Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-29 / 24. szám

2015. JANUÁR 29., CSÜTÖRTÖK Buzánszky Jenő utolsó útja LABDARÚGÁS. Pénteken ll órától várják a budapesti Szent István-bazilikába az Aranycsapat január ll-én, 89 évesen elhunyt labdarú­gója, Buzánszky Jenő előtt tisztelgőket. A Magyar Lab­darúgó-szövetség szerdai tá­jékoztatása szerint a barátok, tisztelők, a honi fociklubok képviselői a 13 órakor sorra kerülő gyászszertartás előtt, 11 és 12.30 óra között róhatják le kegyeletüket az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstér­mes hátvéd előtt. 9 így vagy úgy, de ez bizony kötelező L' Az elmúlt évben 4,1 milliárd dollárt (1131,6 milliárd forint) mozgatott meg a profi labda­rúgók klubváltása világszer­te, ami új rekordnak számít. A legnagyobb mértékben az an­gol egyesületek költekeztek, a legkeresettebb játékosok pedig továbbra is a brazilok voltak - a FIFA által szerdán közzétett jelentés szerint. Az összes költés 2,1 százalékkal nőtt a 2013-as 3,98 milliárd dollárhoz képest. Boldog vagyok Madridban, nem tudom el­képzelni magam a Manchester Unitednél. 1 Bale, a Real Madrid sztárja cáfolta a híreket, melyek szerint elhagyná a spanyol fővárost a Manchester United kedvéért. A MAFC elleni meccsre új kosarast bevető Mar- so-NYKK hazai pályán mindenképpen nyerne. Bubka magasra emelte a lécet FOTÓ: GETTY IMAGES Bubka elnök szeretne lenni atlétika. A rúdugró olimpiai bajnok ukrán Szerhij Bubka bejelentette, hogy indul au­gusztusban a Nemzetközi At­létikai Szövetség (IAAF) elnö­ki posztjáért. Riválisa a kétszeres olimpi­ai bajnok Sebastian Coe lesz, aki novemberben közölte, hogy pályázik az IAAF-elnök- ségre. A jelenlegi elnök, a 81 éves Lamine Diack, aki 1999 óta vezeti a szövetséget, nem jelölteti magát. nso.hu kosárlabda. Sokat tehet azért a Marso-NYKK, hogy leráz­za magáról egyik legfőbb al­sóházi riválisát, a MAFC-ot. Ehhez nem kell mást tennie, mint csütörtökön (kezdés 18 órakor) hazai pályán legyőz­nie a nagy múltú, ám az élvo­nalban ezúttal újonc fővárosi csapatot. A nyíregyháziak no­vemberben hosszabbítást kö­vetően szenvedtek kétpontos vereséget (82-80) a műegye­temisták otthonában; a rivá­lisnak az volt az első bajnok­ságbeli sikere, ami után az NYKK alaposan megtorpant. Szükséges változások- Az a vereség még több hó­nap távlatából is fáj, de kellett ahhoz, hogy ráébredjünk, a jó kezdés ellenére valami még­sem működik jól a csapatban- emlékezett a történtekre Sit- ku Ernő.- A szükséges változtatá­sokat megtettük, úgy gon­dolom, a mostani csapatunk- Amikor Zalaegerszegre mentünk, akkor is az járta, az ellenfélnél annyi a sérült, hogy nem is tudnak kiállni a meccsre, erre kis túlzással még a holtak is feltámadtak - mondta Sitku Ernő. - Tudjuk, hogy mire képesek a MAFC játékosai, és arra készülünk, hogy a lehető legjobb csapa­tukkal kell felvennünk a ver­senyt. Illetve a lehető legjobb csapatukat kell legyőznünk. Ronnie Taylor sem csodálkozna, ha a MAFC a legjobb csapatát vetné be már eredményesebb lehet, és ezt a Kaposvár ellen is igazol­tuk. Ki lehet jelenteni, hogy kötelező számunkra a győze­lem, mert ha abban gondol­kodunk, hogy a középsza­kaszban a középmezőnyhöz tartozzunk, akkor szükség van még néhány sikerre, ha pedig marad az alsóház, a biz­tos bennmaradás reményé­ben illene jól eltávolodnunk a közvetlen riválisoktól, így a MAFC-tól is. A műegyetemisták légiósai közül Henry Brown sérüléssel FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR küzd, a legutóbbi, Kecskemét elleni hazai találkozón (61-86) pedig a hírek szerint a másik két külföldi, a görög center Sztavrosz Tuciarakisz, illetve az amerikai erőcsatár, Neiko Hunter is kidőlt a sorból. Mit sugallnak ezek a hírek? Újabb keretátalakítás A nyíregyháziak mindeneset­re még egyszer, és szándékuk szerint ebben a bajnokságban utoljára éltek a keretátalakí­tás lehetőségével, és soraik­ba szólították a 29 éves, 196 centis szerb játékost, Nikola Vaszojevicset. A szerb kosa­ras három éve Pécsen játszott, szerepelt a lengyel és a görög élvonalban, valamint leg­utóbb Bosznia-Hercegoviná­ban is, a külső mezőnyposz­tokon bevethető, és minden bizonnyal Jarvis Garner helyét foglalhatja el a csapatban - már a szerdai összecsapáson. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Arziani (balra) és a gólt szerző Zofcák között a duplázó Erős viszi el fejjel a labdát fotó: a szerző Várdai siker, mint a Az első félidőben biztatóan játszottak a Szpari új szerzeményei. labdarúgás. Remek időben, jó műfüvön játszhatta harma­dik edzőmeccsét a Nyíregy­háza Spartacus. Ezúttal szer­dán, Kisvárdán lépett pályára Mátyus János együttese. Az új igazolások közül egyedül Michael Kovacevic nem öl­tött magára meccsszerelést, a belső védő egy apróbb sérülés miatt kihagyta a találkózót. A Szpari kezdett aktívabban, több helyzetet is kidolgoztak a vendégek, míg egy várdai ak­ció végén Erős Gábor „spinyó- val” kilőtte a hosszú sarkot. Jó félóra elteltével Igor Zofcák egy kipattanót okosan tekert a sarokba, a hajrában pedig a kisebb húzódás miatt cserét kérő Zurabi Arziani helyére beállt Pákolicz Dávid fejesével a Szparinál volt az előny. Szécsi és Nagy visszatért A második félidőben vissza­esett a nyíregyháziak játéka, a lelkes várdaiak pedig Erős szép emelésével előbb ega­lizáltak, majd a hajrában a Szpariban is megfordult Sin- dou Dosso révén megszerez­Labdarúgás Felkészülési meccsek Kisvárda-Nyíregyháza Spartacus 3-2 (1-2). Kisvárda, 150 néző, v.: Takács. Spartacus: Ovszijenko (Hrabina75.) - Szokol (Rubus, a szünetben), Ivanovs, Fodor, Bosnjak (Törtei, 64.) - Kostic (64.), Zofcák, Arziani (Pákolicz, 37. p), Pékár (64.) - Halenár, Seydi (Dartsimelia, a szünetben). Gól: Erős (18.), (70.), Dosso (84.), illetve Zofcák (32.). Pákolicz (44.) Kisvárda Master Good-Tuzsér 5-1 (3-1). Gól: LakatosT. (öngól), Aloyeni, Hidi N„ Kondás K. (11-esből), Nagy R., illetve Iván A. (11-esből) kupában ték a győzelmet. Ugyanúgy három-kettő volt a vége, mint tavaly szeptember végén, a Magyar Kupában.- Még ismerkednek egy- | mással a játékosok, ez meg­mutatkozott a mérkőzésen. { Az első félidőben látottakkal elégedett vagyok, szünet után elveszett a szervezett­ségünk. Alakulóban a csa­pat, ezért minden rezdülést figyelnem kell - vélekedett a mérkőzés után Mátyus János, a Spartacus vezetőedzője. Ketten ismét távoztak a Szparitól. A Debrecenből köl­csönbe érkezett Nagy Zoltán és Szécsi Márk visszatért a Lokihoz. A játékosok mun­kájával és hozzáállásával I elégedett volt a nyíregyházi vezetés, ám az új igazolások­nak köszönhetően már nem tartanak rájuk igényt. MÁN LÁSZLÓ las210.man@kelet.hu Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. A csoport, férfi: Marso-NYKK-MAFC, bujtosi csarnok, 18 (U21.15). fr sport.szon.hu Sport. A régió ás nagyvilág sportja. Forma-1 Az Fl-ben szereplő Force India bejelentette, hogy a korábbi tervével ellentétben a tavalyi autójával sem vesz részt a vasárnap kezdődő jerezi tesztelésen. A Red Bull versenyt fut az idővel, hogy odaérjen a dél-spanyolországi pályára az új autójával. A Red Bull még nem közölte, mikor lesz autójának bemutatója, de Christian Horner csapatfőnök azt elárulta, versenyt futnak az idővel, hogy odaérjenek a jerezi teszt elejére. Igazi mérce lesz e?-a.torna Az I. HUN-IOR nemzet­közi utánpótlás-ese­ménynek ad otthont Nyíregyháza és a megye hét városa. KÉZILABDA. A Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kézilab­da-szövetség szervezésében rendezik meg az I. HUN-IOR nemzetközi utánpótlástornát február 7-8. között - adták hí­rül az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. A nagysza­bású seregszemlén négy kor­osztályban (junior lány és fiú, valamint U13 és U14) harminc csapat közel hatszáz játékosa méri össze tudását. Tovább bővítenék a létszámot Tizenhárom külföldi együt­tes lép pályára, amelyek a román, szlovák és ukrán szí­neket képviselik. A tornák selejtezőinek szombaton hét szabolcsi város - Csenger, De- mecser, Kisvárda, Nagykálló, Nyírbátor, Tiszavasvári, Vá- sárosnamény - ad otthont, a döntőknek a bujtosi csarnok, Bízom benne, hogy a szak­mai fejlődést szolgál­ja a rendezvény. DR. TESCHM AYER GÁBOR Dr. Teschmayer Gábor és Márkus Gizella ismertette a nagyszabású torna részleteit fotó: pusztai Sándor illetve a helyosztóknak a nyír­egyházi Wesselényi-iskola lesz a házigazdája. A hagyományteremtő cél­ból életre hívott torna lebo­nyolításával a szövetség a sportág népszerűsítése mel­lett - nem titkoltan - a megye településeinek határokon túli bemutatkozását is szeretné elérni.- Bízom benne, hogy a szakmai fejlődést szolgálja a rendezvény, elvégre lehető­ség nyílik a környező orszá­gok csapataival összemérni erőnket, ez pedig igazi mérce lesz mindannyiunk számára - öntötte szavakba röviden a lényeget dr. Teschmayer Gá­bor megyei elnök, aki Márkus Gizella utánpótlás-koordiná­tor társaságában foglalt he­lyet az asztalnál.- Reményeink szerint jövő­re még több nemzet bevoná­sával tudjuk tető alá hozni a tornát, mert egyértelmű cél, hogy bővítsük a résztvevő or­szágok létszámát. KONCZ TIBOR tibor.koncz@kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents