Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-09 / 57. szám
2015. MÁRCIUS 9., HÉTFŐ Tollpröba 5 REST MHMHHMMMMMI ■MB Sulyok József: Tréfás nőnapi köszöntő Drága, kedves ideálok, szép asszonyok, lányok! A Gondviselő víg áldása szálljon e nap rátok! E gyönyörű nőnapon, ti vagytok a minden. Megemelem a kalapom, akkor is, ha nincsen. Ugyanis a kalapot már régen ti hordjátok, örülünk, ha karimáját fejünkbe húzzátok. A mai nap lábatoknál hever minden férfi, „Főzzek, mossak, takarítsak?” - mindegyik azt kérdi. „Pihenj, drágám!" - szól a férj, majd mindent elvégzek. „Legalább ma ne dolgozzál, meglásd, kikíméllek!” Sürgők, forgok a konyhában, répát, hagymát pucolok. Ágyba viszek forró kávét, s a boltból is én cuccolok. Veszek neked szép virágot. Mit kérsz? Cserepest, szálast? Rózsa legyen, margaréta, vagy virágcsokrot választ? Estére korábban jövök, a főnök ezt megérti, neki is van felesége, s anyósa, Gizi néni. Tortát hozok a cukiból, puncsos, csokis a kedvenced? „Nekem mindegy- jön a válasz csak a mamát ki ne feledd! Tudod, átjön vacsorára, örül pár szál virágnak, s hogy milyen rendes veje van, majd mondja fűnek, fának.” „Hogy feledném az anyádat, egyetlen szívszerelmem! Feküdj vissza, ne dolgozzál! Szia! Már én el is mentem.” Délután cseng a telefon: „Drágám, elfeledtem szólni, futballmeccs lesz este hatkor, s a főnök hív drukkolni. Nem mondhattam neki nemet, értetek áldozatot hozok. A mamát soká ne marasztald, vele máskor találkozók. Végy magadnak, s anyósomnak sütit, csokit, virágot! Nekem sört, bort, cigarettát, kártyát, friss újságot. Kicsit későn érek haza, remélem, nem spiccesen, de ha mégis, ne haragudj, tudod, nőnap van, kedvesem.” Sepsi Sándor Legyünk újra gyerekek! Legyünk újra gyermekek, játsszunk újra önfeledten, játsszuk azt, hogy szeretjük egymást, s nincs más, csak a szerelem! Szeressük az életet, fogjuk meg egymás kezét, kacagjunk rá a világra, mert boldogok vagyunk, azért! Legyünk újra gyermekek, és álmodjunk szép jövőt, örüljünk minden percnek, s várjuk a következőt! Nevessük ki a felnőtteket, és élvezzük a gyermekkort, ne bánjunk meg soha semmit, főleg azt ne, mi régen volt! Legyünk egymásba szerelmesek, de csak úgy játékból, adj egy csókot az arcomra, örömmel, és ne szánalomból! Csorba Bertalan A csend szépsége Amikor az éj leszáll, S kialszanak a fények, A sötétség leple alatt Előmerészkedik a csend, Mint a megszeppent gyermek. Ami kor az éj leszáll, Pihennek az angyalok, Csendes már a mennyország, A harangok sem szólnak, És én is csak hallgatok. Amikor a csend beszél, Béke s nyugalom ölel, Kizárom az élet zaját, Elfeledem a gondokat, Hiszen Isten oly’ közel. Amikor az éj leszáll, Mintha az idő megállna, Mintha aludna az ördög, Mintha tökéletes lenne Az ember gonosz világa. Does Fruzsina versei Oldódás Hogy ki vagyok én? Mindjárt elmondom. Oldódó édes cukor méreg vagyok. Mely szájízednek kevert bájital, ki csillogó mosolyod fehérségét bontja meg legelőször. Zománcod vénülni kezd, fogaid kihullnak, s nem is szólsz már, képtelen vagy, csak makogsz, hangod elcsuklik, s végül néma maradsz. Kényszeremmé válsz, f üggesz tőlem, s én pont úgy szeretem, ha hallgatnak, hisz ilyenkor elmondhatom, ki vagyok. Oldódó szerelem vagyok. Kit szádban forgatsz, összerázol, nyelveddel segíted eggyé válásunk. Én boldog vagyok, hisz nyáltengeredben feloldódva cseppeddé válhatok. Szavakba öntve Mint Nap égeti a száraz szavannát, úgy égsz el bennem lassan szerelemmé. Dús vizű folyóként csordogál vénáimban gondolatod, s mint jeges tengeren egy szélvihar, úgy kavart fel jöttöd. Illatod lágy tavaszi szellővel érkezett, s szemed színe a cseresznyevirággal bimbózott, arcod bársonyát apró hernyók fonták a legnemesebb anyaggá. Gyémánt mosolyod rubin bőröd ötvözi, karcsú tested milliók ezrei irigylik. Fehér lelked angyalok húrjain született, ajkad bíbor vérből sebzett. Érintésed gondolata, mint egy kád rózsa illóolaja. Benne fürödni fényes sugaradban, elmondani a legédesebb csókokat, a rongyosra dúdolt szerelmes dalokat, a fába vésett monogramokat... Elhallgatni egyet... egy pillantásodat, melyre gondolva elfogy minden hasonlat. Mások is olvashatják nyíregyháza. Szeretsz verset, mennyire tehetséges vagy, prózát írni? Akkor a Tollpró- küldd el verseidet, rövid, ma- ba-oldalt neked találták ki! ximum 3000 karakteres no- Ha úgy érzed, hogy szívesen velláidat az alexandra.csaki@ megmutatnád másoknak is, kelet.hu e-mail címre? km Szerelemgőz a reggeli kávéban „Felőrli minden pillanatod a fegyelem, hogy még csak véletlenül se láthassa senki a belső bizonytalanságod.” TOLLPRÓBA. Néha a legerősebbek is elbizonytalanodnak. Hiába süt a nap vagy látszik minden rendben lévőnek, akkor is érzed, hogy ott liheg a hátad mögött a hazugság. Nem tudod még, nincs rá bizonyosság, hogy hazudnak neked, egyszerűen csak az áporodott leheletet érzed a tarkódon. Egyelőre még csak a gyomrodban van furcsa érzés: valami nincs rendben. Vajon a tudatunk már sokkal hamarabb lát dolgokat, vagy egyszerűen tényleg igaz az, hogy a több ezeréves nemgondolkodás eredménye a női intuíció? Még minden olyan automatikus. A mosás, a mosógépbe pakolás vagy a teregetés. De egyszer csak valami hirtelen átkattan. Egy nem úgy ejtett mondat, egy nem úgy kínált kávé... Nem tudod, melyik volt az a pillanat, amikor befészkelte magát a gondolataidba a kétkedés, hogy hazudnak neked. A bizonytalanság szép lassan ténnyé válik benned, pedig csak mikronnyi bizonyosságokat vettél észre, de valahogy olyan gonoszul kúszik a mindennapi rezdüléseid közé, hogy egy reggel kitörölhetetlenné és visszafordíthatatlanná válik a végső összeomlás. A munkába induláskor már a mindennapi dolgaid mellé bekerül a táska egyik rekeszébe a kétely, egy másikba a kicsinyes félelem. Mind jól elzárva a szerelem csinos kis dobozától, hogy még csak véletlenül se tudjanak közel férkőzni hozzá, nehogy belemarjanak. De egy reggeli kávé gőzében egyszer csak ott gomolyog mind a kettő, és te meg- é r - zed, hogy már nem te vagy a legfontosabb. Aztán feltűnnek azok a csipkelődő, gonoszkodó mondatok, melyek felett eddig simán átsiklottál, mert azt gondoltad, hogy csak a másik belső bizonytalansága töri át a falakat. De valahogy megváltozik a hangsúly: a kedvesen bizonytalant felcseréli a gonoszkodó. A kérések kicsinyes utasításokká válnak. Egyfajta „harc” kezdődik el. Az önvédelemi. Mert a legerősebbek, mikor elbizonytalanodnak, nem ordibálnak, nem kapnak dührohamot. De felőrli minden pillanatod a nyelem, o g y még csak véletlenül se láthassa senki a belső bizonytalanságod. A szerelem rózsaszínű vakolatai repedezni kezdenek. Még nagy igyekezettel vakolod és fested újra, hogy a titok titok maradhasson. Még őrült energiákat fektetsz mindennap bele, hogy újra rózsaszínre fesd a falakat... Egy idő után már minden tett csak kényszeredett utánzása az addigi könnyedségnek. Végtagjaid elnehezednek, alig bírod felemelni a kezed, hogy beletúrj a hajadba, hogy kicsit igazíts rajta. A gyomrodba nehéz kövek kerülnek, és alig tudsz bármit is megenni, meginni. A józan ész marad csak, hogy ezt az utat már bejártad, már ismered, és tudod, nincs arra nézve megfelelő pillanat, hogy mikor kell kiszállnod, így hát maradsz. Vársz. Türelem és humor mögé rejted minden bizonytalanságod, de már készülsz arra, hogy hamarosan elhagynak. Várod a végső dobást, és közben tanulod magad újra megvédeni. A szereposztást már kiválóan ismered. Tudod jól, hogy milyen lapokat fognak a következő körben osztani... Az áporodott lehelet azért zavar egy kicsit. vaskó ilona Nagyapa és „Hétvégén meglátogatták a nagyszülőket. Nagyapa az újságot olvasva ült a kanapén.” tollpróba. Épphogy betöltötte a hetedik évét, amikor megélte első nagy próbatételét. Deni a folyosón ült a tanári előtt, míg anyja bent beszélgetett az osztályfőnökével. Igazából nem is beszélgettek, hisz mind a ketten a maguk igazát mondták, egyre hangosabb, erőteljesebb érvekkel. Végül elhangzott az a bizonyos mondat, mely még évek múltán is visszacsengett Deniel fülében.