Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-30 / 25. szám
2015. JANUÁR 30., PÉNTEK KELET Interjú: Alessio Bonfantival, az Electrolux nyíregyházi gyárának igazgatójával Egy sikeres évtized felelőssége Alessio Bonfanti: őrizzük a versenyképességünket fotók: sipeki Péter Az elkövetkezendő 5, 10,20 évre is le kell rakni a jövő alapköveit. nyíregyháza, A most megünnepelt jubileumi tízből jó néhány évet töltött az Electrolux nyíregyházi gyárában, az utóbbi két esztendőt pedig már gyárigazgatóként jegyzi. Ön szerint milyen súllyal van jelen az Electrolux nyíregyházi gyára térségünk életében? ALESSIO BONFANTI: Jelentős szerepet játszik az Electrolux mind Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye, mind pedig Nyíregyháza város életében. Itt, a gyárban több mint ezer embert foglalkoztatunk, de számos beszállítónk van a környékről, hiszen a gyárunk sok-sok szolgáltatást vesz igénybe. így aztán közvetlenül és közvetve is sok családnak biztosítunk a környéken megélhetést. A gyár jubileuma jó alkalom fölvázolni az eltelt évtized során végbement fejlődést. alessio bonfanti: Amikor tíz évvel ezelőtt januárban megnyitottunk, még csak egyetlen gyártósorral indult be az üzem. Azóta óriási fejlődésen mentünk át: az első mellé két másik gyártósor került, növelve a termelékenységet. Emellett évről évre sikerült befektetnünk új berendezésekbe, és a termékek fejlesztésébe is. Az évek során a dolgozói létszám is egyre nőtt. A mind kifinomultabb és népszerűbb termékeinkkel egy időben fejlődtek készségeink, és gyarapodtak tapasztalataink is. Az eltelt évtized alatt több mint 7 millió háztartási eszköz került ki gyárunkból. Nyíregyházán készülnek a szabadonálló, alulfagyasztós kombi hűtőszekrények. ALESSIO BONFANTI: Méghozzá akkora volumenben, hogy majdnem az egész európai szükségletet ez a gyár elégíti ki. De nem csupán alulfagyasztós kombi készülékekkel, hanem egy idő óta már egyajtós, szabadonálló fagyasztókkal, illetve hűtőszekrényekkel is mi látjuk el az európai piacot. Az elmúlt két évben szinte az egész termékpalettát kicseréltük. A most gyártott termékeink energiafogyasztás terén jóval hatékonyabbak (A+++ és A++ kategóriába tartoznak), így őrizzük verseny- képességünket a piacon. Elégedettek az elért eredményekkel? alessio bonfanti: Büszkének kell lennünk eddigi sikereinkre, de ezek életben tartása is ránk vár. Ez nem könnyű faladat, hiszen a fehértermék-iparágban nagy kihívásokkal kell számolnunk. A mi feladatunk az elkövetkezendő 5,10,20 évre is lerakni a jövő alapköveit, szem előtt tartani a vásárlói igények maradéktalan kiszolgálását termékeink állandó tökéletesítésével. Emellett ügyelnünk kell, hogy napi munkánk során minél kevesebb hulladékkal terheljük a környezetet, s minden munkafolyamatban törekedjünk a hatékonyságra és pontosságra. A sikerek mellett a felelősség is közös. ALESSIO bonfanti: Természetesen felelősséggel tartozunk a cég részvényeseinek, akik beruházásokkal és új lehetőségekkel fejezték ki belénk vetett bizalmukat. Nyíregyháza polgárai felé is felelősséggel tartozunk, hiszen a gyárban nemcsak az Electrolux-dolgozóknak biztosítunk megélhetést, hanem közvetve is foglalkoztatjuk beszállítóinkat. Felelősséggel tartozunk az ügyfeleinknek is, akik első osztályú, minőségi termékeket várnak el tőlünk. A helyi felelősségvállalás szép példája, hogy a közelmúltban avatták fel a város jeles képviselőivel az Electrolux Sétányt. ALESSIO BONFANTI: Ez a várossal és az ipari parkkal közösen megálmodott és kivitelezett projekt cégünk elkötelezettségének szimbóluma, mely azt jelzi, hogy az Electrolux a város stabil és megbízható partnere, és hosszú távú munkahelyteremtő vállalata kíván lenni. Ünnepség a gyárban „Ez az ünnepség legfőképpen rólatok szót, kedves kollégák és barát; a hátunk mögött” - mondta ünnepi beszédében a gyárigazgató, aki' KM interjú Electrolux kérdés-válaszok 1. Mit jelent Önnek az Electrolux? Lakatos Krisztina - Ellátásilánc-vezető Több mint tíz éve, hogy újra Nyíregyházán dolgozom. Az Electroluxnál termeléstervezőként kezdtem, egy megbízható, multinacionális munkahelyet hátrahagyva. Szerettem volna visszakerülni a városomba, de csak egy szintén megbízható, megfelelő munkakörülményeket biztosítani tudó céghez. Az Elect- roluxnak biztos jövője volt és van ma is, még sok tíz évre terveznek Nyíregyházán. Jelenleg a teljes ellátási láncért felelek - ami anyaggazdálkodást, kiszállítás- és termeléstervezést, alapanyagraktár irányítását és üzemi logisztikai folyamatokat takar. Zilahi Enikő - Szerviztervező Pályakezdőként kerültem az Elecro- luxhoz, ez az első munkahelyem. Bár