Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-23 / 45. szám

2015. FEBRUÁR 23., HÉTFŐ Interjú: Mészöly Géza, korábbi válogatott labdarúgóval Hagyjuk játszani, cselezni a kölyköket! Legfontosabb, hogy hat és tizenkét esztendős kor között megfelelő képzésben részesülje­nek. LABDARÚGÁS. A Szőke Szikla fi­ának lenni felemelő, egyben meglehetősen nehéz „sze­repkör”. Mészöly Kálmán - főként az idősebb generáció számára - maga a megteste­sült futball-legenda, pályafu­tását felülmúlni szinte kivite­lezhetetlen vállalkozás. Nos, Mészöly Gézának még sincs miért szégyenkezni: játékoskarrierje során a ma­gyar élvonal mellett megfor­dult Dél-Koreában, két fran­cia klubban, sőt Cipruson is. Szakvezetőként két NB I-es csapatot irányított, míg leg­utóbb a magyar Ul9-es válo­gatott szövetségi edzőjeként ténykedett, mígnem a hazai rendezésű Európa-bajnokság után, 2014 őszén menesz­tette az MLSZ elnöksége. A születésnapját február 25-én ünneplő szakember jelenleg a Mészöly Focisuli berkein be­lül dolgozik. Hirtelen beugrik valamilyen sze­mélyes élmény Nyíregyházáról? MÉSZÖLY GÉZA: Ó, hogyne. Ne­héz lenne feledni, hogy éppen itt játszottam az utolsó NB I-es meccsemet, ha jól em­lékszem, 2000 májusában. A Tatabányában futballoztam, a nyári felkészülést még végig csináltam, majd egy Zenit el­leni Intertotó-kupa meccsen Névjegy Született: 1967, február 25.. Budapest Klubjai: Vasas, Posco Atoms (dél koreai), Le Havre (francia), Lille (francia), AEL Limaszol (ciprusi), Tatabánya _______________ Válogatottság száma: 18 ________~ Edzői pályafutás: Fót, REAC, Újpest, Vasas, magyar U)8-as válogatott, magyar U19-es válogatott. még pályára léptem, aztán keresztszalag-szakadást szen­vedtem, ami miatt be kellett fejeznem a játékot. Gondolom, magában alaposan kivesézte a tavalyi U19-es Eu- rópa-bajnokságon történteket. Utólag akad olyan momentum, döntés, amit mai fejjel meg­bánt? MÉSZÖLY GÉZA: Talán abban hi­báztam, hogy hagytam, hogy túlságosan reflektorfénybe állítsák a csapatot. Másfelől ezt nem igen lehetett volna megakadályozni. Ugyanakkor akartam is, hogy a srácok érez­zék, milyen az, amikor a kö­zéppontban vannak. Magam is meglepődtem, hogy az oszt­rákok elleni nyitómérkőzésre 10 ooo néző jött ki az újpesti stadionba, végül a felfokozott várakozás agyonnyomta a tár­saságot. Nem hiányzik a felnőttekkel való munka? MÉSZÖLY GÉZA: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hide­gen hagy a profi futball. Bí­zom benne, hogy hamarosan megtalál az a klub, amelynél komoly célokért lehet küzde- . ni, dolgozni. Hozzáteszem, nagyszerű érzés a Mészöly Focisuliban nap mint nap gye­rekek között lenni, sőt éppen a minap az edző távolléte miatt be kellett ugranom az U2l-es csapatunk mér­kőzésére. Élveztem, hogy meccsen irányíthattam a 7 ;i srácokat, jó volt, na. ' ■ ** Utódja, Szalai László szerint a zselézett hajukkal, a tetkókkal gúny tárgyát képezik a magyar labdarúgók... MÉSZÖLY GÉZA: Nem értek egyet ezzel. Mi is voltunk fia­talok, tettünk olyan dolgokat, amit az idősebbek nehezen, vagy egyáltalán nem fogad­tak el. Ma más világ van... A mi időnkben sokan Bundes- liga-frizurát viseltek, akkor ez számított a dilinek, mégis ment minden a maga medré­ben. Higgyék el, ettől, a kül­sőségek dacára ezek a fiúk tudatosan készülnek, futbal­listák akarnak lenni. így kell elfogadni őket. Mit tart a magyar utánpót­lás-nevelés legégetőbb problé­májának? Mészöly Géza: Legfontosabb, hogy 6-12 éves kor között megfelelő képzésben ré­szesüljenek. Játszatni kell a fiatalokat, mégpedig minél többet, lehetőleg minél nívósabb csapatok­kal. Indulni kell nemzet­közi tornákon, amennyit csak lehet, megmérettetni magunkat a külföldi ellenfelekkel. Ebből tudunk igazán *----ríni. Na és hagyni kell a kölyköket cselezni. Arra biztatom az ol­vasókat is, menjenek