Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-04 / 53. szám
2015. MÁRCIUS 4„ SZERDA KELET Jegyzet Dankó Mihály Titkosítva Mindig is mondom, nem az egyszerű embernek való a politika! Nem győzzük kapkodni a fejünket. Egyik pillanatban így gondolkodik valamelyik ügyeletes „nagyfőnök”, a másikban pont az ellenkezőjét mondja, cselekszi. Nem beszélve arról, a legegyszerűbb ügyben sem azonos szemüvegen lát egy dolgot az éppen kormányon lévő, vagy az ellenzék. Kinek van igaza? Erre bizony néha csak évtizedek múlva kapunk választ. Most a paksi atomszerződés részleteinek titkosítása borzolja a kedélyeket. Tudjuk jól, ha valamit titokban akarnak tartani mindenáron, a mögött valamiféle huncutság húzódik meg. Nagyon nem akarhatják ez esetben az illetékesek, hogy kiderüljön az igazság. A kétkedő tehát kérdez, kombinál. Különösen, ha még innen-onnan rá is erősítenek a bizonytalanságára. Nem sejthető mi az (a politika, a fizetendő milliárdok, a technológia), amit nem lehet elmondani legalább a szakembereknek, akik megnyugtathatnának mindenkit. Különösen, hogy abban is biztos vagyok, a következő kormány nyíltan a nép elé tárja majd a „titkot”. Akkor miért kell hallgatni? Különben is, a „hívők” kritika nélkül elfogadnak úgy is mindent. Talán a bizonytalanokat akarják így félelemben tartani? Vagy ez esetben is igaz: a tudás biztonságot ad, de néha éppen az a jó, ha semmit sem tudunk?! mihaly.danko@kelet.hu Háromévenként lehetne majd az ellenőrzés BUDAPEST. Varga Mihály célszerűnek tartaná, ha a hitelintézetekhez hasonlóan a legalább háromévente lenne köteles megvizsgálni a felügyelet a befektetési vállalkozásokat is a jelenlegi ötéves határidő helyett. A miniszter egy keddi rádióműsorában arról is beszélt, a jegybankkal előkészítés alatt lévő törvénymódosítás kiterjed az értékpapírszámlákra, az ellenőrzésre, a felügyeleti munka szigorítására. mti Gyászolók sokasága várta Moszkvában, hogy leróhassa kegyeletét Borisz Nyemcov ravatalánál fotó: afp Eltemették a Moszkvában meggyilkolt ellenzéki politikust MOSZKVA. Egyházi szertartással eltemették kedden Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikust, volt miniszterelnök-helyettest a moszkvai trojekurovói temetőben. A politikust hozzátartozóin kívül mintegy 6oo ember kísérte el utolsó útjára. Nyemcov harcostársai közül Mihail Kaszjanov volt orosz kormányfő, az RPR-Parnasz (Orosz Köztársaság Párt - Népszabadság párt) társelnöke is megjelent a temetőben, ahol orosz ortodox pópa búcsúztatta a halottat. A temetés előtt ezrek vettek végső búcsút Nyemcovtól a moszkvai Szaharov központban. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök egyik helyettese és kormány- tisztviselők is lerótták kegyeletüket Borisz Nyemcov koporsójánál. Borisz Nyemcovot, az RPR-Parnasz, valamint az orosz Szolidaritás mozgalom társelnökét, a Jaroszlavli terület‘közgyűlési képviselőjét múlt szombatra virradóra Moszkva központjában több lövéssel ölték meg. Gyilkosa egyelőre ismeretlen. mti Védelmet ígérnek a kicsiknek Lázár János miniszter érkezik az Országgyűlés gazdasági bizottságának a reklámadóval kapcsolatban tartott ülésére fotó: mti, koszticsák szilárd A költsegvetes az államtitkár szerint nem mondhat le a reklámadóról. BUDAPEST, A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje - ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból. Még márciusban? A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra. Lázár János ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban. A miniszter hangsúlyozta: a tagállamok közül Svédországban, Ausztriában, Dániában, Görögországban, Belgiumban a magyarországihoz hasonló reklámadó van. Lázár János szólt arról is, hogy az adóalanyok közül a Bertelsmann, illetve az RTL Csoport - mivel pénzügyi eredményeiket érdemben befolyásolja a reklámadó - az EB-hez fordult. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kiemelte: költségvetési szempontból 6,6 milliárd forint az idei reklámadó-bevételi előirányzat, erre a büdzsének szüksége van. Volner János (Jobbik) kiemelte: a reklámadó is azt mutatja, a kormány csak a saját hatalmi érdekei mentén konfrontálódik az EB-vel. Tóth Csaba (MSZP) szerint a reklámadóból várt bevétel hiányától nem borul fel a költségvetés, és a kis cégeknek az 5 százalékos adó is magas. Szabó Tímea (PM) kiemelte: semmiféle gazdasági ok nem húzódhat meg egy 6 milliárd forintos költségvetési bevétel mögött, miközben 80 milliárdot költenek évente közmédiára. A reklámadónak politikai céljai vannak, a PM az 5%-os kulcsot is elutasítja, mert az a legtöbb médiacéget „megfojtja”. Lázár János miniszter reagálásában a többi között kifejtette: a közmédiát közforintokból tartják fenn, és maximálisan támogat minden olyan törekvést, amely az erre szánt 80 milliárd forint racionális fel- használását lehetővé teszi, mti Lapkiadók: versenyhátrány BUDAPEST. A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint bármilyen, a hazai média- vállalkozásokra kivetett adó továbbra is versenyhátrányt jelent „az online piacon túlsúlyban lévő globális szereplőkkel” szemben. Az egyesület közleményében azt írta: a kormányzat részéről nyíltan ágazati különadóként meghatározott adónem kivetése káros a gazdasági növekedés szempontjából. Az abból befolyó bevétel felhasználása könnyen napi „politikai játszmák eszköze” lehet, tovább nehezítve egy egyébként is strukturális problémákkal küzdő iparág helyzetét - fűzték hozzá. Az MLE jelezte: csakúgy mint korábban, most is nyitott az egyeztetésre. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén elhangzott, hogy a kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje. A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, várhatóan márciusban teheti majd meg az előterjesztését a kormány. mti Ez így nem jó - mondja a biztos BUDAPEST. Az ombudsman számos jogalkotási, jogalkalmazási és jogértelmezési problémát tárt fel a pedagógus életpályamodellnek és minősítési rendszerének kialakításával, valamint működésével kapcsolatban. Székely László szerint mióta 2013-ban bevezették az életpályamodellt, pedagógusok és érdekképviseleti szervezetek beadványaikban aggályaikat osztották meg a vonatkozó kormányrendelettel kapcsolatban. Sérelmezték pótlékaik elvesztését, illetményük csökkenését, az élet- pályamodell bevezetésének módját, egységes visszasoro- lásukat, a szakmai előéletük miatt indokolt előrelépés akadályait, és a nyugdíj előtt állók bizonytalan helyzetét, mti Paks, harminc évre a fiókban Az ellenzék alaptörvény-ellenesnek tartja a többségi döntést. BUDAPEST. Az Országgyűlés kedden a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos változtatásokat fogadott el, amelyek egyike kimondja, hogy a beruházás végrehajtásával megbízott orosz és magyar szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény előkészítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig közérdekű adatként nem ismerhetők meg. A parlament 130 igen szavazattal, 62 nem ellenében és egy tartózkodás mellett fogadta el Seszták Miklós fejlesztési miniszter javaslatát. A tárcavezető eredeti, tavaly december elején beterjesztett indítványában tizenöt évre kezdeményezte titkosítani a szerződéses és döntés-előkészítő adatokat, a törvényalkotási bizottság azonban pénteken, kormány- párti tagjainak szavazataival az időtartam megduplázását javasolta. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi tájékoztatása alapján Magyarország 10 milliárd eurós kerettel rendelkező, sávosan, 3,95- 4,95 százalék között kamatozó hitelt vesz fel Oroszországtól a paksi bővítésre. A hitel visszafizetését 2025-ben kell megkezdeni, és 21 évig tart, de előtörleszthető. A meglévő négy paksi atomerőművi blokk várhatóan 2032-37-ig működhet. Az LMP triplán törvényellenesnek tartja a paksi beruházással kapcsolatos titkosítást, ezért az államfőhöz, az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordul - mondta el Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke. A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a következő kormánynak fel kell oldania a paksi erőmű bővítéséhez kapcsolódó, harminc évre titkosított adatokat - reagált Varjú László. Az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerint a parlament alaptörvény-ellenes döntést hozott a titkosítással - mondta Szelényi Zsuzsa. mti WY-EllENES 'ny-euínes Azt se tudjátok, miről szav Miért kell titkosítani az "éUSZitZflil Ü?lMfit"3 Tisitesseges üiletben nincs titok <§> Miért titkos a szerződés? Az LMP-s képviselők demonstrálnak a paksi beruházással kapcsolatos, titkosításról is döntő szavazás alatt az Országgyűlés plenáris ülésén március 3-án. fotó: mti, koszticsák szilárd @ Kész Zoltán köszönte Átvette megbízólevelét Veszprém megye 1-es választókerületének február 22-én megválasztott országgyűlési képviselője, a független jelöltként induló Kész Zoltán kedden. A veszprémi városházán köszönetét mondott családjának, aktivistáinak, valamint az őt segítő pártoknak. fotó: mti, mátyus tamás Kétharmados vád és cáfolat A családom élete fontosabb - nyilatkozta a Jobbik megfenyegetett politikusa. BUDAPEST, Működött a Fi- desz-Jobbik koalíció - jelentette ki a keddi szavazás után a Demokratikus Koalíció szóvivője. Gréczy Zsolt szerint létezik az együttműködés a Fidesz és a Jobbik között.- A mai „kétharmados” szavazáson ismét Vona Gábor pártja tolta át Orbán Viktor kormányát, bebizonyítva, hogy harmonikus a politikai kapcsolat. A gyanú, hogy Fi- desz-Jobbik koalíció nemcsak számos önkormányzatban, hanem az országgyűlésben is működik, újra megerősítést nyert - vélte Gréczy Zsolt. Fenyegetett helyzetben- A hétvégén nemcsak engem, de családomat is súlyosan, életveszélyesen megfenyegetett a helyi cigánymaffia kábítószeres tagja, ami miatt a rendőrségi feljelentést megtettem - reagált Apáti István országgyűlési képviselő. - A feleségemet és féléves gyermekemet is életveszélybe sodorta - tette hozzá -, a mai napon is a támadásokat megelőző intézkedésekkel foglalkoztam.- Szánalmasnak tartom azokat a politikusokat, akik ebből politikai hasznot kívánnak húzni. Nagyon sajnálom, hogy a mai fontos szavazáson emiatt nem tudtam részt venni. A frakcióm részéről várható szankciót természetesen vállalom, de számomra a családom élete mindennél fontosabb - zárta le a maga részéről a vitát Apáti István. KM Devizaárfolyam (2015.03:03.) PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 304,61 + 1,13 USA dollár 272,63 +2,05 Svájci frank 283,84 +0,95 Angol font 419,01 + 1,86 Román lej 68,41 +0,10 Ukrán hrivnya 10,91 +0,70 Horvát kuna 39,74 +0,22 Lengyel zloty 73,30 +0,28 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB