Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-28 / 23. szám
2015. JANUÁR 28., SZERDA KELET MAGYARORSZÁG Hatott a Fekete-mágia: öt gól kezdésként Lassan indult be a csengeri gépezet, de a folytatás elsöprőre sikerült - 37 másodperc alatt három hazai gól! FUTSAL. Ahogy azt a beharan- gozóban „megígértük”, mindkét a futsal NB II-ben érdekelt szabolcsi együttes bevasalta a győzelmet a hétfő estére rendelt soros fordulóban. Gálaelőadás - gyulaji módra A Nyírgyulaj egyenesen gálá- zott: a bombaformában lévő gárda csúnyán elkalapálta a sereghajtót. Egyben hatott a Fekete-mágia - a harmadik helyen nyomuló gyulajiak ugyanis a legutóbb az NB III- as Cigánd színeiben, nagypályán futballozó, korábban a Kemecsét erősítő Fekete Gábor leigazolásával tovább „izmosodtak”. Ijedség a kezdés előtt A támadó bemutatkozásként mindjárt öt gólt szerzett! A másik két friss szerzemény közül Siska Gergő a nagyobb név, ő ugyanis az élvonalbeli bajnokság címvédőjétől, a Berettyóújfalutól érkezett, míg Titkó Gergő ez idáig az ózdi futsalcsapatot segítette. Hogy ne legyen minden ilyen szép... A krónikához tartozik: némi ijedségre adott okot, hogy a kezdés előtt a házigazdák játékosa, Kolozsi Márk rosszul lett; biztos, ami biztos, kivizsgálás céljából kórházba szállították, ahonnan - még az éjjel - saját felelősségére távozott. Balogh-show-nak tapsoltak Noha nehezen indult be a csengeri gépezet, a szünet után a vendégek minden reménye elszállt. Balogh Árpád ugyancsak öt gólt rámolt be az ellenfélnek, amely a hajrában teljesen megrogyott. Döntőnek bizonyult továbbá, hogy az első félidőben, O-2-es állásnál harminchét másodperc leforgása alatt (!) háromszor talált a látogatók kapujába a Szilágyi-alakulat. KONCZ TIBOR tibor.koncz@kelet.hu Futsal: NB II. Keleti-csoport, 16. forduló Nylrgyulaj-RTK-Vasló 15-1(4-0) Nyírbátor. 150 néző. v.: Szabó F. Nyírgyulaj: Pallai G. - Pénzes Á„ Kanál R„ Szentjobbi R., Berea Zs. Csere: Czerula Zs„ Szép T„ Titkó G., Fekete G., Siska G., Sitku Á. Játékos-edző: Berea Zsolt. _____________________ _____ __________ Gól: Fekete G. 5, Kanál R. 4, Berea Zs. 2, SzentjobbÍR. 2, Sitku i, Titkó G. Csenger-Mag-Log Team 12-5 (4-3) Csenger, 500 néző. v.: Szűcs L. Csenger Szabó J. - Balogh Á., Pankotai L, Bodó R„ Gaál K. Csere: Osváth S., Molnár R., Katona P., Szilágyi L, Rigó A., Balogh P„ Turbua T., Varga V., Ráa P. Edző: Szilágyi Sándor._________________________________ Gól: Balogh kS, Gaál K. 2, Pankotai 1.2, Balogh P., Katona P., Rácz P. így kell bemutatkozni! Fekete Gábor (labdával) azonnal bizonyította: nem csupán nagypályán, futsalban is képes nagyot alkotni - első meccsén öt góllal segítette a Nyirgyulajt fotó: pusztai Sándor A remek eredményekhez szép felszerelés dukál Tizennyolc éven aluliaknak is lehet Nincs miért izgulni: a nagyhalászi játékosok a szurkolók teljes megelégedését kiváltották őszi szereplésükkel fotó: pusztai Sándor KÜZDŐSPORTOK. A shotokan stílusszövetség karatebajnokságát Egerben rendezték, és a 29 egyesület 197 sportolója között ott voltak a Mátészalkai MTK karatékéi is. Juhász Tibor ötödik dános mester tanítványai kiválóan teljesítettek, a remek egyéni eredmények mellett a 7-12 és a 12-15 éves korcsoportban indított formagyakorlat-csa- pat egyaránt az első helyen végzett. Mindezek mellett a versenyzők büszkén viselték az új, városuk és sportegyesületük nevével ellátott szereléseket, amiért köszönet jár Mátészalka város és a Mátészalkai MTK sportvezetőinek. KM Az egyetlen távozó nagyhalászi játékost ifjú Varga Attila hivatott pótolni a tavaszi folytatásban. LABDARÚGÁS. Ez igen! Mármint a Nagyhalász idáig mutatott produkciója. Az újonc, előzetesen a „futottak még” kategóriába sorolt megyei első osztályú futballcsapat olyan őszi szerepléssel rukkolt elő, ami egy csapásra lakatott tett a kétkedők szájára. Válogatott is volt Az ifjú tréner, Kiss Gábor nem kis érdeme, hogy a gárda stabilan beékelődött a közvetlen élcsoportba. A hatodik pozíció, főként pedig a harminc begyűjtött pont meglehetősen nyugodt folytatással kecsegtet. Legalábbis a megkapaszkodás szinte garantált. Ebből adódóan az átigazolási időszak felettébb csendesnek ígérkezik - minimális mértékben módosulhat az együttes összetétele. Mert bár Szabó Benjamin egy év elteltével visszatért & sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. a megye kettőben jegyzett Gávavencsellőhöz, a távozó jobb oldali védőt egy fiatal tehetség hivatott pótolni. A nem egészen tizennyolc esztendős Varga Attila korábban a korosztályos magyar válogatott tagja volt; a Nyírbátorból érkező titán nyáron térdműtéten esett át, most pedig Halászban nyílik lehetősége arra, hogy bizonyítsa tehetségét. Rajta múlik tehát, mire viszi. Mindeközben a Kiss-le- génység letudta a bemutatkozást. Nem lehet kijelenteni Az edzőmeccsek nyitányát jelentő Tiszakanyár elleni fellépés döntetlennel (l-l) zárult. Folytatás szombaton, amikor a szintén bajnoki rivális Kemecsével találkozik - Nyíregyházán, a stadion műfüves létesítményében.