ki gye­rekmeccsekre, mert ők még élvezik a játékot. Őszintén, hisz a magyar lab­darúgás záros határidőn belüli felemelkedésében? MÉSZÖLY GÉZA: Abszolút! De attól tartok, ehhez még leg­alább 6-8 év szükséges. Ret­tenetes tehetséges a 2005-ös korosztály, nem csupán né­hány helyen, az egész orszá­got említhetem. Sok ígéretes gyerkőc játszik ma is, nekünk az a dolgunk, hogy hagyjuk ki­bontakozni őket, még egyszer hangsúlyozom: el kell érjük, hogy élvezzék a futballt! Eb­ben látom az igazi fantáziát, és akkor lesznek minőségi csa­pataink, válogatottunk. KONCZ TIBOR tibior.koncz@kelet.hu Mészöly Géza sokat tanulhatott édesapjától, a Szőke Sziklától FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Sima volt, mint egy biliárdasztal! Gubó Alex nyolcszor villant... fotó: pusztai Sándor A Nyíregyházi KC csapatában mindenki pályára lépett a török- szentmiklósiak elleni meccsen. kézilabda. Idegenben tizen­egy góllal győzte le a török- szentmiklósiakat a Nyíregy­házi KC, így szombaton a bujtosi csarnokban egyértel­műen a hazaiak voltak az esé­lyesek a férfi kézilabda máso­dik vonalának soros körében. Pár percig tartották magu­kat a vendégek (4-4), utána azonban már csak az volt kér­déses, hogy hány góllal nyeri a háromesélyes (8 alatt, 12 alatt, vagy 12 fölött lesz a kü­lönbség) találkozót az NYKC. A jóval dinamikusabban ját­szó hazaiak egyre inkább növelték az előnyt, az első félidőben Gubó Alex néhány bombája mellett a szélsők is lövöldözték a gólokat. Szünet után Varga Zsolt valamennyi játékosának le­hetőséget adott, Gubó mel­lett a két Zoltán, Kaplonyi és Pánczél termelte leginkább a gólokat. így aztán a harmadik esély jött be, a nyíregyháziak igen magabiztosan hozták a mécs­esét és immáron zsinórban tucatnyi győzelemmel bír­nak. KM-ML Jegyzőkönyv Nyíregyházi KC-Törökszentmíklós 36-20 (19-11) Bujtosi csarnok, 250 néző, v.: Koiarovszki, Szabó. _____________________________________________ Nyíregyházi KC: Nagy L. - Nagy Cs. 4, Pánczél 6, Tumidalsky 2, Gubó 8, Kaplonyi 6, Tóth 3. Cse­re: Boczák (kapus), Kleis 3/1, Kurbely 3, Braun, Varga, Bécsi, Illés, Kozma 1. Szakmai igazgató: Varga Zsolt. Kiállítások: 10, illetve 4 perc. Hétméteresek: 2/1, illetve 2/2. Junior 42-18. Majoros Bence egyedül kevés volt... Két vereséggel zártak a nyírbátori asztaliteni­szezők. asztalitenisz. A hétvégi ket­tős forduló első állomásán, a Komló elleni mérkőzésen volt nagyobb esélye a pontszerzés­re a Nyírbátori ASE extraligás férficsapatának. Majoros Ben­ce egyedül azonban kevésnek bizonyult a bravúrhoz, hiába nyerte meg mindhárom egyé­ni összecsapását. A Varga Zol­tán nélkül felálló bátori csapat többi tagjának nem sikerült mérkőzést nyernie. Vasárnap a bajnok Celldö- mölk látogatott Nyírbátorba, és a hazai csapat becsületgyő­zelmét Majoros Bence szállí­totta, aki legyőzte a teljes baj­noki évad során addig csak egy visszavágni a bátori titánnak a vereséggel rendelkező Kosiba top 12-bajnokságon elszenve- Dánielt. A válogatott kerettag dett novemberi vereségéért, mindenképpen szeretett volna de ez nem jött össze. km-bt Asztalitenisz: Extraliga, férfi Nyfrbátori ASE-Komiói BSK 3-6 Majoros B„ Sallai-Lindner, Sabján 1:3, Tóth G.-Lindner 0:3, Sallai—Sipos V. 1:3, Majoros B.-Sabján 3:2, Sallai-Lindner 0:3, Tóth G.- Sabján 0:3, Majoros B.-Sipos V. 3:1, Majoros B.-Lindner 3:1, Satlai-Sabján 1:3. Nyírbátori ASE-Celldömőlkl VSE 1-6 Majoros, Tóth G.-Kosiba D„ Fazekas P. 0:3, Sallai—Ecseki 0:3, Tóth G.-Fazekas P. 0:3, Majoros B.-Kosiba D. 3:1, Sallai-Fazekas P. 0:3, Majoros B.-Ecseki 1:3, Tóth G.-Kosiba D. 0:3. Kvízmegfejtés Református templomának nyugati része 13. századi. Tornya romantikus, 1863-ból származik. A hajóban 14. századi alakos és 18. századi növény­mintás festés található. c)Laskod KELET tiport

Next

/
Thumbnails
Contents