Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-28 / 74. szám
16 Képes krónika 2015. MÁRCIUS 28., SZOMBAT w» i ,&z£m m rilHIBiaLBradley Cooper r FOTÓ: GETTY IMAGES Életében először rendezne a színész LOS ANGELES. Első rendezésére készül Bradley Cooper, az amerikai színész a Warner Bros. filmstúdióval folytat tárgyalásokat a Csillag születik című 1937-es romantikus dráma harmadik feldolgozásának elkészítéséről. Az eredetileg Janet Gaynor és Fredric March főszereplésével készült mozi középpontjában egy filmsztár áll, aki felkarol egy tehetséges fiatal színésznőt, ám míg a lány karrierje egyre feljebb ível, addig a korosodó és alkoholproblémákkal küzdő férfi csillaga egyre lejjebb ál- dozik. A tervek szerint Cooper nem csupán rendezője, hanem Jon Peters, Bill Gerber és Basil Iwanyk mellett a film producere is lenne. A Warner Bros. évek óta készül a Csillag születik újabb feldolgozásának elkészítésére. Korábban rendezőként Clint Eastwood, női főszereplőként pedig Beyoncé Knowles neve is felmerült, ám az amerikai énekesnő időközben terhes lett, míg Eastwood a Jersey Boys című musicallel kezdett foglalkozni. Azt egyelőre nem tudni, hogy Cooper feltűnik-e az új produkcióban és Beyoncé visszatér-e a projekthez. Korábban Will Smith, Tom Cruise, Leonardo DiCap- rio és Christian Bale neve is felmerült a lehetséges férfi főszereplők között - idézte fel a The Hollywood Reporter című filmes portál. mti Megér egy mosolyt Egy ember beviszi autóját a szervizbe. - Ha túllépem a kétszázas sebességet, kopog valami a motorban. A szerelő elgondolkozik, majd válaszol: - Bizonyára az Ön őrangyala, uram. 0 További viccek humor.szon.hu A nap videója I ■ Kinyomtatták az Eiffel-tornyot A 3D-s nyomtatóval szuper gyorsasággal alkották meg a világhírű torony pontos mását. O További videók video.szon.hu Gondozóját gyilkolta meg PEKING. Megtámadta, többször megharapta és halálosan megsebesítette gondozóját egy tigris a kelet-kínai Csianghszi tartományban pénteken - adta hírül helyi forrásokból a kínai média. Az eset a jicsuni Csuntaj parkban található állatkertben történt, amikor a gondozója éppen tisztította a nagymacska számára elkerített területet. Kung az orvosi beavatkozás ellenére egy órán belül belehalt súlyos sérüléseibe, mti 9 'ifi ■ Az év emlőse, az ürge A Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső programja - a szakmai szervezetek támogatásával - 2015 emlősének az ürgét jelölte. fotó: mti, czeglédi zsolt KELET Amanda Seyf riedet az elmúlás foglalkoztatja „Ölni tudnék azért, hogy megint húszéves lehessek”, nyilatkozta a színésznő. LOS ANGELES. Decemberben lesz 30 éves Amanda Seyfried, amit jelentős forduAmanda Seyfried fotó: getty lópontnak tart az életében, ha nem is örül neki kimondottan. „Egyre többször jut eszembe, hogy hűha, hova lett az elmúlt évtized - mondja a színésznő legújabb interjújában. - Ölni tudnék azért, hogy megint húszéves lehessek. Az élet olyan rövid. Évről évre egyre többet gondolok arra, hogy halandó vagyok.” Szerencsére Amandát nemcsak a halál érdekli, hanem olyan dolgok is, amik minden fiatal nő fejében megfordulnak. „Természetesen látom magamat, amint a gyerekeimet terelgetem, mert családcentrikus vagyok. Pár év múlva biztosan bekövetkezik” - árulta el a színésznő, aki két éve él Justin Long színésszel. uip Személyes eseményekre emlékeztet a Facebook MULTIMÉDIA. Asztali és mobil verzióban egyaránt elérhető lesz a Facebook újdonsült On This Day funkciója, amely a felhasználók személyes emlékeztetőjeként funkcionál. Azokból az adatokból dolgozik, melyeket feltöltöttünk a közösségi oldalra. Az új eszközt évekig tesztelték és végül március 24-én, kedden élesítették, bár egyelőre még csak korlátozottan érhető el. Feladata, hogy a felhasználókat minden fontos momentumról értesítse saját hírfolyamában, amelyeket korábban megosztott az oldallal. Jelenleg nincs mód arra, hogy kiiktassuk a funkciót a hírfolyamból, de a Facebook elmondása szerint a vállalat a jövőben dolgozik majd azon, hogy az algoritmus a kellemetlen emlékeket küktassa, például az olyan emberektől származó posztokat, akikkel már megszakítottuk a kapcsolatot vagy már nem élnek. A? olyan posztokra is kiterjed a hatásköre, amelyekben meg vagyunk jelölve. Ezeket - miután megjelentek a hírcsatornában - lehet majd törölni, ha valakit zavar. KUTYU.HU 13 Születésnapi fotózás Nikit a fotózással legjobb barátnője lepte meg, aki egyben az edzőtársa is. Együtt készülnek életük egyik legnagyobb kihívására, a Fitbalance-ra. fotó: janics attila „Halott” szívet kapott Szívműtét FOTÓ: GETTY IMAGES Ausztrál szívsebészek már 2014-ben végeztek ilyen műtétet, Európában ez volt az első. London. Az első európai „halott” szív beültetését végezték el brit sebészek. Az általánosan elterjedt transzplantációs protokoll szerint olyan agyhalott emberek szívét ültetik át, akiknek a szerv kivételéig mesterségesen fenntartják a keringését és a légzését. Az 1960-as években végzett első szívátültetéseknél ugyan transzplantáltak „halott” szíveket, ám a szervkárosodás miatt a sebészek csakhamar lemondtak az eljárásról, a leállt keringésű donoroknak ezért csupán az egyéb szerveit használták - olvasható a BBC News hírei között. Ausztrál szívsebészek 2014- ben a világon elsőként ültettek be újraélesztett szívet. Az áttörést egy különleges berendezés, az ÖCS (ex vivo organ care system) tette lehetővé, amelyben életben tartották és hosszabb időn át megfigyelték a donorszívet, hogy megállapítsák, alkal- mas-e a transzplantációra. A Cambridgeshire grófságbeli Papworth kórház szívsebészei egy 60 éves betegen végezték el a transzplantációt. A férfi 2008-ban kapott szívrohamot. „A műtét előtt már alig tudtam járni, a legkisebb erőfeszítéstől kifulladtam, most pedig napról napra jobban érzem magam” - nyilatkozta Huseyin Ulcan. Mint a brit sebész rámutatott, az eljárás legalább 25 százalékkal növeli a rendelkezésre álló donorszívek számát. Nagy-Bri- tanniában az elmúlt 12 hónapban 171 szívtranszplantációt végeztek, ám az igények rohamosan nőnek. MTI Visszaadja, ha lopott... Nem zárkózik el a lopottnak vélt Budd- ha-szobor visszaadásától a tulajdonos. Peking. Hajlandó visszaszolgáltatni a Budapesten is bemutatott, szerzetes-múmiát rejtő szobrot holland tulajdonosa, ha kiderül, hogy valóban lopott és - mint azt állítják - egy délkelet-kínai falué. A tulajdonos a holland NRC Handelsblad című esti napilapnak névtelenségét továbbra is fenntartva azt nyilatkozta, hogy amennyiben az azonosság kétséget kizáróan fennáll, s az ereklyét követelő buddhista közösség létezik, visszaadja azt számukra. Hozzátette, nem szeretné, ha egy állami múzeumban kötne ki. A tulajdonos arra következtetett, hogy a „két műtárgy” nagyon hasonlít, de több ponton szerinte a történet nem stimmel. A hírek szerint a szobrot 1995-ben lopták el, akkor - fényképekkel igazolhatóan - a szobor már Hollandiában volt. MTI A szerb államfő pálinkája belgrád. Saját pálinkamárkát „dob piacra” Tomislav Niko- lic szerb köztársasági elnök, projektjéhez pedig már az egyedi pálinkásüvegeket is elkészíttette - értesült a Blic című szerb napilap. A szerb elnök saját főzéséből származó szerb szilvapálinkához, az úgynevezett slji- vovicához a lap információi szerint eddig 10 ezer egyedi tervezésű üveget rendelt. A képpel is illusztrált cikk leírása szerint a különleges pálinkásüveg nyaka alatt egy rombuszba helyezett T-betű látható, ami az elnök nevére, illetve a róla elnevezett pálinkára (tomovacsa) utal, a domborműves üveg közepén pedig a sajkacsának nevezett közismert szerb fejfedő látható. MTI ( JAPÁN S f VAOY lídr A ( KERT. / ( FRISSÍTŐ, O O T űWKP-9 1* HIRDETÉS