Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-30 / 25. szám

2015. JANUÁR 30., PÉNTEK KERT Gyors kérdések, gyors döntések Ősbemutatók egymás után NYÍREGYHÁZA. Elkezdődött a drámaíró verseny a Móricz Zsigmond Színházban! A Móricz-hetek esemény- sorozat egyik legnagyobb attrakcióján Egressy Zoltán, Forgách András és Pozsgai Zsolt a felkért szerzők - ők azok, akik a csütörtök este kisorsolt Móricz-novella címe alapján új, egyfelvonásos da­rabokat írnak egy éjszaka le­forgása alatt. Az elkészült há­rom darabot január 30-án, egy nap alatt viszi színre Bodolay Géza, Harsányi Súlyom László és Keszég László a nyíregyházi társulat közreműködésével. A három ősbemutatót egy­mást követően, január 30-án 19 órától láthatja a nagyérde­mű egyetlen alkalommal. Az est végén a zsűri tagjai választ­ják ki a legjobb szerzőt, a leg­jobb rendezőt, a legjobb női és férfi szereplőt, de egy közön­ségdíj is gazdára talál. km Sipos Attila Csaba fotó: sipeki Péter Kulturális kikapcsolódás NYÍREGYHÁZA. Csevegő cím­mel havonta jelentkező prog­ramsorozatot indított csütör­tökön a Jósa András Múzeum, az első rendezvényen mások mellett Sípos Attila Csaba is részt vett. km Gyarapodó helyi értéktár A közgyűlés 2013 év végén hozta létre a Nyíregyházi Te­lepülési Értéktár Bizottságot, amelynek feladata a város természeti, kulturális, épí­tett, történelmi értékeinek, valamint az itt élők és alkotók szellemi örökségének megőr­zése, ápolása. A tavalyi máso­dik félévi tevékenységükről szóló beszámolóból kiderül: az értéktár gyarapodott, és bekerült Bárány Frigyes mű­vészeti tevékenysége, a Hő­sök temetője, dr. Eisert Árpád szívsebészeti tevékenysége és az Evangélikus Nagytemp­lom. egyháza közlekedését az útdíj bevezetése, mekkora forgal­mat generál a város útjain. Pályázatok, programok Póka Imre (független) a Nyírsu­li átnevezésével kapcsolatosan azt kérdezte, a társaság átalakí­tását nem kellett volna-e köz­gyűlés elé hozni. A polgármes­ter azt mondta, ez egy régi ügy, sokszor tárgyaltak már róla, az átalakítás szükséges volt. A képviselők áttekintették a folyamatban lévő és az elbí­rálás alatt álló pályázatokat, majd döntöttek arról, hogy az önkormányzat részt vesz egy nemzetközi projektben, ami a drogprevenciót segíti, és egy olyan pályázati programot is támogatnak, ami a hungari­kumok népszerűsítését szol­gálja. KM-SZA Tárgyaltam a kormánykép­viselőivel a megyei útszakasz ingyenes­sé tételéről. DR. KOVÁCS FERENC <§> Óvodások váltóversenye A Gyermekek Háza Déli Óvoda Kereszt utcai székhelyintézményében váltóversenyt szerveztek az iskolába készülő gyerekek­nek. A kicsik az ügyességet és figyelmet igénylő felada­tokat jókedvűen teljesítet­ték, a vetélkedő zárásaként minden résztvevő ajándé­kot kapott. FOTÓ:ÓVODA Pályázatok a víz világnapja alkalmából A víz világnapja (március 22.) alkalmából a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezete rajzpályázatot hirdet óvodások, alsó és felső tagozatosok részére „Víz és a jövő” címmel, a beküldési határidő: március 13. Az alkotásokon fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, iskolai osztályát, a felkészítő pedagógus nevét, az iskola, óvoda elmét, telefon­számát, e-mail