Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-21 / 44. szám

2015. FEBRUÁR 21.. SZOMBAT Pep Guardiola, a Bayern München mestere elmondta, nem azért szerződtették a bajorok Xabi Alonsót, hogy labdát szerezzen, hanem hogy megtartsa azt. Neki nem kellene a védekeznie, ugyanis ő a világ legrosszabb védője. Erdei Zsolt csodálatos dolog­nak tartaná, ha Budapest ren­dezhetné a 2024-es olimpiát, csupán azt sajnálja, hogy ver­senyzőként „csak” az 1997-es világbajnokságon szerepelt hazai környezetben. Az vi­szont örökké emlékezetes marad számára. A minden­ki által Madárként ismert bunyós szerint ha Budapest lenne a házigazda, legalább tizenöt magyar aranyérem születne, annyi szent! Tito Vilanova- edzőpálya LABDARÚGÁS. A tavaly április­ban elhunyt Tito Vilanováról nevezték el pénteken az FC Barcelona labdarúgóklubjának első számú edzőpályáját. A ce­remónián a katalán sztárcsapat játékosai, vezetői, valamint a néhai vezetőedző családtagjai, közeli barátai vettek részt. Vi- lanova négy évig volt másod­edző a sikert sikerre halmozó Josep Guardiola mellett, utób­bi távozása után, 2012 júliusá­ban pedig vezetőedző lett, és első idényében bajnoki címet nyert az együttessel. 9 Labdarúgás: NB 1,17. forduló Paks-Nyíregyháza Spartacus Paks, szombat, 15 óra, v.: Iványi (Búzás, Medovarszki) Szombaton a becsüle­tükért fociznak majd a Szpari játékosai. LABDARÚGÁS. És elkezdődik! Illetve folytatódik az élvonal­beli focibajnokság pontvadá­szata. Mégpedig egy héttel a közös nyitány előtt, egy decemberben elmaradt tava­szi fordulóval. Pakson, a már ismert előzményeket követő­en. Mátyus János, a Nyíregy­háza Spartacus vezetőedzője pénteken délelőtt vezényelte a meccs előtti utolsó trénin­get, mégpedig a stadion cen­terpályáján. Kapusok mezőnyszerelése Az ebédet követően busz­ra szállt a tizennégy vitéz, hogy igazán éles kard nélkül álljon helyt az atomvárosi­akkal szemben. Miként arról már beszámoltunk, a csapat­ban van három ifista: Vámos Márk, Bagi Ákos, Markovics Dávid, és két kapus (Ovszi- jenkó Volodimir és Hrabina Alex). Utóbbiak mezőnysze­relést is vittek magukkal, mert minden bizonnyal egyi­kük, vagy akár mindketten a pályára léphetnek, ám nem kapusként. A péntek délelőtti edzés után a Paksra utazó focisták FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Dávid és a paksi Góliát A hosszú utazást követően, pénteken este fél nyolc kö­rül gördült be a busz a tolnai Hotel Thelena parkolójába. Miután a nyíregyháziak el­foglalták szobáikat, megva­csoráztak, majd nyugovóra tértek. Elszántak a játékosok- A délelőtti edzés jól sikerült, jó volt a hangulat, én megpró­báltam életet lehelni a srá- * cokba, bár a hozzáállásukkal aligha lesz gond. Szombaton egyértelműen a becsületün­kért játszunk, hiszen szakmai­lag értékelhetetlen lesz a talál­kozó. Szeretnénk tisztességgel helytállni, hogy hétfőtől teljes erővel készülhessünk a Hon­véd elleni hazai nyitányra - tudtuk meg pénteken este Mátyus Jánostól. Szombaton délelőtt egy könnyű átmoz- gatás lesz a szálló hangula­tos parkjában, százéves fák között. Az ebédet követően jön a rövidebb út, visszafelé Paksra, hogy aztán induljon a mandula. A keret többi, itthon maradt tagjának szombaton délelőtt edzés lesz, vasárnap pihenőnap következik, hétfőn pedig, miként a mester mond­ta, ezerrel készül a csapat a Honvéd ellen. MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu A papírforma márpedig nyíregyházi sikert ígér A törökszentmiklósiak időnként hét játékossal is támadnak. kézilabda. Az esélyek a haza­iak mellett szólnak. Miért ne szólnának, hiszen az NYKC második vonalbeli férfi ké­zilabdázói legutóbb azt a Kecskemétet győzték le ide­genben, akitől itthon ki-.v. „ kaptak. Szombaton pedig az a Törökszentmiklós látogat a bujtosi csarnokba, amelyet ősszel vendégként győztek le a nyírségiek, 33-22-re. Persze, ha ilyen egyszerű lenne...- A papírforma valóban mel­lettünk szól, ám ez a meccs sem lesz könnyű - kezdte a be­szélgetést Varga Zsolt, a Nyír­egyházi KC szakmai igazga­tója. - A törökszentmiklósiak erősítettek, hiszen az élvonal­beli Ceglédből leigazolták azt a Dengi Zolit, aki nálunk is ját­szott, illetve korábbi klubtár­sát Sipeki Leventét, aki kettős játékengedéllyel bír. Ráadásul a szentmiklósiak igen kelle­metlen ellenfelek.- Támadásaikat a véglete­kig húzzák, sok passzal várják azt, hogy rést találnak a falon. Éppen ezért védekezésben nagyon kell majd koncentrál­nunk, és bízom a gyors kont­rákban.- Védekezésben sok rend­szert alkalmaznak, igyekez­tünk mindenre felkészülni. Még egy érdekesség: gyakor­ta támadnak hét mezőnyjáté­kossal, azaz igazi kapus nél­kül vannak a pályán. Ez ellen is felkészültünk.- Természetesen minde­zek mellett győzelmet várok, hiszen a hangulat remek, a motivációval nincs gond. Egyedül a két sérült, Kőrizs István és Balda Ákos kiesése okozhat gondot, remélem, sikerül majd pótolnunk őket - így Varga Zsolt. KM-ML Petar Tumidalsky ősszel hat gólt lőtt Torökszentmiklóson FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Mészöly Kálmán aktív résztvevője volt a kupasorsolásnak FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A rrI #» "II ■ ■ kezébe az irányítást labdarúgás. Aligha tévedünk nagyot, amikor leírjuk, ilyen elegáns környezetben, egy vérbeli futball-legenda jelen­létében még aligha sorsolták ki a Magyar Kupa megyei se­lejtező következő körének párosítását. Az Onyx Casinó- ban Mészöly Kálmán, vagyis a Szőke Szikla aktív közremű­ködésével, a Focisták éjszaká­ja program részeként ejtették meg a ceremóniát. Eszerint Gyulaháza-Mándok, Nagye- csed-Nagykálló, Mérk-Vállaj- Nyírmada, Sényő-Nagyhalász, Tiszabezdéd-Baktalóránthá- za, Szakoly-Kemecse, Kál- lósemjén-Mátészalkai MTK, Dombrád-Nyírgyulaj, Náb- rád-Záhony, Balkány-Ibrány, Túrricse-Tiszavasvári, és Ti- szakanyár-Tiszalök mérkőzé­seket rendeznek. km-kt A koreai 4X4 specialista megérkezett Nyíregyházára! j

Next

/
Thumbnails
Contents