Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-30 / 25. szám
raus* 2015. JANUÁR 30, PÉNTEK 8 Hazai tájakon KHir ■ Finnországi élmények Csütörtök délután a Mustárházban rendezte meg a Nyíregyházi Magyar-Finn Baráti Egyesület az idei első rendezvényét, amelyen finnországi élményeiről mesélt Pózner Gábor. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR PÁRTHÍREK: ©MEGYÉNKBŐL Az alapítvány szerint a levelet az egyház fogalmazta, ők ezt visszautasítják. NYÍREGYHÁZA. Mint ahogy arról beszámoltunk, tavaly novemberben a Debreceni ítélőtábla szegregáció miatt elmarasztalta a Huszártelepen működő iskola korábbi és a jelenlegi fenntartóit: a nyíregyházi önkormányzatot, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, valamint a görög katolikus egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéjét. A döntés szerint a Sója Miklós-iskola új első osztályt nem indíthat, a már oda járó diákok azonban folytathatják tanulmányaikat. MSZP. Két téma köré építette fel csütörtök délelőtti, a megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatóját Máté Antal, Nyírbátor polgármestere. - Az ön- kormányzat a legutóbbi testületi ülésén elfogadta az internethasználat anyagi támogatásáról szóló javaslatot. A hozzájárulás összegét havi ezer forintban állapítottuk meg - mondta a polgármester, aki hozzátette: a szociális feltételekhez kötött támogatásra pályázni kell. Máté Antal a továbbiakban a 471-es főút körüli anomáliáról beszélt a sajtó képviselőinek. - Úgy gondolom, hogy nem mehetünk el szó nélkül amellett a szomorú tény mellett, miszerint a kormány öt-hét éves útfelújítási programjában nem szerepel a 471-es út megyénket érintő szakaszának felújítása. Azért, hogy a döntéshozók meghallják a hangunkat, félpályás útlezárást és demonstrációt szervezünk jövő hétfőn 10 órától Nyírbátorban, a Szabadság téren, a városháza előtti részen. Sérelmezzük, hogy a szóban forgó főútnak csak a Hajdú-Bihar megyei szakaszát újítják fel - fogalmazott a polgármester. Kis Grófo, Bódi Csabi és Jolly FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Egy igazi mulatós buli Nyílt levélben tiltakoznak Az iskola szülői közössége a napokban a nyilvánossághoz fordult. A közvéleményhez intézett nyílt levelükben az ellen tiltakoznak, hogy meg akarják szüntetni a városrész oktatási intézményét. Azt írják: „Szeretnénk megkérni Mohácsi Erzsébetet és mindenkit, aki ellenünk tevékenykedik, hogy bízzák ránk a döntést, és törvényekre hivatkozva ne lehetetlenítsék el gyermekeink tanulását egy olyan iskolában, ahol mindent megkapnak! Ne kényelmes budapesti lakásaikból mondják meg a roma jogvédők, mi a jó nekünk, huszártelepieknek! Mert nekünk és Nincs semmi- :: lyen észérv a roma gyerekek külön oktatására. MOHÁCSI ERZSÉBET A szülők azt szeretnék, ha az iskola megmaradhatna ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER gyerekeinknek jó ez az iskola, és nem engedjük bezárni!” Érvek és ellenérvek A pert indító „Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” alapítvány (CFCF) elnöke, Mohácsi Erzsébet a levélre így reagált: „Ezt a petíciót a közvélemény manipulálására valószínűleg az egyház munkatársai fogalmazták, annak ellenére, hogy a bíróság előtt minden érvük megbukott; meg kell szüntetni a jogsértő oktatási gyakorlatot. Nincs észérv a roma gyerekek