Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-27 / 49. szám
2015. FEBRUÁR 27., PÉNTEK „Meggyűrűzik” most is a legjobb népzenészt A tavalyi évhez hasonlóan az idén is neves zsűritagok előtt mutathatják meg tudásukat a fiatalok archív fotó: pusztai Sándor nyíregyháza. Mozgalmasan telnek ezek a hetek a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában. A féléves vizsgákon legjobban szereplő hangszeres és táncos diákok a közelmúltban mutathatták be tudásukat a pályázati versenyeken, a népzene szakos növendékek pedig március 5-én 10 órától mérhetik öszsze ügyességüket az oktatási intézmény hangversenytermében. Hagyomány már az is, hogy a népzenészek között is gazdára talál az Universitas-gyű- rű, ezt az elismerést az idén Richter Pál, a Liszt Ferenc Ze- | neművészeti Egyetem népzenei tanszékének vezetője adja át. KM A hangulattól függ a téma FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Ha úgy van kedve Galyas Lászlónak, portrékat rajzol, máskor az állatok kapják a főszerepet. NYÍREGYHÁZA, GÄVAVENCSELLÖ. Portrék, állatok, szemek - ceruzával megörökítve. Mindezek az alkotások Galyas László második önálló grafikai kiállításán láthatók szerda óta a Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium nyíregyházi tagintézményében. A tárlat a Ridens Védőháló Nyíregyházán című pályázat keretében valósulhatott meg.- A hangulatomtól függ, hogy mikor mi kerül a papírlapra. Ha úgy van kedvem, embereket rajzolok, ha olyan a napom, állatokat - mondta el érdeklődésünkre a húszesztendős, gávavencsel- lői származású alkotó, aki hat éve diákja az oktatási intézménynek. Nem volt idő befejezni...- Senki sem segített, magamtól rajzolgatok. Videókat nézek, más művészek technikáját lesem el. Szeretnék a rajzolással komolyabban is foglalkozni, jó lenne, ha ezen a területen tudnék majd elhelyezkedni.- Tanácsokkal szívesen segíteném a diáktársakat, de hiányzik belőlük az önbizalom, s ezért nem próbálkoznak meg a rajzolással. Bár az is igaz, hogy én is csak kezdő vagyok, nagyon sokat kell még tanulnom - magyarázta. Mint megtudtuk, az egyik rajzát szívesen bemutatGalyas László és alkotásai ta volna ezen a kiállításon, csakhogy nem sikerült időre befejeznie. A kimaradt kép miatt még sincs elkeseredve, hiszen optimista: a most be nem mutatott alkotás egy újabb kiállítás darabja lehet. SZON-PS Kérdésekés megerősítések nyíregyháza. Filmvetítés színesíti azt a soron következő foglalkozást, illetve kötetlen beszélgetést, amit a Mozgás- korlátozottak Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Egyesületének Reuma Klubja rendez a Nyiregyházán az Esély Centrum konferenciatermében március 2-án, hétfőn 14 órakor. A filmvetítés témája: Lélek- ölelés az angyalok tisztásán; Ismerd meg az égi segítőidet!; Egészséges vagyok; Teremtő kérdések és pozitív megerősítések. Az egyesület vezetősége a tagok mellett az érdeklődőket is szeretettel várja. KM » Kegytárgyak Máriapócson a szerdán átadott és megszentelt zarándokközpontban egy kegytárgybolt is helyet kapott. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Az Év horgásza kupát is átadják nyírtelek. Az elmúlt év munkáját megvitatják, az idei tennivalókat pedig megtervezik a Nyírteleki Horgász és Természetvédő Egyesület tagjai azon a közgyűlésen, amit február 27-én, pénteken rendeznek meg 17 órától a helyi közösségi házban. A felügyelő és a fegyelmi bizottság is értékeli 2014-et, továbbá a résztvevők beszámolót hallhatnak az új horgászati szabályokról. Színesíti a programot, hogy ajándékutalványokat sorsolnak ki a résztvevők között, s átadják az Év horgásza kupát is. Határozat- képtelenség esetén 17.30 órától rendezik meg a közgyűlést, km 6 Hazai tájakon KHEr Válassza a komplex Genezis Technológiát a még eredményesebb gazdálkodásért!* Termeltetési szerződéssel és finanszírozással is!** A technológia sikerességét a Genezis Partnerhálózat garantálja: 06 40 62 00 43 • 60 fős, az országot lefedő üzletkötői hálózat: A személyes kapcsolat érdekében! , • Saját szaktanácsadói osztály: A szakmaiság érdekében! WWW.gen6ZISpartner.nU • Saját logisztikai központ: A pontos kiszállítás érdekében! Keresse üzletkötőinket! Csatlakozzon a Genezis Partnerhálózat csapatához értékesítőként vagy értékesítési vezetőként! Várjuk szakmai önéletrajzát a palyazat a nitrogen.hu címre. *2012-2013 átlagában, az 500-ak Klubja kísérletek során a vizsgált helyszínek 88%-ában mértek a partnereink nagyobb terméshozamokat a Genezis parcellákon. A nagyobb termést eredményező helyszínek 75%-ánál térült meg és keletkezett nettó eredménytöbblet a Genezis parcellákon a többlet műtrágyaköltségek levonását követően. ríí ‘•Egyedi feltételekről érdeklődjön üzletkötőinknél! IÍím 7 fwí •••Ajánlatunk magyarországi mezőgazdasági végfelhasználók számára, címre leszállítva, minimum 24,5 tonnás rendelés esetén érvényes, a készlet erejéig. Az akció részleteivel és a kiszállítással kapcsolatban is keressék a Genezis Partnerhálózat üzletkötőit! Uí HIRDETÉSEK