Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-18 / 65. szám

2015. MÁRCIUS 18., SZERDA KELJEI A nagy durranás: Kiss Pál ralikrosszozik! Kiss Pál Tamást az első hazai versenyen a RabócsiRingen láthatja majd a közönség fotó: janics Attila A remek formaautós karrier után ebben a szakágban hosszabb távon a világbajnoki szereplést célozta meg. RALIKROSSZ. Sztárpilótával bővült a hamarosan rajtoló honi ralikrosszbajnokság me­zőnye, hiszen a miskolci Kiss Pál Tamás, az utóbbi évek meghatározó magyar forma­autós tehetsége szakágat vált, és ralikrosszban folytatja. A 23 esztendős pilóta tizenöt esztendeje gokartban kezdte pályafutását, majd 2008-ban debütált a nemzetközi forma­autózás világában. Irreális követelmények Az évek során folyamatosan haladt előre az általa válasz­tott úton, miközben olyan rangos szériákban ért el egye­dülálló sikereket, mint a Brit Formula Renault 2.0, a GP3, vagy éppen az Auto GP. Aztán hét sikeres esztendő után a váltás mellett döntött, mert a Forma-l előszobáját jelentő formaautózás átala­kuló gazdasági háttere irreális követelményeket támaszt a versenyzők felé. Ez persze nem érte teljes meglepetésként a magyar ki­válóságot, aki számára évről évre egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem elég, ha- az edzéseken és a versenyeken nyújtja a maximumot. Tavaly aztán meghozta a döntést, és az év végén fájó szívvel el­köszönt a formaautózástól. Utolsó Auto GP-s szezonjá­ban, búcsúzóul nyert három futamot, szerzett további hat dobogós helyezést, az egyéni értékelést pedig a második helyen zárta. A szezon befejeztével több sorozatból kapott megkere­séseket, végül hosszas mérle­gelést követően úgy döntött, hogy egy éles váltással afelé a ralikrossz felé veszi az irányt, amely számára egy szinte tel­jesen új közeget jelent. A hétvégén már rajt Ebből a technikai sportágak hazai kedvelői csak profitál­hatnak, hiszen a korábban megszokottnál jóval többször láthatják majd hazai környe­zetben, a máriapócsi és a nyirádi pályán versenyezni Tamást, aki hosszútávon sze­retné magát nemzetközi szin­ten is megmérettetni. Az első versenyre szeren­csére nem is kell olyan sokat várni, hiszen az bajnokság már ezen a hétvégén, a Szlo- vákiaringen elrajtol. Két hét­tel később, április első hétvé­géjén, a Rabócsiringen pedig a hazai bemutatkozásra is sor kerül.- Örülök, hogy végre hi­vatalosan is bejelenthetem, hogy a ralikrosszal egy új feje­zet nyílik a pályafutásomban- kezdte a közvélemény tájé­koztatását Kiss Pál Tamás.- A lehetőségeket mérle­gelve végül azért döntöttünk emellett a szakág mellett, mert ebben látjuk leginkább a számunkra ideális jövőképet, a reális és elérhető célokat. Több mint félezer lóerős- Természetesen az sem volt utolsó szempont, hogy a ralikrossz népszerűsége vi­lágszerte folyamatosan nö­vekszik, ami rengeteg lehető­séget rejt magában.- Nyilván hiányozni fog • Hiányérze­tem nincs, mindent megtettem a formaautózásban. KISS PÁL TAMÁS azért a formaautózás, de az új versenygépem is több mint 550 lóerős lesz, és 1,9 másod­perc alatt gyorsul százra.- Hiányérzetem nincs, mert úgy érzem, mindent megtet­tem, és eljutottam addig a formaautózásban, ameddig a lehetőségeim engedtek - foly­tatta a miskolci pilóta.- Igyekeztem mindig a tu­dásom legjavát nyújtani, és méltó módon képviselni a magyar színeket a nemzet­közi versenyeken. Ezt terve­zem a jövőben is, csak immár egy másik területen. Tudom, hogy számtalan új kihívással kell szembenéznem, és sok új apró trükköt kell elsajátí­tanom. Most a tanulásé a főszerep- Éppen ezért eleinte a tanu­lásé lesz a főszerep, de idővel szeretnék majd beleszólni a győzelemért folyó csaták­ba is. Az egyre erősödő ha­zai bajnokság kiváló terepet kínál az első lépések megté­teléhez.- Az ob mellett pedig már az idén tervezem, hogy egy-két vb-futamon is rajthoz állok.- A nem túl távoli jövőben viszont szeretnék majd teljes szezont futni a világbajnoksá­gon - zárta nyilatkozatát Kiss Pál Tamás. kpt média • sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. Solberg, Villeneuve és Eksröm Az elmúlt években olyan nagy nevek is hasonlóképpen gondolkodtak, és a ralikrossz mellett tették le a voksukat, mint Petter Solberg, Jacques Villeneuve, vagy éppen Mattias Ekström. Közülük ketten is a pályaversenyzés világából érkeztek - Ekström jelenleg is aktív a DTM-ben - így különösen nagy érdeklődéssel várhatjuk, mit hoz a jövő Tamás számára. Az említett kiválóságokkal ellentétben a miskolci versenyző nem egyből a világbajnokságon kezdi majd el ralikrosszos karrierjét, hanem a hazai bajnokságban, egy 560 lóerős Skoda Fabiával a Speedbox ASE színeiben vág bele pályafutása új fejezetébe. Hiába ugyanis a hosszú évek tapasztalata, a számtalan versenykilométer, a ralikrossz azért sok új kihívás elé állítja majd a magyar autósport egyetlen monacói dobogósát. Tizenöt éve lehetnének hivatásos bábszínház!? A Burattinó Bábszínház 2000-es megalakulásakor is profi volt, Bu­dapestről sokan jártak le szakmai műhelyükbe.- Hányattatott sors, nemkívánatos­sá nyilvánítás, életben maradás, létjo­gosultságért való küzdelem jellemzi a magyar bábszínháztörténetet, már ami a hivatásos és műkedvelő bábjátékos műhelyek történelmét illeti 1949-es államosítási fordulattal. Azért fontos ezt előrebocsátani, mert a sokáig mo­nopolhelyzetű Állami Bábszínházzal egy időben már alakult egy nyíregyhá­zi, nem hivatalos bábszínház is, a Me­sekert. Tagjaiból alakult a Burattinó Bábszínház, mely 15 éves jubileumát ünnepli. Azóta is azért küzd, hogy előadásait ne csak ígéretekkel, hanem végre állandó helyszínnel, technikai háttériéi és a társulat munkájának díját is magában foglaló önálló költ­ségvetéssel támogassák. Kérésük nem alaptalan.- Amikor a Mesekert műhelye beindult, mindenki úgy látta, profi rendezők, írók, játékosok és előadá­sok tekintetében a nyíregyházi lesz a következő hivatásos társulat Magyar- országon.- Valahogy mégis úgy alakult, hogy miközben már minden megyei jogú városban működik állami fenntartású bábszínház, Nyíregyháza az utolsó, ahol nincs ilyen. Sokszor beszéltünk Sokféle vezetővel, elhittük az ígéretet, vártunk és vártunk. Bárcsak eljöttek volna azok az emberek az előadása­inkra, a gyerekek reakciói, a mesék tanulsága, a bábjáték tiszta szándé­kú, őszinte és világos, érthető világa Felhívás! A Burattinó Bábszínház ez­úton értesíti leendő és meglé­vő közönségét, hogy a Korzó Bevásárlóközpont vasárnapi előadásai kormányrendelet alapján megszűnnek. Új hely­szín keresése folyamatban. magáért beszél. Mindig - így szo­morodott a kidobott és megmentett kultúrszéken a minap Kerekes János, a Burattinó Bábszínház egyik alapító­ja - a másik Bóta Gyula. Szeme mégis csillan, tartása így is egyenesedik, ha bábjáték pedagógiáról, a túl nagy fejű bábokról, a visszajátszott nyúlról és medvéről, Jancsiról, Juliskáról, vagy a magyar népmesét sajátos ámyjáték- kal visszaidéző előadás díszletéről, s a 2015-ös bérletes Kincskereső Manó­ról kell mesélni.- Tény, hogy a szomszédos orszá­gokhoz képest a magyar bábművészet elfogadottsága alacsony. De tény az is, hogy ma már minden megyei jogú város fenntart egy Bóbitát (Pécs), Vojtinát (Debrecen), Napsugarat (Bé­késcsaba), vagy Vaskakast (Győr), és így tovább. Ezek létrejöttének felté­tele az erős amatőr kezdeményezés volt, mi ebben, és szakmaiságban is a legerősebbek voltunk. Mára három szponzomnk maradt. A Korzó, a Mező utcai festékbolt, és egy Kiss Ernő ut­cai kárpitosbolt. Máshonnan azért is rimánkodnunk, Szemünk kell, amit egyébként kidobnának. Mottó: „Akit az Istenek igazán sze­retnek, örökre megtartják gyereknek." Míg a társulatban társadalmi mun­kában szorgoskodó négy-öt ember között hallgatom a nehézségeket, zöld manófill varródik egy kackiás kucsmá­ra. Viselője, Buda Mónika felpróbálja, hangja azonnal manóssá változik, be­letörődő mosollyal veszi le és vamja tovább a manójelmezt. Mondja, hogy amikor előadás után a karján lévő bá­bokat és őt magát is boldogan öleli a gyermeksereg, az mindennel felér.- Ha mennünk kell a vasárnapi nyitva tartás kormányrendeleti be­szüntetése miatt, akkor minden itt marad. Nem tudjuk hova vinni, annyi minden gyűlt össze az évek alatt. Har­minc előadás díszlete, szereplői, amit mind magunk készítettünk, s melyek­kel 25 darab erejéig ma is játszunk évi 230 előadáson. A Burattinó Bábszínházban csak a gyerekek, s azok hisznek, akik ott voltak, járnak, s ott lesznek. A játék, a stáb elkötelezettsége nem nagyon hagy más lehetőséget. Ha kell, egy bemutatóért két hónapig varrnak, kárpitoznak, festenek, kezükkel, lá­bukkal 10-féle mozdulatot tanulnak a paraván mögött, hogy a mese a ha­tását elérje. Csak egy-két férfi tagot hiányolnak, mert fura, hogy lányok játsszák a fiúkat. Amit nem tudnak megcsinálni, el­teszik, lefénymásolják, szövegköny­veket gyártanak. Valójában sikeresek. Mert hisznek. A mesében, a kül­detésben, a következő bemutatóban — Korzó, március 28., 16 óra, Jancsi és Juliska - a közönség reakcióiban, még egy egész napos álombuliban is, amit a 15 éves évfordulóra képzeltek el maguknak, ha lenne támogató. Tán még a mesében is, hogy min­denjóra fordul - így lesznek, lehetn(é) ek (már) hivatalos bábszínház... Látogasson el március 16. és 21. között az akcióban résztvevő márkakereskedések egyikébe, ismerje meg az új Focust és regisztráljon, hogy megnyerhesse! Az aktív parkolást segítő rendszer kipróbálásával egy jó ügyet is támogat! Feltételek és részletek: www.parkoloproba.hu *Az autó illusztráció. Vegyes üzemanyag fogyasztás 3,8-6,3 l/100km és vegyes C02 kibocsátás 88-146 g/km. Go Further HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents