Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-30 / 25. szám
8 Hazai tálakon 2015. JANUÁR 31., SZOMBAT KELET Kiállítóteremben Gondolkodtatnak és gyönyörködtetnek nyíregyháza. Szepessy Béla grafikusművész kiállítása nyílt meg a napokban a nyíregyházi Pál Gyula Teremben. A tárlaton látható alkotásokról írta meg gondolatait lapunknak H. Németh Katalin grafikusművész. „A grafika uralkodó eleme a vonal, ennélfogva közel hív magához. Többszörösen igaz ez Szepessy Béla linómetszeteire, amelyeknek éppen ez az erősségük és csodálatosságuk. Vonalhálóinak szövete sokszólamú üzenetsor, ahol fontos a környezet, de nem mindenáron. Témái nem szoríthatóak be szűk négyzetcentiméterekbe, mert rétegeket tesz egymásra, de azért sem, mert szívesen lép vissza a múltba - akár évszázadokat is, ezt pedig részletezően teszi. Várurak és várúrnők csevegnek kedélyesen, harcosok csapnak össze egymással, kastélyok emelkednek a kies magaslatokon, vagy megbújnak bokrok takarásában. Egy közülük teljes terjedelmével átfordul önmagán, és úgy néz vissza ránk a víz tükrében. Másutt ismét fák, dombok, várak láthatóak tengelyesen szimmetrikusan, pontos formaismétlésekkel. Ezeknek a magyarázata az, hogy ha az ember teste is szimmetrikus, akkor a táj miért ne lehetne az. A köztudat azt tartja a grafikáról, hogy kisméretű. A kiállított huszonöt linómetszet azonban kivétel nélkül nagy. Szepessy Béla február közepéig látható metszetei intellektuális kalandok, amelyek egyszerre gondolkodtatnak és gyönyörködtetnek.” km Egyház! élet Békejobbot nyújtottak egymásnak a hívek RAMOCSAHÁZA. Mint számos településen, így Ramocsa- házán is megszólalt a harang hívó szava, hogy induljanak el újra az emberek imádkozni a Krisztusban hívők egységéért. A ramocsaházi ökumenikus imahétről Kecskés Istvánná számolt be lapunknak:- A helyi katolikusok és reformátusok január 19. és 23. között egymás templomaiba mentek, ahol már várta őket Jézus, mint ahogy a samária- beli asszonyt is várta Jákob tótjánál, akinek végül azt mondta: „Adj innom!” Az Isten házában szeretettel várta a híveket Hajdú István káplán atya, Miló Miklós görög katolikus esperes és Nagy István lelkipásztor. Az imaestéken a közös imádkozással, a szép gondolatokat hallgatva lelkileg közelebb kerültek egymáshoz a reformátusok és a katolikusok. Lélekemelő volt, amikor énekeltük: „Bár szétszakadva él az egyház, Jézusban mégis egy lehet.”- Imádkoztunk Magyar- országért, és az egész emberiségért. Erre most nagy szükség van, mert a világban igen aggasztó események történnek. Tartjuk magunkat Pál apostolnak ahhoz az intelméhez, hogy „Szüntelenül imádkozzatok!” Az imaóra végén, áldás előtt felemelő élmény volt, amikor békejobbot nyújtottak egymásnak katolikusok és reformátusok - tette hozzá Kecskés Istvánné. KM Az imahét egyik pillanata Ramocsaházán fotó: magánarchIvum Ügyeletes állatorvosok Január 31-án és február 1-jén a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Angyal Sándor (06-30/289-5771), a baktalórántházi térségben dr. Kozák Gyula (06-30/968-6833), a nyíregyházi kerületbendr. Gonda Gedeon (06-20/944-0111), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Bónis László (06-30/9780-410), a mátészalkai kerületbendr. Szabó Ervin (06-30/9635-486), a csengeri térségbendr. Túri Róbert (06-30/376-3737), a nyírbátori kerületbendr. Vágó Árpád (06-20/9513-441). B Várakozás közben Míg a nap végén a szüleikre várakoznak a máriapócsi óvodában a kicsinyek, rajzolgatnak vagy építgetnek. Igaz, szerda délután arra is volt példa, hogy az egyik édesanyának kellett megvárnia az alkotás befejezését. fotó: m. magyar László Éremgyűjtők találkozója NYÍREGYHÁZA. Az Éremgyűjtők Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Egyesülete február 1-jén 8 órától 11 óráig Nyíregyházán, a MÁV Vonatkísérő Laktanyában (az állomással szemben) tartja szokásos havi találkozóját. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. KM Most csak a férfikar énekel NYÍREGYHÁZA. Miskolc és Budapest után Nyíregyházán is felcsendül Liszt Faust című szimfóniája a Cantemus bérleti sorozat keretében, február 7-én 18 órától a Kodály-iskolá- ban, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Cantemus Férfikar előadásában. km A raktár helyett vitrinekben Az egykori református általános iskola műemlék épületében bővíthette kiállításait atiszavasvári múzeum. tiszavasvári. Sikeres évet zárt a 2014-ben a tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum. A fél évszázada alapított múzeum 2013-ban kapott magasabb szakmai besorolást, ugyanis az intézmény státuszát ekkor változtatta közérdekű muzeális gyűjteményről területi múzeumra az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Élményszerű bemutatás Az évek óta tartó tudatos munka, és a hozzá kapcsolódó uniós forrásokból megvalósított szakmai fejlesztések összértéke meghaladta a 130 millió forintot. Baloghné Szűcs Zsuzsanna j múzeumvezető szerint ezen sikerek árnyékában az elmúlt esztendő, ha nem is hozott ekkora eredményeket, mégis Intézményünk a térség meghatározó tudásközpontjává válhat. BALOGHNÉ SZŰCS ZSUZSANNA Amit a nagyközönség nem szokott látni: lázas munka az egyik kiállítás megnyitása előtt a Vasvári Pál Múzeumban fotó: Balogh tamás sikeresnek mondható. - Az elmúlt esztendőben a belváros szívében, a Kálvin úti múzeumépülettől alig 100 méterre, az egykori református általános iskola impozáns műemlék épületében közel 500 négyzetméteren bővíthette állandó és időszaki kiállításait a múzeum. Az épület és környezete még 2006-ban egy városközpont-rehabilitáció keretében újult meg, s a kiváló adottságai révén új lehetőségeket nyitott a múzeumi raktárakban porosodó gyűjtemények élményszerű bemutatására - tájékoztatta lapunkat az intézmény vezetője. - A tavalyi évben két új állandó- Hisszük, hogy munkánk meghatározó jelentőségű a társadalom tudásának, műveltségének gyarapításában, és a térségbe látogató turisták tájékoztatásában. Valljuk, hogy korszerű kiállításokkal, látogató- és iskolabarát körkiállítás mutatkozhatott be itt. Az egyik tárlat „5000 év titkai” címmel mutatja be újra a nagyközönség számára a Nyíri Mezőség régészeti leleteit, a másik pedig Kabay Jánosnak, illetve a Kabay-mód- szernek állít emléket.- Az „Alkaloida Anno” nevet viseli a világhírű feltaláló szabadalmi módszerét és a 88 éve működő Alkaloida Vegyészeti Gyár történetét felidéző iparés technikatörténeti kiállítás.- Az állandó kiállítások mellett több időszaki kiállítás, múzeumpedagógiai foglakozás, konferencia, szabadtéri esemény várta az érdeklődőket, amelyekre tavaly közel 14 ezren voltak kíváncsiak. A fenntartó önkormányzat a lehetőségeihez mérten mindent megtett azért, hogy az intézményben a szakmai munka magas színvonalon, megfelelő feltételek mellett folyhasson. KM nyezettel, élménygazdag és szórakoztató oktató programokkal, magas szintű szolgáltatásokkal intézményünk a térség meghatározó tudás- központjává válhat - tette hozzá Baloghné Szűcs Zsuzsanna múzeumvezető. Térségi tudásközpont Örömmel értesítjük orvos, ügyvéd és gyógyszerész ügyfeleinket, hogy időszakos jelleggel az Autó Széles Volkswagen Centruma speciális kedvezményt biztosít számukra. A kedvezmény mértéke azonos a nagyvállalati flottavásárlóknak biztosított kategóriával. Jogosultság feltétele: kamarai tagság igazolása az adásvétel megkötése előtt. Az On Volkswagen márkakereskedője: ■L.1 JH Autó Széles, Volkswagen Centrum Nyíregyháza Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m. Atájékoztatás nem teljes körű, kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. Az ajánlat részleteiről és feltételeiről az autoszeles.hu-n tájékozódhat. Intellektuális kalandok a metszeteken fotó: sipeki Péter Doktor Úr, mosolyogjon! HIRDETÉS CD