Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-11 / 59. szám
2015. MÁRCIUS 11., SZERDA KELET PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. Azonnali kérdést intézett a földművelésügyi miniszterhez a parlamentben Legény Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője. Azt szerette volna megtudni, számíthatnak-e támogatásra a dohánytermesztők (az uniós támogatás megszűnt - a szerk.), és ha igen, milyen összegben és mikor. - Ahhoz, hogy a gazdák hozzá tudjanak kezdeni a tavaszi munkákhoz, szükségük van a kiesett források pótlására - mondta keddi sajtótájékoztatóján a politikus, aki felszólította a kormányt, hogy a lehető legrövidebb időn belül döntsön a támogatásról, ellenkező esetben megyénkben 25-30 ezer ember munkája kerül veszélybe. Veres János, a párt megyei elnöke a brókerbotránnyal kapcsolatosan azt mondta, a Magyar Nemzeti Banknak az érintettek kárát teljes mértékben meg kellene térítenie; ha jut milliárdos ingatlanvásárlásokra, erre is kell, hogy jusson - fogalmazott, és hozzátette: a kormánynak sokkal megfontoltabban kellene fogalmaznia a pénzügyi piacokat érintően, mert a jelenlegi kommunikáció sokat árt a bankoknak, a tőzsdének. Körözték a Merci- alkatrészeket ZÁHONY. A záhonyi közúti határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre vasárnap egy ukrán honosságú mikrobusszal közlekedő 29 éves külföldi férfi. A határrendészek az ellenőrzés alatt a jármű rakterében Mercedes típusú gépkocsi- alkatrészeket találtak, melyekről megállapították, hogy azokat az olasz hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben körözik. A rendőrök a gépkocsialkatrészeket lefoglalták, és a mikrobusz ukrán állampolgárságú sofőrjét a Záhonyi Rendőrkapitányságra előállították. police.hu O http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Füvesítés az Állomás téren NYÍREGYHÁZA. FÜvesítési munkálatokkal folytatódott a nyíregyházi Állomás tér felújítása. A helyreállítás tavaly kezdődött, mely során a NyírW Nonprofit Kft. munkatársai új, 210 méter hosszú járdaszakaszt építettek, felújított játszóvárat helyeztek ki a gyermekek számára, és csaknem 3000 négyzetméteren termőtalajra cserélték a korábbi gyöngykavicsos felületet, az idén pedig közel l80 kg fűmag felhasználásával füvesítették a területet. Az elkövetkezendő időszakban az Állomás tér Arany János utca másik oldalán található, csaknem 1500 m2-es területét állítják helyre, km FOTÓK: ÉKN v Ifi JImÍIIÍÍ vW f )&*&. dl jü'r % > |Triá| Interjú: Vujity Tvrtkovai, aki elsősorban családapa és civil Az újságírás erőt adhat, példaképeket teremthet Új bölcsőde a kisvárdai apróságoknak Kétszázötven körbála lángolt Belegrádon nyíregyháza. Még kedden is az utómunkálatokat végezték a nyíregyházi hivatásos tűzoltók Belegrád mellett, ahol hétfőn este kétszázötven körSokan kíváncsiak a díszes szablyára NYÍREGYHÁZA. Az idén március 15-én is színes programokkal és egy időszaki kiállítással várja a Jósa András Múzeum a látogatókat. Idei szenzációként megtekinthető Klapka György honvédtábornok díszszablyája is. A komáromi hős ereklyéje egyedülálló a maga nemében, melynek pengéjén aranybe- rakásos törökös motívumok láthatók. A tűzoltók két gépjárműfecskendővel és egy vízszállítóval kezdték meg az oltást, ötven körbálát sikerült megmenteniük. Személyi sérülés nem törFOTÓ: A SZERZŐ A díszszablya mellett szemügyre lehet venni a komáromi csatában részt vevő szabolcsi honvédek zászlóját is, amely soha nem került az ellenség kezére. A komáromi vár átadását követően a 48. honvédzászlóalj parancsnoka, a gávai születésű Rakovszky Sámuel 1 ezredes a derekára csavarva csempészte ki a zászlót az erődítményből. HOLMÁR ZOLTÁN Hamarosan újra jön, imádja az itteni embereket, legendás barátságok kötik a megyénkhez. NYÍREGYHÁZA. Saját bevallása szerint élete az újságírás, 17 év, 2 hónapig készítette a TV2 Naplóját, melynek első és utolsó riportját is ő forgatta. Magas szakmai és állami kitüntetéseket kapott, zsúfolásig telnek a színháztermek akkor, amikor előadást tart. Mégis azt mondja: elsősorban családapa és civil. Március 18-án Nyíregyházára, a Váci Mihály Kulturális Központba látogat az előadásával, ennek apropóján beszélgettünk Vujity Tvrtkóval. Hallottam egy pletykát, mely szerint elvesztette a talán legrangosabb újságírói kitüntetését, a Pulitzer-emlékdíjat. VUJITY TVRTKO: Igaz, pár éve begurult a szekrény mögé, eszembe sem jutott, hogy ott j lehet. Szerencsére az egyik fiam nemrégiben megtalálta. Ennyire nem volt fontos önnek? VUJITY TVRTKO: Fontos, persze, hogy az, de közel sem a legfontosabb. Sosem a díjakért dolgoztam. Mindig is szerettem volna megmutatni, hogy mire képes az újságírás. Hajói bánunk vele, akkor felemelhet, kinyomozhat, erőt adhat, példaképeket teremthet. Miért lett vége a Naplónak? Hiszen közismerten Magyarország legnézettebb magazinműsora volt... vujity TVRTKO: No comment! Klapka aranyberakásos díszszablyája látható Névjegy Vujity Tvrtko Szü letett:1972. szeptember 24.. Pécs __________________ foglalkozásaiújságíró, riporter __________■ Pályafutása dióhéjban: Az 1991. április-május környékén tetőző jugoszláv konfliktus, a kezdődő polgárháború tolmácsként érte el. Éppen az MTV Híradó stábja mellett dolgozott, mikor a tankok blokádja alá került. Mivel a stáb többi tagja nem tudott bejutni a háborús övezetbe, ö pedig nem tudott kijutni, így tudósítani kezdett. Mindenki azt hitte, hogy ő igazi riporter. Később újságírást tanult az Egyesült Államokban, a Miami Egyetemen. 1997-ben az akkor induló TV2 első riportját már ő készítette el. 2014 novemberéig dolgozott a Naplónál. Tizennégy könyve jelent meg. ___________________ ElismerésebJoseph Pulitzer-emlékdíj, Hemingway-dlj, TV2-Nívódíj, Magyar Köztársaság Honvédelmi Érdemkereszt első tagozata, Pethő Tibor-emlékérem, Szegő Ta- más-d(j, Magyar Vöröskereszt Médianagydíja, Széchenyi Ödön-díj, Magyar Szóvivők Szövetségének Sajtónagydíja. Több filmje is fesztiváldíjas lett. ____________________ Felesége;Zsolnay Gyöngyi száztízszeres válogatott kosárlabdázó_________________________________________ GyermekehBenjamin (12 éves), Barnabás (11), Bendegúz (4), de velük él a 15 éves Gréta is A beruházás költsége mintegy 160 millió forint - melynek 95%-a pályázati pénz. kisvárda. Új bölcsődével gyarapodott Kisvárda. A Hajdúdorogi Egyházmegye és a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközség új intézményének- mely európai uniós és állami támogatással épült - átadása, megszentelése és megáldása vasárnap délután volt a Szent György téren. Az uniós előírásoknak mindenben megfelelő új létesítmény 52 gyermeknek biztosít férőhelyet. A létesítmény az uniós normáknak megfelelően épült meg, a szükséges kiszolgáló részekkel együtt. A megépült bölcsőde költsége mintegy 160 millió forint - melynek 95%-a pályázati pénz, a többi önerő. Az új bölcsőde átadását megelőzően Mosolygó Béla kerületi esperes és a kerületi paptestvérek részvételével szent liturgia volt a templomban. A házszentelési szertartást, a bölcsőde megáldását és szentelését Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök celebrálta. A bölcsőde átadásán az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda, a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola tanulói ünnepi műsorral járultak hozzá az átadási ceremónia ünnepélyesebbé tételéhez. VINCZE PÉTER A bölcsőde megáldását és szentelését Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök celebrálta fotó: a szerző ilyen könnyen nem szabadul. Bővebben? VUJITY TVRTKO: Sokan szerettek volna valamilyen negatív jelzőt hallani tőlem a TV2-t illetően, de én erre képtelen vagyok. Ezúton is köszönöm azt a csodálatos 17 év 2 hónapot. A politikát pedig most sem szerettem meg. Szerintem most diplomatikus voltam. Maradjunk ennyiben. Nézem a közösségi oldalát, és nem hiszek a szememnek. Egyedül áll egy színpadon, nincs show-műsor és tűzijáték, mégsem férnek be a terembe az emberek. Kolozsváron ezren voltak. Mi a titka? vujity TVRTKO: Á, az nem az én titkom. Minden létező felmérés szerint az egyik legpesszimistább ország és nép a miénk, miközben mindany- nyiunknak megvannak az álmai, vágyai, csak éppen néha nem merjük megtenni az első lépést. Kétféle válasz létezik: a kifogáskeresők válasza és a győztesek válasza. Az enyém az utóbbiakról szól. Az előadásom egy kétórás, izgalmas Föld körüli utazás, melynek során rengeteget nevetnek az emberek. Sokkal több lesz az örömkönny, mint a könny. Ám az utolsó tíz perben már Nyíregyházán leszünk, és teljesen sötét lesz a teremben. Amikor pedig ismét felkapcsolódnak a lámpák, érezhetővé válik az igazi csoda. Én azt ígérem, hogy aki eljön, két óra múlva erősebb lesz. Sokkal erősebb. Ez az én vállalásom. Mondjon egy példát! Kinek sikerült legutóbb? vujity TVRTKO: Gabi szorongó, pesszimista, lemondó fiatalasszony volt. Eljött az előadásomra. Most kaptam tőle levelet. Volt egy álma, szerette volna lefutni a maratoni. Sikerült neki. Büszkévé és boldoggá tett. És ez csak egy a sok közül. Gabinak mégis a legfontosabb. Szereti Nyíregyházát? VUJITY TVRTKO: Életem egyik legfontosabb városa, hiszen 15 évvel ezelőtt ide kísértem haza a világ utolsó hadifoglyát. Ma is kiráz a hideg: egy embert 55 évvel a II. világháború után visszaadni a testvéreinek, akik fél évszázadig úgy tudták, hogy az ő Bandijuk halott. Az nem egy újságírói sztori, nem egy egyszerű történet volt. Életem részévé vált ez az igazi csoda. Jár még néha felénk? VUJITY TVRTKO: Mi az hogy! Imádom az ottani embereket, legendás barátságok kötnek a megyéjükhöz. SZÁNTÓ ISTVÁN istvan.szanto@eszak.hu Vujity Tvrtko