Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-02 / 27. szám
2015. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ Udvaros Dorottya szerepek tucatjait játszotta FOTÓ: ÉKN Udvaros Dorottya az idei Páger Antal-díjas Szenvedelyes lendülettel játszik, színészi alkata változatos jellemek megformálására teszi képessé. makó. Udvaros Dorottya kapta az idén a Páger Antal-szí- nészdíjat; a Kossuth- és Já- szai-díjas művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet makói polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban. A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - úgy döntött, hogy idén Udvaros Dorottya veheti át az elismerést. Halász Judit volt az első A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet, Rudolf Péter és Cserhalmi György részesült az elismerésben; tavaly Gáspár Sándor kapta a díjat. mti Megér egy mosolyt A zsiráf találkozik a nyuszikával, és dicsekedni kezd:- Te nyuszi, tudod milyen jó, ha ilyen hosszú nyakad van? Amikor a jéghideg üdítő végigcsúszik a hosszú nyakadon, és hosszabban érzed a hűsítő érzést; vagy amikor a finom rakott krumpli lecsúszik a torkodon, az a finom meleg érzés, és... Nyuszika hirtelen közbevág:- Te mondd, zsiráf, hánytál már? O További viccek humor.szon.hu Százéves melegrekord dőlt meg Moszkvában Moszkva. Több mint százéves melegrekord dőlt meg az orosz fővárosban vasárnap. Moszkva északnyugati városrészében már helyi idő szerint reggel 7 órakor 3,1 fokos meleget mértek, 1 tized fokkal többet, mint 1914-ben ugyanezen a napon. A Moszkva környéki Szerpu- hov településen ennél is melegebb volt, az éjjel már 3,4 fokra emelkedett a hőmérséklet. A szokatlan februári melegben az orosz főváros északkeleti és központi kerületeiben lakók, valamint a Moszkva környéki Zsukovszkij, Lju- berci és Ramenszkoje kisvárosokban élők dörgésre és villámlásra ébredtek. Ezeken a településeken nem hullott csapadék, de Moszkvában szombatról vasárnapra virradó éjszaka a havi meny- nyiség 35 százaléka, 12 milíi- méternyi csapadék esett le, miközben hó és havas eső váltotta egymást. Sok helyen a havazást erős szél kísérte. A sok csapadék miatt a moszkvai csatornázási művek 70 műszaki egységét is be kellett vetni. A szakemberek az utakon, kereszteződésekben hirtelen felgyülemlett víz elvezetésén dolgoznak, mti ■> Magabiztos Adrienn, a csinos nagykállói lány nagyon magabiztos volt a fotózáson. ^'UUÍ FOTÓ: JANICS ATTILA Aggódik a filmért a Star Trek 3 főszereplője los Angeles. Tréfásan reagált a Star Trek 3 főszereplője arra a hírre, hogy egyik színésztársa, Simon Pegg brit komikus részt vesz a film forgatókönyvének megírásában. Attól tart, hogy a vicces Scotty-t megformáló színésznek maga Chris Pine FOTÓ: Gl felé hajlik majd a keze. „Jó hír, hogy Simon is beszállt a történet megírásába, de ez bizonyos kockázatokkal járhat - mondta Chris Pine, aki az Enterprise űrhajó Kirk kapitányát formálja meg. - Azért kicsit aggódunk is, hogy ír magának egy csomó hosszú monológot, és emiatt a film egy része stand-upos különkiadás lesz Simon számára.” A Star Trek 3 sztorijáról egyelőre szinte semmit nem lehet tudni azon kívül, hogy visszatér a klasszikus tévésorozat hagyományaihoz. A rajongók eddig arra panaszkodtak, hogy a reboot túlságosan a Csillagok háborúja nyomdokain halad, hanyagolva a több évtizedes tradíció kínálta lehetőségeket. MTI A nap videója Állati szemétség Ezek az állatok nem hagyják magukat, főleg, ha élelemről van szó. O További videók video.szon.hu Tel-Avivban vendégszerepei Jeruzsálem. Kálmán Imre A Bajadér című operettjével vendégszerepei Tel-Avivban a Budapesti Operettszínház február 12. és 21. között. Kálmán Imre 1921-ben bemutatott dalművét