Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-13 / 61. szám
2015. MÁRCIUS 13., PÉNTEK RELIT Labdarúgás: Szf-Zo Sport megyei I. osztály Nem bontottak pezsgőt a csapatok... Csonka forduló lesz: három, eredetileg vasárnapra kiírt bajnoki mérkőzés elmarad. labdarúgás. Egy szóval sem állíthatja senki, hogy rémunalmas lett volna a megyei első osztályú bajnokság tavaszi nyitánya. Elég csak a talán legnagyobb durranásra utalni: a tizenhat meccsen „lenullázott” Nagykálló a második helyen táborozó Nyírmada vendégeként szerzett pontot. Nem semmi! Persze, a folytatás sem ígérkezik langyosnak. Visszavárják a hadvezért Kardinális kérdés például Mir- gai László állapota. A Tisza- vasvári edzőt csaknem szó szerint leterítette a kínzó derékfájdalom, emígyen kénytelen-kelletlen legfeljebb telefonon értesült az Ibrány elleni meccs fejleményeiről - a vereségről. Nos, a hét elején még mindig a „beugró” csatár, Fazekas Viktor tartotta a tréninget, egyelőre csak remélik az érintettek, hogy a szakember vezeti csatába fiait Baktaló- rántházán. Márpedig ez rangadó, amelyen iparkodniuk kell a feleknek, hogy tartsák az éllovas Tuzsér tempóját. Alaposan borult a program A Tisza-partiak ugyanis be- kezdtek; az egyik legfőbb rivális, a Kemecse katlanjában aratott több mint bravúros siker lendületét meglovagolhatják a roppant szívós, és mint ősszel bebizonyosodott, eredményes futballra képes Nagyhalásszal szembeni ösz- szecsapáson. ...és akkor a „neccesebb” rész. Finoman szólva sem bontottak pezsgőt az érintettek csütörtök délelőtt, amikor kiderült: a központi előírás értelmében március 15-én, a nemzeti ünnepre való tekintettel nem rendezhetnek bajnoki mérkőzést. Ennek következtében alapjaiban borult a vasárnapi program. Az erre a dátumra rendelt négy találkozó közül három, a Szatmár Unió FC-Cellspan-Balkány, a Szakoly-Kemecse, illetve az Ibrány-Mándok kilencven perc elmarad - későbbi, egyelőre nem ismert időpontban játsszák le. A felek rugalmasságának, a gyors intézkedésnek köszönhetően a Dombrád-Nyírgyulaj meccset előrehozták szombatra. Felzárkózási hadművelet Ezáltal, a Tiszakanyár ellen elszúrt dupla szorzójú fellépés után, a házigazda ismét nekirugaszkodik a feladatnak, hogy megindítsa a felzárkózási hadműveletet. Ezzel együtt „meredeknek” tűnik a mutatvány, mert - ahogy Borza László megpendítette - a Nyírgyulaj három gólt vágott a Baktalórántházának, ami jelzésértékű. Erre csak acélos csapat képes. KONCZ TIBOR tibor.koncz§kelet.hu Lakatos Tamás (középen) a tavaszi nyitányon győzelemmel ünnepelhette névnapját - Danes Béla és a tuzsériak legnagyobb megelégedésre fotó: pusztai Sándor 18. forduló (kezdés: 14, ifi: 12): szakvezetői várakozások Szombat Nagykálló (16.)-T)szakanyár (11.) Budaházi László, nagykállói edző: - Akárcsak nálunk, Tiszakanyáron is jelentős változások történtek a télen. Ellenfelünk idegenbeli győzelemmel, vagyis nagyon jól rajtolt, ez önmagáért beszél. Továbbra is szerénynek kell maradnunk, csendben tenni a dolgunkat. __________ Koskovits György, tiszakanyári edző: - A hétvégi mérkőzés is igen „húzósnak" ígérkezik. Nem szabad félvállról venni a hazai csapatot, amely bizonyította a Nyírmada elleni nyitányon, most már képes meglepetésre. Tiszalfik (9.)-Nyírmada (2.) 0Í00000H Kovács János, tiszalöki edző: - Maradt bennem egy kis hiányérzet a múlt héten látottak miatt. Egy-két egyéni hiba, néhol kapkodó játék, de ez mind korrigálható. Ezt javítjuk, és minden rendben lesz. Idei első hazai meccsünkön bizonyíthatjuk szurkolóinknak, hogy ismét tavasz van._____________________________ Szőke István, nyfrmadai edző: - Még egyszer nem szabad megismételni az elmúlt héten mutatott játékot, ennél sokkal többet kell nyújtani akarásban, hozzáállásban és a helyzetkihasználást tekintve. Tuzsér (l.)-Nagyhalász (4.) Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - A hétvégén tiszta fejre, gyors, pontos, céltudatos játékra lesz szükség annak érdekében, hogy a három pontot itthon tudjuk tartani. Annál is inkább, mert nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Kiss Gábor, nagyhalászi edző: - Soha sem hálás feladat a listavezető' otthonában fellépni, de ez egy újabb szép feladat, amit meg kell oldanunk. Az elmúlt meccsen abszolút a mi hibáinkból történt kiállítások miatt keretünk megcsappant, de nem az áldozati bárány szerepét kívánjuk eljátszani a hétvégén. Közös állásponton vagyunk a fiúkkal azzal kapcsolatban, hogy „vállalható vereség" számunkra nem létezik, mert ha úgy indulunk neki, hogy minél kevesebbel megússzuk, akkor felesleges elutaznunk Tuzsérra. Baktalórántháza (6.)-Tiszavasvárl (3.) Illés László, baktalórántházi játékos-edző: - Nyírgyulaj- ban a kapuk előtti gyámoltalan, határozatlan játékunk következtében szenvedtünk vereséget. Ha az akkor mutatott teljesítményt - a felsorolt hiányosságokat kijavítva - tudjuk hozni, három ponttal fogunk gazdagodni ezen a rangadón. Mirgai László, tiszavasvári edző: - Sajnálom, hogy nem tudtam jelen lenni az Ibrány elleni mérkőzésen. Felvételről többször megnéztem a történteket, azt kell mondjam, szétesően, sok hibával játszottunk. Abban biztos vagyok, a Baktával szemben egy teljesen más mentalitású csapat fog pályára lépni, és azzal is tisztában vagyok, irtózatosan nehéz meccs vár ránk. Nagyon remélem, immár velem a kispadon... __________________________________ Vasárnap Dombrád (15.)—Nyírgyulaj (10.) Borza László, dombrádi edző: - Még egyszer ilyen kislány módra nem futballozhatunk, mint a Kanyár ellen. Ezúttal kedvező eredményt szeretnénk elérni, ami nem lesz egyszerű, mert az a csapat, amely a Baktának három gólt tud rúgni, nem lehet gyenge._________________________ Lukács Tibor, ny írgyulaji edző: - Az őszi mérkőzésen nem sikerült feltörni a fegyelmezetten, hatékonyan védekező Dombrád védelmét. Most is hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok, de bízom abban, hogy jó eredményt fogunk etémL______________ ________________m ■ »A Szakoly-Kemecse, a Szatmár Unió FC-Cellspan-Balkány és az Ibrány-Mándok mérkőzés elmarad. Gégényi diák állhatott a dobogó tetején Kiss Virág aranyának Oroszi István edző (balra) és Dorka Zoltán testnevelő is nagyon örült fotó: tudósítónktól Ez aztán a nagy dobás: Kiss Virág alakítása országos bajnoki címet ért. atlétika. Az újoncok és a serdülők voltak a soron, ezekben a korosztályokban is megrendezték a téli országos dobóbajnokságot, amelyen a nyíregyházi Sportcentrumot ezúttal lányok képviselték. A legnagyobb sikert Kiss Virág érte el, a gégényi diák az újoncok között országos bajnoki címet szerzett diszkoszvetésben. Sikeréért sokat tett edzője, Oroszi István és testnevelője, Dorka Zoltán is. Ebben a versenyszámban öten képviselték az NYVSC színeit, és kevés híján ketten is a dobogóra állhatták, hiszen Bákány Zsanett végül a negyedik helyen végzett. km-bt Újonc és serdülő téli doböbajnokság, Budapest A Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek eredményei Újonc lányok Diszkoszvetés: 1. Kiss Virág 28.32,4. Bákány Zsanett 25.42.8. Palcsák Brigitta 22.66,11. Seres Vivien 18.28,12. Dócs Brigitta 17.46. ___________________ Gerelyhajítás: 6. Kiss Virág 24.99,7. Dócs Brigitta 23.09. Serdülő lányok Diszkoszvetés: 6. Pihnasov Mirjam 26.60,8. Tankó Dorina 24.36,10. Antal Enikő 22.15. A mátészalkaiak nem találtak legyőzőre LABDARÚGÁS. Hat csapat rész- négy mérkőzést megnyerő, a vételével rendeztek női te- házigazdákkal döntetlent ját- remlabdarúgó-tornát Leve- szó Mátészalkai MTK A csapaleken. A végső győzelmet a ta szerezte meg. km A Mátészalkai MTK A csapata veretlenül nyerte a tornát fotó: tudósítónktól Labdarúgás: Megyei II. osztály, 18. forduló (szombat, kezdés: 14, ifi: 12} Rakamaz Takarék-csoport Tippel: Riczu Róbert, a Rakamaz játékos-edzője ______ Nyirpazony (8.)-Ú|fehért6 (5.): - Döntetlengyanús. Levelek (7.)-Nyfrvasvári (12.): - A Leveleket jobb csapatnak tartom, különösen úgy, hogy otthon játszik. Ófehértó (13.)