elmét. A pályázatokat a 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 19. vagy a titkarsag@ifetlvizig.hu címre várják. _____________________________________ Ä vízügyi igazgatóság másik pályázatát a megye középiskolásai számára Irta ki „Víz és a fenntartható fejlődés” címmel. A vízkészletek kimerülése és/vagy elszennyeződése egyre súlyosabb probléma. Mit tehet egy középiskolás a vízzel kapcsolatos fenntarthatóság érdekében? A beadvány terjedelme 7-15 gépelt oldal lehet, kiegészíthető illusztrációkkal, saját gyűjtőmunkával, önálló javasla­tokkal. A beadási határidő március 13. Az első helyezett díja 20 ezer, a másodiké 15 ezer, a harmadiké pedig 10 ezer forint. Rapid közgyűlést tar­tott a megyeszékhely képviselő-testülete: alig másfél óra alatt végeztek. nyíregyháza. A két közgyűlés között történt események­ről szólva dr. Kovács Ferenc polgármester kiemelte a Sós­tó-kötvény kifizetését. Ehhez egymilliárd forintot adott az állam, 850 millió forintot ki­gazdálkodott az önkormány­zat, 700 millió forintot pedig folyószámlahitelből fedeznek. Ez utóbbit december 31-éig ki kell fizetni, így ez az idei költ­ségvetés tervezését, végrehaj­tását is nagy mértékben érinti. A kormány véglegesítette a fizetős útszakaszokról szóló rendeletet - ezzel kapcsola­tosan Lóvéi Csaba (Változást Nyíregyházáért) azt kérdezte, más, fideszes polgármeste­rekhez hasonlóan felemelte-e ez ellen a szavát a polgármes­ter vagy Petneházy Attila or­szággyűlési képviselő. A polgármester válaszolt: tárgyalt a kormány képviselő­ivel, levelet is küldött, amely­ben kérte a döntés felülvizs­gálatát, és a várost érintő szakasz díjmentessé tételét. Azt is kérte, hogy visszatér­hessenek a kérdésre akkor, amikor már vannak pontos számok, amelyek megmutat­ják, hogyan alakítja át Nyír­A Hősök temetője is bekerült az értéktárba FOTÓ: KM-ARCHlV, RACSKÓ TIBOR A ”Ke-Víz 21” zRt. keres útépítési üzletága számára _____szakembereket a kővetkező munkakörökbe: ÚTÉPÍTÉSI MŰVEZETŐ Aszfaltbedolgozó sorhoz útépítési munkákban jártas, legalább 5 éves szakmai tapasztalattal, középfokú végzettséggel, min. B-kat jogosítvánnyal rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk művezetői állás betöltésére Aszfaltbedolgozó sorhoz útépítési munkákban jártas, legalább 3 éves szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk fíniserpad- kezelő (gombos), valamint totós útépítési szakmunkás állás betöltésére. A felelősségteljes feladatokhoz mérten versenyképes jövedelmet, és egyéb anyagi ösztönzőket biztosítunk. Munkavégzés helye: elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Jelentkezni lehet levélben, fényképes önéletrajzzal, a bérigény megjelölésével, a szakmai végzettséget igazoló dokumentumok fénymásolatával „Útépítés 2015/01" jeligével. Az NZRT-TRADE KFT. (4400 Nyíregyháza, Kórház u. 1/A) országos Genezis partnerhálózatába Szabolcs megye területére olyan szakember személyében, aki: ■ felsőfokú agrár végzettséggel, széles körű értékesítési szakmai tapasztalatokkal, továbbá növényvédelmi szakmérnöki képesítéssel rendelkezik, ■ „B” kategóriás gépjárművezetői engedéllyel, felhasz­nálói szintű számítógépes, továbbá igazolt