Kerényi Miklós Gábor újszerű rendezésében láthatja tizenegy előadáson az izraeli közönség. A főbb szerepekben kettős szerep- osztással játszott darabot az izraeli Rison Lecióni Szimfonikus Zenekar kíséri. mti ■> Ugye mi jóbarátok vagyunk? Azt hisszük, csak a mesében létezik kutya-macska barátság. Pedig a valóságban is van. Persze mindig a macskák, akik barátot választanak maguknak... fotó: getty images Lefotózták Picurt, a gólyát Picur FOTÓ: MAGYAR MADÁRTANI EGYESÜLET Az MME szakemberei tavaly két projekt keretében jeladókkal láttak el fehér gólyákat. Budapest. Már másfél hónapja, hogy a „Picur” néven ismert fiatal fehér gólyánk megérkezett a Dél-afrikai Köztársaságba. Ő volt az első magyar fehér gólya, amelyik megtette ezt a hosszú utat az elmúlt években jeladóval útnak indult 46 fajtársa közül. Szintén most először történt meg, hogy a déli féltekén lefotózták az egyik jeladós gólyánkat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei tavaly két projekt keretében jeladókkal láttak el fehér gólyákat („Madárvédelem és kutatás határok nélkül” és „Északi gólyahír” projektek, melyeket az MME a Cserhát Természeti és Kulturális Értékeiért Alapítvánnyal közösen bonyolít le). A telemetriás jelölésnek köszönhetően nyomon követhettük a gólyák útját a fekete kontinensre. Többségük sikeresen eljutott az afrikai telelőhelyekre, de olyan is akadt, amelyik a Kárpát-medencében maradt. Keletre ment Miután „Picur” megérkezett a Dél-afrikai Köztársaságba, Lesotho érintésével az ország keleti szélére vonult, s közel egy hónapja a Greytown nevű kisváros közelében fekvő hegyi réteken telel. Mivel hosszú ideje egy néhány kilométeres körzetben mozgott, ezért megkerestünk dél-afrikai madarászokat, akik néhány nap után megtalálták a megfelelő embert a madár lencsevégre kapására. Január 22-én a közeli Greytownban élő Dawie Scholtz indult a gólyánk keresésére. ékn Valódi a különleges ikon A legkorszerűbb eljárásokkal és eszközök, anyagok használatával teljes a bizonyosság. Moszkva. A szakemberek megbizonyosodtak a csodatévőnek tekintett Szmolénszki Szűzanya ikon valódiságáról - jelentette be Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban vasárnap. Az orosz ortodox egyház főtemplomában Kirill pátriárka egyházfői posztra lépésének 6. évfordulóját ünnepelték. Az ebből az alkalomból rendezett szentmisét követően az orosz kulturális tárca vezetője ismertette a csodatévőnek tartott szmolénszki ikon két évig tartott restaurálását. Megyinszkij elmondta, többen megkérdőjelezték azt, hogy valóban arról az ikonról van-e szó, amelyet 1602-ben Borisz Godunov orosz cár átadott Szmolenszknek, és amelyet a Napóleon seregei elleni háborúban a Kutuzov vezette seregek támogatására a borogyinói harctérre vittek. mti Whitney-t követi lánya? Georgia. Whitney Houston lányát eszméletlenül találták fürdőkádjában. A szombaton történt eset kísértetiesen emlékeztet a három éve elhunyt világhírű énekesnő halálának körülményeire. Az Atlanta Journal Constitution című lap szerint Bob- bi Kristina Brownt Georgia állambeli otthonában férje, Nick Gordon és egy barátjuk találta meg eszméletlenül a fürdőkádban. A . rendőrségi jelentés szerint a 21 éves nőt sikerült a helyszínen újraéleszteni, majd kórházba szállították. A hírességekre specializálódó TMZ hírportál a családhoz közel álló forrásból úgy tudja: Brownt az intenzív osztályon ápolják, és agyi ödéma miatt mesterséges kómában tartják. mti 16 Képes krónika KElíT jSaEdöB isiiül .......................................................... ............................................................................. ..I. KELET-TAXI W magyarorszAg ^ UTAZZON VELÜNK! 444-444 J ——811 HIRDETÉS