- Kedves anyuka! A fia soha nem fog megtanulni olvasni! Képtelen rá, s ezt sokéves tanári tapasztalatból tudom.- Azt majd meglátjuk! - mondta ki az anyja a végszót, s kilépett a tanáriból. Nem csapta be az ajtót, mint azt szerette volna. Karon fogta kisfiát, és sebes léptekkel elhagyták az iskolát. Deni alig tudott lépést tartani az anyukájával, szinte kocogott mellette, ahogy egyik utcát a másik mögött hagyták. A buszmegállóban lassítottak csak le. Mintha minden erő elszállt volna az asszony lábából, leroskadt a padra és zokogni kezdett. Hamar összeszedte magát, s átölelte fiát. Nem szidta, hangtalanul ölelte. Hétvégén meglátogatták a nagyszülőket. Nagyapa az újságot olvasva ült a kanapén.- Sziasztok! - köszönt feléjük, ahogy beléptek. Deniel puszit adott neki, s megkereste a nagymamáját a konyhában.- Valami baj van? - kérdezte a lányától. Jó szimata volt az ilyesmihez. .....olvasd fel nekem a sportrovatot- Iskolát kell váltanunk. Mintha az olyan könnyű lenne! - fakadt ki az asszony. - Tizenöt kilométeres kerülővel a munkahelyemtől.- No, de miért? Van valami oka? Az asszony épp válaszolni akart, amikor belépett Deniel, így csupán elharapta a mondatot.- Csak! - vonta meg a vállát. - Megyek, megnézem anyut a konyhában. Deniel leült a nagyapja mellé, aki ismét az újságot olvasta.- Én tudom - mondta a fiú maga elé nézve. - Soha nem fogok megtanulni olvasni.- Beszélsz itt butaságokat! Még csak fél éve jársz az iskoIdőnként írnak a te csapatodról is...” ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK lába - mondta nagyapa, fel se nézve az újságból.- Hallottam. A tanár néni mondta. Nem nekem, de hallottam. Azt mondta anyunak, ott másképp tanítanak, jobb lenne, de én szeretek ide járni. Nem akarok máshova menni! Nagyapa leeresztette a lapot, s pityergő unokájára nézett.- Akkor tenned kellene valamit ellene.- Az igazság az - szipogta a fiú -, hogy tényleg nem megy az olvasás.- Hadd lássam! - tette elé az öreg az újságot. - Mi van a címlapon? Deniel szakadozva, helytelenül olvasott. Nagyapa mélyet sóhajtott. „Ez valóban nem megy” - gondolta magában, de a fiúnak nem szólt.- Mit szeretsz játszani? - kérdezte témát váltva.- Focizni! - vágta rá a fiú, már alig könnyes szemekkel.- Van kedvenc csapatod is?- Igen, de nem sokat tudok róluk. Nagyapa elmosolyodott. Szemében huncut csillogás jelent meg, Deni pedig rögtön tudta, kitalált valamit.- Akarsz róluk többet tudni?- Hát persze! - élénkült meg a gyermek.- Akkor olvasd fel nekem a sportrovatot. Időnként írnak a te csapatodról is, de csak akkor fogod megtudni, ha mindent elolvasol. Úgy megtalálod, ami téged érdekel.- Mindent? De hát én még... Nagyapa elé tolta az újság sportoldalát, meg se várta, hogy Deniel befejezze a mondatot.- Mától kezded - jelentette ki, s letette a szemüvegét. Deni ismerte annyira a nagyapját, hogy tudja, nem viccel. Attól a naptól kezdve mindig ő olvasta a sporthíreket, s az öreg türelmesen kivárta, amíg befejezi. Ahol hibázott, kijavította, de soha nem mondta neki, hogy nem fog sikerülni. Denielt érdekelte az újság, s egyre többet, egyre jobban olvasott. Tíz évvel később sportriporteri állása volt a megyei lapnál, de az a bizonyos mondat sokszor eszébe jutott az eltelt években. Ahányszor csak azt érezte, hogy valami nem fog sikerülni, mindig az anyja hangja volt a szívében, mely új lendületet adott neki. „Azt majd meglátjuk!” TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET
