Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-25 / 71. szám

2015. MÁRCIUS 25., SZERDA KELET Def ektgyanús Volán-fúziók Minimálbérért nem lehet negyvenmilliós buszt vezetni A Volán-társaságok regionális átszervezése a buszvezetők bérét is érintette. A baj csak az, hogy fájdalmasan. nyíregyháza. Ez év januárjá­nak idusán befejeződött a Vo­lán-társaságok integrációja, melynek egyik állomásaként a Borsod, a Hajdú és a Sza­bolcs Volán Zrt. is fuzionált. Az új régiós központként megalakuló Észak-magyar­országi Közlekedési Központ Zrt. - mint a megszűnő vál­lalatok jogutódja - a három megye dolgozóinak a munka­adójává lépett elő. Az átlagtól is elmaradva Az első döbbenet a februári fizetésosztáskor érte az em­bereket, amikor átnézve a bérjegyzéket, a legtöbbjük azt tapasztalta, hogy az eddi­giekhez képest 20-30 ezer fo­rinttal is kevesebbet vihetnek haza. Ismerve a buszvezetők amúgy sem túl rózsás jöve­delmi helyzetét, joggal érez­hették magukat „poétikus” hangulatban: „...kuncog a krajcár, ezért dolgoztál, nem épp semmiért.”- A hír sajnos igaz - kezdte mondandóját Varga Tibor, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöke.- Mivel az ágazat bérszín­vonala a nemzetgazdasági át­lagtól is jelentősen elmarad, teljes mértékben egyetértünk az elégedetlenkedőkkel. Az új bérezés bevezetésével fel­merült hibák bizony az egész Volán-szakmában eltéréseket okoztak- Állítólag a különféle pótlékokat is alapbéresítet- ték, egyszerűen nem értjük, miért kaptak mégis keveseb­bet a dolgozók. Reméljük, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, de ha májusig nem történik korrekció, akkor keresünk valamilyen megol­dást a tiltakozásra.- Sajnos, a szakszerve­zeteknek az utóbbi időben meglehetősen lecsökkent a mozgásterük, de sztrájkra is hajlandóak vagyunk, ha a dolgozók felhatalmaznak bennünket, s felsorakoznak mögöttünk - közölte Varga Tibor. Dobi István, a Szolida­ritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke egy ki­csit már keményebben fogal­maz. Egy független szakszer­vezet vezetőjeként például a szabolcsi szövetség problé­májára is más szemmel néz. Nyitva maradt kérdések- Pár éve készült egy tanul­mány, ami már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a társa­ságok közötti eltérő bérrend­szer az átalakítás leggyengébb láncszeme lesz. Most régiós bérszínvonalról beszélnek, de nem tudjuk, hogy az mennyi. Mivel sejtjük, hogy a több­letköltség finanszírozásához sem a felügyeleti minisztéri­um, sem a munkáltató nem járult hozzá, összeadhatták a megyei cégek bértömegét, s önerő hiányában ebből pró­bálják a felzárkóztatást meg­oldani. Csakhogy ha valahová tesznek, az máshol hiányozni fog. Ugyanakkor ennek a lo­gikának is ellentmond, hogy azok is panaszkodnak, akik a legkevesebbet keresték a ré­gióban. Mindez inkább tűnik újraelosztásnak, mint felzár­kóztatásnak.- Az illetékesek olyan be­avatkozásokra hivatkoznak, amiket a rendszer nem igazol vissza. Az Észak-magyaror­szági Közlekedési Központ Zrt. HR-igazgatója közel 30 milliós februári többlet bértö­meg-felhasználásról beszélt, de azt már nem tudta meg­mondani, hogyan jöhetett ez ki. Talán azzal számolt, amit nem fizettek ki januárban? A kérdéseinkre persze alig ka­v FOTÓ: SIPEKI PÉTER punk választ, csakhogy ebbe nem nyugodhatunk bele. Konzultálni, tárgyalni, egyez­tetni fogunk, s a nyilvánosság­hoz fordulunk, ha másképp nem megy. A mi északnyugati régiónkban folyamatosan üt­jük a vasat. Elmondtuk, hogy ha nem készítenek egy ütem­tervet a törvénytelenségek felszámolására, bíróság előtt megtámadjuk a kollektív szer­ződés törvénysértő szakaszait - mondta el a szakszervezeti vezető. Lavinaomlás előtt? Mintha időzített bomba ketyegne a közösségi közleke­dés kerekei között, mondják a szakemberek. Ha hónapokon belül nem rendeződik ez az áldatlan helyzet, megindul­hat a lavina. Megtörténhet, hogy a képzett, gyakorlott munkaerő egyik része elván­dorol, a maradék pedig örö­kös feszültségben kell, hogy végezze ezt a felelősségteljes munkát. S bármelyik is követ­kezzen be, mi, utasok nyilván egyikkel sem járhatunk jól. MATYASOVSZKI JÓZSEF iozsef.matyasovszki@kelet.hu Mindez in­kább tűnik új­raelosztásnak, mint felzárkóztatásnak. DOBI ISTVÁN „A változások következtében nem érheti hátrány a munkavállalókat” Megkerestük az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. illetékeseit is, s eléjük tártuk a buszvezetők panaszait. Az alábbiakban részleteket köziünk a társaság bérfeszültségek kezelésével kapcsolatos Írásbeli válaszából. A februári béreket és a bérkompenzációt március 10-én utaltuk át a munkavállalók részére. A 2014 februárjában az autóbusz-ve­zetők részére kifizetett bruttó bérekhez képest a 2015-ös februári bér mintegy 28,8 millió forint többletet mutat, ami közel 10 százalékkal több bértömeg-felhasználást jelent. A tervek szerint márciusra vonatkozóan még kompenzációs pótlékkal fogjuk korrigálni a bérrendszerekből fakadó eltérés negatív hatását. Akiket az új rendszer pozitívan érint, azok jövedelmét természetesen nem csökkentjük. Áprilisban az érdekképvise­letekkel egyeztetjük az autóbusz-vezetők kompenzációs összegének alapbéresítését, és végrehajtjuk az alapbérek emelését. Az autóbusz-vezetői állomány esetében a foglalkoztatási szabályok változtatásá­nak célja hosszú távon a munkavállalók munkaidejének hatékonyabb kihasználása, amely ugyanakkor rövid távon nem okozhat elbocsátásokat, és erre 2016. december 31- éig - a helyközi közszolgáltatási szerződések lejártáig - a kollektív szerződésbe foglaltan garanciát is vállaltunk. Nézőpont Nyéki Zsolt Világvége napok Az élet minden nap hozhat amolyan mini krízishelyze­tet - legalábbis olyat, amelyet tragédiaként élhet meg és kezelhet az átlagpolgár, ha hagyja magát elragadtatni. Az autós társadalom különösen jó közeg a jelenség megfigye­léséhez. Ha nem működik a rendőrlámpa a megyeszékhely egyik forgalmas kereszteződésében, pillanatok alatt elural­kodik a káosz, mert az elsőbbséget élvező nem gyakorol gesztust, nem enged be senkit, az alárendelt útról érkező pedig nem tartja be a szabályt, és kihajt. A dugóban aztán vesztes lesz mindkettő, és a közlekedés összes többi résztvevője, holott a váltakozó, kissé lassú, de folyamatos haladás csak egy intésen múlna. A tegnap reggeli csúcsforgalomban is hiába kérte ezt egy hallgató a rádiónak telefonálva, a türelem, a megértés és az alkalmazkodás váratlan hely­zetekhez még kevesek eré­nye. Sőt, nagyon úgy tűnik: szeretünk „helyzeteket” te­remteni. Az a szülő például, aki képtelen időben elindulni és száz méterre megállni az általános iskolától, inkább vonszolja, cibálja négy sávon keresztül is gyermekét, hogy a becsöngetésre kapun belül legyen. Közben a túlélési lecke aznapi feladatát is kipipál- tatja csemetéjével. Tragik(omik)us reakciókat produkált az elmúlt szombat is: az új rend szerint első alkalommal voltak zárva vasárnap a nagyobb üzletek, bevásárlóköz­pontok, s a megugró forgalom miatt tovább kellett keresni parkolóhelyeket. Na már annak, aki általában úgy érzi, ha nem tud a bolt bejárata előtt megállni, akkor vége a világ­nak, akkor szidnia kell égieket, s földieket egyaránt. Elfelejtettünk száz métert megtenni a boltig, iskolá­ig, munkahelyig... Micsoda problémák... Közben pedig zsúfolásig telnek nagy termek olyan előadóknál, akik arról beszélnek, hogyan tudnánk megváltoztatni, jobbá tenni áz életünket kicsi Szemléletváltással. Bagdy, Réz, Müller, Vujity - valóban egyszerű példákkal nyitják fel a szemün­ket, milyen fölöslegesen és könnyen hagyjuk magunkon eluralkodni a gondot, s bánatot. S miért végzett hazánk a 120 országban végzett optimizmus-pesszimizmus, vagyis az elégedettséget, boldogságot feltérképező vizsgálat alap­ján a 117- helyen. Persze, nem lenne helyénvaló Voltaire hőse, Pangloss mester leibnizi optimizmusát vallani („minden a legesleg- jobban van ezen a világon”), de olyan simán és észrevét­lenül csúszunk bele fölösleges vitába, konfliktusba, rossz kedvbe, hogy az már tényleg vészes. Nem lenne így, ha újra megtanulnánk megtenni legalább száz métert... A türelem, a meg­értés