2 3 1 8 5 6 5 1 6 9 4 8 7 3 2 1 5 8 7 9 2 3 6 4 3 2 7 6 8 4 5 1 9 6 9 4 3 1 5 2 8 7 1 9 8 7 6 2 5 4 3 2 5 6 3 4 9 8 1 7 7 4 3 8 5 1 6 2 9 5 7 9 1 8 6 4 3 2 3 6 2 4 9 5 7 8 1 4 8 1 2 7 3 9 6 5 9 1 5 6 2 4 3 7 8 6 3 7 5 1 8 2 9 4 8 2 4 9 3 7 1 5 6 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (51-56.) ragasszák egy levelezőlapra és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2015. március 12. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Ugyeletek ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 (gyermek). ___ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 12/Asz. alatt tart. _____________ Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. VOLÁN-informácIó: 42/598-177 ÚTIN FORM: 06-42 /419-490 ____ A MAGYAR AUTÓKLUB seeélvhívószáma: 188 ÍV: 06-40/49-49-49-es kékszám. AT-Com-tudakozó: 11800 _______ Nyírségvíz Rt., hibabejelentő: 42/523-600 __________________ Nvírtávhő Kft.: 451-644 TIGÄZ, gázszolgáltatási hibák bejelenté«.- 06-80/300-300 _____________ E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618 Időjárás március 4., szerda idojaras.szon.hu :ÜM O Napkelte: Holdkelte: 06:04 16:16 Napnyugta: Holdnyugta: 17:17 05:12 Névnap KÁZMÉR, LUCIUSZ Továbbiak: Adorján, Adrián, Árián, Bajnok, Kazimir, Zorán. re REGGEL Szerda reggel változóan felhős lesz az ég, csapadék sehol nem várható. Fagypont körül alakul a hőmérséklet. 9°C DÉLBEN Napközben erősen felhős, illetve borult időre van kilátás, számottevő csapadék továbbra sem esik. Élénk délnyugati szél fúj. 5°C ESTE Este és éjszaka borult marad az ég, reggelre élénkülni kezd az északkeleti szél. Országos előrejelzés 10 "C Ma erősen befelhősödik az ég. Újra nagyon megerősödik az északi szél. Este és éjszaka a délnyugati országrészben havas eső, hózáporok is várhatók. A jellemző hőmérséklet országos átlaga szerda reggel + 2, szerda tora délután +8, csütörtök reggel+3 fok körül lesz. Megyei előrejelzés A Nyírségben ma reggel változóan felhős lesz az ég, csapadék sehol nem várható. Fagypont körül alakul a hőmérséklet. Napközben erősen felhős, illetve borult időre van kilátás, számottevő csapadék továbbra sem esik. Élénk délnyugati szél fúj. Este és éjszaka borult marad az ég, reggelre élénkülni kezd az északkeleti szél. Erősen felhős, borongós, enyhe idő, élénk szél. CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT l* VASÁRNAP KJ Lb 2»c7°C Borult ég, erős szél, néhol kisebb eső, havas eső. a°c5°C Sok felhő, jelentéktelen csapadék, viharos szél. 1°C 7°C o°c 7°C Sok napsütés, Napos, kellemes gyengülő légmoz- idő, kezdődő gással. enyhüléssel. 2»cl0°c Napos marad az idő, és tovább melegszik. EWS www.eumet.hu Hójeíentés Kékes 0-50 cm Jahodná 40-45 cm Bánkút-cm Kavecany 35-40 cm Dobogókő-cm Zakopane 60-130 cm Eplény 0-80 cm Cavnic 30-80 cm Donovaly 40-50 cm Semmering 60-85 cm Csorba-tó 90-115 cm Hochkar 70-90cm Chopok 40-45 cm Nassfeld 60-115 cm Drienica 30-40 cm Obertauern 140-180 cm Krompachy 50-60 cm Kaprun 170-310 cm Európai városok 18 g AW* & idojarasa Kassa 7°C Bécs 9°C Eperjes 7°C Grác o°c Terebes 8°C Pozsony 10 °c Ungvár 8 °C Prága 6 °C Munkács 8°C Berlin 7°C Beregszász 8°C München 5°C Szatmárnémeti 11 °C Frankfurt 7°C Nagyvárad 9°C Róma 16 °C Arad 10 °C Párizs 9°C Temesvár 11 °C Madrid 14 °C Kolozsvár 9°C London 10 °c Orvos-meteorológia Ma az ismét felhős idő a hangulatot ronthatja, fejfájás, fáradékonyság, álmosság jelentkezhet, az élénk szél egyeseknél ingerlékenységet, feszültséget okoz. Közlekedésmeteorológia Az erős, északnyugati széllökésekre a közutakon külön figyelmet kell fordítani. Évforduló 140 éve, 1875. március 4-én született gróf KÁROLYI MIHÁLY miniszterelnök, majd Magyarország első köztársasági elnöke. Impresszum KELET Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodoriSinjssmedia.hul. Főszerkesztő: Nyéki Zsolt (zsolt.nvekiiakelet.hu). Terjesztési vezető: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt (zsolt.vargaakelet.hu). Marketing vezető: Csutkái Rita (rita.csutkaiakelet.hu) Technikai vezető: ltj. Dankó Mihály (mihalv.danko2akelet.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható mnn. vagy p-mailen: reklamacioakeiet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2490 forint, negyedévre 7290 forint, félévre 14 490 forint, egy évre 27 890 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/5,01-970, e-mail: keiethirdiciJryssmpH apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás dija 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirrtetps.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/501-973. E-mail: keletarussmedia.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft.. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczkiarussmedia.hu). Megjelenés száma: 2015/53. www.russmedia.hu .A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." telefonszáM/STESZ •• print-audit