külön oktatására. Érthetetlen a viselkedésük a bukott per után: mintha a bukott diák próbálná elhitetni, hogy az egyes valójában a legjobb érdemjegy, nem a legrosszabb... Felháborító, hogy ekkora apparátust mozgat meg az egyház a bizonyítványának magyarázatára, ahelyett, hogy a törvény betartására koncentrálna. Elfogadhatatlan, hogy mindehhez a kényszerhelyzetben lévő szülőket használja fel. Nincs Isten, aki azt tanítaná híveinek, hogy az egyház önbíráskodhat, a világi törvényeket nem kell betartani. (Nagy baj lenne, ha rájuk kellene bízni a döntést.) És nincs szülő, aki - Ferenc pápa üzenetét idézve - a saját gyerekét rabszolgasorba taszítaná. A szegregáció ugyanis nem a felzárkózást, hanem a leszakadást szolgálja” - írta lapunknak Mohácsi Erzsébet. KM-SZA Az egyház visszautasítja a feltételezést Természetesen megkérdeztük a görög katolikus egyházat: ők fogalmazták-e a levelet. Válaszukban azt írják: „Mohácsi Erzsébet föl sem tételezi cigány testvéreiről, hogy képesek az érzéseiknek és az érdekeiknek megfelelő önálló megnyilatkozásokra? Ezzel minősíti őket. Éppen azokat, akiknek érdekében a látszat szerint fellép. Aligha lehet mással magyarázni azt a nyilatkozatát, mely kétségbe vonja, hogy a telepi szülők cselekvőképesek lennének. Ez a mesterséges kiskorúsítás vajon milyen érdeket szolgál? Vajon mi a magyarázata annak, hogy Mohácsi Erzsébet fülei nem hallják meg a szülők szavát? Az egyház visszautasítja azt a bújtatott feltételezést, hogy ne tartaná tiszteletben az ország törvényeit, illetve hogy bujtogatna a szülők között azzal, hogy petíciót fogalmaz meg helyettük. Ezek a CFCF eszközei, nem a görög katolikus egyházé. ígér jó kikapcsolódást nyíregyháza. Mulatós vigadó elnevezéssel hatalmas pótszilveszteri buli lesz ma este a nyíregyházi Buszacsában. A helyszíni jegypénztárak már 14 órakor kinyitnak a Bujtosi Szabadidő Csarnoknál, és az egész este folyamán lehetőség lesz a jegyvásárlásra. Az egyedülálló bulira hazánk legnépszerűbb mulatós előadói érkeznek Nyíregyházára. Színpadra lép többek között Kis Grófo, Jolly és Suzy, Bódi Csabi, valamint Sihell Ferry és Henna is. Az est házigazdája Zelenák Krisztián lesz, aki a sztárok fellépése között zenél majd. A nagyszínpad oldalain két kivetítő és komoly hangtechnika biztosítja majd az estéhez méltó körülményeket. A kapukat 19 órakor nyitják, a műsor 20 órakor kezdődik el, és hajnalig tart. Külön elkerített részt biztosítanak majd a dohányzóknak is, az elővéte- les jegyvásárlók pedig külön, gyorsabb sávon léphetnek be az intézménybe. Külön érdekessége a mai mulatós pótszilveszteri estének, hogy Kis Grófo videoklipet is készít, a három forgatási helyszín egyike a nyíregyházi buli. „Négy táncoslánnyal érkezem majd a Buszacsába, biztos vagyok benne, hogy ezúttal is mindenki jól fogja magát érezni!” - jelezte Kis Grófo, hogy komolyan készül a rendezvényre. A fellépők egyébként egymást követően, külön-külön 40-50 percet töltenek majd a színpadon, őket pedig hajnalig tartó mulatozás követi. Belépőjegyek elővételben a Buszacsa titkárságán kaphatók, valamint az alábbi jegyértékesítőknél: Autoclub Travel (Dózsa György utca 9.), Media Markt (László utca 12.), IBUSZ (Országzászló tér 6.), Necker- mann (Szent István utca 1.), OTP Travel (Hősök tere 2.), Sky Travel (Szabadság tér 4.), valamint a Ticket