Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-05 / 30. szám
786815 8 Izviläg 2015. FEBRUÁR 5., CSÜTÖRTÖK Megyei siker született az ízes megmérettetésen a lovagrend tagjai vehették át. KM Fogások és tagok Ezt sütötték és főzték káposztás paszulyleves füstölt körömmel, csülökkel, „libator” - fokhagymás ropogós libacomb libakolbásszal, rózsaszín mellével, káposztás rétessel, cinkével, céklával, mocskos tészta meggyes sárga túróval, „penyigei” birsalmalekvárral A Magyar Népi fzőrző Lovagrend csapatának tagjai Konyári Sándor, Magyarország királyi szakácsa, Major Tamás szakács szakoktató, dr. Kovács Mihályné, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gasztronómiai nagykövete és Rácz Mihály nagymester A győztes csapat tagjai: Major Tamás, Rácz Mihály, dr. Kovács Mihályné és Konyári Sándor fotó: magánarchívum NYfREGYHÁZA. A szakma egyik szentélyében, a budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán rendezték meg nemrégiben a Dr. Ketter László hagyományőrző versenyt, amelynek középpontjában a tájjellegű ételek álltak. Az ízes megmérettetésen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei siker született, a nyolctagú, neves szaktekintélyekből álló zsűri ugyanis a Magyar Népi ízőrző Lovagrendnek ítélte oda a szakmai első díjat, és a verseny fődíját, az egyhetes görögországi utat is KELET Mi fog ebből kisülni? A legjobb receptek bekerülnek lapunk húsvéti magazinjába. nyíregyháza. - A húsvétnak, ellentétben például a karácsonnyal, nincs kizárólag az ünnepre jellemző süteménye, viszont a tojás, ami az újjászületés jelképe, az egyik legfontosabb alapanyag, így sok minden belefér ebbe a kategóriába - mondja Görömbei Sándorné.- Vannak persze olyan ételek, amelyek szinte mindenütt felkerülnek az ünnepi asztalra, ilyen például a sárga túró vagy a foszlós kalács. A húsvéti bárány és a sonka nehéz ételek, ezért általában gyümölcsös, pudingos sütiket ajánlunk a háziasz- szonyoknak - mindenképpen olyan édességeket, amelyek könnyűek és nem terhelik meg a gyomrot.- Olyan recepteket várunk a versenyben, amelyek enSárga túrót szinte minden háziasz- ÉKfk szony készít. GÖRÖMBEI SÁNDORNÉ ML Jfe nek jegyében készülnek, de fontos, hogy a hagyományos konyhát idézzék. A népi étkezés alapjaihoz kellene visszatérni, de a recepteket korszerűvé alakítva. A reformtáplálkozásról néhá- nyan azt gondolják, hogy csupán egy múló hóbort, holott ennél sokkal többről van szó. Nagyon sokan érzékenyek valamelyik összetevőre, de szerencsére ma már annyi alapanyag áll rendelkezésre, hogy nekik sem kell lemondaniuk a süteményekről. Mandulaliszt, kókusztej- Ahol valamelyik családtagot érinti a problé ma, ott ez különösen nagy fejtörést okoz, de egyre többen használnak például a teljes kiőrlésű liszt helyett mandulalisztet, sokan ismerik a kókusztejet, a kókuszzsírt, és olyan édesítőszerek is kaphatók, amelyeknek a kalóriatartalmuk nulla, viszont nincs mellékízük.- A hagyományos receptek mellett tehát olyan sütemények leírását is várjuk, amelyeknek csökkentett a szénhidráttartalmuk, vagy például gluténmentesek. Azt kérjük, ne internetről leszedett recepttel jelentkezzenek, hanem olyannal, amit már kipróbáltak. Nagyon fontos, hogy ne legyen mű a süti! Én A sonka mellé könnyű sütemények passzolnak illusztráció: thinkstock nem szeretem a kényelmi keverékeket, a kézműves cukrászat híve vagyok, csak az így készült süteményeket tudom jó szívvel ajánlani a vásárlóinknak, és ez a receptek elbírálásánál is lényeges szempont lesz. Mint ahogy az is, hogy a recept „működjön”: a legjobbakat elkészítjük, így nem mindegy, hogy a leírásból mi is fog kisülni... km-sza Cím és határidő A recepteket a Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. alá várjuk, de e-mailben is küldhetik a sütileírásokat: recept@kelet.hu Jegyezzük meg: barramundi Itthon is hozzájuthatunk a világ egyik legegészségesebb halához. JÁSZKISÉR. Hazánkban is tenyésztik az Ausztráliában őshonos barramundi nevű halat, amely omega-3 telítetlen zsírsavakban gazdag, magas a tápértéke, és alacsony a kalóriatartalma - írja a hvg.hu. A hazai tenyésztésnek köszönhetően a halból évente 30-40 tonna kerül a magyar piacokra. A húsa jó minőségű, tápanyagtartalma miatt az egyik legegészségesebb hal a világon, száz gramm hús 500 mg omega-3 telítetlen zsírsavat tartalmaz. A fogyókúrázók is fogyaszthatják, hiszen 100 gramm mindössze 137 kalóriát tartalmaz, míg fehérjetartalma eléri a 25 grammot. km HIRDETÉSEK < MINDEN SZEMÜVEG NAPSZEMÜVEG KEDVEZMÉNNYEL