Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-21 / 44. szám
2015. FEBRUÁR 21-, SZOMBAT KELET MüpvaS tnlrAr q- ISUCw* D Az idei költségvetéstől egészen a kritériumokig NYÍREGYHÁZA. - A keddi ülésünk legfontosabb témája a 2015-ös költségvetésünk elfogadása lesz - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. Elmondta: 614 millió 492 ezer forintos bevételi főösszeggel és ugyaneny- nyi kiadással számolnak az idei büdzsében, mely a kiegyensúlyozott gazdálkodásra épít. Nemcsak a kötelező feladatokra, hanem néhány önként vállaltra is van forrás.- A megyei önkormányzatok kiemelt feladata a területfejlesztés, az ehhez kapcsolódó Integrált Területi Program forráskeretének felhasználásához a közgyűlésnek meg kell alkotnia, illetve el kell fogadnia a Területi Kiválasztási Rendszer Kritériumokat - mondta Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke. A megyei kritériumok között szerepel, hogy a TOP-os pályázatokban szereplő fejlesztések járuljanak hozzá a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez. Ezen feltételek lehetővé teszik, hogy a legszélesebb körben pályázhassanak az önkormányzatok erre a támogatásra. Napirenden lesz, hogy az önkormányzat 51 százalékos tulajdonrészt szerezzen az EU-s tanúsítvánnyal rendelkező Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökségben (ENE- REA), valamint tárgyalnak a képviselők a Hajdúhátsá- gi-Nyírségi Vízellátó Rendszer szükségességéről is. km PARTHIREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. - A választás sikerének érdekében az előző években fejlesztési dömping volt Nyíregyházán, az idei költségvetésben azonban visszaütnek a beruházások, hiszen jóval kevesebb pénz jut a város fejlődésére. Ez pedig a gazdasági társaságoknak okoz hátrányt - jelentette ki tegnap sajtótájékoztatón Nagy László, a képviselő-testület MSZP-frakciójának vezetője. - Ha a kis- és középvállalkozások kevesebbet teljesítenek, kevesebb adót fizetnek be a városnak, így a költségvetési tervek nem teljesülnek. A csütörtöki közgyűlésen kisebb változtatást kértünk a költségvetésben, de a fideszes többség leszavazott minket. Míg a főösszeg csökkent a tavalyihoz képest, a polgármesteri keret ugyanannyi maradt - jegyezte meg. - A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy az idei büdzsé az elmúlt tíz év legszegényebb költségvetése. Ezek a számok nem tükrözik azt, hogy Nyíregyháza többet ad - ezt már Hunyadi János önkormányzati képviselő mondta. - A költ- ségvetésben nincs dinamika, s ezt hamarosan a lakosság is érzékelni fogja. Fidesz. - Csütörtökön a stabilitás és a növekedés költségvetését fogadta el a közgyűlés - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján dr. Adorján Gusztáv frakció- vezető. Hozzátette: a változó jogszabályi környezet ellenére is biztosítottak az intézményi működés feltételei, a folyamatban lévő projektek befejezéséhez szükséges saját erő, illetve a 2014-2020-as uniós ciklusban megvalósuló beruházások alapjainak megteremtése. Az intézmény- és útfelújítási munkálatok folytatására 750, míg az uniós pályázatok önerejére 350 millió forintot különítettek el. Jászai Menyhért, a Fidesz városi elnöke a szociális ellátórendszer változásaival kapcsolatban elmondta: a települési támogatási rendeletet egyhangúlag fogadta el a közgyűlés. - A természetbeni és pénzbeli támogatások rendszerei közül a foglalkoztatást helyettesítő támogatás kifizetése kerül át a járási hivatalokhoz. Erre azért volt szükség, mert a kormány a közfoglalkoztatásra helyez nagyobb hangsúlyt, a természetbeni és pénzbeli támogatások esetén pedig a települések nagyobb szabadságot kaptak a források elosztásában. A foglalkozáshoz használt kellékeket, alapanyagokat az egyesület biztosítja FOTÓ: ÉKN-ILLUSZTRÁCIÓ Farsangi mulatsággal temetik a telet együtt NYÍREGYHÁZA. A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Egyesülete február 24-én 14 órára farsangi népszokásokkal fűszerezett álarckészítő foglalkozásra invitálja tagjait. Azt követően, február 27-én 14 órától bátyus farsangi táncos mulatságot szerveznek. A programra jelentkezni a következő elérhetőségeken lehét február 23-áig: az ugy- felszolga@upcmail.hu e-mail címen és a 42/407-486 és 30- 373-1380 telefonszámokon, km Megtalálta a zsák a foltját FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nagyhalászban nem alibiznek, hanem értékteremtő munkát végeznek. nagyhalász. Harminc megváltozott munkaképességű alkalmazottal bővült a PIRE- HAB Nonprofit Kft. papíralapú csomagolóeszközöket gyártó, a köznyelvben csak „zsákgyárként” emlegetett nagyhalászi üzeme, valamint egy új, hatszáz négyzetméteres gyártócsarnokkal is gazdagodott a telephely. Önerő és támogatás A beruházáshoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma közel hatvanmillió forint támogatást biztosított, ehhez jött még a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató PIREHAB Kft. több mint 20 millió forintos önereje.- Bár az új üzemünk a sok megrendelés miatt már tavaly december óta üzemel, ma jött el a hivatalos szalagátvágás napja - fogalmazott a pénteki avatóünnepségen Becker György, a PIREHAB vezér- igazgatója, aki szerint az itt dolgozók valóban 21. századi körülmények közt végezhetik a napi munkájukat. A vezérigazgató hozzátette: volt olyan időszak, hogy az országban jelenleg 22 telephelyet működtető vállalkozás 4500 alkalmazottat is foglalkoztatott egy időben, ám a jogszabályi változások miatt, valamint a veszteséges termelés megállítása érdekében A PIREHAB távlatokat nyit az itt dolgozóknak. SESZTÁK MIKLÓS A PIREHAB távlatokban gondolkodik fájó döntéseket is meg kellett hozniuk.- Ezért is örömteli, hogy december óta harminc alkalmazottat vehettünk fel - fogalmazott a vezérigazgató, aki tréfásan megjegyezte: jó lenne, ha a zsákok mellett a pénzeszsákokat is itt gyárthatnák.- Szeretnénk elérni, hogy a nálunk dolgozók a nyílt munkaerőpiacra is kikerülhessenek - összegzett Becker György, majd beszélt a beruházás részleteiről is: az új csarnok mellett a gépparkjuk is „felfrissült”. Dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter hosszasan méltatta a beruházó PIREHAB Kft.-t, mert szerinte a cég mindig is távlatokban gondolkodott, valamint kiemelte azt, hogy a vállalkozás komoly lehetőséget, ezzel megélhetést, stabilitást ad a megváltozott munkaképességű embereknek.- A kormány a munkaalapú társadalomban gondolkodik, azt akarjuk, hogy aki akar, az tudjon dolgozni Magyarországon - tette hozzá dr. Seszták Miklós. Ünnepi napnak nevezte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár ünnepi napnak nevezte a péntekit, egy percig sem gondolkodott azon, hogy eleget tegyen-e a nagyhalászi meghívásnak.- A célunk az aktivizálás, az, hogy ne süppedjen senki a szociális támogatásokba, hanem mutassa meg, hogy ő A harminc új dolgozó egyike Fekete Péterné is, akivel a hivatalos ceremónia után beszélgettünk egy kicsit, miközben ő épp műanyag táskákat ragasztott.- 2000 óta vagyok megváltozott munkaképességű. Az előző munkahelyemen megszüntették a munkaviszoigenis képes értéket teremteni. Az itteni munkavégzés nem alibifoglalkoztatás - emelte ki az államtitkár, aki szerint nem igaz, hogy a kormány nem törődik a megváltozott munkaképességűekkel.- 2010 óta negyvenháromezerről csaknem nyolcvan- ezerre emelkedett azon megváltozott munkaképességűek száma, akik valamilyen típusú foglalkoztatásban vesznek részt Magyarországon - mondta az államtitkár. nyom, ezért, mikor láttam, hogy a PIREHAB felvétek hirdet, azonnal próbálkoztam. Szerencsére sikerült bekerülnöm, nagyon jól érzem itt magam, kiváló a közösség, ami számomra elsődleges szempont - mondta lapunknak a háromgyermekes ibrá- nyi asszony. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyi@kelet.hu „Jól érzem itt magam!” Az év eleje óta szűrik az iskolásokat FOTÓ: WACHTEINHEIM CSILLA Hat oktatási intézmény közel 1600 tanulója vett részt az átfogó vizsgálatokon. szabolcs-szatmár-bereg. Januártól a Felső-Tisza-Vidéki Gyerekesély Program szervezésében egészségügyi szűrőprogramokon vesznek részt a térség általános és középiskolás diákjai. Az egészségügyi szűréseket pszichológusból, gyermekgyógyász, belgyógyász és ortopéd szakorvosból álló csoport végzi. Fizikai és pszichológiai- A szűrőprogram két fő tevékenységet valósít meg: pszichológiai vizsgálatot, valamint fizikális vizsgálatokat (testsúly- és magasságmérés, gerinc- és lábboltozat-elle- nőrzés, vérnyomásmérés, a mellkas és a has vizsgálata). A pszichológiai tesztek és vizsgálatok eredményeit pedig folyamatosan elemezzük, értékeljük. Egyébként a szűrések előkészítésében és a szervezésben az iskolavédőnő, az iskolai szociális munkás, az oktatók és a gyerekesély munkacsoport tagjai is folyamatosan segítséget nyújtanak nekünk - fogalmazták meg a Miskolcról érkezett orvoscsoport tagjai. Eddig hat oktatási intézmény közel 1600 tanulója vett részt az átfogó vizsgálatokon: a fehérgyarmati Móricz Zsig- mond Szakképző Iskola és Kollégium, a Református Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Fő az egészség Óvoda és Bölcsőde, a tunyog- matolcsi Petőfi Sándor Általános Iskola, a kisari Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Óvoda, a Csaholci Általános Iskola, illetve a kölesei Kölcsey Ferenc Általános Iskola szintén csatlakozott a Gyerekesély Program egészségügyi projektjéhez, amit hamarosan a térségi óvodákban folytatnak. KM © Életek múlhatnak az ellenőrzésen A fűtési időszakban különösen fontos a kémények vizsgálata. Az ellenőrzéssel feltárt hibák kijavításával életek menthetők meg. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Történelemidézés tárogatóval A hungarikummá lett hangszeren szólaltatta meg a dallamokat Nagy Csaba tárogatóművész. cégénydányád. A Rákóczi Tárogató Egyesület szervezésében megelevenedett a történelmi múlt, a kuruc kor irodalma és zenéje a Cé- génydányádi Általános Iskolában. Nagy Csaba tárogatóművész II. Rákóczi Ferenc fejeNagy Csaba a diákok közt FOTÓ: ISKOLA delemnek, a kuruc hősöknek és a Rákóczi szabadságharc háromszáz éves évfordulójának állít emléket. Ennek a történelmi időszaknak különösen kedvelt hangszere volt a tárogató. Rendhagyó óra A kiemelt nemzeti érték címet viselő hangszeren, a hungarikummá lett tárogatón szólaltatta meg a dallamokat. A rendhagyó óra keretében elhangzott információnak, zenei élménynek nagyon örültek a felső tagozatos diákok és tanárok. km