Express országos hálózatában válthatók. A megújuló energiákat szeretnék felhasználni Képviselői fogadóóra demecser. Dr. Legény Zsolt, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője fogadóórát tart Demecserben február 2-án, hétfőn 15 órától 16.30 óráig. A politikus a helyi művelődési ház és könyvtár épületébe (Demecser, Szabolcsvezér út 6. sz. ) várja mindazokat az érdeklődőket, akiknek valamilyen közérdekű észrevételük, panaszuk, valamint javaslatuk van. km búj. Minden önkormányzat arra törekszik, hogy minél takarékosabban gazdálkodjon, minél kevesebb legyen a kiadása. Ennek érdekében olyan fejlesztésekre pályáznak, amelyek ezt a célt elősegítik. A buji önkormányzat a közelmúltban az általános iskola energetikai korszerűsítése érdekében nyújtott be támogatási kérelmet. A pályázatról márciusig kell dönteniük a bírálóknak. A polgármesteri hivatal szakemberei az idei költségvetés előkészítésén dolgoznak. Az önkormányzat tagjai első alkalommal a február 12-én rendezendő képviselő-testületi ülésen mondhatnak véleményt a költségvetés bevételi és kiadási terveiről. KM Megszépül majd az iskola udvara NYÍREGYHÁZA. Jótékonysági bált rendez a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola február 6-án 19 órától a Református Gyülekezeti Házban. A mulatság teljes bevételét a Kálvin téri iskolaudvar felújítására fordítja az oktatási intézmény. A reformkori vigasságok hangulatát szeretnék a szervezők megteremteni, s ebben segítségükre lesz a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága, km Kedves Olvasóki Ismét kisütöttünk egy versenyt, a nagysikerű süteményrecept-beküldő játékkal most a húsvéti készülődést szeretnénk megkönnyíteni. Ha a tarsolyában lapul egy-egy apró, habos, krémes vagy sós finomság elkészítésének módja, jelentkezzen a Kelet-Magyarország receptversenyére. A nevezők értékes ajándékokat nyerhetnek, és „konyhatitkukat'’ viszontláthatják a Kelet gondozásában megjelenő HÚSVÉTI SÜTEMÉNYEK magazinjában. Egy beküldő több finomsággal is pályázhat. Az idén először olyan különleges recepteket is várunk, amelyek az ételérzékenységgel, cukorbetegséggel küzdőknek adnak lehetőséget az ízek élvezetére. A nevezéshez kérjük, töltse ki és csatolja az alábbi kupont. A résztvevő hozzájárul, hogy receptje a Húsvéti sütemények magazinban megjelenik. Az ételleírásokat elsősorban elektronikusan várjuk a recept@kelet.hu címre az alábbi kuponon lévő adatok megadásával. A receptek beküldhetők postai úton is a lenti kupon csatolásával, „Húsvéti receptverseny" jeligével. Cím: Kelet-Magyarország szerkesztőség, 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Egy beküldő több étellel is nevezhet! Beküldési határidő: 2015. február 19.12 óra. Húsvéti süteményéig I recéptversehyeC^ Jelen szelvény kitöltésével hozzájárulok ahhoz, hogy amennyiben az általam beküldött receptet a zsűri kiválasztja, megjelenhet a Russmedia Kft. által kiadott Húsvéti sütemények magazinjában. Továbbá hozzájárulok, hogy személyes adataimat kezelje, tárolja és saját marketingtevékenysége céljából ellenszolgáltatás nélkül felhasználhassa. Tudomásul veszem, hogy a fent megadott hozzájárulásom visszavonására az adatkezeles@russmedia.hu e-mail címen van lehetőségem. Levélváltás - deJdk között? ■ LgJW KELET www.kelet.hu HIRDETÉSEK _ . .w »azdasagc^re^körnvezottudatps