egyáltalán nem a végzettségem szerint sikerült elhelyezkednem, leginkább itt láttam lehetőséget a fejlődésre. A fiatalos csapat és lendület, ami megtetszett. Az emberközpontúság és az összetartó közösség az, ami itt tart hét és fél éve. Gyáron kívül is jó kapcsolatot ápolunk a kollégákkal, úgymond egy kis családdá nőtte ki magát a csapat, a logisztika, a szervizrészleg, akikkel a termelésből együtt dolgozom. Olyan, mintha hazajönnénk, szerves részei vagyunk egymás életének. Piránszki Mihály — Csapattámogató Csaknem négy hónap különbséggel, de ugyanúgy tízéves évfordulót ünnepiek a cégnél való munkában, mint az Elet- rolux nyíregyházi gyáregysége. Most is emlékszem, 474. emberként vettek fel 2005. június 20-án, gépkezelőnek. Stabil munkahelyem van, és mivel három gyermeket nevelek, nekem ez valóban nagyon fontos. Vezető beosztásra sosem gondoltam, bár amit a cég látott bennem, azért szívesen dolgoztam meg. Emellett ez az első olyan munkahelyem, ahol nagy létszámmal, tömeges gyártás folyik. Száz százalékig elégedett vagyok. 2. Mit tanulhat az ember egy ilyen világcég kötelékében? A kezdetektől ismerem a termékeket, a gyártósorokat, a folyamatokat. A nyíregyházi, kisebb logisztikai szervezetből ellátási rendszer fejlődött, s ahogy a gyár nőtte ki magát, úgy volt lehetőségem nekem is előrébb lépni. A termékek bonyolultságából adódóan sok Elect- rolux-specifikus követelménynek kell megfelelni. Sok alkatrésszel dolgozunk, számos beszállítóval, magas minőségi elvárásokkal, konkrét mutatószámokkal folyamatosan, évről évre javítani kell a teljesítményeinket. Ezzel a tudással bárki, bárhol megállja a helyét. Ön szerint mi lehet a legnagyobb fejlesztése a cégnek, a hűtőgéppiacnak? Amikor indult a gyár 2004-ben, master- satellite rendszerben dolgoztunk Jászberénnyel, sokkal kisebb gyártási volumenre tervezve, mindössze két gyártósorral. Később fejlődött a termékskála, emelkedett a volumen. Az Electrolux rengeteget költ termékfejlesztésre, és számos változás történik a gyár falain belül is. Követve a piaci igények változásait, a kezdeti fehér készülékek mellett ma már több színben gyártunk LED-es, frost free, energiatakarékos készülékeket. Az egyik legnagyobb eredményünk, hogy a tavalyi évben a teljes készülék range-ünk 50%-át lecseréltük. Minden nap tudok újat tanulni, ez motivál a mindennapokban. A nyelvtanulás fontos, ebben a pozícióban a vásárlók szervizigényeit kezelem, ügyfeleim 90 százaléka külföldi. A szervizközponttól érkező igények lefordítása mellett pedagógusi képzettségemet is kamatoztatom, amikor sokféle ember sokféle igényét kell úgy átadnom a kollégáimnak, hogy érezzék a súlyát, fontosságát a megoldásnak. Megtetszett a logisztika, a cégen belül is látom az utamat. A jövőben, öt év múlva úgy érzem, akár nemzetközi szinten is teljesíteni tudnék. Lengyelországnak például, ahol betanultam, nagyon örülnék. Szívügyemnek érzem a környezetvédelmet, ennek érdekében elengedhetetlennek tartom, hogy minél több magasabb energiaosztályú készülék kerüljön ki a gyárunkból, a technikai fejlesztések is efelé veszik az irányt. Ez, úgy gondolom, hogy követi a vevői igényeket is, mivel egyre többen élünk ebben a szellemiségben. Az Electrolux Sétány kialakítását is szép kezdeményezésnek tartom, ez egy lépés, hogy közelebb kerüljünk a nyíregyházi lakókhoz, mert „Minden nappal jobbá tesszük az emberek és a bolygónk életét.” Az Electrolux gyáregységének nagyon magas elvárásai vannak, ezeknek kell folyamatosan megfelelni. Persze, teljesíthetőek a szabályok, a cég olyat ugyanis nem kér, amit ő sem tud megadni. Nekem azt jelenti ez a munka, hogy gépkezelőként kezdtem, hét és fél évig voltam csoportvezető, most csapattámogató. A vezetés hozzáállásának, figyelmének köszönhető, hogy fejleszti a saját embereit, áldoz arra, hogy kihozza belőlük a legjobbat. A karrierem szépen ívelt felfelé, nem gondoltam volna, hogy vezető, és ilyen jó beosztásban fogok dolgozni. A legnagyobb fejlesztéseket az A+++ energiaosztályú készülékek jelentik a piacon, erre van igény, ezt keresik. Én is ezt ajánlom, mert nagyon fontos, hogy miért is fizetünk. Az Electrolux hűtőkről elmondható, hogy ugyanolyan megbízhatóak, mint maga a cég, hosszú távon lehet rájuk számítani. A szigorú elvárások minőséget, percre pontosan gyártott, precíz készülékeket eredményeznek. Ezért dolgozunk, ezért vállalja minden kolléga: nyitott marad arra, hogy bármikor új dolgot tanuljon. A lényeg, hogy az újítások a piacon sokáig keresetté teszik a hűtőinket, és így lehet biztos a munkahelyünk is. Közösen vágták fel az Electrolux-tortát Az évek során a dolgozói létszám egyre ne