-Vasmegyer (15.): - A kiesés ellen küzdő csapatok találkozóján győzhetnek a hazaiak. ________ A Gávavencsellő-GFSE Oros, Kótaj-Napkor, Apagy-Éncs- encs, Rakamaz-Sényő-Carnifex és a Terem-Nyíribrony mérkőzés elmarad. 0000000001% Tippel: Karasz Attila, a Záhony játékos-edzője Vaja (7. j-Nyírkarász (4.): - Két olyan csapat találkozik, amelyek alaposan ismerik egymást, így bármi megtörténhet. A vendégeket esélyesebbnek gondolom. ______ Ajak (B.)-Újdombrád (14.): - Az Újdombrád nehéz helyzetben van, minden pontra égető szüksége lenne, de nem hiszem, hogy most gyarapítják ezek számát. ____________________ Gyulaháza (5.)—Őr (16.): - Á hazai csapat nagyon meghatározó ebben az osztályban, és a télen még tovább erősödött, így a szimpatikus vendégeknek nem sok esélyt adok. Tlszamentl SE (15.)-Pap (10.): - Óriási bravúrt ért el a hazai csapat az elmúlt héten, nagy kérdés, hogyan tudják majd ezt kezelni. Pátroha (12.)-Vásárosnamény (1.): - Tapasztaltam a Pátroha küzdeni akarását Fényeslitkén, így elmondhatom, nem lesz egyszerű dolga a listavezetőnek, de nem most fog botlani. ________________________________ Demecser (9.)-Nagydobos (11.): - Az átalakult Deme- csert tartom a meccs esélyesének, a Dobos viszont még nem játszott döntetlent... _____________________ A Záhony-Mátészalkai MTK és a Kék-Fényeslitke találkozó Tippel: ifi. Juhász Ernő, a Tiszakóród edzője __________ Nyírmeggyes (7. j-Tarpa (11.): - A Tarpa jól erősített, akár idegenben is nyerhet.________________________ Nagyecsed (l.)-Kölcse (15.): - Nyer az Ecsed. ______ Szatmárcseke (14.)-Csenger (2.): - Nagyon szurkolok a Csekének, de hogy ez mire lesz elég... ______________ Tisztaberek (6.)-Tyukod (10.): - Remélem, nem csupán az első meccsen mutatta meg a Berek, mennyire jó csapat! Túrricse (8.)—Mérk-Vállaj (4.): - Iksz. Ennyi. Beregdaróc (16.)-Vámosoroszi (5.): - Érdekes egy meccs lesz. Képtelen lennék megjósolni, mire megy egymással a két csapat. ________________________ Tiszakóród (12.)-Nyírcsaholy (3.):- Szeretnénk győzelemmel bemutatkozni otthon, de tudjuk, hogy a Nyírcsaholyt felülmúlni nem egyszerű feladat. __________ A Tunyogmatolcs-Milota mérkőzés elmarad. A meglepetés ereje: erre nem számítottak LABDARÚGÁS. Mint fentebb, a megyei első osztály soros fordulójának beharangozójában utaltunk rá, a központi előírás értelmében a március 15-ei nemzeti ünnepen nem lehet bajnoki labdarúgó-mérkőzést rendezni. Márpedig az ominózus vasárnapra jutott volna a program java. Az erre az esetre érvényes utasítás szerint a találkozókat szombaton, netán későbbi időpontokban játszhatják. A bökkenő csak az, erről csupán csütörtök délelőtt próbálta értesíteni az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Igazgatóság a csapatokat... Az információ a meglepetés erejével hatott az eredeti verzióra, vagyis a hétvégi (jobbára vasárnapi...) fellépésre készülő egyesületekre. Kiváltképp a másod- osztályban szereplőket érintette felettébb váratlanul eme fejlemény. A következmény: a megyei másodosztály mindhárom csoportjában mérkőzések maradnak el - hol több, máshol kevesebb. Ráadásul jelen pillanatban még az sem jelenthető ki biztosan, pontosan miként alakul a forgatókönyv, így csupán tájékoztató jellegűnek tekinthető a közölt menetrend. Abba már belegondolni sem merünk, a megye hármas gárdák 'köreiben milyen reakciókat szült a módosítás... km-kt Erőemelés A Vésztőn rendezett fekvenyomó magyar bajnokságon a Bátor Fit Erőemelő Klub képviselője, ifj. Oszlánszky Sándor az ifjúságiak 74 kg-os súlycsoportjában 96 kg-os teljesítménnyel a harmadik helyen végzett. Totó A11. hét 2. forduló mérkőzései, a tlpposzlop ___________ 1. Bremen-Bayern München x 2 2. Hertha BSC-Schalke __ x 3. E. Frankfurt-Paderborn 1 4. Augsburg-Mainz__________1 5. Hoffenheim-Hamburg ____x 6. Dortmund-1. FC Köln _______] 7. Wolfsburg-Freiburg ________1 8. Mönchengladbach-Hannover 1 9. Palermo-Juventus ________x 10. Atalanta-Udlnese ______1 x 11. Verona-Napoli ________x 2 12. Internazionale-Cesena 1 13. Manchester Utd-Tottenham 1 x 14. Marseille-Lyon x