- Két hete dolgozunk, eddig a fő hangsúly az erőszerzésen volt - adott helyzetjelentést a felkészülés menetéről Kiss Gábor, a Nagyhalász edzője. - A futás dominált az edzéseken, amit jó körülmények között, az elmúlt napokban a nyíregyházi stadionban tudtunk elvégezni. A játékoskeretben nagy változást nem tervezünk, de ebben az időszakban még nem lehet azt kijelenteni, hogy mindez így is marad... km-kt A játékoskeretben nagy változást nem tervezünk. KISS GÁBOR Országos bajnokság Shotokan stílusszövetség, a Mátészalkai MTK versenyzőinek eredményei Kiss Dominik: küzdelem 2. hely, formagyakorlat 2.. csapat formagyakorlat 1. __ Herdon Balázs: küzdelem 1„ formagyakorlat 2„ csapat formagyakorlat 1. Kukuts Levente: küzdelem 2„ formagyakortat 3.. csapat formagyakorlat 1. __ Herman Dávid: küzdelem 3., formagyakortat 2. FUlöp Dóra: formagyakorlat 3„ csapat formagyakorlat 1._______________ Kukuts Csilla: csapat formagyakortat 1. _________________ Papp Dániel: formagyakorlat 4. A Mátészalkai MTK shotokan karate szakágának versenyzői kitettek magukért Egerben fotó: tudósítónktól Nem tévedtek: jobb volt, mint tévén nézni... Nyfrbátori kulcsemberhez méltóan Erdős Zoltán csaknem minden mérkőzést végigjátszott fotó: pusztai Sándor A nyírbátoriak nem akármilyen tapasztalatokkal gazdagodtak a miskolci tornán. KÉZILABDA. Mint arról részletesen hirt adtunk, a nemzetközi Avas Kupa férfi kézilabdatornán két szabolcsi együttes is megmutatta magát. A miskolci megmozduláson a második helyet megkaparintó, NB I. B-s Nyíregyházi KC mellett az enbé kettő Keleti-csoportot hibátlan teljesítménnyel vezető Nyírbátor is színre lépett. „Hát nem tévedtünk...” Váczi Sándor legénysége a hatodik pozícióban zárt, méghozzá úgy, hogy három, egyaránt a második vonalban jegyzett ellenféllel találkozott. A fehérvári Álba Regiától 29-26-ra, a Nyíregyházától 34-26-ra kapott ki, míg a román másodosztályban érdekelt Szatmárnémetivel szemben 37-25-ös vereséget szenvedett. Ebben nincs semmi meglepő, annál is inkább, mert valamennyi rivális ugyebár magasabb nívón szerepel - ahová a Bátor is vágyik. S ami hamarosan megvalósulhat, legalábbis a dolgok jelen állása szerint.- Két hete kezdtük a felkészülést, és egyetértettünk abban, egy ilyen tornát nem lehet kihagyni, mert ebből csak tanulhatunk - taglalta Szőke Ferenc, a nyírségi klub elnöke. - Hát, nem tévedtünk... Több, mint helytállás- Őszintén szólva mélyreható élmény volt ezeket a csapatokat testközelből nézni: élőben megtapasztalni, hogy milyen erőt képviselnek, teljesen más, mintha mondjuk a televízión keresztül, netán valamilyen felvételről próbáltuk volna kielemezni a történteket.- Tapasztalatszerzésnek kiváló volt ez a hétvége; maradjunk annyiban: rájöhettünk, van hova fejlődnünk! De ennek az alkalomnak éppen ez volt a lényege. Ezzel együtt azt gondolom, egyáltalán nem vallottunk szégyent, a fiúk becsülettel odatették magukat, több, mint tisztességesen szerepeltek. Bár a bátoriak nem szorulnak mentségre, az igazsághoz tartozik: a Szatmárnémetivel vívott helyosztó összecsapást jó néhány játékos kisebb sérülés miatt - elővigyázatosságból - kihagyta. Ugyancsak a gárdával kapcsolatos információ, hogy február 8-án annak a tornának lesz házigazdája, amelyen a Balmazújváros II társaságában a „csoporttárs” Berettyóújfalu, valamint a már említett Szatmárnémeti vesz részt. km-kt Maradjunk annyiban: rájöhettünk, van hova fejlődnünk! SZŐKE FERENC Klasszikus bátori siker futsal. Lejátszották a Sky Travel megyei futsalbajnok- ság tizedik fordulójának mérkőzéseit. A listavezető Űjfehértó nagy csatában, izgalmas találkozón nyert Gyulaházán. Mégpedig úgy, hogy kétgólos hátrányt dolgozott le - Szabó Dávid és Horváth Ádám három-három találattal járult hozzá a vendégek sikeréhez. Mindeközben a második helyezett Monbebe magabiztosan verte a GFSE Oros együttesét. Nyírbátorban a magyar szíveknek oly kedves, klasszikus eredmény született - ennek most a hazaiak örülhettek igazán. KM Futsal Sky Travel megyei ba|nokság, a 10. forduló eredményei Csenger-Nagycserkesz 3-9, Gyulaháza-Új- fehértó 5-6, GFSE Oros-Monbebe 3-12, Nyírbátor-Mátészalka 6-3.