értékesí­tői ismeretekkel bír. Műtrágya- értékesítési tapasztalat, integrátor cégekkel való korábbi együttműködés előnyt jelent. Kiemelt bérezés! Egyéb juttatások: mobiltelefon, laptop, céges gépkocsi, széles körű béren kívüli juttatások A részletes szakmai önéletrajzot 2015. feb. 28-ig az alábbi elmek egyikére kérjük eljuttatni: NZRT-TRADE Kft. 4400 Nyíregyháza, Kórház u. 1/A. S| _________________ bigeholding.tltkarsag@bigeholding.hu _________________ Hálás szívvel köszönöm a Wesselényi Miklós Szakiskola, volt 107-es valamennyi 1976-tól volt dolgozójának és kedves tanítványaimnak az együtt töltött szép éveket! Citrákné Bodnár I Katalin HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyháza, Munkácsy utcán régi családi ház eladó 670 nm telken. Építésre alkalmas. 30/596-5365. 786627 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza, Nyár utca 6. alatti I. emeleti 2 szobás lakás garázzsal eladó. Tel.: 42/312-110. 785433 FÖLD, KERT AJAK határában 4,6 Ha-os termő gyümölcsös eladó v. bérbe adó. 06- 70-3646-888_________ 786633 Nyíregyháza-Oros között 0,83 ha Idared almás eladó. Érd.: 0630/ 224-6359. __________________786588 GÉP, SZERSZÁM Eladó egy zetor 5911-es és egy 4 fejes lengyel eke. Érd.: 0630/ 5800-069. __________________786789 Hőlégbefúvós kályha eladó vagy motorkerékpár csere érdekel. Érd.: 0630/2062-005. ____________786854 Kühne eke kétfejes eladó. Érd.: 30/441-5154. ______________786776 Lendkerekes morzsoló eladó. Érd.: 0670/4242-236. 786686 MTZ 82.1 2000-es évjáratú 2500 üzemórával 1. tulajdonostól eladó. Ár: 2,9 M Ft. Tel.: 20/802-7373. 786869 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 783701 RÉGISÉG, GYŰJTEMÉNY Ne pazarolja el értékeitlMagas áron készpénzért vásárolunk neves magyar és külföldi festők műveit, ezüsttárgyakat porcelánokat órákat,szobrokatj régi bútorokat és egyéb régi séget .Árveréseinkre a felvétel folyamatos.Villás Galéria Db.Bem tér 2.Tel:52/456-600,30/ 9955085 ___________________786735 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY BURGONYA import szaporító anyagból több fajta,AMAZONE vetőgép eladó.06-20-3272- 130,06-20-417-1505 784946 Dióbelet veszek. Házhoz megyek. Ár: 1000-1400 Ft/kg. Tel.: 06-20- 5861-594 __________________786181 ÁLLAT Egy indián tarka mén és egy lipicai kanca nyereggel együtt eladó. Szelídek, jámborak, selejt juh cserét beszámítok. Érd.: 0630/358-7028. __________________________________786868 Házi perzselt sertés friss hús 1000 Ft/kg, házi zsír 500 Ft/kg, füstölt kolbász 1300 Ft/kg a készlet ere­jéig. Ibrány, Lehel u. 29. Tel.: 42/ 200-272, 0630/853-8961. 786808 Kb. 160-180 kg-os hízók eladók Nyíregyházán. Érd.: 0620/440- 1021. ______________________786874 Kukoricadarán hizlalt, perzselt, hasított, félsertések eladók. Érd: 0630/461-9296 vagy 0620/510- 0529 _______________________786782 Naposcsibe házhoz szállítással eladó. Érd.: 0652/458-025, 0630/9587-309. ____________786475 Pecsenye libák 5,5-6 kg-ak, 3000 Ft/ db, pecsenye májkacsák 3,5-4 kg-ak 1500 Ft/ db. Ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 30/633- 4660. 786894 Pecsenyelibák pucolva, konyhakészen 5,5 kg-osak 4000 Ft/db. Pecsenyekacsák pucolva, konyhakészen 3,2 kg-osak, 3000 Ft/db, 4 db-től ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0630/ 350-9048. 786891 Szarvasmarha, 1 db 4 hetes magyar tarka üszőborjú eladó. Érd.: 0620/261-9219. ___________786860 Tojótyúkok eladók Leveleken. 1,6- 2 kg súlyú, barna, még jól tojó állományból. 500 Ft/db. Kiadás: péntek 14-17 óra, szombat 8-12 óra, telefon: 30/4386311 786386 1 db magyar tarka szopós üsző borjú eladó. Érd.: 30/680-8995. 786831 NÖVÉNY Étkezési, vető és ipari burgonya több fajtából eladó. Érd.: 0630/ 477-4454. 786798 Kelkáposzta eladó. Érd.: 0630/ 639-6846. 786844 EGYÉB ELADÁS Nyár és Akác tűzifa kapható. 50 Km-es körzetben ingyenes kiszállítás. 06/30-254-11-24 __________________________________785918 Samottos lemezes kályha 1 db eladó. Érdeklődni: 0620/587- 9041. 786374 TŰZIFA akció! Méteres, házhoz szállítva, kamion vagy félkamion tételben. 1650ft/q Érd. Tel: 06-30­9381969 ___________________786757 24 kW-os kombi gázkazán és fül mögötti hallókészülék alig használ­tan eladó. Tel.: 20/803-4963. 786540 EGYÉB KERESÉS Vaskolompot, rézcsengőt, pergőt, juhászkampót veszek gyűjteményembe. Érd.: 0670/353- 1783. ______________________786775 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása. Tel: 20/ 415-80-98 _________________785U9 Kerítéselem:200Ft/db-tól, Hajópadló:1600Ft/m2-től, BRAMACtetőléc:90Ft/m, lambéria:1190Ftm2-től,Fenyő fűrészárú:55.000Ft/m3- től.Szegőlecek egyedi gyártása. Fás- Autóscentrum, nyíregyháza-Oros, Nyíregyházi u. 45/b.Tel: 30/906- 6633 ______________________785942 Redőny-reluxa, szaiagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbök, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 784924 MUNKAHELYET KÍNÁL Angliai munka. Autós idős gondo­zás, jogosítvány és alap angol nyelvtudás szükséges. SZM/01/ 4853-2/2014. Tel: 30/349-3829 786561 Autószervizbe műhelyvezetőt szakmai gyakorlattal ( autószerelői, karosszéria lakatosi) felveszünk 06309552325, 06305049804 786728 Dob-Tak Kft. Tiszadobi takarmánykeverőjébe keres - villanyszerelő -tehergépkocsi vezető (C,E) -nehézgép kezelő (homlokrakodó) -karbantartó munkakörre munkatársakat. Tel:06307566375, email: dob- tak.kevero@hotmail.hu 786315 Elektromos és robbanómotoros kis­gép szerelésében járatos munkatár­sat keresünk Nyíregyházán. Jelent­kezés almaspite48@gmail.com e- mail címen lehet. 786705 Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező bútorasztalos szakmun­kásokat. Jelentkezés személyesen, önéletrajzzal 4551 Nyíregyháza-O­ros, Magyar u. 117/A címen, Tel.: 42/506-860., email: l etron97@szabolcsktv.hu 786702 Finompéksütemény gyártásában jártas gyakqrlott szakembereket keresünk. Érdeklődni munkaidőben 06-44/500-426 786458 Gyakorlattal rendelkező kaross­zéria-lakatost azonnali kezdéssel felveszünk 0630/9552325 786727 Konyhai kisegítőt keresünk, menüs szakács mellé. Kizárólag gyakorlat­tal rendelkező, nyíregyházi lakosok jelentkezését várjuk az alábbi telefonszámon: 06-70-389-22-33 786811 Külvent Kft felvételt hirdet: Csőszerelő és minősített hegesztő munkakörbe. Jelentkez- ni:202153787 _____________785763 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.

Next

/
Thumbnails
Contents