és az alkal­mazkodás váratlan helyzetekhez ma még csupán keve­sek erénye. zsolt.nyeki@kelet.hu Megkérdeztük Melyek a jól jövedelmező szakmák? KOMOR BETTINA: Az SZABÓ ADRIENN Szá- PELBÁRT JÓZSEFNÉ: irodai asszisztensek momra a dajka lenne A mérnök szakma a keresete megfelelő. az ideális foglalkozás, legkifizetődőbb. SURÁNYIÁDÁM: A KATÓGÁBOI Érdemes JÁNVÁRI TAMÁS: Ma­szakmunkások külföl- informatikai hivatást napság nehéz bárhol döntőbb bért kapnak, választani. megállni a helyünket. Farmok a végső döntést még nem hozták meg- Irodai asszisztensnek tanu­lok, mert úgy gondolom, ez a legjövedelmezőbb foglalko­zás. Egész nap ügyeket intéz­nek, és a keresetük is megfe­lelő - felelte kérdésünkre a nyíregyházi Komor Bettina. - Az óvodai dajkákat emelném ki, igaz, nem keresnek olyan sokat, de gyerekekkel foglal­koznak, ezért számomra is ez lenne az ideális hivatás - árul­ta el Szabó Adrienn. - A csa­ládunkban van mérnök, így tapasztalatból mondhatom, hogy igen keresett szakma, és a fizetés is kifogástalan - adta tudtunkra Pelbárt József­né. - A szakmunkás végzett­ségűek itthon nem keresnek túl sokat, azonban külföldön kedvezőbb fizetést kapnak a munkájukért cserébe - vá­laszolta a Dombrádon élő Surányi Ádám. - Érdemes nap­jainkban az informatikával kapcsolatos pályát választani, mert keresettek és jövedelme- zőek is - vélekedett a buji Kató Gábor. - Nem egyszerű kérdés, hiszen a mai világban nehéz olyan állást választani, amely anyagilag és munka szem­pontjából is alkalmas - nyi­latkozta a dögéi Jánvári Tamás. KM-KZS.GD Nyírbátor. Az olasz érdekelt­ségű Farmol Hungary Kft. még 2011 áprilisában, csak­nem egymilliárd forintos be­ruházással építette meg az aeroszolpalack-gyártó és -töl­tő üzemét a nyírbátori ipari parkban, mely a hírek szerint tovább bővülhet. Máté Antal, a település polgármestere a közösségi oldalán számolt be a várható fejlesztésről, mellé­kelve jó néhány fényképet a látványtervekből. Lapunk úgy tudja: a Far­mol Kft. már érvényes építé­si engedélyt is kapott a helyi önkormányzattól, amelyet öt évig érvényesíthet, ám a tulajdonosi jogokat birtokló ura. Időközi választáson a pol­gármester személyéről dönte­nek Ura lakói március 29-én 6 és 19 óra között. A polgármes­ternek október 12-én megvá­lasztott Mosolygó Miklós ja­nuár 1-jén váratlanul elhunyt, utódjáról dönt a lakosság. Mint dr. Tóth Gábor jegyző elmondta, az 548 szavazópol­olasz család a végső döntést még nem hozta meg, erre március 30-áig várni kell. A Kelet-Magyarország informá­ciói szerint ez azonban már csak formalitás, és várhatóan semmi sem akadályozza meg az aeroszolpalack-gyártó és -töltő üzem bővítését, km-tg gár voksát hat polgármester-je­lölt várja, akik a szavazólapon a sorsolás révén a következő sorrendben szerepelnek: Pás- ku Károly (Munkáspárt), Orosz Pál (független), Katona János (független), Karácsony Sándor Zoltán (független), Zolcsák Mi­hály (független), Csáky József (független). km Esetek, lefoglalások A NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság 12. heti lefog­lalást adatairól Dávid Zoltán százados, rendészeti osztályvezető tájékoztatta lapunkat. Jogsértések száma: 91 eset. ___________ Lefoglalt cigaretta mennyisége: 11961 doboz, értéke: 9 378 978 forint. Lefoglalt vágott dohány mennyisége: 52 kilogramm, értéke: 1235 641 forint. Lefoglalt leveles dohány mennyisége: 254 kilogramm, értéke: 253 600 forint. _____ Lefoglalt ásványolajtermék: 95 000 liter, értéke: 34 675 000 forint. ___________ [efoglalt szeszes ital: 1148 liter, értéke: 3 749 539 forint. Kelet kvíz 1085-ben Szent László király e két település között győzte le a kunokat és besenyő­ket. a) Bököny-Geszteréd b) Nagykálló-Bir c) Rakamaz-Timár d) Sényő-Székely A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ■ Ismét a bazilikában látható Több mint kéthetes országjáró utazás után - még az öröm­hírvétel ünnepnapja előtt - hazatért Máriapócsra a könnye- zéséről híres kegykép. fotó: pusztai Sándor Urán polgármestert választanak vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents